Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncertpiac: minél hosszabb a leállás, annál nehezebb lesz a feléledés

Káoszt, pánikot és megjósolhatatlan jövőt eredményezett a koncertpiacon a koronavírus-járvány. Március derekán gyakorlatilag világszerte leállt az összes turné, a tavaszra lekötött fellépéseket elhalasztották vagy törölték, és most már a nyári szezon dominói is sorra dőlnek el. Eközben szakértők, illetve döntéshozók részéről egyaránt elhangzottak olyan nyilatkozatok, amelyek szerint hiú ábránd őszi újrakezdésben reménykedni, és a jelenlegi állapot akár 2021 második feléig is elhúzódhat. Hazai koncertszervezőket kérdeztünk arról, miként érintette őket a kialakult helyzet, és természetesen a kilátásokra is igyekeztünk fényt deríteni.

0417ko2

Egészen márciusig úgy tűnt, soha nem álltunk még olyan koncertgazdag év előtt, mint a 2020-as, ráadásul a felhozatal is páratlanul változatosnak ígérkezett: a Magyarországon évtizedek óta nem látott nagyságoktól kezdve a legérdekesebb klubbandákig zenekarok egész hadserege érintette volna hazánkat a következő időszakban. A járvány és a nyomában meghozott kényszerintézkedések azonban közbeszóltak, és most szinte úgy fest: örülhetünk, ha egyáltalán lesznek még idén tömegrendezvények Európában és a világban.

Lemondott és elhalasztott koncertek

A jelenlegi helyzet a hazai koncertszervezőket is érzékenyen érintette (ráadásul jellemző, hogy a válaszok egy-két nap eltéréssel futottak be, és az állás még ennyi idő alatt is többször változott). „Eddig hat rendezvényünket érintette a világjárvány", mondja a Shock! érdeklődésére Kosinszky Gábor, a Concerto ügyvezetője. „A Takida, a Parkway Drive és a Turilli / Lione Rhapsody fellépése elmaradt, a Loudness, Nick Cave és Joe Satriani koncertjét 2021 tavaszára halasztottuk. A június 14-ei Steel Panther-bulink lóg a levegőben, a zenekar még bízik benne, hogy megvalósulhat a turnéjuk. Mi kevésbé vagyunk derűlátók, és a hazai »ellaposító« járványterjedési görbe sem szolgálja optimizmusunkat június közepe tekintetében. Az idén őszi bulikra még realitásként tekintünk."

A Livesoundnak a külföldön szervezett, brnói, kassai és pozsonyi bulikkal együtt összesen tizenegy rendezvényét érintette a kialakult válság, ebből hat lett volna Magyarországon: a Sons Of Apollo, a Riverside, Carl Palmer, Tony MacAlpine, a Gotthard, és a Bars and Melody. „Ezekből sikerült áttenni 2020 őszére Carl Palmert, Tony MacAlpine-t, a Bars and Melodyt és a Gotthardot is, bár azt 2021-re", tudjuk meg Gomilko Bogdántól, a cég ügyvezetőjétől. „Úgy néz ki, hogy a kimaradt külföldi koncertek is pótlásra kerülnek. Ami jelenleg bizonytalan, az a Riverside. Az együttes mindenképpen szeretné pótolni az öt kiesett koncertet, közte a budapestit is, de sajnos jelenleg nem látunk erre száz százalékos esélyt. Igaz, hogy vannak ígéretek szeptemberre, de az sok mindentől függ. Sajnos a Sons Of Apollo-koncert is kiesett, mivel a banda lemondta a maradék turnét. Igaz, hogy sikerült összerakni egy új turnét szeptemberre, és már készen voltunk a bejelentésre, amikor a menedzsment hirtelen meggondolta magát, és azt mondta, hogy biztosra akarnak menni, azaz újraterveznek 2021 tavaszára. Egyelőre egyik őszi rendezvényünkben sincs változás, mindenki készen áll, ha megengedi a helyzet, akkor megvalósulnak."

0417ko1

Hartmann Kristóf érdeklődésünkre elmondja: a Hammer Concerts még viszonylag szerencsésen megúszta a krachot. „A tavaszi szezon nagyobb koncertjein már túl voltunk, mire a Covid-19 nagyobb mértékben felütötte a fejét Európában. A márciusunk után mindenképpen nemzetközi koncertcsend lett volna részünkről a fesztiválokig. Már erősen a vírus árnyékában, egy amúgy akkor még teljesen indokolatlanul lemondott Rhapsody Of Fire-bulit átmentettünk Szlovákiából a tatabányai Roxxyba, ami zseniálisan jól sikerült. A Kvelertak-bulink pont megrendezésre került még, pedig az a turné már akkor súlyos gondokkal küzdött a sorra lemondott bulik miatt. Tőlünk még úgy indultak el, hogy két nappal később a müncheni állomás még talpon volt, de végül a budapesti lett a turné utolsó állomása. Lemondani a Krisiun-turnét kellett, a The Night Flight Orchestra várhatóan októberben kerül pótlásra, és a román Dirty Shirt fellépését is valamikor máskor rendezzük meg. Hivatalosan azonban ezek mind lemondott koncertek, mert a jegyeket azonnal és automatikusan visszafizettük." A Hammert ugyanakkor kellemetlenül érintette azon hazai zenekaros rendezvények elmaradása is, ahol különböző minőségben, de szintén aktívak kiadói háttérmunka terén. „Fájdalmas leállás volt a Rock On turné félbeszakadása, és persze tucatnyi más turné, ami el sem indult, vagy csak néhány állomást ért meg. Mivel a kiadói részleg szimbiózisban létezik a zenekarokkal, az ő gondjaink a mi gondjaink is."

