Shock!

július 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bruce Dickinson, Divided - Budapest, 2024. június 1.

Többszörösen is nagy szerencsénk volt ezzel a koncerttel. Egyrészt végre hallhattunk élőben egy sor dalt, amiről én a magam részéről – bizonyára sokakkal egyetemben – azt hittem, hogy sosem lesz rá lehetőségem. Másfelől pedig Bruce Dickinson masszív torokfertőzése miatt már a budapesti buli esetében is felmerült, hogy lemondják, de nálunk még azért nekifutott a koncertnek az énekes. A románoknak már nem volt ekkora szerencséjük, a hétfő esti bukaresti fellépést épp a magyarországi este tapasztalatai után törölték. Ugyanakkor Bruce nálunk betegen is mindent beleadott, és ritka jó hangulatú előadást produkált a Barba Negrában.

bruce_dickinson_k2024_01

időpont:
2024. június 1.
helyszín:
Budapest, Barba Negra Red Stage
Neked hogy tetszett?
( 64 Szavazat )

A Divideddal kapcsolatosan bennem is az élt, hogy a zenekarnak gyakorlatilag annyi, de Szabó Dani a múltkori interjúnkban némiképp azért árnyalta a képet. A néhány éve a látványos imázsra, körítésre is a zenével hasonló mértékben építő csapat kissé más megközelítéssel tért vissza, és aligha kaphattak volna ehhez jobb lehetőséget ennél az esténél. Szerencsére éltek is ezzel, a szép számban gyülekező közönség pedig egyértelműen vette is az adást. Ezen persze nincs nagyon mit csodálkozni, hiszen a banda zenéjében – rengeteg egyéb más mellett – a Maiden/Dickinson-vonal is benne van, és Jósa Tamás meg az Iron Maidnem révén a konkrét átfedés is adott. Ráadásul rutinos előadókról beszélünk, akiknek nem okozott bemozogni a Red Stage méretes színpadát sem.

divided_k2024_01

Az elején ugyan akadt némi technikai gikszer, de összességében korrekt hangzással, kellő lendülettel tolták le a bulit, és mivel a Divided dalai között jó néhány refrénes megközelítésű, fogós, élőben is működő darab akad, tényleg élvezetes volt ez az uszkve fél óra. Nálam mondjuk inkább az arénarockosabb, ha úgy tetszik, hajmetálosabb ízekben gazdag szerzeményeik működnek, mintsem az eklektikusabb-gegesebb megközelítésű dolgok, de sebaj, a banda épp attól üde színfolt, hogy nem lehet őket besorolni egyetlen skatulyába. Azt mondjuk nem tudom, van-e még értelme Dani yautjás maszkjának így, hogy a többi kosztümöt-körítést gyakorlatilag elhagyták, és Gellér Tomi érkezésével is a hagyományosabb rockos fazon kapott náluk erősítést, de nyilván ennek is oka lehet. Abszolút meggyőzőek voltak, ennek a produkciónak a nemzetközi színpadokon is bőven lenne helye.

divided_k2024_02

Már annak is lassan harminc éve, hogy először és utoljára komolyan felmerült egy magyarországi Bruce Dickinson-szólóbuli lehetősége. (A Balls To Picasso sajtós promókörútján adott két féltitkos, speciális fellépést most nyilván ne tekintsük teljes értékűnek.) Talán akad még, aki emlékszik: a Helloweennel közös, régi Budapest Sportcsarnokba tervezett koncert plakátjai már kint voltak az utcákon, aztán a derék germánok összeszedtek valami gyilkos vírusfertőzést a Távol-Keleten, és a teljes körutat törölték. Utána úgy tűnt, esélyünk sincs önállóan látni a mestert, az Iron Maiden visszarendeződését követően pedig még távolabbinak tűnt a lehetőség. De Bruce-nak azért láthatóan így is fontos az önálló mozgás lehetősége: sokáig kellett várni rá, de a The Mandrake Projecttel ismét újjáéledt a csaknem két évtizede jegelt történet, most pedig full betegen ugyan, de végre tényleg itt volt a műfaj valaha élt egyik leghatalmasabb frontembere, ezúttal a Maiden nélkül. A nézőszámra pedig természetesen nem lehetett panasz, mintegy ötezer ember, tehát teltházat közelítő tömeg gyűlt össze a Barba Negrában.

