Shock!

október 13.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Satyricon: Rebel Extravaganza

0914sat1Amikor a Satyricon negyedik albuma 1999-ben napvilágot látott, döbbenetet és megosztottságot hagyott maga után, megítélése a mai napig harsány viták tárgyát képezi. Satyr és az őt kisegítő zenészcsapat elemi gyűlöletből és túláradó kreativitásból egy olyan balegyenest vitt be a színtéren, ami senkit sem hagyott érintetlenül. A sok beszéd közt legkevésbé a dalokról esik szó, melyek pedig ma is bármilyen összevetésben a műfaj aranykorának legszebb napjait idézik. Tizenöt év telt el a kiadás óta, de a Rebel Extravaganza rideg csillagfénye ma is makulátlan.

A '90-es évek második felére a norvég black metal első generációs bandái már túljutottak pályafutásuk zenitjén, az életben maradtak pedig új megközelítések és produkciós technikák irányába tapogatóztak, túlélésüket indokolandó. Túl vagyunk egy rövid, de elképesztően intenzív, hatalmas kreatív lánggal lobogó időszakon a feketefém birodalomban, amely olyan klasszikusokat teremtett, mint a De Mysteriis Dom Sathanas, a Pure Holocaust vagy a Burzum és a Darkthrone első albumai, hogy csak néhányat említsek a vegytiszta black metal kiadványok közül. A Satyricon sem volt ez alól kivétel: az 1996-os Nemesis Divina a legtökéletesebb példázata annak, hogy ez a lesajnált, meghurcolt és utóbb engedelmességre kényszerített műfaj milyen tökéletes kompozíciókat érlelt meg a rendszerében. A Sigurd „Satyr" Wongraven által tulajdonképpen egyszemélyben kormányzott hajó előtt a korai évek epikus/folkos vonalán aligha maradhattak új kihívások. Ahogy Satyr találóan megjegyezte, ekkorra „a black metal eljutott oda, hogy a romantika és a vérszívás fontosabbnak tűnt, mint a sötétség és az extrémitás". Az 1999-ben végül a hallgatóság elé tárt Rebel Extravaganza egyértelmű üzenetet hordozott ezen a téren.

megjelenés:
1999. szeptember 6.

kiadó:
Moonfog Productions
producer: Sigurd Wongraven

zenészek:
Satyr (Sigurd Wongraven) - ének, gitár, basszusgitár, billentyűk
Frost (Kjetil-Vidar Haraldstad) - dobok

játékidő: 60:34

1. Tied In Bronze Chains
2. Filthgrinder
3. Rhapsody In Filth
4. Havoc Vulture
5. Prime Evil Renaissance
6. Supersonic Journey
7. End Of Journey
8. A Moment Of Clarity
9. Down South, Up North
10. The Scorn Torrent

Szerinted hány pont?
( 47 Szavazat )

A lemez kiadását megelőzte némi átrendeződés a „tagságban", amit persze a szokásos satyriconi idézőjelek között kell érteni, hiszen a két főszereplőn kívül a többiek számára jórészt mindig is átjáróház volt a banda. A korai években megbízható támaszt nyújtó Samoth és Nocturno Culto helyett új játékosokkal kellett feltölteni a keretet, összhangban az új megközelítés által meghatározott keretekkel is. A legfontosabb új összetevő az elegyben Snorre Westvold Ruch (itt S.W. Krupp néven szerepel) meghívása volt, akinek eltéveszthetetlenül gyors és tömény riffelési stílusa a Rebel Extravaganza hangzását is meghatározta. A Throns-főnök, de a De Mysteriisen is közreműködő Snorre – érintettként az Euronymous-gyilkosságban – ekkoriban éppen nyolcéves börtönbüntetését töltötte, személye éppen Satyrék által, illetve a Thorns vs. Emperor split révén kezdett újra beszivárogni a köztudatba. Gitárosi poszton hasonlóan lényeges szerep jutott még Anders Oddennek (Cadaver) is, de a Blood Red Throne-ból ismert Daniel „Død" Olaisen is hozott ölteteket a lemezhez. A többi kisegítő szerepe egyedi alkalmakra korlátozódik, személyük felfedése helyett beszédesebb az általuk kezelt instrumentumok (fretless bőgő, Hammond-orgona, egyéb billentyűs és ütőhangszerek) számbavétele. Nem is meglepő, hogy a zsigeri mizantrópia mellett leginkább a hangszeres megoldásokkal folytatott tudatos építkezés jellemzi az albumot.