„Nekünk jelen állás szerint négy koncertünket érintette a járvány és az ezzel kapcsolatos intézkedések sora", mondja el Jakab Zoltán a Phoenix Music Hungary részéről. „A március végi Deez Nuts pótlás nélkül elmaradt, az április végi Uada jegyeit visszatérítettük, de ott dolgozunk egy 2021. áprilisi pótláson, a Frog Leap áprilisi koncertjére váltott jegyeket egyelőre átmentettük a júniusi szabadtéri koncertjükre. A francia Igorrr április végi koncertje pedig 2021 februárjában kerül megrendezésre, ezt már be is jelentettük a minap."

Az idei fesztiválszezonnak biztosan lőttek

Az egyik legnagyobb kérdés persze az, mennyire lehet előre gondolkodni jelenleg. Az európai fesztiválok az elmúlt hetekben-napokban sorra dőlnek ki egymás után: elsőként a Glastonbury szervezői jelentették be, hogy idén elmarad az esemény, majd a rock/metál tematikájú fesztek közül követte ezt a Download, a Sweden Rock, a NovaRock, a Hellfest, és most már azt is tudni lehet, hogy Németországban sem lesz idén egyetlen nyári tömegrendezvény sem. Az általunk megkérdezett szervezők egyike sem túl derűlátó a kérdésben. „Szerintem az idén nem lehet számítani egy fesztiválra sem", mondja Gomilko Bogdán. „És mivel nyáron majdnem az összes banda úgy turnézik, hogy amennyire sikerül, plusz koncertekkel töltik ki a fesztiválfellépések közti időt, ezekre semmi esély nincs. Például a The Dead Daisies fellépett volna a Judas Priest előtt, és lenne még Pozsonyban és más városokban koncert. Ugyanez vonatkozik például a P.O.D.-ra is. Minket is érint ilyen szempontból a fesztiválszervezés, mivel 2004 óta a paksi Gastroblues fesztivál szervezőpartnere vagyunk. Úgy néz ki, hogy az idei fesztivál kicsit későbbi időpontra fog kerülni. Sajnos ugyanígy kimaradunk még az idén egy-két szlovák, ukrán és román fesztivál szervezéséből is."

0417ko3

Kosinszky Gábor is úgy véli: a nagy fesztiválok és tömegeket vonzó látványsportok látogatását fogják utoljára engedélyezni a hatóságok világszerte. „Mivel egy turné egymást követő dátumok és helyszínek sorozata, két-három láncszem kiesése már az egész sorozat bonyolítását lehetetlenné teszi, főleg, ha azok a legjobban fizető, nyugat-európai gigafesztiválok. Ráadásul a repülőjáratok és a szárazföldi szállítmányozás is problémákat jelent. Az idei évre nem sok jó várható fesztiválfronton." „Inkább jelenlegi pillanatfelvételt és jelenleg látható tényeket tudok mondani, jóslásokra, mondvacsinált jövőbelátásra vagy virológiai esélylatolgatásra nem nagyon vetemednék", mondja Hartmann Kristóf. „A nemzetközi fesztiválpiacot már kikezdte a vírus, 2021-re halasztották a Download fesztivált és a francia Hellfestet vagy a dán Copenhellt, de lesz még nagyobb fesztivál ebben a sorban. Nyilván az ezekre a fesztiválokra alapozó, főleg tengerentúli bandák nyári fellépései közül sok el fog maradni. Ami a nyár második felét illeti, ott még őrzöm a kincstári optimizmusomat, de a szlovák Gothoom fesztivál például már halasztja magát 2021-re."

Jakab Zoltán rámutat: a fesztivállemondások hatása  itthon is felmérhetetlen károkat okoz. „Elég csak figyelni a nyugati trendeket: ami ott történik, az fog történni a hazai koncertpiacon is. Nemcsak abban mérhetők a károk, hogy nem lesznek fesztiválok, amelyek nem fizetnek adót emiatt, nem adnak munkát ezreknek itthon, de abban is, ahogy egyes piaci szereplők ezt milyen módon próbálják lenyomni annak a közönségnek a torkán, akikből élnek. A jelenlegi helyzetre nem volt még precedens, így mindenkinek mélyvíz ez, de nem gondolom azt, hogy az lenne a járható út, hogy nyílt levélben, burkoltan fenyíti a közönségét egy prominens hely, hogy megtartják a jegyük árát, és ehhez pajzsként használ fel jóhiszemű kollégákat. Szerintem példamutató az, ahogyan például a Barba Negra vezetése áll ehhez, de említhetném a Hammer Concertset is, ahogy mi is a Phoenix Music közösségi felületein a korlátozások elején kommunikáltuk a véleményünk ezzel kapcsolatban. Komoly ütést kapott a szakma, de a közönségünk úgyszintén. Amikor ezres létszámban veszítik el állásukat a jegyvásárlóink, én nem feltétlenül aludnék jól attól, hogy megtartottam pár extra jegy árát, amikor másnak erre lehet, hogy nagyobb szüksége van."

