Andy LaRocque gitáros, Mikkey Dee dobos, Pete Blakk gitáros és Hal Patino basszer, illetve a Pagan's Mind frontembere, Nils K. Rue alkotja a Lex Legiont, akiknek június 12-én megjelent első albumát az év egyik kötelező hallgatnivalójaként fogadták a hagyományos heavy metal hívei. Mint látható, a felállás hangszeres szekciója teljes egészében azonos a King Diamond zenekar 1988-as Them és 1989-es Conspiracy albumait készítő bandával, így a patinás heavy metalban utazó formáció sokak érdeklődésére tarthat számot. Mikkey Dee-vel nyílt alkalmunk kicsit eldiskurálni a csapat megalakulásáról és terveiről – meg persze egyéb témákat is érintettünk a készséges doboslegendával.
Nagyon kellemes meglepetésként ért a Lex Legion megalakulása... Mióta zenéltek ismét közösen a többiekkel, és egyáltalán hogy sikerült titokban tartani a dolgot?
Úgy két éve kezdtünk ismét dumálgatni a dologról Pete-tel. Felvetettem neki, hogy megcsörgethetnénk Andyt, hátha sikerül összehozni a régi bandát, mert akkor benne lennék a dologban... És innentől már minden ment a maga útján. Manapság valóban nem egyszerű titkot tartani, de azért megoldottuk. Akkor dolgoztunk, amikor épp mindenki ráért, és a végén már csak egy jó énekesre volt szükség.
Magánemberként amúgy kapcsolatban voltatok az eltelt évtizedekben?
Persze, abszolút! Pete-tel és Andyvel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, Hal meg Norvégiában él, és zenéltünk is együtt néhány éve, amikor John Norummal dolgoztam a Nordic Beast projekten. Mindannyian jó haverok vagyunk. Semmi egó, mindenki jó fej, élvezzük egymás társaságát. És nem is volt más célunk most sem. Kurvára nincs szükség seggfejekre egy zenekarban...
Miért pont Nilsre esett a választásotok énekesként?
Andy dolgozott vele stúdiós szakemberként, tőle jött az ötlet, de én is ismertem amúgy a Pagan's Mindot, szóval ráálltam, hogy tegyünk egy próbát. Nem volt könnyű dolga, mert igazából nem nagyon tudta, mit várunk tőle. Kérdezte is, hogy most akkor utánozza le King Diamondot? (nevet) Mondtuk, hogy pont nem, épp ellenkezőleg: a saját dallamaira, a saját szövegeire, a saját ötleteire vagyunk kíváncsiak. És egyből nagyon tetszett is, amivel előrukkolt.
A zene azért már csak a stílusotok miatt is rokon a közösen készített klasszikusokkal. Természetesen így szólaltok meg együtt, vagy azért cél volt feleleveníteni a régi hangulatokat?
Az előbbi. Nézd, tisztában vagyok vele, hogy hiába nem akarunk úgy szólni, mint a King Diamond, attól még valamennyire olyan lesz a végeredmény, de azért előzetesen felvázoltuk, mit akarunk. Mert úgy szerettünk volna zenét írni, mint a '80-as években, csak kicsit melodikusabb, kevésbé összetett végeredménnyel. Tudod, a kevesebb néha több! És az sem baj, ha itt-ott súlyosabb az összkép... De a különös ritmusképletekből, váltásokból például tudatosan vettünk vissza, hogy gördülékenyebben szólaljanak meg a nóták. Ezt leszámítva viszont tényleg minden úgy ment, mint annak idején: Andy meg Pete hozta a riffeket, én bekapcsolódtam, aztán összecsiszoltuk a dalokat. Miután megvoltak az alapok, Nils kidolgozta az énekdallamokat és megírta a szövegeket. Persze annyiban azért akadt eltérés, hogy a Scorpions miatt eléggé sakkoznom kellett az időbeosztásommal, de ezt nyilván megoldottuk. Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel.
A horroros vonal sem jellemző... Gondolom, ez is szándékos.
Abszolút. Ez a horroros irány nem annyira jellemző ránk. Amikor például az első klipet forgattuk Patric Ullaeusszal, egyből azzal nyitottunk nála, hogy nem akarunk kastélyokat, nem akarunk kardokat, nem akarunk sírokat, nem akarunk csontvázakat, csak egy sötét, de menő videót.
Azért akárhogy is nézzük, a Lex Legion alapvetően a klasszikus King Diamond zenekar, csak éppen King nélkül, és ugyan Andy továbbra is Kinggel zenél, azon a fronton majdnem húsz éve nem képesek összerakni egy új lemezt. Gondolom, elsősorban Andyt kellene kérdeznem erről, de nem okoz feszkót King oldalán a működésetek?
