Shock!

október 14.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nocturnus: The Key

0801nocturnus1E rovatban akadt már egy-két igazán kultikus zenekar, de az amerikai Nocturnusnál undergroundabb aligha. Ez a '80-as évek második felében alakult csapat a death metal legkísérletezgetősebb korszakában villantott nagyot, a stílust sajátságosan értelmező megközelítésével, hogy aztán gyorsan el is tűnjön a színről. Sok korabeli csapat járt hasonlóan: vagy a kitartás hiányzott, vagy pedig egyszerűen a szerencse, a nagy áttörés lehetősége kerülte el őket. Nyúlfarknyi, egy-két lemezes karrierjükkel azonban olyan szinten hatottak a későbbi, szerencsésebb kollégáikra, amelyet talán még ők se láttak előre. Ékes példa erre a Nocturnus esete is.

Florida jó huszonöt évvel ezelőtt a death metal legjelentősebb központja volt. Olyan csapatok jöttek létre itt, mint a Death, a Morbid Angel, az Atheist, a Deicide vagy az Obituary, vagyis gyakorlatilag az amerikai mezőny élvonalának java. Valahol tehát törvényszerű, hogy egy olyan innovatív zenekar is ebből a környezetből kerüljön ki, mint amilyen a Nocturnus is volt. 1981-ben a death metal még talán csak holmi kósza gondolatfoszlányok formájában merülhetett fel egy-két hormontúltengéses tini metalosban, akik iskola után a szobájukban vagy a család garázsában próbálták eljátszani kedvenc Iron Maiden- és Angel Witch-dalaikat. Az ekkoriban gimnazista Mike Browning is valahogy így ismerkedett meg a szintén kamasz George Michel Emmanuel III-vel. Browning 14 éves korában kezdett el dobolni, a később Trey Azagthothtá avanzsáló Emmanuel pedig ekkoriban már javában nyűtte a gitárhúrokat, így a két gimis úgy döntött, megalapítják életük első zenekarát. A történet innentől jól ismert, mi is kiveséztük korábban, hogyan alakult meg a legendás Morbid Angel.

megjelenés:
1990. augusztus

kiadó:
Combat / Earache
producer: Tom Morris & Nocturnus

zenészek:
Mike Browning - dobok, ének
Mike Davis - gitár
Sean McNenney - gitár
Jeff Estes - basszusgitár
Louis Panzer - billentyűk

játékidő: 42:37

1. Lake Of Fire
2. Standing In Blood
3. Visions From Beyond The Grave
4. Neolithic
5. Undead Journey
6. B.C. / A.D. (Before Christ / After Death)
7. Andromeda Strain
8. Droid Sector
9. Destroying The Manger
10. Empire Of The Sands

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Most azonban maradjunk Browningnál. A dobos az első Morbid Angel-lemez (a csak utóbb megjelent Abominations Of Desolation) és néhány koncert után csúnyán összerúgta a port a zenésztársával: „A bandából való kiválásom oka személyes jellegű volt. Konkrétan rajtakaptam Treyt és az akkori barátnőmet. És mivel szinte még gyerek voltam, ahelyett, hogy leültünk volna átbeszélni az egészet, nekiestem Treynek, és megvertem. Ezzel gyakorlatilag véget is ért a pályafutásom. a Morbid Angelben." Browning azonban nem maradt sokáig zenekar nélkül. A Morbid Angel basszusgitárosa, Sterling Von Scarborough is vele tartott, miután a basszernek is meggyűlt a baja Azagthothtal: a gitáros a saját dalain kívül nem volt hajlandó mások szerzeményeit eljátszani, márpedig Scarborough a basszusozás mellett dalszerzősködni is próbált. Mielőtt csatlakozott volna a Morbid Angelhöz, Scarborough egy Incubus nevű csapatnak volt a tagja, s most, hogy ő és Browning banda nélkül maradtak, adta magát az ötlet, hogy élesszék fel holtaiból Scarborough előző bandáját.