Tervezni lehet és kell, de biztosra venni semmit sem szabad

Ilyen helyzetben persze szervezői fejjel is meglehetősen komplikált bármit tervezni. Jakab Zoltán szerint ugyanakkor nem állhat le a munka: „Nem lehet megmondani, hogy mi fog következni, hiszen naponta, néha akár óránként is komoly változások jöhetnek. Ettől függetlenül dolgozni kell a koncerteken, bár persze tisztában kell lenni azzal, hogy a gazdasági bizonytalanság, valamint a kormányzati intézkedések fennmaradása miatt a vásárlói kedv csökken. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, hogy legalább maga a tervezés reményt ad nekünk is, partnereinknek is, valamint közönségünknek is. Benne van sajnos a lehetősége, hogy több eseményt kell mozdítani, esetleg törölni, de lépésről lépésre kell haladjunk." „Bármikor is oldható fel a korlátozások zöme, az nem egyidejű lesz", mutat rá Kosinszky Gábor. „Más a helyzet hazai, dél- vagy észak-európai és tengerentúli tekintetben is. Bátrabb tervezést csak a jövő évi szezonra merünk vállalni. Más kérdés, hogy sok leszervezett bulink vár még bejelentésre idén őszre is, amelyek előkészítése idén január-februárban lezárult."

0417ko4

Gomilko Bogdán szerint gondolkodni ugyan most is bármin lehet, de biztosra venni semmit sem szabad: „Én azt látom, hogy a már régebben lekötött rendezvényeken kívül őszre-télre nem nagyon merészkednek újabb turnét tervezni az ügynökségek. Most a biztonság kedvéért mindenki a február-március-áprilisra koncentrál. Hiába lehet még hivatalosan mindenhol látni a nagy nyári események posztereit, például Aerosmith, Judas Priest, KISS, ezek is el lesznek napolva, valószínűleg 2021-re." (Összeállításunkhoz megkerestük a Live Nation Hungaryt is, de a cég későbbre ígért tájékoztatást a bejelentett rendezvényekkel kapcsolatban – D.Á.)

Hartmann Kristóf kiemeli: a még nem törölt nyári bulikkal kapcsolatos kivárás annak is köszönhető, hogy itt a döntés nem helyi szervezők vagy nemzetközi ügynökségek kezében van. „A globális utazási korlátozások, a helyi rendezvénytartási korlátozások és persze a gazdasági realitások mátrixából jönnek ki a megoldások. A jövőbeli tervek esetében a legtöbb szó már 2021-ről szól, ami nem jelenti, hogy 2020 őszén ne lenne semmi, csak elvben tele a legtöbb hely naptára, amihez a halasztott események is hozzátettek." A koncertek elmaradása, elhalasztása egyébként rengeteg tennivalót von maga után. „A munka zajlik, ráadásul háromszor annyi is van belőle. A meg nem valósult bulik után el kell takarítani, újraszervezni őket, és a még nem publikus rendezvények közül is soknak mozog a dátuma, felhozatala – valamint egy csomó eseményt minden oldalról, gazdaságilag is újra kell gondolnia mind a helyi-, mind a turnészervezőknek. Itt a tíz évvel ezelőtt válság utáni időszakhoz hasonló, erőforrás-koncentráló időszak következik, a kockázatosabb rendezvényeket pedig alaposan át kell gondolni. Óriási túlkínálat is lesz. Tervekből nincs hiány: ha zöldre vált a lámpa, kínálat lesz. Reméljük, a gazdaság nem roppan meg annyira, és kereslet is marad."

Idegek játéka

A megkérdezett szervezők kérdésünkre elárulták: többnyire külföldi partnereik körében is bizonytalanság uralkodik. A Livesound vezetője szerint különösebben senki sem derűlátó. „Én egyelőre úgy látom, hogy a nyugati partnereink, az ügynökök, a menedzserek – ők sem keresnek pénzt mostanában – nem túl optimisták, ami ezt az évet illeti", mondja Gomilko Bogdán. „Persze mindenki reménykedik és bizakodik, hogy egyszer csak vége lesz az egész vírus által okozott szituációnak. A kérdés, hogy mikor... Úgy tudom, hogy sokan a B terven dolgoznak. Utolsó információim szerint egy amerikai nagy név a szakmából optimistán nyilatkozott, hogy szeptembertől lassan visszatér a zenei élet, először Ázsiában és Európában, utána Amerikában. Egy másik német partnerem, akinek elvileg közeli kapcsolatai vannak az Európai Parlamentben, azt mondta: terv szerint szeptembertől engedélyezik fokozatosan az ezerfős rendezvényeket. Ezek persze mind csak remények és pletykák. Persze mindenki minél előbb szeretne elkezdeni újra dolgozni." Kosinszky Gábor tapasztalata szerint számos partner inkább szűkszavú a mostani helyzetben. „Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen senki nem tud biztosat. Folyik egy jogi alapú idegek játéka is: ki mondja le hamarabb? Az utazni, lakhelyét elhagyni nem tudó művész, aki tart a különböző országok különböző fertőzöttségi szintjétől is? Vagy a helyi szervező, akire vonatkoznak a lokális, nemzeti veszélyhelyzeti intézkedések, és a fellépni vágyó művésznek nem tud helyszínt és közönséget biztosítani? Egyre inkább érezhető, hogy az idei őszi szezon is megsínyli a helyzetet, nemhogy a nyári."