bruce_dickinson_k2024_02

A Toltec 7 Arrival intró után az Accident Of Birth címadójával színpadra robbanó csapat rögtön nyilvánvalóvá tette, mire lehet majd számítani – ez nem lepett meg, de nem tagadom, ennyire elementáris fogadtatásra és együtténeklésre azért még így sem számítottam a közönség részéről. Főleg, hogy a lelkesedés végig kitartott, és a tömeg jelentős része láthatóan a szett legobskúrusabb mozzanataival is tisztában volt. Nyilván a '90-es évek végének Dickinson-szólólemezeit már a maguk idejében is a tenyerén hordozta a szakma meg a tábor, de Bruce akkoriban azért ezzel együtt sem nőtt velük önállóan az underground klubszint fölé, a Tyranny Of Soulst meg már meg sem turnéztatta a Maiden miatt. Tehát régóta csend honol nála ezen a fronton, eszerint azonban az a bő két évtized így is elégnek bizonyult ahhoz, hogy tényleg tömegek szívják magukba ezeket az elképesztően jó lemezeket. Nyilván a Maiden töretlen népszerűsége következtében is sokan ástak vissza hozzájuk.

bruce_dickinson_k2024_03

A szólócsapat összetétele ennyi idő után természetesen nem egyezik meg a régebbiekkel. Kicsit sajnáltam, hogy Roy Z távol maradt a turnétól, őt azért jó lett volna látni, de az Accident / The Chemical Wedding-éra zenekarának összeállítása amúgy is überelhetetlen, szóval együtt tudtam élni ezzel. Bruce mindenesetre korrekt muzsikusokkal teli brancsot trombitált össze a sessionista vonalon jónevűnek számító Philip Näslund és Chris Declercq gitárosokkal, a Whitesnake kérészéletű utolsó felállását is megjárt Tanya O'Callaghan basszerrel, Dave Moreno dobossal meg Giuseppe „Mistheria" Iamperi billentyűssel. A banda láthatóan emberileg is rendesen együtt van, volt mozgás, egymás közötti interakció meg beindulás bőven. Pedig, mint utóbb kiderült, nem egyedül Bruce-t kínozta az a bizonyos masszív vírusfertőzés...

bruce_dickinson_k2024_04

Amit egyébként pusztán Dickinson énekteljesítménye alapján nem feltétlenül mondtam volna meg magamtól, ha nem tudok róla előzetesen egy Facebook-eseménynél tett szervezői megnyilvánulásból. Ez pedig mindennél ékesebben igazolja a főszereplő profizmusát, mert az átkötőknél azért eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy komoly dögrováson van: lassabban, visszafogottabban beszélt a szokásosnál, folyamatosan mászkált hátra orrot fújni meg inni, és nem futott-ugrált-vetődött annyit, mint megszoktuk tőle. De a faszi nyilvánvalóan így, a 66 év felé menetelve is hiperaktív, és kicsit olyan ebből a szempontból, mint Axl Rose vagy Sebastian Bach: nem azért pörög meg rohan, mert így kívánja meg a színpadi show, hanem mert nem tud nem pörögni meg rohanni, ha érted, mire gondolok. Scream for me, Budapestből csak egy jutott, a védjegyszerű közönségénekeltetést is megspórolta, de azért neki-nekiiramodott így is, nyomta a show-t, kommunikált a nézőkkel, ami pedig az éneket illeti, nem érhette szó a ház elejét. A legendás hangszálak persze Bruce-nál is koptak már valamelyest az évek során, de olyan páratlan rutinja van, hogy bárhol és bármikor kezeli az ilyesmit. A betegségből fakadóan itt-ott elspórolt, lejjebb vitt ezt-azt, de mivel az egész banda vokálozik, Tanya pedig a magasaknál is be tud segíteni neki, tényleg nem érheti egyetlen rossz szó sem a ház elejét. Szóval le a kalappal!

bruce_dickinson_k2024_05

Mint fentebb írtam, a hangulat már az első percben a tetőfokára hágott, és már az Accident stílszerű „Welcome home, it's been too long we've missed you" refrénjét az egész sátor teli torokból visszhangozta. De még ennél is komolyabb libabőrt hozott a második Abduction után bedobott Laughing In The Hiding Bush groove-os, lopakodó, kissé pszichedelikus riffjének fogadtatása. Az e héten harminc éve megjelent Balls To Picasso a maga idejében kereskedelmi szempontból csalódásnak, kevésbé értett albumnak számított – nagy öröm, hogy azóta azért sokaknál beérett, és már a verzéket is ezrek szirénázták Bruce-szal. Nálam egyértelműen ez a dal jelentette az egyik abszolút csúcspontot, de ütött utána az új lemez első felvezetője, az Afterglow Of Ragnarok is. Töredelmesen bevallom, a The Mandrake Project nálam eddig még nem okozott függőséget, amiben a lemez semmivel sem magyarázható, Dickinsonhoz képest demószíntű, színtelen és dinamikátlan hangzása is közrejátszik. Így, élőben azonban sokkal jobban működött róla az összes dal, és ez is igen élvezetes volt. Ráadásul ismét csak dicsérni tudom a leckét szépen felmondó magyar közönséget, ugyanis ezt is mindenki kívülről fújta.