A Rebel Extravaganza előfutáraként, az ugyanazon év májusában kihozott Intermezzo II EP volt hivatott felkészíteni a tábort a zenében végbement gyökeres változásokra. Az EP-n új tételként a pusztító A Moment Of Clarity terpeszkedett, majd egy Sarcófago feldolgozás és egy Snorre/Satyr ambient kompozíció közé ékelve a Nemesis Divina lecsupaszított újraértelmezése volt még megtalálható. Az A Moment... feszes, groove-os, Snorréhoz méltóan néhol embertelenül gyors gitártémái a maguk pőre módján köntörfalazás nélkül beszélnek az új megközelítésről. Snorre jellegzetes hangszerkezelésének köszönhetően az általa jegyzett munkák jellemzően hordoznak egyfajta indusztriális jelleget, mégsem szabad abba a hibába esnünk, hogy a Rebel-korszakos Satyricont ipari metal bandaként könyveljük el, hiszen az csupán az egyik legjelentéktelenebb a számtalan őket ért, és a zenébe beépült hatás közül. A teljes album leginkább csak sötét, extrém metalként jellemezhető világában szépen elkeverednek a 21. századi éra hard rockba hajló megoldásait sejtető témák és a definitív black metal megoldások, hogy csak a két végletet említsem. A thrash/death vagy éppen a nagyzenekari hatásoknak egyre komolyabb teret engedő norvég black metal színtéren a Satyricon már ekkor is szembe ment a fősodorral, és úgy tudta megőrizni komolyságát, hogy a zene izgalmi faktora sem szenvedett csorbát.

0914sat3

Már első ránézésre feltűnik, hogy szokatlan módon a lemezt két tízperces opusz foglalja keretbe, remekül szolgálva az album elkészítőinek azon igényét, hogy hallgatóikat minél tökéletesebben saját, végtelenül sötét és rideg világukba rántsák alá. A tetemes hossza ellenére is ideális nyitódal, a Tied In Bronze Chains egy mindvégig izgalmas Odden/Satyr kompozíció számos, a Satyricontól korábban sosem hallott újdonsággal. Az egyetlen dolog talán, ami változatlan a korai évekhez képest, az a frontember csontszáraz károgása, amelyet szerencsére nem próbáltak tiszta énekkel ellensúlyozni, ahogy azt ezidőtájt éppen a Dimmu Borgir vitte sikerre a Spiritual Black Dimensions albumon. Ami azonban amott emelte az est fényét, az itt, a mizantróp lázadók vadászterületén egyértelműen a megcélzott atmoszféra rovására ment volna. A dobos Frost, a formáció csendestársa a Nemesis Divina óta tett egy vargabetűt a Gorgoroth irányába is (az Antichrist albumon végig, a Destroyeren egyetlen dalban volt hallható a játéka), miközben saját jogán is felküzdötte magát a legelismertebb black metal zenészek ligájába. Játéka megtestesíti mindazt, amit a kritikusok sziklaszilárdnak és technikásnak neveznek, itt azonban az is egyértelműen kiderül, hogy az öblösebb groove-okhoz passzoló húzós játékban is otthon érzi magát.

Az album eredeti kiadása tíz tételt tartalmaz, melyek közül hét tekinthető teljes értékű dalnak. Az akkori divat szerint a CD-n itt is találunk rejtett (nulladik) tracket, Kjærlighet Fra Gud (Isteni Szeretet) címmel, mely egy 19. századi ballada (az 1850-es évek Amerikájában rendkívül népszerű Lilly Dale) feldolgozása, ipari környezetbe ágyazva. Ezután, a már említett Tied In Bronze Chainsszel egy vadonatúj Satyricon mutatkozik be, hogy ha valaki ezt az első csapást képes kivédeni, azt a Filthgrinder old school támadása máris visszaterelje a táborba. Ez a változatosság azután végig uralja a lemezt, a bő órányi műsoridőbe annyi ötletet zsúfoltak össze, hogy egy percig sem unatkozunk, de még az instrumentális átkötők sem céltalan időkitöltők. Voltaképpen mindegyik tétel egy-egy műremek a maga módján, a csúcspont mégis a záró The Scorn Torrent, Snorre húsba gyémántkoronggal vágó riffjeivel, ahogy a női énekkel megtámogatott ultradallamos refréntől eljutunk a kíméletlen ipari fűrészelésig, majd a konklúzióhoz: Rebel against the chains / Break down the embodiment of your pain / Attack with robot precision / Rise and shine under wings of divinity / Now pick me up night and whirlwind / and let me ride with you / to peace of mind and nothing to rebel...