Browningnak azonban ezúttal sem volt szerencséje, és kevesebb, mint egy évvel az Incubus újraindítása után ismét távozni kényszerült. „Az történt, hogy egy nap elmentem melóba, Sterling és Gino (Gino Marino gitáros) pedig a strandon töltötték a napot. Mikor végeztem, és találkoztam Sterlinggel, közölte, hogy a bandának annyi, mivel összeveszett Ginóval, még verekedtek is. Emlékszem, az eset után felhívtam Richard Batemant (ex-Agent Steel basszusgitáros), és elpanaszoltam neki a gondomat. Elmondtam neki, hogy olyanokkal akarok végre zenélni, akik megbízhatóak, akik körül nincs semmi zűr. Aztán autóba ültem, elhúztam a csíkot, és évekig nem is láttam viszont Sterlinget." Browning eltökéltségét jól mutatja, hogy az Incubus elsüllyedését követően sem adta fel, és egy új csapat álmával kereste fel Batemant. „Személyesen nem ismertem igazán jól Richardot, de tudtam róla, hogy kiváló basszusgitáros. Úgy volt, hogy az Agent Steellel átugrik Európába turnézni, de Richard még azelőtt kilépett tőlük, és szinte azonnal csatlakozott hozzám. Hozott magával egy rakás dalt is, amit még az Agent Steelben írt, de nem jöttek be a társainak."

0801nocturnus3Browning egyik régi harcostársát, Gino Marinót is ismét maga mellé csábította. „Kezdetben csak Richard és én alkottuk a bandát. Írtunk néhány dalt közösen, aztán beszerveztük Ginót is. Az Incubus földbe állása után sokat beszéltem Ginóval, aminek a vége az lett, hogy beszállt hozzánk." A trióhoz Browning egy negyedik tagot is beszervezett, a beszédes nevű Vincent Crowley gitárost. „Láttam Vincentet néhányszor játszani az akkori csapatával, az Entityvel, és úgy gondoltam, ez a fickó pontosan közénk tartozik. És igazam is lett. Vincent is hozott magával egy halom saját szerzeményt, aminek köszönhetően a repertoárunk megduplázódott. Kicsit átformáltuk a dalokat, aztán végül ezekből válogattuk össze a első demónk anyagát." A '87-es, négyszámos demóról végül egyedül csak a B.C./A.D. öröklődött át a későbbi debütáló lemezre.

A Nocturnus e korai felállása ennél az egyetlen demónál többet nem élt meg, Browning mellől szépen apránként szétszéledtek az emberek. „Vince és Gino nem jöttek ki egymással valami jól, aminek a vége az lett, hogy Vince kiszállt, és inkább megalapította a saját bandáját, az Acheront. Szóval hárman maradtunk, de Richardnak is baja volt Ginóval, és amikor megüresedett egy hely a Nasty Savage-nél, Richard áthajózott hozzájuk. Mike Davis ekkor érkezett hozzánk gitárosként. Ő Gino unokatestvére volt, és valamikor '88-ban szállt be hozzánk." Mike Davis mellett két újabb taggal bővült a csapat. A basszusgitáros Jeff Estes Davis egyik cimborája volt, csakúgy, mint a billentyűs Louis Panzer. A Nocturnust szokás az egyik legelső olyan deathmetal-bandaként emlegetni, amelynél szintetizátorral támogatták meg a brutális, nyakatekert riffeket és a kétlábgépes pusztításokat. Ez az irány a The Science Of Horror demón kezdett igazán kikristályosodni, de egyéb vonatkozásában is érdekes a második Nocturnus-demó története, az anyagnál ugyanis a Savatage pacsirtája, Jon Oliva bábáskodott a stúdióban producerként: „Már akkoriban is elég jó kapcsolatot ápoltam a Savatage tagságával, és amikor egyszer összefutottam Jonnal, megtudtam tőle, hogy épp egy stúdióban dolgozik valami anyagon, és ha gondoljuk, szívesen használhatjuk mi is a helyet. Sőt, hozzátette hogy 500 dollárért segít rögzíteni egy demót nekünk. Na, nem is kellett kétszer mondania, elfogadtuk az ajánlatát." Jon Olivának aztán olyannyira bejött a Nocturnus zenéje, hogy még háttérvokált is szolgáltatott a dalokhoz.