0417ko5

A zenészek és közvetlen munkatársaik, illetve a koncertszakma infrastrukturális szegmenségben dolgozók szintén mélyütést kaptak a járványhelyzetben. „Rengeteg e-mailt kaptam sok zenésztől, akivel évek óta együtt dolgoztunk", mondja Gomilko Bogdán. „Mindenki sokkolva van, tudniillik zenész és zenész közt is vannak különbségek. Az a generáció, aki most 50 és 70 év között van, anyagilag jobban biztonságban érzi magát, megalapozták az életüket húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt, még a jogdíjakból is csurran-cseppen. Igaz, ők félnek a legjobban a koronavírus miatt, mivel a koruk miatt elvileg erősebben veszélyeztetettek. Nagyon sok zenész viszont majdnem vagy kizárólag csak akkor keres pénzt, ha turnéban van, nekik igazán gondot okoz most ez a kényszerpihenés. Mellettük van egy másik kategória, akik teljesen elestek a bevételektől, ez pedig a technicai crew, akik elkísérik őket a turnékon. Ők kizárólag a napidíjakból élnek. Ezek nem rossz összegek, ha turnéznak három, hat vagy több héten át, és kifizetik őket a szabadnapokon is. De ha nincs turné, nincs pénz, ahogy mi, koncertszervezők is csak akkor kereshetünk pénzt, ha van sok sikeres koncert." „A zenekarok többsége nagyon szeretne turnézni, és a helyi fogadóképesség is megvan", így Hartmann Kristóf. „A zenészek mellett a jelenlegi válság nagyon súlyosan érinti a szakma teljes spektrumát, a klubokat és a különböző stábokat különösképpen. Előbbiek a fix bérleti és egyéb költségeket kellene a nulla bevételből kitermelni, a különböző hang és fénytechnikai cégek dolgozói, biztonsági személyzete, vendéglátós munkatársai, a turnék technikai és egyéb személyzete a dolog természeténél fogva jellemzően napi bérezésű egyéni vállalkozó vagy alkalmazott. Ők egyik pillanatról a másikra veszítették el a munkájukat – tehát ők is dolgozni szeretnének, amint lehet. Vagyis a szakma 360 fokos érdeke, hogy amikor a koncertezés szabályosan újraindulhat, akkor akár minden irányban rugalmas hozzáállással, de legyenek rendezvények."

A rugalmas hozzáállást Jakab Zoltán is kiemeli: „Mivel a Phoenix Music Hungary mellett a holland Doomstar Bookings csapatának vagyok az egyik ügynöke, saját példát tudok mondani. Jelen állás szerint vannak turnéink szeptembertől, amelyekkel kapcsolatban vannak reményeink, hogy esetleg megmaradnak, de az ügynökeink nagy része, én így magam is 2021-ben gondolkozom. Például Makó Dávid barátom, azaz a The Devil's Trade európai turnéját, amelyet a svéd Forndommal és a brit Darkherrel most tartottunk volna múlt hét csütörtöktől most vasárnapig, kerek egy évvel toljuk el, hogy igazodjunk a 2021-es Roadburnhöz, akik szeretnének mindenkit, így a mi három turnézó előadónkat is vendégül látni az idén elmaradt lineupból. Gőzerővel dolgozunk tehát a jövő éven, de szem előtt tartjuk azt, hogy komoly piaci változások érkeznek: olcsóbb jegyárak, olcsóbb zenekari gázsik. A jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, aki ezt másképp látja, az sajnos saját magát és a közönségét, az ügyfeleit és a kollégáit is becsapja. Közös tehervállalás kell a háttéripari dolgozóktól, a zenekaron át a kiadókig, menedzsmentekig és ügynökökig, hogy ezt átvészeljük." „Nem akarom elviccelni, de mint turnémenedzser, jelenleg nagyon kevés dolgom van", mondja Hartmann Kristóf. „Az osztrák Rock The Nation koncertügynökségnél hozzám tartozó bandák jelentős része igen intenzív időszak előtt áll vagy állna. A friss Alestorm-album május végén jön ki. Őrületes nyarunk lett volna, és egy nagyon alapos angliai, valamint EU-turné is lényegében a bejelentést várja. A TYR és az Arkona ausztrál és japán dátumai őszre kerültek, ahogy a tavaszra tervezett, elsősorban skandináv közös turnéjuk is szeptemberben, októberben lesz a Dalriada speciális vendégeskedésével. De dolgozom a Dynazty és az Amberian Dawn új lemezes turnéján. Idénre volt tervben az új Sirenia album és turné – valamint kötöm újra a Trollfest, Heidevolk, Aephanemer már halasztásra került koncertjeit is. Őszintén szólva jobban örülnék, ha az ilyenkor szokásos rider- és időpont-egyezetetéseknél tartanánk."