0914sat2Az a tény, hogy a Rebel Extravaganza a maga idején felemás kritikákat kapott, a közelében sem jár annak a megosztottságnak, amely manapság érzékelhető a Satyriconnal kapcsolatban. Itt ellenben tökéletesen érthető volt egyes keményvonalas rajongós felháborodása, hiszen gyakorlatilag mindent, amit korábban a zenekarral kapcsolatban tudtunk, azonnal át kellett értékelni az új témák hallatán. A zenekar sikerszériája azonban mindezek ellenére is töretlen maradt: a Satyricon elkezdte megtölteni a nagyobb koncerttermeket, és a fesztiválok jegyzett nevei között is egyre többször tűntek fel – vagyis az underground varázs végérvényesen odalett, cserébe azonban hatalmas kapuk nyíltak meg a norvégok előtt. 2000 tavaszán egyenesen a Pantera frontembere, Phil Anselmo nyúlt a hónuk alá, és hívta meg Satyrékat előzenekarnak az éppen összeomlófélben lévő texasi legenda aktuális turnéjára. Nem volt ez persze váratlan az undergroundban is előszeretettel megmártózó Phil részéről, aki black metal fanatizmusát odáig vitte, hogy Satyrral, Fenrizzel és Killjoyjal közösen egy rövid életű projektet is összeraktak Eibon néven (a szupergroup egyetlen nótát vett fel végül, Mirror Soul Jesus címmel, mely a Moonfog 2000: A Different Perspective válogatáson jelent meg). Bár nem egy filmtörténeti alapvetés, de aki erre az időszakra képben is kíváncsi, az a Roadkill Extravaganza DVD-n egyfajta roadmovie formájában követheti végig Satyrék napjait, nem minden tanulság nélkül.

A Rebel Extravaganza számos tekintetben önmagában áll a mára tekintélyessé növekedett Satyricon-életműben, hiszen sem a csapat korai, sem modern felfogását nem hordozza száz százalékig. Anélkül azonban, hogy a fenti két, egyértelműen elhatárolható korszakot bármilyen értelemben is összevetnénk egymással, pusztán a zene minősége alapján a klasszikusok között a helye ennek az albumnak is. Világosan megmutatta ugyanis, hogy mennyi új dimenzió nyitható a black metalban, az eredeti szellemiség maximális tiszteletben tartása mellett is. Ahogy Nietzsche mondta: „Annak titka, hogy az életből a lehető legnagyobb termékenységet és élvezetet hozd ki: Élj veszélyesen! Építsd a városod a Vezúv lejtőjére!"

 

Hozzászólások 

 
#22 cápaidomár 2024-09-21 21:37
Idézet - Habbal:
Idézet - norbert hellacopter:
A lemez, ami után a Satyriconnak fel kellett volna oszlania. Innen már csak visszafelé sikerült lépniük...

Úgy imádom amikor valaki megmondja mikor kellett volna egy zenekarnak feloszlania. Ezt a zenészek szíve joga eldönteni, akkor is ha kutyának nem tetszik már amit csinálnak.