A csapat öles léptekkel haladt legelső nagylemeze felé, ám egy újabb tagcsere némileg megakasztotta a folyamatot. Gino Marinóval ugyebár korábban is adódtak komoly problémák, ám a gitárosnak eddig csupán a bandán belül támadtak nézeteltérései a zenésztársaival. Most azonban magával a törvénnyel akaszkodott össze, aminek a vége börtönbüntetés lett. Browningék Marino pótlását ismét a baráti körből oldották meg: Sean McNennery kölyökkora óta ismerte Mike Davist, sokat gitározgattak is együtt, s mivel McNennery erős muzsikusnak számított, más jelentkező szóba se került Gino helyére.

0801nocturnus2

1989-ben és 1990-ben a death metal olyan mértékű kísérletezgetős időszakon ment át, amely a zenei progresszió egyik legszebb példája. Ekkoriban tombolt első lemezével az Atheist, a Death is kezdett komolyodni, Glen Bentonék a Deicide képében eresztették szabadjára az extrém zene egyik legveszélyesebb szörnyetegét, az Obituary két bődületesen erős albummal vetette meg a lábát a színtéren, s Browning első bandája, a Morbid Angel is előrukkolt klasszikus debütáló anyagával. Elsőre úgy tűnhet tehát, hogy ez a közeg csakis kedvezhetett egy olyan egyéni formáció számára, mint a Nocturnus, ám a csapatnak így is meggyűlt a baja a kiadókereséssel. Browningék több cégnek is elküldték második demójukat, köztük a keményebb zenéket felfuttató Earache-nek is, a Digby Pearson vezette istállónál azonban elsőre kételkedtek a csapatban. A kiadó emberei nem igazán értették, mit is művel a Nocturnus, s habár a zenekar próbatermi felvételei egy összeszedett, erős banda képét mutatták, az Earache-nél mégis haboztak. És itt arról a kiadóról van szó, amelyik többek között olyan zenekarokat vitt, mint a Napalm Death, a Naked City vagy a Godflesh, hogy a kor jelentősebb death metalos formációiról már ne is beszéljek, vagyis Pearsonéktól az agyahagyott dolgok sem álltak távol. Végül Browning régi harcostársának, Trey Azagthothnak kellett közbenjárnia ahhoz, hogy a kiadó megszavazza a Nocturnus számára a bizalmat. A csapat 1990 első felében költözött be a Morrisoundba, ahol Tom Morris kezei alatt megszületett a szélsőséges zene egyik igazi ékköve.

A végül 1990 nyarán megjelent The Key olyasmit hozott az extrém zenék világába, amire addig nem igazán volt példa, legalábbis nem ilyen kerek formában. A lemez voltaképpen egy technikás death-anyag, koncepciózus mivoltának köszönhetően azonban maguk a dalok is jobban hatnak egymásra, a szintetizátor használata pedig tovább erősíti a sztori sci-fi mivoltát. Az itt hallható zene egyébként némileg emlékeztet a korai Morbid Angelre, ami Browning személyét illetően nem meglepő. Ám míg Trey Azagthothéknál a szintetizátor inkább csak színesítések formájában üti fel néha a fejét, hogy az okkult vonalat erősítse, addig a Nocturnusnál a billentyűs is a zenekar fontos összetevőjét jelentette. Az album sztorija egyébként egy kiborgról szól, aki visszamegy az időben, egészen időszámításunk kezdetéig, és elpusztítja a kereszténységet. A sztori egyszerre hordozza magán Browning okkultizmus iránti rajongását, valamint Mike Davis és Louis Panzer sci-fis érdeklődését.

0801nocturnus4A csilingelő, sejtelmes szintetizátoros intró alapján laikus füllel akár valami korai Therionra is számíthatnánk, de a Lake Of Fire klasszikus, korai fifikás death metal szerzemény. Browning dobolása önmagában is történetet mesél, hörgéséről pedig az embernek egyből az Abominations Of Desolation ugrik be, ahol ugye szintén az ő hangját lehetett hallani. A The Keyt hallgatva egyébként eléggé nyilvánvalóvá válik, hogy a Morbid Angel stílusának kialakításában is milyen fontos szerepe volt Browningnak: a másodikként érkező Standing In Blood akár még az Altars Of Madnessre is felfért volna, habár dalvezetésében és témázgatásaiban közelebb áll az Atheist vagy a Death kortárs dolgaihoz. Habár Browning utólag többször is hangot adott a lemez megszólalásával kapcsolatos elégedetlenségének, és 2000-ben kiadták az újrakevert verziót is, nekem valamiért mégis ez a nyers, kissé halk, zajos, de mégis gyilkos hangzás jelenti az igazi death metalt, ami egyben a Morrisound jellegzetessége is volt. A Visions From Beyond The Grave-nek például remekül áll ez a fajta hangkép, a szaggatott, örvénylő riffek még pusztítóbbakká válnak általa.