0417ko6

Minél hosszabb a leállás, annál nehezebb lesz a kilábalás

Egyes szakemberek, illetve döntéshozók szerint 2021 ősze előtt kockázatos és veszélyes lenne tömegrendezvényeket engedélyezni. Még ha mindez túlzottan pesszimista forgatókönyvnek is tűnik, annyi azért egészen biztos: az országonként is eltérő korlátozások feloldása fokozatos lesz, és esetleg később is visszatérhetnek majd attól függően, mikorra lesz vakcina, netán kialakul-e a vírussal szembeni nyájimmunitás. Ebben az instabil helyzetben akár az is kétségesnek tűnhet, el mernek-e majd indulni turnézni a zenekarok. „Mivel a legtöbbnek ez a fő bevételi forrása, sok zenekar el fog indulni, de szerintünk nem is ez a fő kérdés, hanem hogy a jegyvásárlási kedv visszatér-e", mondja Kosinszky Gábor. „Ehhez tudni kell, hogy a jegyelővétel teljesen leállt még téli rendezvényekre is. Tehát a koncertre járók jövőbe vetett bizalma a kulcs, mert ez tartja finanszírozhatóan a szórakoztatóipart. Ráadásul a helyzet át is alakítja majd a világot, benne a gazdasággal, szórakozási szokásokkal, közösségi érintkezésekkel, a polgárok életstratégiájával együtt, és nem tudjuk, milyen lesz ez a végeredmény, mikorra mondhatjuk, hogy beállt valamilyen új rendszer."

Jakab Zoltán szerint a mostani állapotok realisztikus gondolkodást és lépésről lépésre haladást kívánnak meg mindenkitől. „A remény jogát nem vehetjük el senkitől ebben a helyzetben. Olvastam én is több külföldi oldalon az egyesült államokbeli közegészségügyi szakember gondolatmenetét ezzel kapcsolatban, és sajnos azt kell mondjam, hogy jelen esetben neki van igaza. Ettől függetlenül reménykedem, hogy hamarabb beindul az iparág." „Mindenki szívesebben turnézna és keresne pénzt, mint ülne otthon bezárva", véli Gomilko Bogdán. „Szerintem az amerikai zenekarok óvatosabbak, és mindig arra figyelnek, hogy az amerikai hatóság mit ajánl. Általában szoktak rájuk hallgatni. Szerintem itt Európában, az EU-n belül körülbelül ugyanaz a helyzet lesz, nem fog lényegesen eltérni."

Egyes vélekedések szerint a turnéipar soha nem heveri ki ezt a mostani helyzetet. Gomilko Bogdán ebben a kérdésben inkább pozitív álláspontot képvisel: „Szerintem ez nem így van, a zeneipar hatalmas, rengeteg pénz van benne a világon, mindenkinek érdeke, hogy az egész gépezet újra menjen. De minél tovább tart a leállás, annál nehezebb és hosszabb a feléledés, visszaépülés folyamata. Az élet nem állt meg ezen a téren sem, a szórakozás az emberi élet fontos része, ahogy az élőzene is nagyon fontos. Alig egy hónapja nincs élő koncert, de az emberek már nagyon ki vannak éhezve szerte a világon. Háborúban is voltak koncertek. Szerintem az ember inkább lemond az új cipőről, de nem egy koncertjegyről – persze csak ha nincs nagyon nehéz anyagi helyzetben, vagy éppen munkanélküli. Itt az a kérdés, hogy hány embernek marad munkája, mert ha dolgozni fog, akkor koncertre is fog járni. Én emlékszem 2008-ra, akkor eléggé visszaesett a koncertlátogatók száma a világválság hatására, de már 2010-ben sokkal jobban jártak a koncertekre, és ez idővel csak fokozódott. Tulajdonképpen optimista vagyok ezen a téren. Megismétlem: az egész zeneipar a világon dollármilliárdokat produkál minden évben, nem hiszem, hogy ezt ne lehetne folytatni."

0417ko7

Hartmann Kristóf szerint sincs szó a koncertbiznisz végleges megrogyásáról: „Szerintem az emberek alapvető igénye a szórakozás, a közösségi lét és a zene. A turnéipar kiheveri majd ezt a helyzetet is, arra viszont aligha tudna most bárki is pontosan tippelni, hogy milyen tempóban, és milyen mélyről indulva. Egy hosszabb leállás azt jelenti, hogy a társadalmat és a gazdaságot mélyebb válságba sodorta a jelenlegi helyzet, és logikusan a talpraállás is nehezebb ügy lesz. A fentiek fényében hektikus és nehéz 2020-at várok, és bízom benne, hogy 2021-ben lassan helyreáll a normál létezés." Kosinszky Gábor meglátása szerint ugyanakkor a kilábalás mindenképpen hosszabbnak ígérkezik: „A hatás drámai lesz, mert a járvány pont ott üti meg a szektort, ahol védtelen. A kulturális- és szórakoztatóipar nagy része a közösségben megélt élményekben rejlik: nem az előadók tűnnek el, nem a technikai bázis válik semmivé, hanem a közösségben megélt élmény válik kockázatossá. Talán egy évtizeden belül megkapjuk a választ, hogy mi lesz erősebb: az élményadás és élményszerzés vágya, vagy a kockázat kerülése."