Nos, nem érdekel, hogy okoz-e feszkót vagy sem. Kingnek ebbe nincs beleszólása, és nem is érdekel bennünket, mit gondol róla. Ez itt egy másik sztori, egy új banda, nem próbálunk King Diamonddá válni. Azért ebben a négyesfogatban vágtunk bele, mert nagyon szerettünk együtt játszani a '80-as években. King meg azt gondol erről, amit csak akar, igazából leszarom.
Tartod vele a kapcsolatot?
Nem folyamatosan, de valamennyire azért persze. Például, amikor legutóbb Dallasban játszottunk a Scorpionsszal, lejött a bulira. Jó arc, jóban vagyunk.
Mi a Lex Legion: projekt, vagy valódi zenekar? Terveztek például turnét?
Mindenképpen valódi zenekar, és szeretnénk is turnézni jövőre, csak előtte még befejezzük a második lemezt.
Nahát! Esetleg már ahhoz is vannak dalaitok?
Olyannyira, hogy most is épp azokon dolgozunk! Három-négy már nagyjából összeállt, szóval a Scorpions-turné kezdetéig most ezzel foglalkozom. A Scorpsszal elég zsúfolt az idei év, de a szünetekben lesz idő a Lex Legionnel véglegesíteni az ötleteket.
És amúgy milyen turnéhoz lenne kedved? Headlinerként klubozni, vagy becsatlakozni valami régi nagy banda elé?
Konkrét tervek még nincsenek, mert ahhoz messze van a dolog, ahhoz viszont épp elég közel, hogy elkezdjük ezen törni a fejünket. A Scorpions 2027-es menetrendje még nincs előttem, szóval azután tudunk nekilátni, és ugye a Mikkey Dee With Friendsszel is zenélek, ha épp otthon vagyok és befér. Muszáj mindig lefoglalnom magam, szóval eleve sok a dolgom...
Csak saját dalokat akartok majd játszani, vagy King Diamond-klasszikusokat is?
Attól függ. Ha most kezdenénk koncertezni, főbandaként mindenképpen muszáj lenne, hiszen egyszerűen nincs még elég saját anyagunk. Egyébként épp emiatt sietünk ennyire a második albummal. Most az a terv, hogy év végére legalább az alapokat felvesszük, és akkor akár jövőre meg is jelenhet. Két albumnyi dallal már abszolút nem gond egy headlineri koncert sem, de azért nyilván akkor is befér majd a műsorba, a sajátok mellé egy King Diamond- meg Motörhead-szám is, hiszen miért ne?
Dobolásilag mennyiben igényel tőled más hozzáállást a Lex Legion a Scorpionshoz képest?
Két alapelvem van: mindig igyekszem a lehető legkeményebben játszani, de emellett zenélni a dobokon. Ezen a téren igazából nincs nagy eltérés: simán csak dobolok, igazodom a zenéhez. A Scorpions nagyon kemény meló, mert hosszúak a bulik, gyakorlatilag egy pohár vizet alig jut idő meginnom közben, és végig teljes erőbedobással kell nyomni, pontosan igazodva a show koreográfiájához.
Zenehallgatóként eléggé meglepődtem, amikor egyszer olvastam egy interjúdban, hogy a Scorpions igazából megterhelőbb, mint a Motörhead volt. Utóbbiban azért jóval intenzívebb, összetettebb témákat ütöttél...
Ez felszínesen nézve igaz, és épp emiatt nehéz elmagyarázni a különbséget... A Scorpionsnál egyrészt végig atompontosnak kell lenni, semmiféle tévesztés nem fér bele, hiszen másodpercre stimmelnie kell a dolgoknak a vetítéssel, a fényekkel meg a többivel. Emiatt eleve click trackkel játszom. A Motörheadnél nem volt ilyesmi, ami azért jelentősen nagyobb teret engedett, hiába gyorsabbak, intenzívebbek az ottani dobtémák. Plusz, a Motörheadben bármikor odaszólhattam Lemmynek, hogy igyunk már egy kortyot, vagy szusszanjunk egyet, mert meg kell igazítanom a pergőt, vagy bármi. Ott belefért, hogy ilyenkor fél percre leállunk, a Scorpionsnál viszont rendkívül feszített a tempó, bumm-bumm-bumm, nincs megállás. Tényleg baromi kemény meló.
Nemrég lemondtátok az indiai turnét bizonyos egészségügyi problémákra hivatkozva...
Minden a legnagyobb rendben, akadt egy kisebb nehézség, de ennyi. Klausnak a hangja a hangszere, vigyáznia kell rá, annak meg semmi értelmét nem láttuk volna, hogy elutazunk Indiába, de a bulik felét lemondjuk. Majd legközelebb megkapják a teljes show-t.
Van amúgy kedvenc Scorpions-dalod a műsorban?