bruce_dickinson_k2024_06

Bruce jó előre elmondta az interjúkban, mire lehet számítani ezen a turnén, és mire nem, hogy aztán végül annyira azért ne ragaszkodjon ehhez. Példának okáért kizárta, hogy bármit is leporoljon a Tattooed Millionaire-ről, de ehhez képest ha más nem is, a Mott The Hoople-féle All The Young Dudes azért előkerült itt-ott. Mutatóba a szintén kizárt Skunkworksről is bedobta a közösbe a Faith dalt egy-két állomáson, nálunk azonban – minden bizonnyal a betegség miatt – egy-két számmal rövidült a műsor a május végi angol és nyugat-európai bulikhoz képest. Az egyik áldozatnak a friss Many Doors To Hell bizonyult, de ennél azért sokkal jobban sajnáltam a máshol elő-előkapott Road To Hellt meg a Book Of Thelt... Mindegy, ez van, minden nem férhet be, főleg, hogy a programra így sem lehetett panasz. A Ragnarok után mindjárt érkezett a '98-as album címadója, majd a szintén óriási Jerusalem újfent a The Chemical Weddingről – gondolhatod, milyen fogadtatással... Az új lemez legjobbja, a Resurrection Men szintén nagyot ment, itt még Bruce is beszállt Moreno mellé némi ütőhangszeres varázslásra, de a Rain On The Gravesre sem lehetett panasz, szóval eldöntöttem, hogy nekifutok még néhányszor az új albumnak, hátha ebben az esetben az én készülékemben van a hiba. Az utóbbit követő, dobszólóból kibontakozó Frankenstein '70-es évekbeli elszállt vetítéssel, tereminbűvöléssel kísért instru-orgiája nélkül mondjuk meglettem volna, de erre nyilvánvalóan alapból is azért van szükség, hogy Bruce szusszanhasson egyet a műsor utolsó harmada előtt. Szóval üsse kő.

bruce_dickinson_k2024_07

Itt jegyezném meg, hogy az egyéni megnyilvánulások azért nem mentek csodaszámba. Moreno amúgy sem egy Brian Tichy-féle, cájgot atomjaira szétverő rock'n'roll vadállat, inkább csak kényelmesen és amúgy korrekt módon elkalapálgatott az alapokkal, és a szólisztikus rész sem bizonyult túl izgalmasnak. A két gitáros technikailag szintén hozta a kötelezőt, és láthatóan örültek, hogy itt lehetnek – nem volt szükség többre, pipa nekik is. Fazonra és egyébként is nyilvánvalóan Tanya a legerősebb láncszem a hangszeresek közül, hatalmas rasztáival, szimpatikus, derűs kisugárzásával, illetve természetesen old school, ujjal pengetős játékával nagyon sokat adott az összképhez, egyszerűen minden pillanatban vonzotta a tekinteteket. Mistheria nekem némiképp ellentétes előjelű figura hozzá képest: a lényeg persze a játék, ebbe nála sem lehet belekötni, az akciózásba is beleadott mindent, de van a figurában valami megfoghatatlanul fura. Amikor például egy pillanatra megbillent a kalapja, és a vállig leengedett fürtök között elővillant Ron Jeremyt vagy a klasszikus Pataky Attilát idéző tarkopasz koponyája, az arcára pedig kiült a szabályos rémület, nem is bírtam ki röhögés nélkül. Nagyszerű zenész és bizonyára remek arc is, de attitűdre azért – szerintem – erősen kilógott a többiek közül.