Jakab Zoltán a felépülés tekintetében is a közös tehervállalás fontosságát emeli ki: „Annyira nem szeretnék előreszaladni, hogy a turnéipar ezt sohasem heveri ki. Kemény lesz, nagyon kemény, főleg, ha nincs konszenzus, és egy megtizedelt gazdaságba visszatér ugyanaz a mennyiségű turné, ami a leállás előtt volt. Sokan tényleg elfelejtik, hogy ez nem egy vakáció a zeneiparnak és magának a világnak, hanem egy brutális kényszerpihenő. Utána hiába van meg az akarat arra, hogy induljunk be mihamarabb, ha ezt nem okosan tesszük, akkor azok a piaci szereplők, akik át tudták vészelni a válságot, nagyjából egy-két hónap leforgása alatt képesek lesznek egymást kivégezni pusztán azért, mert eszetlenül próbálják menteni a menthetőt. Elismerem: nehéz türelmesnek lenni, tisztában vagyok vele, hiszen a saját bőrömön is érzem ezt. Bármi, amit csinálok az ágazaton belül, komolyan érintett, hiszen se koncertet, se turnét nem tudok szervezni, nem tudok külföldön turnézni turnémenedzserként jelenleg, de ha nem sikerül okosnak lenni, és felelőtlen döntéseket hoz a szakma, az hosszú távon még inkább ártalmas lesz, és hátráltatja a rendeződés menetét."

Jakab Zoltán szerint a jelenlegi válság mélyreható változásokat is elindíthat. „Beszélgettem egy kedves barátommal, a korábban a Polly Is Deadben doboló Szűcs Petivel erről, hogy feltehetőleg paradigmaváltás előtt áll a zeneipar, tekintve, hogy az internet terjedésével és a streaming szolgáltatások terjedésével mennyire súlyozottan fontos lett az élőzene, mint majdhogynem kizárólagos bevételi forrás. Mindannyian láthatjuk, hogy számolatlan kedvenc zenekarunk keményen nyögi a turnék hiányának következményeit, így erre hamarosan választ kell adjon a zeneipar működését biztosító közönség. Hiszen végső soron az ő pénztárcájuk dönti el, hová és milyen módon megy a támogatás azoknak, akiket eddig koncertjeggyel, illetve a koncerten megvásárolt termékkel támogattak. Van egy olyan reményem, hogy megtisztulás is jön, és felértékelődik a művészet, a fizikai hanghordozók esetleg új erőre kapnak és teret nyernek. Az biztos, hogy a zeneipar eddig világszerte uraló, ilyen méretű dömping fenntarthatatlan lesz."

 

Hozzászólások 

 
#22 nsz 2020-04-23 20:35
Ozzy bazmeg, nem kellett volna annak a denevérek leharapni a fejét...
Idézet
 
 
#21 Aaaarrrggghhh.... 2020-04-21 10:44
Idézet - Leo Bonhart:
Május közepére tetőzhet nálunk. A többi országban, ahol már korábban elkezdődött, lassulás vehető észre.

A maradandó károsodásra nincs bizonyíték.
Arra sem, hogy akik átestek rajta, mégegyszer elkapják...a teszt valószínűleg hibás volt ebben az esetben. A megbetegedés 80%-ban szinte teljesen tünetmentes.

A 80%-os tünetmentességg el egyetértek. Viszont egyre több bizonyíték látható arra, hogy nem biztosít teljes védelmet a gyógyulás. Már hetekkel ezelőtt beszéltük ezt a kollégákkal, mikor megnéztük a vírus mutációs térképét, és most egyre jönnek ki az ilyen cikkek.
Az, hogy a vírus okoz-e maradandó károsodást, az nem bizonyított. Az viszont egészen biztos, hogy a hosszútávú mechanikus lélegeztetés károsítja a tüdőt (miután magas nyomással fújják ilyenkor a tüdőt, ez nem meglepő).
Idézet
 
 
#20 Goodbye 2020-04-20 08:18
Csakhogy azt a vakcinát le is kell még tesztelni. Meg ahogy az elmúlt pár évben bántak a kultúrával, esélyes, hogy az egész világon utoljára nálunk fog beindulni a koncertélet, ki tudja mikor.
Idézet
 
 
#19 bogar 2020-04-19 21:25
Idézet - Igor Igorovics:
Ez azért nagyon nem igaz ebben a formában. A betegek jelentős százaléka kórházi ellátásra szorul, az ellátásra szorulók ismét jelentős százaléka intenzív osztályra kerül, és a lélegeztetőgépr e kerülők közül egészen nagy arányban halnak meg betegek. Plusz a kezelés eredményeképp maradhatnak károsodások fenn.
Azért nézd meg Olaszországot, és kicsit gondolkodj el, hogy mennyire van túlságosan felfújva. Ez kb ugyanaz a hülyeség, mint az oltásellenesek logikája - ha nem látom a betegségeket, akkor nem is léteznek.

