Shock!

július 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Royal Hunt, Godiva - Budapest, 2008. május 12.

Néha nem könnyű megtalálni az ihletet, elvégre ha az ember egy nagyon régóta várt, közel tökéletes koncertet lát-hall-él át, mi az ördögöt is lehet hozzáfűzni a témához azonkívül, hogy „kurva jó volt”? Hát nem sokat. De ezért is vagyunk újságírók – tudnunk kell papírra vetni azt, amit amúgy nem feltétlenül érdemes: meg kell próbálnunk teljesen szubjektív érzéseket, benyomásokat objektíven mások elé tárni, úgy, hogy az egyszerre legyen informatív és érdekes. Nem nagyon volt ihletem az idei év egyik legjobban várt koncertjéről beszámolni sem: nagyon vártam, a buli várakozásaimat nemhogy igazolta, de felül is múlta, fantasztikus élmény, idei top 5-ös és nagyjából ennyi.

időpont:
2008. május 12.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )

Aztán amikor elkezdtem feltöltögetni felvételeimet a Youtube-ra és ezzel párhuzamosan visszanézni-hallgatni azokat, úgy éreztem, nemcsak a vitatható minőségű videókkal, de szavakba öntve is meg kell osztanom azt, amit a jó öreg hajón láttam kb. kétszázadmagammal. Miután persze a középszerű és klisés, balfasz frontemberrel ellátott svájci illetőségű Godiva lenyomta műsorát. De komolyan, tényleg röhejes volt, ahogy a fickó durcás fejjel „bemozogta” a színpadot, míg a többieket valóban majd’ szétvetette a lelkesedés (és mi tagadás, pár jó kis riffjük azért akadt). Ha Kiss Gábortól akarnék plagizálni, azt mondanám: olyan látványt nyújtott, mint egy tinédzser, akinek megdöglött az aranyhörcsöge. De ha legalább jól énekelt volna…

A fő esemény azonban több szempontból is kiemelt fontosságú volt számomra: a Royal Hunt régóta nagy kedvenc; örök favorit a most épp itt éneklő Mark Boals is, illetve hát nem nagyon kell ecsetelnem, mekkorát szívtunk 2005 őszén, amikor elmaradt a Wigwamba leszervezett fellépés, még John Westtel a mikrofonnál. Ez utóbbit persze ezután is sajnálhatjuk, hiszen ki tudja, a jó John mikor és milyen banda élén keveredik majd ismét Európába, de gondolom, nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy Mark több mint kiválóan tudta-tudja őt pótolni – meg hát ennyi erővel siránkozhatnánk DC Cooper után is.

Bármi történjék, legyen szó újabb és újabb énekes- vagy zenészcseréről, André Andersen nem fog soha mellényúlni. Vegyük csak a legutóbbi cserét: a családi okokból a zenekart ideiglenesen elhagyó Allan Sorensen dobos helyett pikkpakk meglett a beugróember (Magnus Ulfstedt), akinek testvérek között is max. pár hete lehetett arra, hogy betanulja a műsort, összecuccoljon, útlevelet intézzen (mert ugye az EU-n kívül is zajlik a turné). Hát mit mondjak, nem voltak gondok a húzós alapokkal! De nem csak a ritmusszekcióból (amely Per Schelander basszerrel egészült ki) sütött a profizmus: Marcus Jiddell gitáros például a magabiztos-rocksztárisztikus hangszeres játék alfáját és omegáját mutatta be. Folyamatosan fel-alá mászkált a zsebkendőnyi színpadon, kaján félmosollyal a száján, lobogtatta a rőzsét és halál lazán pengette a jellegzetes riffeket André szintiszőnyegei mellé-fölé-alá. Mark Boalsról sok okosságot nem tudok mondani: kicsit máshogy néz ki ma már a faszi, mint ahogy az utóbbi években megszokhattuk (régebbi RH borítókat böngészve úgy tűnik, fazonilag ő akar Allan Sorensen helyébe lépni ezzel a körszakállas-kendős-napszemcsós designnal), de a hangja mit sem kopott – simán hozza ma is a magasakat, tényleg a ma élő metal énekesek egyik legjobbja! Vele ellentétben nem voltam megelégedve a tizeniksz éve a bandával dolgozó Maria McTurk vokális teljesítményével: mivel a Paradox II.-n női szólóének is hallható (tőle), nemcsak a háttérvokál jutott neki, ami ez esetben nem volt egy túl jó ötlet.

No, sebaj, nem kapott sok önálló szerepet, ellenben igen csinos volt, főleg a sok randa rockzenész között. André Andersenen viszont komolyan megdöbbentem: mondta ugyan Kiss kolléga az interjú után, hogy brutál magas a faszi, de még így is dobtam egy hátast azon, hogy lehet valaki ekkora darab – és természetesen totál pihent agyú a fickó. Szintihegyeit viszont, mint azt tudni lehet, nagyon is komolyan veszi. Nagyon komoly volt a műsor is: az első több mint egy órás felvonás egy zseniálisan, egyvelegszerűen összerakott Paradox-blokkból állt, ahol is intrók, közjátékok és teljes nóták egybefolytak, a dalokat pedig felváltva nyomták a 97-es, ill. az új lemezről.

Setlist:

Intro (Ave Maria Guarani/Principles of Paradox)
River of Pain
The First Rock
Message To God
The Clan
Long Way Home
Hostile Breed
Time Will Tell
Tears of the Sun
It's Over
Chaos AC

Game of Fear
The Mission
Never Give Up
Can't Let Go
Flight
Cold City Lights

Hangszeres szólók/bohóckodás/rock’n’roll „improvizáció”
Last Goodbye

Volt persze némi konferansz, de „sima” koncert-jellege az estének itt még nem volt. Ez az összeállítás valóban a koncepció jegyében fogant és amennyire lehetett, a díszlettel is igyekeztek ezt alátámasztani: kétoldalt a két Paradox borító, hátul pedig egy hatalmas, új albumos zenekarlogó. (A külsőségekről persze ne is beszéljünk többet, mert meg kell, mondjam, ilyen hányadék merchandise-t még életemben nem láttam, mint amilyenek az ezen a turnén kapható RH pólók voltak.) Tényleg király volt, emiatt az előadás miatt tényleg érdemes volt megcsinálni a klasszikus anyag folytatását: jó lenne legalább egy DVD-felvevős nagy bulit csinálni valamikor, ahol lenyomják egyben a teljes művet. Főleg, hogy az első rész létezik teljes koncert-változatban is.

Mindezek után pedig kaptunk még egy adag „slágeregyveleget”, hangszeres baromkodást és csontra megvolt a két óra, ami manapság azért, valljuk be, nem túl gyakori. Nótákat persze lehet hiányolni, jól esett volna még a Lies, a Surrender vagy éppen az Intervention, a Clown In The Mirror, netán a Total Recall, de azt kell, mondjam, semmiféle hiányérzetünk nem volt, miután az A38-on szinte már kötelezőnek számító dedikálás-jópofáskodás (a sztárfotó ezúttal kimaradt, nem is tudom, miért) után, már jócskán éjfél után hazaindultunk. Erre megérte a nagy pofáraesés után is csaknem három évet várni.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.