Azt a medley-t a '70-es évek nótáival például imádom. De említhetem a Blackoutot, sőt, az újabb témák némelyikét is. Nagyon-nagyon erős az idei műsor, ami nagyjából amúgy megegyezik a tavalyival, hiszen továbbra is a zenekar fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepeljük.
Rengeteg örökérvényű albumon hallható a játékod. Tudsz mondani éránként egy-egy kiemelt favoritot, amire különösen büszke vagy?
Csak egyet éránként biztosan nem. A King Diamond-korszakból a Fatal Portrait, az Abigail meg a Them egyformán közel áll hozzám, de még a Conspiracy is majdnem olyan erős volt, mint ezek. A Motörheadnél sincs olyan lemez, amire ne lennék büszke, és a Scorpionstól a Rock Believer is remekül sikerült: mindent együtt rögzítettünk a stúdióban a covid-időkben, és baromi jól sült el a végén. Szóval konkrét kedvencek nincsenek, mert mindegyik egy adott periódust testesít meg. Még a szagokra is emlékszem a felvételek meg a dalszerzés idejéből... Persze némelyik jobb a többinél, de összességében egyikkel sem vagyok elégedetlen. Ja, ki ne felejtsem, ugyanennyire imádom Don Dokkentől az Up From The Ashest is, amin szintén én doboltam!
Az nekem is óriási kedvencem... Sokkal nagyobb potenciál rejlett benne, mint amennyire sikeres lett végül.
Briliáns album volt, briliáns! Csak rosszkor jelent meg. Nem sokkal később berobbant a grunge, és onnantól a Dokkennek, a Skid Row-nak, a Bulletboysnak, a Warrantnek és társaiknak esélye sem volt. Mindenki szenvedett, még a Van Halennek is nehezebben mentek a dolgai akkoriban... A média leszart bennünket, nem is nagyon kerülhettek be sehová a '80-as évek zenekarai, minden csak a grunge-ról, a grunge-ról, a grunge-ról szólt...
A Motörheadbe is elég nehéz szakaszban kerültél be...
Persze, a közönséget a maguk idejében egyáltalán nem mozgatták az olyan lemezek, mint a Bastards vagy a Sacrifice, akármilyen erősre is sikeredtek. A '90-es évek közepe volt a legkeményebb mindenki számára. Szó szerint nulla médiatámogatás mellett kényszerültünk boldogulni, hiszen mindenhol csak az új zenékről írtak. Az új zenékkel persze semmi gond nem volt, én is szerettem egy rakás akkori bandát... De aztán sikerült életben maradnunk, hiszen nem pózból játszottunk, és kurva jók is voltunk, ez az igazság. Így aztán a '90-es évek végén, a 2000-esek elején hirtelen a közönségnek is feltűnt, hogy nahát, ezek a zenekarok még léteznek, ráadásul jobbak, mint valaha! A grunge-bandák jelentős része pedig addigra már nem is létezett.
Mi volt az első gondolatod Phil halálhíre kapcsán?
Nagyon lesújtott a dolog, hiszen a testvérem volt. Persze tisztában voltam vele, hogy bő egy évtizede komoly egészségügyi problémákkal küzd... Miután Lemmy meghalt és a Motörhead leállt, elég kemény volt a helyzet, de nem gondoltam, hogy meghal. Borzasztó ez az egész... Sokat beszéltünk, folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. De hát mit tehetsz ilyenkor? Nem sokat... Hiányozni fog és örökre büszke leszek mindarra, amit közösen letettünk az asztalra.
Nekem egyébként úgy tűnik, a Motörhead talán népszerűbb ma, mint amikor léteztetek...
Alighanem így is van. Nem is ritka az ilyesmi egyébként. Kétségtelen, hogy az emberek a mai napig szívesen hallgatják a lemezeket és létezik egyfajta éhség a Motörheadre, mi pedig Phillel igyekeztünk is méltó módon életben tartani a zenekar legendáját. Ez innentől egyedül rám marad...
Milyen terveket látsz még a közeljövőre nézve az említetteken túl? Például várható még Scorpions-lemez? Mármint, Rudolf jobb formában van, mint sok negyvenes, de azért a végtelenségig nyilván nem lehet ezt így működtetni...
Valóban remek formában vannak, méghozzá mindannyian. Igazság szerint nem hinném, hogy a Scorpions valaha is azt mondaná, hogy itt a vége. Lehet, hogy nem lesznek már három-négyhónapos turnék, lehet, hogy kevesebb koncertet adunk majd, de létezni fogunk. Amíg Klaus bírja hanggal, és amíg mindannyian élvezzük, megyünk tovább.
Az interjú szerkesztett változata a HammerWorld magazin júniusi, No. 358-as számában jelent meg.
