Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mortem - Barcarozsnyó, 2019. augusztus 2.

Megtippelni sem merem, hányan kapták fel a fejüket a Mortem minden realitást nélkülöző újjáalakulása kapcsán – kevés ennél kultikusabb banda létezik még a legendás norvég avantgarde színtéren belül is. Egyetlen demó, harminc évvel ezelőtt, ennyi a Mortem hivatalos statisztikája ezidáig, de ha megnézzük a közreműködők névsorát, máris értelmet kap az izgatottságom. Tulajdonképpen az Arcturus jogelődjéről van szó, ahol összejött a hatalmas dolgokra hivatott Hellhammer/Sverd páros, utóbbi itt még gitáron (!) írta a dalokat.

0807mortem1

időpont:
2019. augusztus 2.
helyszín:
Barcarozsnyó, Rockstadt Extreme Fest
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

A Mortem felélesztését nyilvánvalóan a kényszer szülte, ebben erősít meg a friss sajtóközlemény is, és egyben tudatja velünk azt a szomorú tényt is, hogy megint hosszú ideig nem számíthatunk új Arcturus-lemezre, állítólagos kreatív differenciák okán. Rosszul persze így sem járunk, hiszen Simen „Vortex" Hestnæs éppen egy új album kiadására készül a Borknagarral, mellé pedig a jövő hónapban kézhez kapjuk a Mortem első LP-jét is. Ha nem lenne mindez eleve tökéletesen szürreális, a három évtized után esedékes lemezes debütálást egy újjáalakuló koncert előzte meg a Mortem részéről a barcarozsnyói vár lábainál...

Az idei már a Rockstadt Extreme Fest néven ismert erdélyi fesztivál hetedik kiadása volt, ami Brassó-közeli elhelyezkedése révén hasonlóan könnyen megközelíthető célpont, mint a nagyszebeni Artmania. Az extrém metal és környéke felségterületéről idén is számos izgalmas attrakcióval készültek a szervezők, de számomra egyik sem vetekedhetett a Mortem fellépésével. Mivel eredendően nem fesztivállátogatóba érkeztünk a környékre, talán elnézhető, hogy nem írok teljes beszámolót, pláne, hogy a pénteki program eleve nem az én ízlésemnek kedvezett. Szóval a legendás vidék, a legendás helyszín és a legendás banda adott, de lássuk, mire képes a Mortem a jelenben, mert ez sem elhanyagolható szempont. Egy dalt már meghallgathattunk a hamarosan érkező Ravnsvart lemezről, és annak alapján a korai, fésületlenebb, zordabb Arcturus rajongói máris megnyugodhattak, hogy kellemes őszü(n)k lesz. Ha egy igazán méltatlan poénnal élhetek, a zenekar alapfelállása harminc éve változatlan: Sverd ugye a gitáros/billentyűs, Hellhammer a dobos, a Thornsban is megfordult, de a többség számára nagyjából teljesen ismeretlen Marius Vold az énekes. Tor Stavenes (1349) személyében leigazoltak egy állandó basszusgitárost, rajta kívül egy számomra jelenleg még ismeretlen billentyűs hölgy segít ki a koncerteken.

0807mortem2

A Mortem tehát hosszú távra tervez, és ez talán még jobb hír annál, hogy jelen lehettem a banda első koncertjén. Nem mintha utóbbival bármilyen különösebb probléma lett volna, efféle sokat tapasztalt arcok esetében eleve nem opció bármilyen kínos produkció. A fesztiválkörülmények esetlegessége persze sok mindent felülírhat, de ez esetben az esőn kívül a legcsúfabb hangzásbeli fogyatékosságok is elkerülték a nagyszínpad(ok) környékét. Jan Axel von Hellhammer ráadásul éppen aznap ünnepelte 50. születésnapját, szóval a csillagok állása tényleg nehezen lett volna ennél is kedvezőbb, valóban ünnepi pillanat volt ez. Bár az Arcturus alkalmi koncertjei sajnos rendre elkerülnek, a felvételek alapján nem igazán az én közegem már az a vándorcirkuszi hangulat, amely felé Simennel a fronton elmozdult a banda. A Mortem ehhez képest lényegesen egyenesebb vonalú, szikár, a zene eredendő brutalitására fókuszáló megközelítés mentén dolgozik, és részemről ez rendben is van. Ami dallam akad, azt a szinti hozza, Vold hangja stíluskonform károgás/bömbölés, utóbbi kapott maga elé egy szépen feldíszített pulpitust is, amiről remekül lehetett puskázni a dalszövegeket. Hozzá kell szokni, hogy a szakállat növesztett Sverd a frontvonalban, gitárral a nyakban látható, de mint kiderült, ez a szerep sem idegen tőle.

Kaptunk némi ízelítőt a régmúltból és az elkövetkezőkből, nem is volt szükség most ennél sokkal többre. Ráférne erre az évre még pár erős lemezmegjelenés, és a Mortem harminc év után esedékes debütálása komoly ígéret e téren. Akár így lesz, akár nem, ez egy blackmetal-történelmi este volt.

0807mortem4

Fotó: Miluta Flueras

 

Hozzászólások 

 
#2 Koroknai Balázs 2019-10-23 18:38
Idézet - janomano:
Az a sajtoközlemeny hol olvashato, hogy nem lesz uj Arcturus lemez meg sokaig? A Feszbukon a Sverd azt irta egy, masfel hete, hogy ha minden jol megy jövö tavaszra studiokeszek lesznek az uj szamok.

ez volt : "Reviving Mortem was something we had thought about for a long time. Due to increasing creative differences it was a natural move to drag Mortem out of the ground, and come together with other brilliant additions to the band, to make something evil, fast, and heavy as hell, borrowing elements from Arcturus and Bathory, Its old school while being totally unique"
ebből azért sok minden kiolvasható a sorok között, de hátráltató tényezőnek pont elég, h Simen fullosan elköteleződött a Borknagar felé, az új lemezt egyszerre hozták ki a Mortemmel. én persze azért drukkolok, h igaza legyen Sverdnek, és halljunk mondjuk egy év múlva új Arcturust is.
Idézet
 
 
#1 janomano 2019-10-23 14:17
Az a sajtoközlemeny hol olvashato, hogy nem lesz uj Arcturus lemez meg sokaig? A Feszbukon a Sverd azt irta egy, masfel hete, hogy ha minden jol megy jövö tavaszra studiokeszek lesznek az uj szamok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.