Shock!

október 04.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Accept: Objection Overruled

A mai füllel remek, de a rajongótábor kemény magjának utálkozását kiváltó, David Reece énekessel felvett, némi iránymódosítást magával hozó Eat The Heat és annak turnéja után nem túl szépen ért véget az Accept addigi története. Pláne rossz szájízú lehetett a dolog Wolf Hoffmannék számára, hiszen a lejtmenet közben még Udo szólózenekarának sikereivel is szembesülhettek. Persze Peter Baltes basszer elvolt egy darabig Don Dokken szólócsapatában, de Wolf és az akkor még dobos Stefan Kaufmann lényegében sehol sem zenéltek a köztes időszakban. Kaufmann ugyan összerakta a szintén e rovatba kívánkozó Staying A Life koncertlemezt, amivel végülis méltóképp lezárhatta a csapat pályafutását, de a gitáros inkább elmerült új hobbija, a fotózás rejtelmeiben. Ezen tevékenység később második hivatássá nőtte ki magát, annyira, hogy cikkünk épp húsz éves tárgyának borítóját is ő készítette.

megjelenés:
1993. február 1.

kiadó:
RCA
producer: Accept

zenészek:
Udo Dirkschneider - ének
Wolf Hoffmann - gitár
Peter Baltes - basszusgitár
Stefan Kaufmann - dobok

játékidő: 47:57

1. Objection Overruled
2. I Don't Wanna Be Like You
3. Protectors Of Terror
4. Slaves To Metal
5. All Or Nothing
6. Bulletproof
7. Amamos la Vida
8. Sick, Dirty And Mean
9. Donation
10. Just By My Own
11. This One's For You

Szerinted hány pont?
( 36 Szavazat )

1992-re aztán csak nem bírt már magával a régi négyes és összejöttek sörözni, amiből aztán – tekintve, hogy a U.D.O. zenekar is kicsit parkolópályára került Mathias Dieth gitáros tanulmányai miatt – csak reunion lett. Ez persze nem meglepő, hiszen tudomásom szerint igazán sosem vesztek össze a tagok (ne feledjük, hogy az első U.D.O. lemez, az Animal House dalait is az Accept hangszeresei írták meg), a legszebb férfikorukat élték, volt mondanivalójuk és a kihagyott évek során kreatív aksijaik is alaposan feltöltődtek. Az eredmény talán a legjobb, legkerekebb Accept mű - nekem mindenesetre ez a legnagyobb kedvencem az életműből, és nem azért, mert ezt hallottam először.

Bevallom, a lemez címének jelentésével (tiltakozás elutasítva) csak nemrég ismerkedtem meg, mivel a közelmúltban jó néhány tárgyalótermes amerikai filmet láttam, melyekben nem kevésszer hangzik el az ellentmondást nem tűrő kijelentés a bírókat alakító szigorú fizimiskájú karakterszínészek szájából. Tudtam persze, mit jelentenek a szavak, de a konkrét kifejezés többletértelmezési lehetősége korábban nem tudatosult bennem – a címválasztás, mondhatni tehát zseniális. Éppen ezért nem is indulhat másképp a lemez, mint a címadó tétellel, ami ezáltal egy állásfoglalás is. Az Accept visszatért – fellebbezésnek helye nincs! Még most is hanyattvágja az embert a berobbanó riff és tempó, képzelem, milyen lehetett ezzel húsz éve rajongóként szembesülni. Az első négy szám döbbenetesen lehengerlő, ha ezután esne a színvonal, már akkor is itt lenne a helye a lemeznek a rovatban. Erről persze szó sincs: a riffarzenál később is kimeríthetetlen (Hoffman minden nyújtása, figurája, díszítése élményszámba megy – a Just By My Own című instrumentális tétel az ő jutalomjátéka itt), a dalok húzása a relatíve egyszerű alapok ellenére (vagy éppen ezek miatt) óriási, Udo hangja csúcsformában, és nincs olyan kórus, bridge vagy verze, amit az ember ki tudna verni a fejéből. Na, hát meg ahogy szól...

Számomra teljesen érthetetlen, hogy miért azt az egyetlen nyamvadt Bulletproofot tartják műsoron erről a lemezről, ami bár remek dal, de pont nem a legerősebb. Ha valamit érdemes lenne egy az egyben eljátszani ebben a mai „kerek-évfordulón-elnyomjuk-a-teljes-albumot" őrületben, akkor az ez az anyag. A himnikus I Don't Wanna Be Like You (ezt hihetetlen módon rádióban hallottam annak idején először) könyörögve kéri, hogy tűzzék műsorra, a talán legjobb riffel és szólóval felvértezett Slaves To Metalnak is ott lenne ma a helye a repertoárban (tegyük hozzá: időnként azért előveszik), de a társadalomkritikus Protectors Of Terrornak is örülne bármely rajongó (e két utóbbi tétel klipes is volt). Udo – mondjuk így – speciális hangadottságai ellenére balladában is mindig erős volt az Accept, ékes bizonyítéka ennek az Amamos La Vida, amiből aztán pont hogy az egyik legpörgősebb dal, a Sick, Dirty And Mean bontakozik ki. A lezárás is egy adrenalinbomba, ami után az ember nem tehet mást, mint hogy újra elindítja a lemezt.