Középtempós darabként robog a Neolithic, ahol természetesen el-elszabadul az aprítás is. Panzer szintetizátorjátékának mennyisége vagy jellege ugyan nem hasonlítható össze mondjuk Jon Lordéval a Deep Purple-ben, de death metalhoz képest így is szokatlanul sok teret kap. Ebben a dalban pedig teljes értékű hangszerként is funkcionál a billentyű, igen sajátságos végeredményt produkálva. A nyitódalhoz hasonló, csilingelő intróval rendelkező Undead Journey egy thrashes szögelést megvillantó, amúgy nyugodtabb darab, ahol Davis és McNenney is kedvére eltémázgathat és szólózgathat. Davisnek a gitározás és dalszerzés mellett egyéb, előre be nem tervezett teendői is akadtak a stúdióban, mivel Jeff Estes nagyobb hangsúlyt fektetett az italozásra, mint a felvételekre. Ezért Davisnek újra fel kellett játszania Estes témáit, a basszusgitárost pedig végül kirúgták a bandából.

A Standing In Blood mellett a BC/AD a másik olyan dal, amely még a Nocturnus első felállásának a kezei alatt született. Talán ez is az oka annak, hogy ez a darab is erősen hajaz a Morbid Angelre, habár annál némileg thrashesebb megközelítésű. Hektikus csépléseivel és témáival az Andromeda Strain a lemez egyik legadrenalinpumpálóbb tétele, igazi moshpit-beindító dal. A tördelt ütemekre gerjedőknél pedig a Droid Sector vágódhat be igazán, mert itt aztán minden van, amire csak a nyakatekert zenék kedvelői vágynak, olyannyira, hogy ennél a pontnál a csapat vészesen közel került ahhoz, hogy a túlbonyolítás hibájába essen. De aztán a Destroying The Mangerrel visszavesznek az agymasszírozásból egy kicsit, és inkább egy hagyományosabb vonalvezetésű, higgadtabb darabot nyújtanak a hallgató elé. Végül a záró Empire Of The Sands még odacsap a maga nocturnusos öklével, és itt aztán tényleg van minden: kimért tempók, amiket izgatott váltások vágnak apró darabokra, frenetikus gitármunka, és a világűr misztikumát sejtető szintetizátoros aláfestés. A korszak tényleg sokféle különc zenekart termelt ki magából, de a Nocturnus még közöttük is egyedinek számított. A jobb fülűek egyébként, ha nagyon figyelnek, néhány dalban még a Deathből és a Massacre-ból is ismert Kam Lee-t is felfedezhetik a háttérben, aki addig lófrált a stúdióban a banda körül, míg fel nem kérték némi háttérvokalizálásra.

A lemez megjelenését követően a csapat először csak néhány koncertet adott hazai terepen, majd 1991-ben jött egy európai turné a Bolt Throwerrel, aztán ismét hazatértek, hogy a Napalm Death és a Godflesh társaságában is megmutassák magukat a nagyközönségnek. A két turné sokat dobott a banda népszerűségén, a The Key akkoriban világszerte több mint 70 ezer eladott példánynál járt, s a kísérletezős, technikás death metal még csak ekkor kezdett el a csúcsra érni. A Nocturnus előtt fényes jövő állt, de az élet végül közbeszólt. Azért Browningéknak csak összejött még egy szintén kiváló album 1992-ben Thresholds címmel, de az már egy másik történet.

 

Hozzászólások 

 
#14 Szathmári Zoltán 2016-12-25 23:10
Teljesen egyetértek a cikk szerzőjével és a hozzászólókkal. Jó így együtt gondolkodni! Kár, hogy már nem alkotnak!
Idézet
 
 
+1 #13 Tom 2015-08-16 00:16
Ha már extrém metal, és Klasszikushock:
Possessed: Seven Churches
(október közepén lesz 30 éves)
Idézet
 
 
+5 #12 Chris92 2015-08-03 13:16
Ez és a Thresholds a legegyedibb hangulatú death metal lemezek közé tartoznak, sokszor én is néztem és vakartam a fejem, hogy tulajdonképp mit is hallok. Nagyon különleges gyöngyszem volt ez a banda, nagyon kár hogy már nincsenek együtt.
Idézet
 
 
+4 #11 necromedve 2015-08-03 11:39
Eddig csak hallgattam leesett állal mindig, most megvan hozzá a háttérinfó is, köszi a kimerítő cikkért.