bruce_dickinson_k2024_08

A rendes műsoridő fináléjában a The Alchemist visszafogottsága után természetesen nem is érkezhetett más, mint a szólópálya minden bizonnyal két legfantasztikusabb dala. Ha létezik igazság a földön, a Tears Of The Dragonnak annak idején, még a grunge-korszak tetőpontján is le kellett volna tarolnia a világot. Ez ott és akkor nem jött össze, de a dal három évtizeddel később is ugyanolyan fantasztikus, mint 1994-ben, és láthatóan himnuszértékű is a megjelentek számára. A Darkside Of Aquarius refrénjében Bruce már nagyon spórolt, ekkorra Tanya is egyre erőteljesebben segített be neki a felsőbb regisztereknél, de a szám ezoterikus-misztikus zsenialitásából mindez semmit sem vett el. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is élőben hallhatom, szóval ez is hidegrázósnak bizonyult. A ráadásban pedig a Navigate The Seas Of The Sun akusztikus alapú pihenője után még egyszer a lovak közé hajították a gyeplőt a The Towerrel és megarefrénjével.

bruce_dickinson_k2024_09

Mit is mondhatnék? Aki ilyen karrierrel a háta mögött, egy brutális torokfertőzéssel így kidolgozza a belét a színpadon, tényleg csakis szuperlatívuszokat érdemel. Óriási, a méretek ellenére is családiasan baráti, euforikus hangulatú koncert volt ez, ráadásul jól is szólt minden. Nem tudom, csinál-e még majd szólóköröket Bruce a jövőben, de fogadni azért nem mernék rá, szóval aki kihagyta, ezt most tényleg bánhatja.

bruce_dickinson_k2024_10

(A képek nem jöhettek volna létre, ha nem érkezik életmentő segítség Török Hajnitól (memóriakártya) és Varga Lászlótól (Nikon aksi). Örök hála, örök élet nekik! ♥ - VSz -)

 

Hozzászólások 

 
#16 Östör László 2024-06-04 10:26
Idézet - tehasut:
Életem egyik legjobb koncertje volt!
30 éve, mióta beleszerettem a Balls To Picasso lemezbe, arra vágytam, hogy élőben átélhessem Bruce szólódalait. És most, lassan 50 éves fejjel ez beteljesült.
A helysznre érve megdöbbentem a tömegen, azt hittem, hogy már csak keveseket érdekel a jó öreg Bruce szólókarrierje és csak lézengés lesz. A setlist.fm weboldalt a turné kezdete óta figyelem, és nem értettem, hogy május végén miért lettek két dallal rövidebben a bulik. A cikk bevezetője után megértettem, szegény Bruce így próbálta meg életben tartani a turnét.
A dalok természetesen ütöttek, semmihez sem hasonlítható érzés volt végre átélni őket. Még az általam kevésbé kedvelt Laughing In The Hiding Bush-t is tök jó volt hallani. Persze azért helyette nagyon szívesen vettem volna mondjuk egy dalt a Skunkworksról vagy még valamit a Accidentről (Road to Hell, Man of Sorrows(!)).
Számomra előre borítékolható volt, hogy a koncert abszolút csúcspontja a Tears of the Dragon lesz, és így is történt. A másik csúcs rögtön utána a Darkside Of Aquarius volt, a dobhártya szaggató dob és a zakatoló gitár fejletépősre sikerült, a végén pedig az közönségénekelt etős óóóó-zás zseniális.
A torokfertőzésne k áldozatul esett Book of Thel hiánya viszont nagyon fájdalmas volt. De így is minden fillért megért a koncertjegy. Nagyon-nagyon remélem, hogy a turné sikerét látva Bruce pár éven belül kidob még egy szólóalbumot és annak kapcsán megint ellátogat hozzánk. Én tutira ott leszek!


Maximálisan egyetértek! Hasonló "paraméterekkel" vettem részt a koncerten....
Életem legjobb bulija volt!
A másik érzés az volt, amikor megérkeztünk a helyszínre - elég korán, 16:20 körül -, hallhattam az utcán, ahogy éppen a Road to Hell -t próbálják odabent.
Idézet
 
 
#15 Kucsera Istvánné 2024-06-04 09:24
Hálás köszönettel Szűcs Mihály úrnak hogy lehetővé tette mozgássérült férjemnek és nekem a koncertre való eljutást!
Felejthetetlen élmény volt!
Nagyon köszönjük önnek, jó egészséget kívánunk
Idézet
 
 
#14 Ronin 2024-06-04 09:16
Szerintem is remek koncert volt. A hangja alapján én meg nem mondtam volna, hogy Bruce beteg. Így utólag tudva, tényleg piszok nagy szerencse, hogy nem mondta le a koncertet, pláne nem az utolsó pillanatban. Vidékről utazva különösen nem örültem volna.

