Shock!

október 10.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bruce Dickinson: The Mandrake Project

brucedickinson_cValamiért éreztem, hogy a legutóbbi Iron Maiden-album lecsengését követően csak idő kérdése, és Bruce Dickinson ismét életet lehel majd nagyon sok éve parkolópályára állított szólókarrierjébe. Aki ismeri az énekes ma már klasszikusnak is nevezhető korábbi mesterműveit, szerintem egyetért velem abban, hogy egyszerűen muszáj volt legalább még egy Dickinson-albumnak megjelennie, mielőtt még ő is abba a korba lépne, ahol az alkotási folyamatok, a motiváció és a fizikai teljesítmények már korántsem ugyanazt jelentik, mint egykor. Persze az elvárásokat ennyi idő után most is el kell hajítani a fenébe, akkor is, ha Roy Z gitáros/producer a harcostárs, akivel a leghatalmasabb nótákat hegesztették össze anno.

Egy kicsit azért sajnálom, hogy Adrian Smith neve ezúttal nincs a kreditek között, de már annak is tudok örülni, hogy Bruce ismét Royjal együtt dolgozik. Papíron mindez baromi jól is néz ki, azonban ez még nem jelent semmit, a végső ítéletek úgyis a lemez megismerése és feldolgozása után szoktak megszületni. Márpedig a felvezetés itt azért hagyott némi kívánnivalót maga után. Sem a kissé fapadosra vett borító, sem pedig az előzetesen bemutatott – zeneileg egyébként rendben lévő – Afterglow Of Ragnarok videója nem győzött meg. Utóbbi előtt kicsit értetlenül is állok, amikor manapság már a lelkes amatőrök között is akadnak olyan tehetségesebbnél is tehetségesebb film- és videókészítők, akik végtelenül profi minőségben utaznak. Nem tudom elképzelni, hogy Bruce-nak vagy a kiadónak nem volt ilyesmire félretett kerete, amikor már no-name, ismeretlen kisvárosokban tevékenykedő bandáknak is van. A másik tényező meg ugye a hangzás, ami részben megint csak pénz kérdése (is), hiába van meg hozzá a szakértelem. Nagy gáz persze nincs e tekintetben, de azért mégiscsak elgondolkodtató, hogy főszereplőink huszonöt-harminc éve megjelent anyagai vadabbul dörrennek meg, mint a The Mandrake Project.

megjelenés:
2024
kiadó:
BMG
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 64 Szavazat )

Ahogy említettem, túl nagy elvárásaim nem voltak, inkább amolyan Tyranny Of Souls-féle korrekt, de azért annyira nem kiemelkedő anyagra készítettem fel magam, s egy percig sem gondoltam, hogy lesznek itt is olyan lehengerlő tételek, mint amilyen például az elképesztően hatásosan építkező Book Of Thel, a szárnyaló melódiákban gazdag Jerusalem, vagy a pincébe lehangolt riffjeivel porig alázó King In Crimson, hogy csak a The Chemical Weddingről idézzek. Aztán valahol a friss anyag közepe tájékán szerencsére sikerült kissé megingatniuk a fentebb felvázolt elméletemet, ugyanis már az elsőre is gyomorba markoló és gyilkos dallamokkal magasztossá varázsolt Eternity Has Failed bizony óriási nóta. Az a fajta, ami egy életre a kedvenceddé válik, és teljes vállszélességgel rajta lehetne mondjuk az Accident Of Birthön is – gondoltam elsőre, s aztán nemsokára jött is a felismerés: ezt a nótát én már hallottam valahol.

Bizony, bizony: If Eternity Should Fail címmel vele indították a Maiden 2015-ös The Book Of Souls lemezét, s már akkoriban sem volt titok, hogy a nóta teljes egészében Bruce szólóprojektjéhez készült. Állítólag már a demója is annyira megtetszett Steve Harrisnek, hogy leszögezte: ez lesz a soron következő Maiden-album nyitószáma. Cseppet fura ez, mert az ember ugye ilyenkor egyből arra következtet, hogy tizenkilenc év alatt talán nem gyűlt össze elég ütős ötlet, hogy hozzá kellett nyúlni egy régebbi dalhoz. Valószínűsíthető persze, hogy Mr. Sziréna inkább csak újra akarta gondolni és saját igényei szerint rögzíteni végre a számot, ha már adódott rá lehetőség. Megkockáztatom, hogy színesebb, merészebb is lett így, mint a konzervatívabb Vasszűz-verzió, sőt, szerintem ez a The Mandrake Project legerősebb darabja is egyben. De egyelőre térjünk még vissza kicsit a hangképre, melynek leggyengébb láncszeme sajnos itt is a dob, amiből a túlhúzott reverbekkel kivettek egy kis erőt, plusz még kukafedőn szétterülő csattanással is „megajándékozták" a habossá vált pergőt. Többszöri ismerkedés után azért megszokható ez, és a kellően változatos hangszínekre belőtt gitárok végül szerencsére megmentik a helyzetet.

