Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Royal Hunt - Budapest, 2012. május 27.

Némi fejvakarást okozott, mi a bánat lehet az a PeCsa Music Club, aztán hamar rájöttem, hogy az eufemisztikus elnevezés a PeCsa nagytermének függönnyel leválasztott részét takarja (tudom, súlyos képzavar...). Kevés hervasztóbb dolog van, mint a totálisan üres – más megközelítésből: az igényekhez képest jelentősen túlméretezett – nézőtér látványa, márpedig itt egyértelműen ez volt a helyzet. Sajnos a négy évvel ezelőtti buliról lecsúsztam, de azt gondolom, az akkori helyszín minden szempontból nyerőbb választás lett volna ezúttal is. (Az a buli valószínűleg André Andersenéknek is tetszhetett, mert a mostani turnén a környékbeli országok közül csak nálunk jártak.)

időpont:
2012. május 27.
helyszín:
Budapest, PeCsa Music Club
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )

Kínomban azzal „szórakoztam", hogy elkezdtem egyesével megszámolni a közönséget, hogy jó tudósítóként igazán precíz adattal szolgálhassak, de szerencsére 43-nál színpadra lépett a kinézetét tekintve Peter Steele dicsőbb napjait idéző orosz viking és társulata. Így inkább csak becslésre futja: nagyjából 187 néző üdvözölte kitörő lelkesedéssel a DC Cooperrel visszatérő bandát, ami a nulla reklám mellett végülis nem annyira gyalázatos szám, ám a PeCsa nagytermében még a lefüggönyözés ellenére is annak tűnt. Gyereknap ide vagy oda, a közönség magját egyértelműen a harmincas-negyvenes generáció alkotta, huszonéveseket csak elvétve láttam, idősebbeket viszont annál inkább, ráadásul némelyikük elejétől végéig fújta a szövegeket.

Határozottan féltem, hogy a lézengő nézők lehangoló látványa elveszi majd a zenészek kedvét és rutinból lenyomnak majd egy hakniszagú bulit, ám szerencsére pontosan ennek ellenkezőjét kaptuk. A láthatólag – és saját bevallása szerint is – kicsit dilis D.C. Cooper dumáját, miszerint nagyon boldogok, hogy éppen Budapesten, a húszéves jubileumi turné záróállomásán ünnepelhetnek a fantasztikus közönséggel, még némileg szkeptikusan fogadtam, ám a buli során egyre inkább úgy éreztem, tényleg jól érzik magukat a PeCsa Music Club világot jelentő deszkáin. Fogalmam sincs, hogy a turné többi állomásán milyen nézőszámokat produkáltak, az viszont tuti, hogy itt mindent megtettek, ami a hangulat fokozásáért – a legalitás határain belül – megtehető.

Különösen igaz ez a visszatérő amerikai énekesre: le a kalappal a teljesítménye előtt! Az ugye alap, hogy úgy énekelt, mint egy félisten (a tizenöt évvel ezelőtti magasakat éppúgy hozta, mint akkoriban, sőt, néha még rá is tett egy lapáttal), de emellett viccelődésével, a közönséggel teremtett kontaktusával, jelenlétével a maroknyinak tűnő érdeklődőből is komoly lelkesedést préselt ki a koncert végére. Többször is lejött a nézőtérre, bemutatta jól ismert tánclépéseit, poénkodott, egyszerűen jó volt nézni és hallgatni. Még akkor sem jött zavarba, amikor a koncert egyik csúcspontjának számító Step By Step stratégiai pontján a zenekar hirtelen megállt, és várta, hogy a közönség folytassa a refrént, ám ennek elég csúfos beégés lett a vége (mindkét részről). Hiába próbálta Cooper barátunk poénra venni, és engedélyezni, hogy az „I got lost and never found" helyett a „pám-pám-párámm" is megteszi, a szégyenlős nézőkből igencsak vérszegény produkciót sikerült kicsikarni. Aztán később, a frontember kemény munkájának köszönhetően megjött a közönség hangja is, és végül szerintem a színpadon és a nézőtéren is elégedettek lehettek egymás teljesítményével. Nem is olyan rég még arról szólt a fáma, hogy D.C. egy hisztis primadonna, akinek a sztárallűrjei elviselhetetlenek és vele aztán soha, most azonban ennek a színpadon nyomát sem láttam. Igazi profi csapatmunka és jó hangulat áradt a deszkákról, legalábbis amennyire így kívülről meg lehet ezt ítélni.

