Shock!

Bő egy évvel a legutolsó, szintén a Dieselben bemutatott, kiválóan sikeredett W.A.S.P. produkció után Blackie Lawless és társulata ismét eljött, hogy leigázzon minket. Kiindulva az előző buliból, erre minden esély meg is volt, feltéve, ha te is olyan vagy, mint én, aki kifejezetten utálja előre megnézni neten a várható setlistet. Más kérdés, ha megtettem volna, valószínűleg nem csalódtam volna óriásit.

Az első ütést a brazil Shadowside volt hivatva bevinni, azonban elnézve produkciójukat, maximum csak a szódával elmegy kategóriába sorolható a zenekar. A kiállásuk nagyjából oké, az énekes hölgy Dani Nolden is egész jól festett a színpadon, illetve maximális respekt a dobos Fabionak, amiért törött ujjal nyomta végig a bulit, de nagyjából ennyi az összes pozitívum, amit el tudok mondani róluk. A zene meglehetősen ötlettelen, klisés heavy metal, Dani hangja pedig igencsak szürkécske. Ebben a műfajban például a Triosphere köröket ver rájuk. Szimpatikus brigád, de bőven elég volt belőlük néhány nóta.

Tekintve, hogy a W.A.S.P. még mindig a Babylon turnét nyomja, gondoltam, hogy nem lesz túl nagy változás a műsorban az egy évvel ezelőttihez képest. Ezzel nem is lett volna semmi bajom, hiszen a legklasszikusabb W.A.S.P. számok, illetve az igencsak erősre sikeredett Babylon néhány megidézett nótája a múltkor is marha nagy élmény volt, azonban az, ahogy és amennyit ezúttal kaptunk a csapatból/csapattól, az kissé kiakasztó volt. A ráadással együtt is mindössze hatvan perces buli már pofátlanság kategória, ráadásul ezúttal mintha kissé enervált is lett volna a brigád. Blackiék természetesen profik, így alap, hogy minden a helyén volt, Mr. Lawless pedig ugyanolyan jó formában hozta a bulit, mint múltkor, épp csak nem éreztem a tüzet, a lelkesedést a csapaton. Mindehhez még a hangzás is borzalmas volt, az iszonyatos hangerőn megdörrenő cucc ugyanis néha csak kását, és keresztbe-kasul gerjedő zajmasszát eredményezett, illetve részemről három napig tartó fülzúgást.

Pedig nem indult rosszul a buli, az On Your Knees – The Real Me duó telitalálat indítás, csakúgy, mint ahogy a múltkor is az volt. Hangsúlyozom: az, ha csont ugyanaz a program, nem feltétlenül zavar. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy egy jó színdarabot is szívesen megnéz az ember egy év múlva még egyszer. Csak akkor akad baj, ha időközben néhány várva várt jelenetet, dialógust a teljhatalmú direktor kivágott, mert ilyenkor jön a hiányérzet, a fanyalgás, illetve az érzés, hogy múltkor sokkal jobb volt. Márpedig sajnos most pont ez történt. Érkeztek szépen sorjában a jobbnál jobb W.A.S.P. dalok (LO.V.E. Machine, Crazy, Live to Die Another Day, Wild Child, The Idol, I Wanna Be Somebody), majd úgy ötven percnyi játékidő után zenekar lelépett, a gyanútlan rajongó pedig csak pislogott, hogy ez most komoly? Ráadás természetesen volt a kiváló Heaven's Hung in Blackkel, de mielőtt elkezdtünk volna reménykedni, hogy hátha csak vicceltek a srácok, már jött is a Blind in Texas, azaz a teljes bizonyosság, hogy aznap csak hatvan perc W.A.S.P. jár. Ami igencsak nyúlfarknyi, főleg hatezerötszázért.

Megvolt itt minden, ami a múltkori bulin; kivetítőkön pörgő klipek, Blackie-re erősített körfűrészek, Doug Blair ledes és világító gitárjai, a legnagyobb W.A.S.P. slágerek, épp csak mindebből egy kicsit kevesebb, kicsit gyengébben. Mondván, jó lesz ez nektek így is. Nos, nekem nem volt az!