S tulajdonképpen a nótákkal sincs többnyire gond, bár nyilván sokkal vegyesebb az összkép, mint korábban. Számomra még sokadik hallgatás után is akadnak olyan szerzemények, amelyek nem tudtak teljes mértékben meggyőzni, s inkább „csak" a kellemes hallgatnivaló szintjén mozognak. Ilyen a balladaként funkcionáló Face In The Mirror, melynek ugyan egész jó a dallama, csak hát az is biztos, hogy nem fogom olyan sűrűn újra elővenni, mint a Balls To Picasso hasonló pillanatait (azok a nóták mekkorák már ezekhez képest, te jó ég! És ahogy szólnak...) vagy az inkább csak okés Many Doors To Hell. De meglepetésre a lassan építkező Shadow Of The Gods, illetve az utolsóként érkező, monstre tétel Sonata (Immortal Beloved) sem tudott ANNYIRA meggyőzni, hogy könnyes szemekkel rajongjak értük, pedig a legtöbb esetben imádom az ilyen jellegű eposzokat. Sőt, a jó kis kiabálós refrénnel megzabolázott, lendületesebb Mistress Of Mercy után le is ül a lemez. Ezekkel ellentétben a saxonosan menetelő Rain On The Graves viszont minden alkalommal zsír, de a stoneres és Black Sabbathos belassulással kényeztető Resurrection Men is több mint meggyőző, jelenleg ez a favoritom. Érdekes, hogy utóbbinál Royék a gitársoundot is pont olyan nyersre, túlvezéreltre és recsegősre keverték ki, ahogy Tony Iommi Gibsonja szólt a Sabotage környékén. A keleties fikcsikkel hangulatosabbá tett Fingers In The Woods viszont eléggé alapjáratos Dickinsonhoz képest, nem úgy a már említett, atom riffel lekenyerező és fogós megoldásokkal kivitelezett Afterglow Of Ragnarok, amit azért mindig jólesik hallgatni, bár itt is érezhető kissé a doboz-sound.

Ha összegereblyézem végül a gondolataimat, ott tartok, hogy nem tudok többet hozzátenni a fenti okfejtésekhez: kaptunk egy néhol low-cost külcsínbe csomagolt, de azért több,ó mint korrekt zenei anyagot Bruce-éktól, nem túl kiemelkedő és nagyszerű pillanatokkal egyaránt, a múltat is megidézve egy-egy percre, azonban ennél se többet, se kevesebbet. Én az említett Tyranny Of Souls és mondjuk a Skunkworks mellé helyezem most oda ezt a lemezt a sorban, azoknál semmiképp nem rosszabb, s nyilván nem is jobb, azonban a térdrogyasztó, zsírtízes, tudjukmelyik-művekkel együtt nem fogom emlegetni. De nem is baj ez, jól van ez így. Hatvanöt évesen pedig nemcsak egyszerűen jó, hanem irigylésre méltó, remek teljesítmény ez minden idők egyik leghatalmasabb rock-metál énekesétől/frontemberétől.

Bruce Dickinson június 1-jén Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#20 Martin - a régebbi 2024-04-10 20:42
Idézet - encelauds:
Idézet - Martin - a régebbi:
Szerintem egész jó lett. Nincs olyan jó mint a Tyranny volt, de a Skunkworks-t például simán veri - szerintem.
Nekem tetszik. A hangzással sincs különösebb gondom, bár tény hogy kicsit brutálabb dobbal ütősebb lenne, minden esetre én már annak is örülök hogy végre valami nem Andrew Watt-tal készült. (Amúgy nekem gyanús hogy a dobot helyenként a Running Wild-ból is ismert Angelo Sasso játszotta fel. :) )
Az az érdekes hogy a Dickinson életműben ez mondhatni egy teljesen átlagos jó albumnak tűnik, sok zenekarnál viszont egy ilyen lemez lenne karrierjük csúcspontja.
Ami nekem a legszimpatikusa bb az egész produkcióban hogy végre előtérbe kerültek Dickinson Arthur Brown hatásai. Rengeteg interjúban és a könyvében is elmondta már hogy mennyire bírta az öreget és mennyit tanult a zenéjéből, de eddig még valahogy sem a szólóalbumain sem a Maiden lemezeken nem jöttek elő ezek a hatások. (Vagy csak nekem nem tűntek fel.) Itt viszont egész sok helyen ott kísért az öreg szelleme.