Mai hír szerint 2022-ig elhúzódhat, de akár több évig is velünk lehet ez a szarság. Majd mikor 40%-al esik vissza a gazdaság, és jól meg megvágják az egészségügy büdzséjét, akkor mennyi ember fog meghalni? Ezen gondolkodjál el! Ezt nem lehet a végtelenségig húzni!

Ez a mai hír arra az esetre prognosztizálja a 2022-ig tartó elhúzódást, ha nem lesz vakcina. A szakértők év végére várják, hogy lesz.
Idézet
 
 
#18 Leo Bonhart 2020-04-19 20:27
Május közepére tetőzhet nálunk. A többi országban, ahol már korábban elkezdődött, lassulás vehető észre.

A maradandó károsodásra nincs bizonyíték.
Arra sem, hogy akik átestek rajta, mégegyszer elkapják...a teszt valószínűleg hibás volt ebben az esetben. A megbetegedés 80%-ban szinte teljesen tünetmentes.

Summa summarum: nyár közepére már könnyebb lesz a helyzet, több üzlet is kinyithat, miközben a járvány már jócskán lefutóban lesz.

Hónapokig nem lehet a gazdaságot állópocsolyában tartani. EZ vonatkozik minden szektorra.
Jelenleg én is csökkentett munkaidőben dolgozom fele pénzért, de ez értelemszerűen nem mehet így hónapokig. Nem is fog.
A rendezvények valószínűleg ősszel újra beindulnak.

Én így látom.

Csak pozitívan! %
Idézet
 
 
#17 Igor Igorovics 2020-04-19 10:42
Ez azért nagyon nem igaz ebben a formában. A betegek jelentős százaléka kórházi ellátásra szorul, az ellátásra szorulók ismét jelentős százaléka intenzív osztályra kerül, és a lélegeztetőgépr e kerülők közül egészen nagy arányban halnak meg betegek. Plusz a kezelés eredményeképp maradhatnak károsodások fenn.
Azért nézd meg Olaszországot, és kicsit gondolkodj el, hogy mennyire van túlságosan felfújva. Ez kb ugyanaz a hülyeség, mint az oltásellenesek logikája - ha nem látom a betegségeket, akkor nem is léteznek.
Mai hír szerint 2022-ig elhúzódhat, de akár több évig is velünk lehet ez a szarság. Majd mikor 40%-al esik vissza a gazdaság, és jól meg megvágják az egészségügy büdzséjét, akkor mennyi ember fog meghalni? Ezen gondolkodjál el! Ezt nem lehet a végtelenségig húzni!
Idézet
 
 
#16 Aaaarrrggghhh.... 2020-04-18 23:51
Idézet - Goodbye:
Mik derülnek ki róla? 100-ból 99 fertőzött kibírja minimális tünetekkel vagy tünetmentesen. Annyiról van szó, hogy a média felfújta, a társadalom butább része bepánikolt, a kormányok pedig az egész világon őket kiszolgálva indokolatlan intézkedéseket hoztak.


Ez azért nagyon nem igaz ebben a formában. A betegek jelentős százaléka kórházi ellátásra szorul, az ellátásra szorulók ismét jelentős százaléka intenzív osztályra kerül, és a lélegeztetőgépr e kerülők közül egészen nagy arányban halnak meg betegek. Plusz a kezelés eredményeképp maradhatnak károsodások fenn.
Azért nézd meg Olaszországot, és kicsit gondolkodj el, hogy mennyire van túlságosan felfújva. Ez kb ugyanaz a hülyeség, mint az oltásellenesek logikája - ha nem látom a betegségeket, akkor nem is léteznek.
Idézet
 
 
#15 Medve László 2020-04-18 20:09
Gyorsan hozzátenném, nem vagyok megmondóember, csak a véleményemet mondtam el, amivel nem kötelező egyetérteni. Én is csak találgatok, próbálom reálisan szemlélni a dolgokat. Annyit tudok, amit a médiában olvasok - lehet, teljesen félre vagyunk tájékoztatva...
Idézet
 
 
#14 Medve László 2020-04-18 17:37
Idézet - paolo:
Kedves Medve László!

Érdekes hozzáállás! Tegyük el, hogy bemész dolgozni vagy elmész koncertre és megfertőződsz (vagy te fertőzől meg valakit, mindegy). Te lábon kihordod, viszont pl. van egy várandós feleséged, esetleg találkozol az öregeiddel akik már hetvenen felüliek.


Kedves Paolo!

Nem rólam van szó, aki tényleg elmegy dolgozni, hanem azokról, akiknek most otthon kellene maradniuk, mert olyan a munkájuk, mégsem teszik. Vannak munkák, amik nélkül leállna az infrastruktúra - az enyém is ilyen. De ha azok nem maradnak otthon, akik megtehetnék, akiknek kellene, mennek ide-oda, akkor nincs értelme az egész korlátozósdinak , mert csak szegénységbe sodornak milliókat.

