Shock!

október 15.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Voivod: „Kizártnak tartom, hogy egyedül vagyunk”

Szeptemberben ismét kiváló koncertet adott Budapesten a kanadai Voivod, akik ezzel párhuzamosan egy új nagylemezt is kiadtak The Wake címmel. Az album kritikai és rajongói fogadtatása egyelőre kimondottan óriásinak tűnik, mi pedig azért is ültünk le a buli napján Denis Bélanger énekessel, azaz Snake-kel, hogy megosszon velünk néhány információt a lemezről. Emellett pedig természetesen más témákat is érintettünk az idén már 53 éves, de formáját továbbra is remekül tartó frontemberrel.

voivod_k2018_03

Öt év telt el a Target Earth megjelenése óta. Miért tartott ennyi ideig összerakni az új lemezt?

Miután Rocky csatlakozott hozzánk, először kiadtunk egy EP-t, a Post Societyt, utána pedig rengeteget turnéztunk. A The Wake végül csaknem három év alatt készült el, és rendkívül sokat dolgoztunk rajta. Meg rengeteg helyen, hiszen a turnék alatt írtuk: szállodákban, turnébuszon. Mindehhez jött még az is, hogy Chewy, Rocky és Away is részt vesz más projektekben, muzsikálnak itt-ott a Voivodon kívül is, szóval a sok turné mellett ez is közrejátszott abban, hogy öt év telt el a Target Earth óta. A végeredménnyel viszont nagyon elégedettek vagyunk, úgyhogy alig várom, hogy végre megjelenjen.

És milyen lett szerinted a The Wake?

Ez egy konceptlemez, azaz egy teljes történetet mesél el. Ráadásul zeneileg is nagyon rétegzett, minden egyes apró részletet maximálisan kidolgoztunk rajta, szóval jó sok hallgatásra lesz szükség, mire a rajongók úgy igazán kiismerik majd. Nem egy azonnal ható anyag született, hanem olyan, ami minden egyes hallgatás során újabb és újabb részleteket fed fel magából. Szerintem a rajongók nagyon fogják élvezni, hogy minden egyes hallgatáskor valami újdonságra bukkanhatnak majd a lemezen.

Mesélnél a történetről?

Persze. A nyitó Obsolete Beings egyfajta átkötés a Post Societyről, azaz csak a kettes dallal kezdődik a történet: bekövetkezik egy katasztrófa valahol a tenger mélyén, aminek az lesz a következménye, hogy egyértelmű és letagadhatatlan bizonyítékát kapjuk annak, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Mindez pedig elindít bizonyos folyamatokat, amik az emberiség egészére hatással vannak. Mint mondjuk anno, amikor bebizonyították, hogy nem mi vagyunk az univerzum középpontja. Mikor az ilyen új, nagy igazságok kiderülnek, az persze mindig hatalmas felfordulást okoz, és természetesen ezúttal is így lesz. Vallások tűnnek el, újak születnek, a világelit pedig ugyanúgy próbálja fenntartani a hatalmát, ahogy mindig. Közben van egy karakter, akinek a személye végigvonul a történeten, egy figura, aki a saját módján akarja feldolgozni a történteket, saját döntéseket akar hozni. Egy ponton aztán spirituálisabb irányba fordul a sztori, a végén pedig érkezik az epikus lezárás. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy a lemez egy olyan felfedezésről szól, ami örökre megváltoztatja az egész világot.

0711voivod

És szerinted egyedül vagyunk?

Kizártnak tartom. Apró kis sókristály vagyunk csak az óceánban. Biztos, hogy vannak mások is rajtunk kívül.

Kik jelenleg a fő dalszerzők a csapatban?

Chewy hozza a legtöbb ötletet, de igazából egy-egy dal mindig közös munka eredménye. Van, hogy nekem is eszembe jut egy dallam, amit aztán megmutatok Chewynak, ha pedig tetszik neki, akkor megpróbál egy riffet összehozni hozzá. Máskor meg pont fordítva történik. Mikor írom a szövegeket, mindig borzasztó inspirálólag hat rám a zene, amihez írok. Ez a lemez kicsit máshogy született, mint a többi, mivel konceptalbumról van szó. Volt egy csomó szövegötletem, de amíg nem hallottam a zenét, egyszerűen képtelen voltam összerakni őket. Nem állt össze a sztori. Aztán megszülettek a dalok, és hirtelen a szövegek terén is minden a helyére került.