Ahol én álltam (a sátor kb. 2/3-ánál a színpadhoz képest, ha ez így érthető) a hangzás teljesen okés volt. Ahhoz képest, hogy folyamatosan szidják a hangzást a Barbában, nekem már nem az első koncertem, amikor nem értek ezzel egyet.

Ami viszont borzasztó, és sajnos ez rendszeres tapasztalás, az a sörhöz hozzájutás... Egyszer bírtam kiállni a sort, így a komplett DivideD-et úgy hallgattam csak "félfüllel". Így Bruce koncertje közben már meg se próbáltam még egy sört meginni...
Idézet
 
 
#13 NexusPolaris 2024-06-04 08:28
Nagyon jó buli volt! Nekem személy szerint választanom kellett, hogy BL döntőt nézek a fiammal, vagy koncertre megyek, de szerencsére a sors közbeszólt, mivel az egyik cimborám benézte a dátumokat, és ugyanarra a napra két koncertre vett jegyet. :) Így a bécsi Metallica buli mellett döntött, és mivel nekem másnap volt az 50.-ik születésnapom, nekem adta a jegyét, szülinapi ajándéknak, . Szerintem nem jól döntött, fantasztikus bulit hagyott ki, olyan szerzeményeket hallhattam élőben, amiről sosem gondoltam volna, hogy fogom hallani. Egy darabig a jobb oldali pultnál álltam kb. középen, de aztán kimentem hátra a tömegből, ahol szellősebb volt, na ott sokkal jobb volt a hangzás. Egy dolgot sajnálok, hogy a Divided-ből nem készültem fel a koncert előtt, nem tudtam, hogy Jósa Tamás bandája, megnéztem volna őket, helyette kint söröztem. Na, majd legközelebb.
Idézet
 
 
#12 Claudius Oltarimanus 2024-06-03 22:27
Idézet - Eugen:
Idézet - Gabe von Buddah:
Nekem nincs bajom ezzel a nyakba akasztós szintizéssel, amíg otthon csinálják a négy fal között.


Keytar a neve. :-(


Edda szinti :-)
Idézet
 
 
#11 klumpa 2024-06-03 22:01
Idézet - Eugen:
Idézet - Gabe von Buddah:
Nekem nincs bajom ezzel a nyakba akasztós szintizéssel, amíg otthon csinálják a négy fal között.


Keytar a neve. :-(


Úgynevezett nyeles szinti.
Idézet
 
 
#10 Eugen 2024-06-03 21:10
Idézet - Gabe von Buddah:
Nekem nincs bajom ezzel a nyakba akasztós szintizéssel, amíg otthon csinálják a négy fal között.


Keytar a neve. :-(
Idézet
 
 
#9 Assassin 2024-06-03 21:01
Fantasztikus buli volt, megérte 20 évet várni rá! Az ezután következő bukaresti bulit már lemondták, szóval Book of Thel és Road to Hell nélkül is szerencsések vagyunk. Egyébként full teltház volt. A kezdés előtt eleredt az eső, hátramentem mert hívott a természet, és a sátor az elejétől a végéig tömve volt, mert mindenki behúzódott az eső elől, sőt még a bár sátrak is megteltek, nem volt egyszerű visszamenni a helyemre, a keverőpult és a színpad közé. Elképesztő volt a hangulat, soha rosszabb koncertet!
Ha hordanék kalapot minden nap megemelném Bruce előtt. Egy nem mindennapi élő legenda. Isten éltesse még ilyen erőben sokáig!
Idézet
 
 
#8 Gabe von Buddah 2024-06-03 19:35
Nekem nincs bajom ezzel a nyakba akasztós szintizéssel, amíg otthon csinálják a négy fal között.
Idézet
 
 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2024-06-03 12:40
Idézet - Goodbye:
A Hungária koncertről lesz cikk?

Mindannyian Dickinsonon voltunk, szóval nem. És ugyanígy, emiatt a Scooterről, illetve sajnos az Impaled Nazarene-ről sem, mielőtt valaki megkérdezné.
Idézet
 