Attól még ez egy legitim vélemény.
Idézet
 
 
#21 Varga Dávid 2024-06-26 00:19
Igazi mestermű mint pl. a Mayhem Grand Declaration is!
Vannak emberek akik nem tudnak nyitni az újra és leragadnak egy szűk látókör miatt! Ezek a lemezek nem nekik szólnak!
De érdemes nekik is és mindenki másnak 5-10- évente újra nekiesni és meghallgatni ezeket a korszakalkotó , újító albumokat, mert mindenki képes a fejlődésre. Van ami 10 év után adta be nekem is hogy fuuu mekkora album. Nem volta kész rá a maga idejében. Ezek a művek viszik előre a lángot!
Ha nem mernének szembe menni a zenészek az árral akkor mindenki topogna a magabiztos unalmas híg fosban! Másrészr 3rdemes a szövegekbe is belemenni, mert teljes a kép a megértéshez hogy miért sugallja ezt a zene! Nem tünbekbel a régi klasszikus albumok a süllyesztőben attól ha kijön egy homlokegyenest másmilyen album. Más megközelítésben pedig a zenészeké legyen a kreatív szabad akarat és ne a rajongók megrendelésére gyártott olcsó mézesmadzag a m3rvadó! 2 út létezik a sikeres új jövő felé, és abból jelentős szerepet a bátor árral szemben tett foglal el. Ha nem a csúcson agyja abba egy olyan kaliberű zenekar aki letesz egy Nemesis Divina erősségű albumot, akkor kockaztatni kell neki új irányba, mert akkora a nyomás& elvárás, hogy kényszer alatt egy gyenge másolatát tudja csak produkálni egy minden tekintetben kimaxxolt albumnak, ami nem biztos hogy siker lesz! Zsákbamacska a masik út, de leteszik a terhet, és önmagukat adva elengedhetikba kreativitas szellemét ami hitelesebb művet emelhet a trónra, akar olyat amiről álmodni sem mertek volna. Talán Satyrék is meglepődtek mi jött ki a kezük alól.
Idézet
 
 
#20 TeaZenCatToe 2022-10-01 23:20
Nem értem a fanyalgókat.
Ez a lemez 2022-ből nézve IS az extrém metal egyik extrem-alapköve.
A mostani steril triggerelt tökéletességhez szokott átlag emberfia csak pislog bután ezen szerzemények hallatán...
...a sok sarlatán! :D
Idézet
 
 
#19 JR 2021-03-05 20:57
Idézet - Takács Attila:
Ez akkor is xar volt mikor megjelent sajnos. Mindenki utálta,most meg követendő példa lett. Habár régen a b.zikat is utálta mindenki,most meg trendi.

Hát nem tudom, én úgy emlékszem, hogy ezzel a lemezzel lettek igazán sikeresek, végigturnézták a fél világot, kifolytak a magazinokból stb.
Idézet
 
 
#18 cápaidomár 2021-03-05 19:09
Mostanság ásom bele magam ebbe a remekműbe, fantasztikus. Egyedül azt nem értem, miért kellett levágni a hangzás alját. Szerintem rendes mélyekkel is ugyanígy működne. Teszem hozzá: a remasterelést tök fölöslegesen erőltették.
Idézet
 
 
+1 #17 Pajor Péter 2014-09-18 20:27
Idézet - Takács Attila:
Ez akkor is xar volt mikor megjelent sajnos. Mindenki utálta,most meg követendő példa lett. Habár régen a b.zikat is utálta mindenki,most meg trendi.


Speciel akkor is szerettem mert olyan hangulata van hogy köröket ver egy "sima" true black metalra és mondom ezt úgy hogy a Nemesis is nagy kedvenc ....az más kérdés hogy utána nem igazán alkottak nagyot
Idézet
 
 
-21 #16 Takács Attila 2014-09-17 18:58
Ez akkor is xar volt mikor megjelent sajnos. Mindenki utálta,most meg követendő példa lett. Habár régen a b.zikat is utálta mindenki,most meg trendi.
Idézet
 
 
+2 #15 bélférgek támadása 2014-09-17 08:53
Nem szeretem a Nemesis divina utáni lemezeiket.
Idézet
 
 
+3 #14 Abracadabra 2014-09-16 18:25
Széles körben elismert lemez, mégsem játszanak róla egyetlen egy dalt sem már. A grafika, a képi világ is remek. Sigurd lenyírta a haját, a dvd-n is látszik, mennyire más volt akkortájt minden a Satyricon háza táján... "I am the Havoc Vulture"... Sokkal több szenvedély, sokkal több energia.
Idézet
 
 
+4 #13 NOLA 2014-09-16 14:22
A Nemesis és a Volcano mellett ez a másik kedvenc Satyricon albumom. Totál befostam tole, amikor eloszor meghallottam, annak idején :-)
Viszont, én is úgy vagyok vele, mint az elottem szóló...., ritkán van kedvem meghallgatni, mert nagyon rideg a hangulata.
Extrém zenei berkekben, megkerulhetetle n klasszikus.
Idézet
 