Meglepetésként ért titeket, amikor 2014-ben Blacky kiszállt a csapatból?

Nem, mivel korábban már kétszer megtette! (nevet) Hogy miért ment el, arról igazából őt kéne megkérdezned, én nem is akarok sokat beszélni erről. A lényeg, hogy Blackynek van egy igen erős víziója arról, hogyan kell működnie egy zenekarnak, ami nyilvánvalóan nem egyezett a miénkkel, így tehát újra kiszállt. Chewy gyerekkora óta jó barátja Rockynak, és muzsikáltak is együtt korábban, így Blacky helyére is ő javasolta. Rocky pedig tökéletesen illik a bandába, és rengeteget melózik is a Voivodért élőben és a dalszerzést tekintve is. Nagyon kreatív, mindig van valami jó ötlete, és az elmúlt négy év egyértelmű tanúbizonyságát adta annak, hogy remekül működik vele a Voivod.

1018voivod1

Mi a beceneved sztorija? Miért vagy Snake?

Mielőtt beléptem volna a Voivodba, színészkedtem a suliban. Improvizációs fellépéseket csináltunk, és Away látott egy ilyenen egyszer. A többiek valamiféle férget alakítottak, én pedig elhatároztam, hogy kígyóként érkezem a színpadra. Szóval felvettem egy ilyen hülye grimaszt és csúsztam, settenkedtem a színpadon körbe-körbe. Annyira bejött a közönségnek, hogy állva tapsoltak. Awayjel ismertük egymást a suliból, haverok voltunk, és tudta, hogy szeretem a zenét, de csak ezután a produkció után kérdezte meg, nem akarok-e énekelni a bandájában, ahol Piggyvel nyomul együtt. Piggy már akkor is legendás, menő arc volt a városban, így le voltam nyűgözve, de mondtam neki, hogy életemben nem énekeltem. Azt mondta, tök mindegy, látott a színpadon és nagyon király voltam, úgyhogy próbáljam meg! (nevet) Megpróbáltam, és bevettek. Megtanultam pár Maiden- meg Priest-számot, de persze borzalmas volt, igazán szarul énekeltem! (nevet) Hamar rájöttem aztán, hogy mi az, amit elő tudok adni, és mi az, amit nem, az események pedig innentől iszonyúan felgyorsultak. Hat hónappal a csatlakozásom után már szerződésünk volt.

Játszol valamilyen hangszeren?

Nem igazán, de nagyon jó fülem van. Néha kicsit basszusozok, hogy elkapjam egy nóta fonalát vagy összerakjak egy riffet, de nem mondanám, hogy igazán értenék bármely hangszerhez is.

1994-ben miért hagytad ott a bandát?

Ennek rengeteg oka volt, és ezek összessége miatt jutottam arra a következtetésre, hogy ki kell lépnem. Mikor bekerültem a Voivodba, 18 éves voltam, és 11 évig itt is maradtam. A '90-es évek közepére aztán a grunge hatalmasra nőtt, a metal pedig hirtelen semmit sem jelentett már. Borzasztó csalódott voltam, hogy az a sok meló, amit beletettünk a bandába, az út, amit bejártunk, hirtelen senkinek sem jelent semmit. Mindehhez még eléggé ki is voltam égve a folyamatos turnézástól. Gyakorlatilag depressziós voltam a szó orvosi értemében, és nem akartam a többieket is magammal rántani, úgyhogy kiléptem. Persze borzasztó nehéz döntés volt, és a zenekar is megszenvedte, de képtelen voltam tovább csinálni. Elég hosszú időre lejtőre is kerültem, és kellett pár év, mire visszataláltam a normális életbe. Mire újra összeszedtem magam, lett melóm stb. Ami meg talán még kiábrándítóbb és nyomasztóbb volt számomra. (nevet) A zene azonban visszatalált hozzám, hiszen Dave Grohl felkért, hogy énekeljek fel egy dalt a Probot-lemezre. Ez a projekt nagyon sokat lendített rajtam, és ezután nem sokkal történt, hogy az utódom, Eric Forrest megsérült egy balesetben, a Voivod pedig újra bekerült az életembe. Adott volt a lehetőség, hogy visszatérjek, én pedig éltem is vele.

voivod_k2018_04

A visszatérésed előtt volt egy másik csapatod, a Union Made. Velük felvettél egy teljes nagylemezt is, ami azonban sosem jelent meg.