Amúgy egyetértek Bandival: "Előbb-utóbb MINDENKI el fogja kapni." Lehet, jobb lenne rajta gyorsan túl lenni...
Idézet
 
 
#13 Goodbye 2020-04-18 11:26
#9
A pánik miért jobb? Szerintem itt lenne az ideje, hogy a hobbirettegők békénhagyják azokat, akik szeretnék úgy élni az életüket, ahogy a hisztéria kitörése előtt. Az a baj, hogy a politikusok részéről nincs ilyen kezdeményezés.

Kedves Bandi! Ezek az információk honnan vannak? Ilyet forrással együtt szokás írni.
Idézet
 
 
#12 Bandi 2020-04-18 08:48
Idézet - Medve László:
Persze lehet, hogy tényleg van még vmi a háttérben, amit ha megtudnánk, kezdhetnénk pánikolni. (Pl. maradandó tüdőkárosodás, 2 éven belül meghal mindenki, aki elkapta. Vagy az infarktus, ami szintén sanszos.)

Mi következik mindebből?
A vírussal való korábbi találkozás nem eredményez semmilyen védettséget. Tehát sem nyájimmunitásra , sem a klasszikus elvén működő vakcinára nem számíthatunk.
A távolságtartás sem megoldás a mostani formában. Csak akkor működne, ha minden potenciális fertőzöttet élete végéig hermetikusan elzárnánk. Ami persze kivitelezhetetl en.
Előbb-utóbb MINDENKI el fogja kapni. Rövid távon a "nem reagálóknak" jobbak a túlélési esélyei. A hosszú távú vírushordozás következményeir ől viszont még semmit sem tudunk. Simán lehet az is, amit írtál, és akkor a teljes civilizált világnak annyi, csak olyan kisebb embercsoportok tudnak fennmaradni, akik az idők során meg tudtak tartani egy tökéletes elszigeteltsége t.
Idézet
 
 
#11 Bandi 2020-04-18 08:40
Idézet - Medve László:
Persze lehet, hogy tényleg van még vmi a háttérben, amit ha megtudnánk, kezdhetnénk pánikolni. (Pl. maradandó tüdőkárosodás, 2 éven belül meghal mindenki, aki elkapta. Vagy az infarktus, ami szintén sanszos.)

Ez kezd összeállni abból, amit csöpögtetnek:
Olyan kórokozóról van szó, amivel az emberi immunrendszer egyszerűen nem képes megfelelő választ adni, lényegében kívül esik az "univerzumán". (vannak még ilyen példák, pl. HIV)
Két forgatókönyvet figyelhettünk meg eddig.
Az egyik, hogy az immunrendszer "félrekezeli", és a vírus helyett önmaga ellen fordul. Ebből jönnek a súlyos, végzetes tünetek.
A másik, hogy gyakorlatilag nem vesz róla tudomást. Ez a minimális vagy semmilyen tünettel járó állapot. A vírus közben csendben elvan, lappang, időről időre pedig aktiválódik, szaporodik, megfertőz másokat. Ide tartoznak a gyógyultnak nyilvánítottak is, akik a tünetmentessé válás után is hordozzák a vírust. (folyt. köv.)
Idézet
 
 
#10 nikfisz 2020-04-18 04:32
Én sajnos nem vagyok túl derülátó a szituációval kapcsolatban. Az új fiatal bandák-akik épp most a nyári szezonba koncerteztek volna-teljesen lehetetlen helyzetbe kerültek. A nagy nyugati bandák egy darabig(vagy már talán soha.lásd Aerosmith a korukból kifolyólag)nem csinálnak nagy turnékat. Azok maradnak talpon akik középkorúak és sikeresek.Pl. Tankcsapda,Ossi an,Metallica.De Ők kb. a 30%át teszik ki a színtérnek. Szerintem az undergroundnak is annyi jó darabig.Kérdés,hogy anyagilag/mentálisan,hogy vészelik át.Bárcsak ne lenne igazam. Idén nyáron min. 5 koncertre mentem volna... Kitartás a szervezőknek és segítőiknek!
Idézet
 
 
#9 BSND 2020-04-17 23:22
A 4-es és 5-ös hozzászóló az a fajta ember lehet, mint aki a délszláv háború alatt horvát nyaralást szervezett és nagy mellénnyel beszólt annak, aki figyelmeztetni merészelte h talán nem kéne.
Idézet
 
 
#8 paolo 2020-04-17 23:11
Kedves Medve László!

Érdekes hozzáállás! Tegyük el, hogy bemész dolgozni vagy elmész koncertre és megfertőződsz (vagy te fertőzől meg valakit, mindegy). Te lábon kihordod, viszont pl. van egy várandós feleséged, esetleg találkozol az öregeiddel akik már hetvenen felüliek, ne adj Isten van valami betegségük is. Vehetsz nekik gyógyszert, de ha jól tévedek jelenleg nincs gyógyszer erre a szarra. Sajnos. Az tény, hogy nem megoldott azoknak a helyzete, akiket kirúgtak vagy fizetés nélküli szabira küldtek. De az se lenne frankó, ha a temetkezési vállalkozók meg milliomossá válnának. A probléma kicsit összetettebb ennél, viszont tuti, hogy a tömegrendezvény ek lesznek az utolsók, amiket újra engedélyezni fognak. Akik meg nyaralásnak fogják fel a jelenlegi helyzetet, örülök neki, hogy ilyen jókedvük van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.