 
+12 #12 necromedve 2014-09-16 00:57
Elképesztően sötét, mizantróp hangulata van, pont a kevés indusztriál hatás, meg úgy általában a hangzás miatt. Ilyen szempontból nem is nagyon tudok más metal anyagot mondani, ami a közelébe érne. Külön-külön is jók a dalok, de ha egyben meghallgatom az egészet, kell pár perc csend a levágott végű Scorn Torrent után, amíg magamhoz térek. Szerintem így, egyben érdemes hallgatni. Ilyen egy igazi lemez - nem dalok, nem EP.

Az nálam külön plusz pontot ér, ha egy zenekar az egyedi hangzásvilága mellett mer valamerre haladni, nem csak toporog, a Satyricon ezen a téren is kiválóan teljesített. Érdemes még hallgatni a Mayhem - Grand Declaration és a Thorns - Thorns lemezeket is, amik szintén akkoriban jöttek ki, és nagyon jól sikerült összehozniuk a Black Metal modernizálását. Mind zenére, mind hangzásra.

Amit még mindenképp érdemes megemlíteni: a cikkben is szereplő fotók iszonyat súlyosak, meg az egész album képi világa. Szerintem sokkal csúnyábbak lettek a srácok, mint a kétszázas szegekbe és fordított keresztekbe burkolt, vérrel locsolt társaik. Gondolom, ez is volt a cél, sikerült megvalósítani. :) Szóval érdemes megvenni a lemezt a borító miatt is, nagyon hatásos. Valami angol csatornarendsze rben készültek a fotók, vagy hol, ahogy egy korabeli interjúból emlékszem.

Azon felül, hogy összekaristolód ott a CD-m, egyetlen "negatívumot" tudok csak mondani az albummal kapcsolatban: az órás játékideje, abszolút nem háttérzene jellege és sötét hangulata miatt nem mindig merem elővenni, egyszerűen nincs meg hozzá a bátorságom, hogy ezzel nyomasszam magam. Olyan, mint valami finom étel, vagy ital, nem a hétköznapokra való.

Egyébként meg 11 pontos lemez, a legnagyobb kedvenceim egyike.

Ja igen: a XX. század második fele szerintem is 90-es évek akart lenni. :)
Idézet
 
 
+3 #11 Nornagest 2014-09-16 00:13
Számomra az első két lemez a klasszikus. A Dark Medieval Times szintén úttörő és egyedülálló volt a maga korában hiszen nem nagyon csinált előttük senki más középkori(as) hangulatú dallamokkal fűszerezett black metalt. Szerintem az a diszkográfia igazi gyöngyszeme, meg a shadowthrone. Engem a későbbi dolgaik nem tudnak megfogni, persze ettől még nem vonom kétségbe hogy ez is egy klasszikus.
Más: a cikkben meg van említve a Spiritual című Dimmu album, amin a tiszta ének "emeli az est fényét". Hát, szerintem akkor futottak a totális vakvágányra Shagrathék, amin rajta vannak azóta is. Ráadásul ez a lemez tökéletesen példázza azt is amit Satyr mondott arról hogy a romantika fontosabb lett az extrémitásnál...
Idézet
 
 
+1 #10 Abracadabra 2014-09-15 19:29
Kicsit más (bocs): én nem tudom mi történik velük, de Amerika az istennek sem akar összejönni. Lemondták a Knockfestet (!!!), meg egy másik texasi koncertet is. Mindkettőnek pragmatikus és egymástól teljesen különböző oka van. Viszont így az új lemez írására koncentrálnak, illetve a Live in the Opera cd/dvd-n folytatják a munkát, valamint még egy projekt lesz később bejelentve. Aug.25-ei bejelentés a fészbúkon.
Idézet
 
 
+2 #9 Nűnű 2014-09-15 19:25
Számomra az extrém metal csúcspontja, kb idáig mondhatjuk, hogy fejlődött a műfaj.
Tökéletes alkotás
Idézet
 
 
+2 #8 Abracadabra 2014-09-15 19:22
Ez a lemez mestermunka, a legutóbbi pedig nem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.