Igen, kiadtunk egy kislemezt, és tényleg megszületett egy teljes anyag is, de a banda feloszlott, mielőtt kiadót találtunk volna hozzá. Ez a csapat pusztán arról szólt számomra, hogy megpróbáljam kifejezni magam. Akkoriban egy zeneboltban melóztam, és az ottani kollégákkal hoztuk össze ezt a csapatot, ezért is adtuk neki a Union Made nevet. Ez csak móka volt, semmi komoly, de lefoglaltam magam vele, és segített újra zene-módba állítanom magam.

Tervezed esetleg megjelentetni ezeket a felvételeket valamikor?

Nincs semmi konkrétum, de lehetséges, hogy egyszer találunk egy kiadót és megjelentetjük. Kapcsolatban vagyok a srácokkal, úgyhogy megkérdezhetném őket bármikor, a beleegyezésük nélkül ugyanis nem akarnám kihozni. De egyszer még lehet, hogy tényleg megjelenik a lemez.

Volt egy másik projekted is, a Paranoland, azzal mi a helyzet?

Igen, de az még annyira se volt komoly, mint a Union Made. Egy barátommal egy számítógép segítségével írtunk zenéket egy pincében. Csak ötletelgettünk, de nem igazán jött ki semmi érdemleges a dologból.

1018voivod2

Ha csak egy dalt választhatnál a karrieredből, ami valamely személyes okból a legfontosabb számodra, melyik lenne ez és miért?

Ha visszatekintek az elmúlt harmincöt évre, rengeteg minden történt a Voivodban. A mai napig nagyon hiányzik nekem Piggy, a legszívesebben pedig arra az időszakra gondolok vissza, amikor indultunk. Így pedig lehet, hogy a Voivod című számot mondanám, ami gyakorlatilag az én ötletemből született. A Voivod-üvöltést is én találtam ki, és volt egy riffkezdeményem is, amit megmutattam Piggynek, aki abból írta meg a végső riffet. A dal pedig a banda himnuszává vált.

Mi az élet értelme?

Próbálj meg úszni az árral. Élj a jelennek, éld meg azt, ami most történik veled, mert ezek az igazán fontos dolgok. Sosem képzelem el magam a jövőben, arra koncentrálok, ami most történik velem. Az emberek sajnos sokszor teljesen mást helyeznek az élet középpontjába, mint amiről annak szólnia kellene. Mert miről szól az élet? A pénzről? A munkáról? Számomra a szabadság a fontos, és nem ezek. Az, hogy azt tehetem, amit akarok. Megoszthatom az emberekkel azt, amim van. Ettől vagyok boldog.

 

Hozzászólások 

 
#5 Tomba 2018-10-19 16:49
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nekem nagyon bejön.
Idézet
 
 
#4 Valentin Szilvia 2018-10-19 13:47
Idézet - Tomba:
Várható kritika a The Wake-ről? Köszi.


Igen!
Idézet
 
 
#3 Tomba 2018-10-19 12:30
Várható kritika a The Wake-ről? Köszi.
Idézet
 
 
#2 Draveczki-Ury Ádám 2018-10-18 17:52
Idézet - Lantis74:
Írhatnátok valami infót a Vektorról is. Legutóbbi értesülésem szerint kicsit széthullott a banda. Előre is köszi.

Semmi hivatalos nincs a szétrobbanás óta, DiSanto a Facebook tanúsága szerint dolgozik valamin, de hogy min és kikkel, azt egyelőre nem tudni.
Idézet
 
 
#1 Lantis74 2018-10-18 16:25
Írhatnátok valami infót a Vektorról is. Legutóbbi értesülésem szerint kicsit széthullott a banda. Előre is köszi.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.