Bár a tagcserés változtatásokat nehezen tudnám fejből sorolni egy olvasatra, elég Barátok közt jellege van a dolognak. ;)

Az mindenesetre szép dolog Treytől, hogy az elveretés után kiállt a volt zenésztársért és segített nekik az Earache szerződését tető alá hozni.

Ezt a basszusgitáros dolgot meg annyira nem értem... Ha már egyszer ott van végre pár napot egy rendes stúdióban, hogy a fenébe nem bírja ki addig pia nélkül?! Pfff...
Idézet
 
 
+4 #10 LiliMiciPanniSári 2015-08-03 10:42
Köszönjük az írást...én...jómagam és szerény személyem
Idézet
 
 
+8 #9 pth0mas 2015-08-02 21:45
Most hallgattam meg ezt a lemezt........ez valami elképesztő!....Simán hozza a Death és a Morbid Angel szintet.Kár,hogy ilyen furcsa sorsa lett a zenekarnak!
Idézet
 
 
+8 #8 suizidium 2015-08-01 22:19
ez egy kib... alapmű! örök favorit
Idézet
 
 
+6 #7 Pajor Péter 2015-08-01 20:11
Anno a Tresholdal ismertem meg őket/ a borító miatt vettem meg kazin/ le s hidaltam mekkora zene nekem az tetszik jobban de a kedvenc számom meg ezen van naná a Neolitich 100000pontos lemez ez is
Idézet
 
 
+12 #6 bluevoodoo 2015-08-01 19:23
Az egyik legnagyobb vesztesége a műfajnak, hogy a Thresholds utáni csúnya mizéria miatt Mike Davis kiábrándult a műfajból és feladta a zenélést. Generációjának egyik legtehetségeseb b fiatal gitárosa volt, amit a két Nocturnus lemezen művel, az konkrétan porig alázza a komplett virtuóz gitárosmezőnyt a death metal műfajban, de megkockáztatom, hogy a nagy gitárhősökkel is simán partiban volt 20 évesen, amikor ez a lemez készült.
Idézet
 
 
+17 #5 Drtz 2015-08-01 15:41
De király cikk volt! 17-17 éves koromban rengeteget hallgattam és ma is gyakran előfordul.... A cikk miatt meg is rendeltem cd-n :-) Az utcánkban lakott egy srác, neki én mutattam meg és nagy rajongója lett a zenekarnak. Azóta református pap lett belőle :-)))
Idézet
 
 
+21 #4 norberthellacopter 2015-08-01 13:03
Nem tudnám megmondani hányszor (sokszor, nagyon sokszor) hallottam már ezt a lemezt, de mindig fogom a fejem tőle hogy mi folyik itt. Egészen elképesztő micsoda innováció szorult ebbe a lemezbe, nemcsak a death metalon belül, de a komplett metal történelmében is párját ritkító, kivételes mestermű. Döbbenetes. Megunhatatlan.
Idézet
 
 
+8 #3 deniro2 2015-08-01 12:41
Nekem is megvan bunkeres kazettán...:) Szerettem hallgatni ezt az albumot annak idején...
A cikk jó lett, köszi!
Idézet
 
 
+13 #2 Tulus 2015-08-01 11:21
Erre a lemezre (és a Thresholds-ra is) csak egy szót lehet írni: Tökéletes!!!!! \m/
Idézet
 
 
+17 #1 Zoli 2015-08-01 07:58
Annak idején a metal bunkerben vettem meg kazettán. Teljesen eldobtam az agyam tőle és még mai füllel is hihetetlen komplex a zene. Hallgatás közben szinte másik dimenziókba kerül az ember, mintha csak az űrben lennénk. Később beszereztem cd-n, ott jönnek át aztán az igazi hangi finomságok. Felülmúlhatatla n mestermunka, kedvenc számom a neolithic és a cd bonusznótája az undead journey.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.