A lendület kitartott még a következő évben is, amikor karrierje addigi leghosszabb, 71 perces albumát (Death Row) jelentette meg az Accept, amely terjedelme ellenére nagyon is változatos, és egy cseppet modernebb hangvételű is. Az Objection viszont annyira ütős, hogy mellette kissé óhatatlanul is elhalványult, kábé úgy aránylik hozzá, mint a Stalingrad a Blood Of The Nationshöz. Az 1996-os Predatorra viszont már kissé elfogyott a szufla, és az emberi kapcsolatok sem működtek már annyira jól, amikor pedig újra sikerrel beindult az U.D.O. zenekar, soha senki nem gondolta volna, hogy egy ilyen szintű visszatérésre ismét sor kerülhet. Pedig megtörtént, és ez már a jelen: az Accept Mark Tornillóval erősebb, mint valaha, és bizony ha lehet, még hitelesebb is. Ennek az alapjait pedig - az első, alapműveket eredményező munkásság után – pont az Objection Overruled tette le. Megismétlem: hogy teljes legyen a kép, sokkal többet kellene, hogy játsszanak róla.

 

Hozzászólások 

 
#6 Pisti 2021-03-29 01:43
Jól sikerült lemez, rajta jó pár frankó kis dallal, kemény volt, odavert, jól szólt, szóval kifejezetten jól esett anno mikor kijött, és persze manapság is.
Idézet
 
 
+5 #5 Szeibert Szabolcs 2015-09-06 18:13
Tisztelettel kérek elnézést, de 25 éves rocker pályafutásom alatt kimaradt az Accept. Főleg cimborák kritikái miatt, a kis törpe énekhangja okán. Nem is próbálkoztam...
Most, hogy másodszor hallgatom a kritika tárgyát képező albumot, már magam sem tudom, miért nem...
Ez itt, kérem szépen, marha jó zene, még marhajóbb hanggal. :)
Nagyon begyere nekem. :D
Kell eredetiben korongon. És pont.
Méghozzá 10/10.
Elsőre. Másodszorra. Örökre.
Azért 37 évesen erre már nem számítottam a múltból...
Köszönet újfent az újabb kedvencet okozó kritikáért. :)
Idézet
 
 
+3 #4 Equinox 2013-02-04 16:40
Idézet - Palinkas Vince:
Idézet - Equinox:
Szerintem az Eat the Heat mai füllel igazán bántó h mekkora kliséhalmaz, és totál nem illik az Accepthez. Kb mint a Grave Digger Stronger than Ever című "klasszikusa".

Amúgy ez jó lemez, de a mostani 2 visszatérő lemez ezt is felülmúlja szerintem. Legkerekebb legjobb semmiképp sem, nálam :) Mivel volt egy Metal Heart, Balls, Restless, Breaker plusz a 2 új. De erős lemez, az ágyékonrúgással felérő Eat után.

A címet én is igazán törvényszéki drámák kapcsán értettem meg :) A legjobb balladájuk itt van, ezen az albumon, szóval érdekes, klasszikus anyag. Csak van több, amit jobban szeretek


Az Eath the Heatnél ezt már lekommentelted :)

A klasszikusok azok klasszikusok, de ez egy visszatérő lemez és mint olyan, sokat nyilván senki se várt tőle. Ehhez mérten kell a hatását nézni, amit még ma is kivált. Ugyanakkor a Balls meg a Metal Heart szarul is szólt, ez meg nagyon is jól.

Jogos. Tudom, mea culpa, szemét módon megint előjött belőlem, az az ő Saint Angerük, Riskjük, kinek hogy :)

Ezen a lemezen meglátszott h mekkora hiba volt az. :) Sick dirty and mean, hehe. Fel is teszem városvan sétálós hallgatásokhoz az OO-t :)
Idézet
 
 
+4 #3 Palinkas Vince 2013-02-04 15:42
Idézet - Equinox:
Szerintem az Eat the Heat mai füllel igazán bántó h mekkora kliséhalmaz, és totál nem illik az Accepthez. Kb mint a Grave Digger Stronger than Ever című "klasszikusa".

Amúgy ez jó lemez, de a mostani 2 visszatérő lemez ezt is felülmúlja szerintem. Legkerekebb legjobb semmiképp sem, nálam :) Mivel volt egy Metal Heart, Balls, Restless, Breaker plusz a 2 új. De erős lemez, az ágyékonrúgással felérő Eat után.

A címet én is igazán törvényszéki drámák kapcsán értettem meg :) A legjobb balladájuk itt van, ezen az albumon, szóval érdekes, klasszikus anyag. Csak van több, amit jobban szeretek


Az Eath the Heatnél ezt már lekommentelted :)

A klasszikusok azok klasszikusok, de ez egy visszatérő lemez és mint olyan, sokat nyilván senki se várt tőle. Ehhez mérten kell a hatását nézni, amit még ma is kivált. Ugyanakkor a Balls meg a Metal Heart szarul is szólt, ez meg nagyon is jól.
Idézet
 
 
+5 #2 Equinox 2013-02-04 14:19
Szerintem az Eat the Heat mai füllel igazán bántó h mekkora kliséhalmaz, és totál nem illik az Accepthez. Kb mint a Grave Digger Stronger than Ever című "klasszikusa".

Amúgy ez jó lemez, de a mostani 2 visszatérő lemez ezt is felülmúlja szerintem. Legkerekebb legjobb semmiképp sem, nálam :) Mivel volt egy Metal Heart, Balls, Restless, Breaker plusz a 2 új. De erős lemez, az ágyékonrúgással felérő Eat után.

A címet én is igazán törvényszéki drámák kapcsán értettem meg :) A legjobb balladájuk itt van, ezen az albumon, szóval érdekes, klasszikus anyag. Csak van több, amit jobban szeretek
Idézet
 
 
+7 #1 Chris92 2013-02-04 11:55
Az utolsó kiemelkedő anyag Udo-val, óriási anyag.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.