Nyilván a többiek nem ilyen típusú színpadi egyéniségek, még a kifejezetten lelkes és szimpatikus benyomást nyújtó csapatfőnök sem, aki számomra meglepő módon minden szempontból háttérben maradt az egész koncert alatt, viszont zeneileg mindannyian hozták az elvárható szintet. Nem kivétel ez alól az új gitáros, Jonas Larsen sem, aki kellő alázattal és technikai tudással tolta elődei témáit, bár az Age Gone Wild és a Half Past Loneliness közé beiktatott malmsteenes, virgázós gitárszóló végtelenül semmitmondó és fantáziátlan volt, ráadásul még technikailag sem mondanám hibátlannak. De legalább nem vett példát Zakk Wylde-ról, és nem nyújtotta el botrányosan hosszúra, megelégedett két-három perccel, ami, valljuk be, épp elég is volt ebből. Akkor már inkább meghallgattam volna néhány Liszt-tételt Andersen mester tucatnyi hangszerének valamelyikén.

A lemezekhez képest jóval gitárközpontúbb hangzással alapvetően nem volt bajom, az ének és a két háttérénekesnő meggyőző vokáljai is kellően tisztán szóltak, de azért nincsenek kétségeim afelől, hogy az A38 ebből a szempontból is jobb lett volna. Talán a színpad mérete itt több lehetőséget adott a mozgásra, máshol mellőznünk kellett volna az amerikai frontember pörgéseit és szökdelését.

Érdekes módon a D.C. Cooperrel készült két klasszikus lemezről (Moving Target, Paradox) mindössze három nóta hangzott el (Step By Step, Last Goodbye, valamint a ráadásban előadott Message To God), a koncert gerincét az új lemez mellett az első album dalai képezték, amit végső soron nem bántam, mert a One More Day, a Half Past Loneliness, vagy a Queen Show Must Go On-jának harmóniáit (nem szeretnék erősebb kifejezést használni) idéző Show Me How To Live simán odatehető a Paradox szerzeményei mellé. Nyilván szívesen meghallgattam volna még mondjuk a Tearing Down The Worldöt vagy a Silent Screamet (például a kicsit felesleges, de összességében nem rossz akusztikus blokk helyett), de a buli így is jó kétórás volt, úgyhogy egy szavam sem lehet.

Kíváncsi vagyok, hogy meddig fog tartani ez a felújított kollaboráció, mindenesetre egy régi nagy kedvencemet hallhattam végre élőben – ha nem is az eredeti felállásban, de a lényegét tekintve mégis. Úgy tűnt, lelkesedésemet az a néhány tucat ember is osztotta, aki tudott erről a koncertről, és szerintem mindenki elégedetten távozott. Az említett körülmények miatt talán túlzás volna az év bulijai közé sorolni, de ez nem a zenekaron múlott.

Fotó: Réti Zsolt

 

Hozzászólások 

 
-1 #8 Németh Tibor 2012-12-03 20:24
hol volt ez a koncert meghirdetve!!!??? Ma december 3-án találtam rá a neten most lettem öngyilkos grrrrrr
Idézet
 
 
+2 #7 Polgár Tamás 2012-05-31 17:39
Bocsánat, tudatlan/figyelmetlen voltam. De azt tartom, hogy a helyszín alkalmatlan volt, és számomra sajnos elvett ennek az amúgy hibátlan koncertnek az értékéből, vagyis inkább az élményéből.
Idézet
 
 
+1 #6 sziti 2012-05-31 09:17
A kiváló koncert NEM a Pecsa Music Clubban volt (ezt jóelőre jelezte a LiveSound is a honlapján!), át kéne írni ezt az egyebekben egyetértésemmel találkozó beszámolót...
Idézet
 
 
-2 #5 Sher 2012-05-30 19:10
Idézet - zoli:
Nagyon fáj, h.nem tudtam ott lenni..
A Show me ..egyértelmuen az év lemeze volt nálam...
Kár h. 180 valamennyi ember tudja értékelni az ilyen minoségi zenéket. Másrészt, figyelembe kellene venni azt is, h. lehethogy a kornyezo országokból is elmentek volna megnézni a RH-ot, de másnap hétfo volt...

hogy tovább fájdítsam a szíved:)
http://napirokk.blog.hu/2012/05/28/royal_hunt_pecsa_2012_05_27_az_etalon
Idézet
 
 
+1 #4 zoli 2012-05-30 09:34
Nagyon fáj, h.nem tudtam ott lenni..
A Show me ..egyértelmuen az év lemeze volt nálam...
Kár h. 180 valamennyi ember tudja értékelni az ilyen minoségi zenéket. Másrészt, figyelembe kellene venni azt is, h. lehethogy a kornyezo országokból is elmentek volna megnézni a RH-ot, de másnap hétfo volt...
Idézet
 
 
+1 #3 Ákosking 2012-05-30 07:55
A PECSA music club nem készült el időben, így kényszerűségből került a nagyterembe a koncert. Én is jobban örültem volna egy intimebb teremnek, de nekem az év bulija volt, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a banda a buli végén kijött fotózni, beszélgetni és ahol DC még a Shadow Gallery lemezén lévő témáját is elnyomta poénból.
Idézet
 
 
+2 #2 Sher 2012-05-29 19:42
Nálam is esélyes erre a címre:)
Idézet
 
 
+2 #1 Kotta 2012-05-29 19:29
márpedig nálam eddig az év bulija... :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.