Ha már Arthur Brown - neki is jelent meg 2022-ben lemeze. Állítólag egész jó lett. :)


Jó ám! Nekem nagyon tetszett, Szerintem valami elképesztő hogy a fickó még 80 évesen is zenét ír és ugyan a sikolyokból már visszább vett de a hangja sem kopott semmit.
Ha szereted az ,,ős-rockot" meg a korai pszichedelikus zenéket mindenképp tégy vele egy próbát.
Idézet
 
 
#19 encelauds 2024-04-10 20:01
Idézet - Martin - a régebbi:
Szerintem egész jó lett. Nincs olyan jó mint a Tyranny volt, de a Skunkworks-t például simán veri - szerintem.
Nekem tetszik. A hangzással sincs különösebb gondom, bár tény hogy kicsit brutálabb dobbal ütősebb lenne, minden esetre én már annak is örülök hogy végre valami nem Andrew Watt-tal készült. (Amúgy nekem gyanús hogy a dobot helyenként a Running Wild-ból is ismert Angelo Sasso játszotta fel. :) )
Az az érdekes hogy a Dickinson életműben ez mondhatni egy teljesen átlagos jó albumnak tűnik, sok zenekarnál viszont egy ilyen lemez lenne karrierjük csúcspontja.
Ami nekem a legszimpatikusa bb az egész produkcióban hogy végre előtérbe kerültek Dickinson Arthur Brown hatásai. Rengeteg interjúban és a könyvében is elmondta már hogy mennyire bírta az öreget és mennyit tanult a zenéjéből, de eddig még valahogy sem a szólóalbumain sem a Maiden lemezeken nem jöttek elő ezek a hatások. (Vagy csak nekem nem tűntek fel.) Itt viszont egész sok helyen ott kísért az öreg szelleme.


Ha már Arthur Brown - neki is jelent meg 2022-ben lemeze. Állítólag egész jó lett. :)
Idézet
 
 
#18 Draveczki-Ury Ádám 2024-03-12 20:28
Idézet - Sinisterelnök:
Nagybetűs OFF, de esetleg új Borknagar albumról lesz kritika?

Lesz.
Idézet
 
 
#17 Sinisterelnök 2024-03-12 18:41
Nagybetűs OFF, de esetleg új Borknagar albumról lesz kritika?
Idézet
 
 
#16 pumpika666 2024-03-08 17:00
dalok tekintetében nincs gond, változatosak, Bruce is jól énekel, de ez a hangzás katasztrófa(a névhez legalábbis mélatlan :( ), azt hittem, a cd miatt, de lp-ről is gatyán szól nagyon, ami azért gáz, mert némelyik youtube-zenész garázsvideójába n jobban szólnak a hangszerek, pedig ott azért nem állnak rendelkezésre font-hegyek
Idézet
 
 
#15 Maniac13 2024-03-06 17:22
A hangzás kapcsán egyetértünk, a dalok tekintetében viszont szerintem ez album erősebb, mint a Tyranny of Souls volt, bátran odatehető a mester - szerintem - legjobb albumai (Accident of Birth, The Chemical Wedding) mellé. Sőt, azt mondom, hogy ha egészben nézzük, a Maiden utóbbi albumainál is jobbat alkotott, még ha azokon volt is néhány kiemelkedő dal. Az meg, hogy nem 65 évesen nem találta fel a spanyolviaszt, talán nem számonkérhető. Számomra eddig az év legjobb albuma, bár azért bízom abban, hogy lesz még ennél is jobb...
Idézet
 
 
#14 Eugen 2024-03-06 11:38
Idézet - lambertkoma:
Korrekt írás, de a száraz tényeket nézve az Accident/Chermical páros ('97-es és '98-as megjelenések) hangzása keresztbe lenyeli a Mandrake-ét. Illetve az Afterglow of Ragnarok "gitárszólójánál " magasra szaladt a szemöldököm. Az ott konkrétan mi? Gyanítom Roy nem ért rá, ezért Bruce próbálkozott...