 
#6 Thot78 2024-06-03 12:02
Elképesztő koncert volt, főleg annak tudatában, hogy Bruce-nak hangszálgyullad ása volt/van.
Ennyi évesen ráadásul betegen is kiénekelt minden hangot és zseniális bulit csinált.
A zenekar és ének 10/10, tényleg nagyon profik, komolyan odatették magukat.
Szerencsére egészen elöl voltunk, csináltam pár videót:

https://www.youtube.com/watch?v=qMoI6t_m3h8
Idézet
 
 
#5 Goodbye 2024-06-03 10:14
A Hungária koncertről lesz cikk?
Idézet
 
 
#4 Thasaidon 2024-06-03 09:44
Nézőként meg nem mondtam volna, hogy Bruce torkával bármi gond van, a lassabb mozgását is simán betudtam a kornak. Így, tudva, hogy milyen állapotban játszott, van bennem egy kevés lelkifurdalás, hogy ekkora áldozatot hozott a közönségért, mert szerintem senkitől sem kellene, hogy elvárható legyen, hogy "kidolgozza a belét".
Viszont ezt a gondolatot nem tudtam minden képmutatás nélkül leírni, mert a fenébe, ZSENIÁLIS volt ez a buli az első hangtól az utolsóig. 22 éve vártam erre a koncertre, és bele se merek gondolni, mit éreznék, ha elmaradt volna, együttérzésem a kevésbé szerencsésen járt rajongótársakna k. Tényleg fantasztikus volt megélni azt a parádés és folyamatos együtténeklést, ami zajlott, néhány pillanatban nem is kellett Bruce-nak énekelnie a refrént, mert hoztuk helyette. Az egyik különösen kellemes pillanat az volt, hogy mögöttem egy kb. huszonéves forma srác elejétől végéig énekelte azt a Tears of the Dragont, aminek a megjelenésekor ő még szó szerint a csattogós lepkét tologathatta. Az Accident of Birth nyitódalként elementárisat ütött, a Jerusalem parádés volt, az Alchemist kellemes meglepetés, a Darkside of Aquariust hihetetlenül vártam, a Tower tökéletes zárás...
Egyedül azt sajnáltam picit, hogy a számomra abszolút csúcstartó King in Crimson nem került be a setlistbe. De mindegy is, ilyen munkássággal nehéz tökéletlen dallistát hozni. A hangzás sokáig eléggé kásás volt, de igazából leszarom, felismertem a dalokat, onnét kezdve pedig nem volt megállás. Óriási köszönet Bruce mesternek ezért a műsorért.
Idézet
 
 
#3 tehasut 2024-06-03 09:16
Életem egyik legjobb koncertje volt!
30 éve, mióta beleszerettem a Balls To Picasso lemezbe, arra vágytam, hogy élőben átélhessem Bruce szólódalait. És most, lassan 50 éves fejjel ez beteljesült.
A helysznre érve megdöbbentem a tömegen, azt hittem, hogy már csak keveseket érdekel a jó öreg Bruce szólókarrierje és csak lézengés lesz. A setlist.fm weboldalt a turné kezdete óta figyelem, és nem értettem, hogy május végén miért lettek két dallal rövidebben a bulik. A cikk bevezetője után megértettem, szegény Bruce így próbálta meg életben tartani a turnét.
A dalok természetesen ütöttek, semmihez sem hasonlítható érzés volt végre átélni őket. Még az általam kevésbé kedvelt Laughing In The Hiding Bush-t is tök jó volt hallani. Persze azért helyette nagyon szívesen vettem volna mondjuk egy dalt a Skunkworksról vagy még valamit a Accidentről (Road to Hell, Man of Sorrows(!)).
Számomra előre borítékolható volt, hogy a koncert abszolút csúcspontja a Tears of the Dragon lesz, és így is történt. A másik csúcs rögtön utána a Darkside Of Aquarius volt, a dobhártya szaggató dob és a zakatoló gitár fejletépősre sikerült, a végén pedig az közönségénekelt etős óóóó-zás zseniális.
A torokfertőzésne k áldozatul esett Book of Thel hiánya viszont nagyon fájdalmas volt. De így is minden fillért megért a koncertjegy. Nagyon-nagyon remélem, hogy a turné sikerét látva Bruce pár éven belül kidob még egy szólóalbumot és annak kapcsán megint ellátogat hozzánk. Én tutira ott leszek!
Idézet
 
 
#2 Dead again 2024-06-03 09:05
Nem is tudtam, hogy ennyire súlyos volt a helyzet, hogy még a lemondás is a levegőben lebegett. Mindenesetre én örülök, hogy megvalósulhatot t ez a koncert. Le a kalappal Bruce előtt, fantasztikus koncertet adott a zenekarával. A mindig kérdéses hangzás is rendben volt (ugyanakkor a kiszolgálással megint elhasalt a Barba). Érdekes módon én nem a billentyűst, hanem a szólógitárost találtam soknak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.