Penget ő is, csak nem ott és akkor.

Bruce Dickinson – lead vocals (all tracks), acoustic guitar (tracks 4, 8), bongo drums (4), additional keyboards (6, 7), percussion (6)
Roy Z – bass, guitar
Dave Moreno – drums
Mistheria – keyboards
Chris Declercq – solo guitar (track 3)
Gus G – solo guitar (track 6)
Sergio Cuadros – woodwinds (track 6)
Idézet
 
 
#13 Dead again 2024-03-06 11:32
Korrekt lemez, jók a dalok. Viszont nem tudok elmenni efelett a hangzás felett, főleg a dob. Ilyen háttérrel nem tudom elképzelni, hogy hogy sikerült erre az eredménye jutni. Ettől függetlenül jegy már a zsebben, várós a koncert.
Idézet
 
 
#12 Claudius Oltarimanus 2024-03-06 11:32
Idézet - lambertkoma:
Korrekt írás, de a száraz tényeket nézve az Accident/Chermical páros ('97-es és '98-as megjelenések) hangzása keresztbe lenyeli a Mandrake-ét. Illetve az Afterglow of Ragnarok "gitárszólójánál " magasra szaladt a szemöldököm. Az ott konkrétan mi? Gyanítom Roy nem ért rá, ezért Bruce próbálkozott...


Segítek, gitárszóló! :D Tudom, hogy Bruce polihisztor és valamennyire gitározni is tud, de azt a szólót nem nézem ki belőle. Bár való igaz, dolgozhatott még volna rajta Roy.
Idézet
 
 
#11 redriot77 2024-03-06 08:08
Idézet - Marci:
Közepes dalok
Szar demó szintű hangzás
Dickinson hangja se a régi már

De ha nektek ez elég ...


Sajnos van igazság abban amit írtál. Hangzás, hangszerelés, zenészi teljesítmények terén középszer az album, a gitárszólókból is kevés van és ami van az is gyakran valami maszatolás csak.
Már csak ezen szempontok alapján is messze van ez a lemez Dickinson legjobb albumaitól.
Idézet
 
 
#10 Equinox 2024-03-05 21:29
4x ment le kb, meghalálja a bizalmat, pedig elsőre inkább csak becsületből toltam végig. A hangzásnál hallottam már erőteljesebbet is (még a nagyon modernül machineheadesen megszólaló Chemical Wedding is nagyon tetszik, ahogy szól), ez annyira nem, de az is szokható éppen.
Idézet
 
 
#9 nxfn 2024-03-05 20:43
Idézet - Marci:
Közepes dalok
Szar demó szintű hangzás
Dickinson hangja se a régi már

De ha nektek ez elég ...


Van jó pár ilyen szent tehén a színtéren, hogy bármi is elég tőlük, a szélsőségesen szubjektív látásmód elnyom mindenfajta realitás-érzékelést.
Idézet
 
 
#8 malarena 2024-03-05 17:54
A kor meg "az alkotási folyamatok, a motiváció és a fizikai teljesítmények" kapcsán csak annyit, hogy meg lehet hallgatni pl. Glenn Hughes-t.
Idézet
 
 
#7 lambertkoma 2024-03-05 17:34
Korrekt írás, de a száraz tényeket nézve az Accident/Chermical páros ('97-es és '98-as megjelenések) hangzása keresztbe lenyeli a Mandrake-ét. Illetve az Afterglow of Ragnarok "gitárszólójánál " magasra szaladt a szemöldököm. Az ott konkrétan mi? Gyanítom Roy nem ért rá, ezért Bruce próbálkozott...
Idézet
 
 
#6 janomano 2024-03-05 15:08
Nekem pont bejön az, hogy nem próbálta az Accident és az utáni lemezeket másolni, és ezek mivel nem egyszerre íródtak természetes az eklektikus jelleg, a régebbi stílusok itt vannak, hard rock, banger témák, akusztikus részek. Változatos, de olyan Dickinsonos módon, kicsit beleszarós is, a Rain on the graves pl. kicsit olyasmi mint anno a Bring your daughter volt.
A második fele meg aztán még emel is, mintha egy teljesen másik album lenne. Hangulatilag nagyon jó ívet hoz, az utolsó meg egyenesen brilliáns, az egész szólópalya egyik legjobbja.
Szóval igen, ez egy nagyon jó lemez lett.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.