Shock!

május 16.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jacob Hellner: „A Rammstein mindenki számára túl szerteágazó volt”

jacob_hellner_01Huszonöt év nagy idő, nemcsak egy zenekar, de egy stúdiós szakember életében is. Jacob Hellner svéd producer szinte hetedik tagként dolgozott a kezdetek óta a Rammstein mellett, és az ő segítségével szabadították a világra azt a szögletesen slágeres, szónikus őrületet, amit élőben nyakon szórtak a védjegyükké vált pirotechnikai bravúrokkal. A Herzeleid lemez 2020 végén kis ráncfelvarrást kapott, aminek kapcsán készült az alábbi, a pandémiás évet jól jellemző, néha meg-megszakadó zoomos interjúnk Jacob Hellnerrel.

Emlékszel, milyen volt az első találkozásod a zenekarral?

Először akkor találkoztam velük, amikor a kiadó elküldött néhány demókazettát. A zenekar épp producert keresett, és ahogy később megtudtam, először néhány angliai jelölttel beszéltek, ami valami miatt nem működött. Richard (Kruspe, gitáros) nagy Clawfinger-rajongó volt, ő javasolta a többieknek, hogy „nézzük meg ezt a svéd fickót". Küldtek néhány demót, amik elég furák voltak, és minden mástól elütöttek, de igazából tetszettek. Aztán meghívtak, hogy nézzem meg őket egy hamburgi klubban. Ez 1993 decemberében történt egyébként. Amikor láttam őket élőben, megvolt az „aha-élmény", hogy miről is szól ez az egész, és rájöttem, hogy a demók minden szempontból borzasztóan csiszoltak voltak ahhoz képest, amilyen formát élőben mutattak. Az egész ötlet, hogy mit szeretnének csinálni, igazából már ott volt a színpadon. Pont azt csinálták, amit ma is, csak jóval kisebb léptékben.

Láttam is néhány korabeli felvételt a YouTube-on...

Erő volt bennük, meg lángok, rettentően izgalmas volt az egész. Szóval ahogy megláttam ezt, rögtön világossá vált, hogy a része akarok lenni ennek a projektnek.

Huszonöt év hihetetlenül hosszú idő. Éreztétek akkoriban, hogy valami újat hoztok létre, és sikeres is lesz az egész?

Én mindig a „gondolkozz nagyban″ felfogás híve voltam, ami szerintem nagyon fontos. A Rammsteinnek pedig megvolt a bátorsága, hogy nagyban gondolkodjanak. Csakhogy, amikor a felvételek közepén jársz, nem igazán gondolkodsz ezen. Főleg az elején, leginkább azzal foglalkozol, hogy kiszórd azokat a dolgokat, amik problémásak lehetnek, és az foglalkoztat, hogy a megfelelő irányba formáld a lemezt. Hogy majd ott landolj, ahol akarsz, ahol elképzelted. Egy producer feladata nagy vonalakban az, hogy a zenekarból minden szinten 100 százalékos teljesítményt hozzon ki. És ki kell találnia azt is, hogy mindez mit jelent pre-produkciós szinten.

Az évfordulóra újra kiadott verzión történt valami változtatás?

jacob_hellner_r03Ha valami nem tört el, azt nem kell megjavítani! (nevet) Ez igazából egy remaszter, ami azt takarja, hogy a maszteringért felelős Svante Forsbäckkel meghallgattuk az eredeti verziót, aztán meghallgattuk azt a remasztert, amit Svante készített úgy hét évvel ezelőtt. Végül egy lépést akartunk csak előrébb tenni úgy, hogy a végeredmény még mindig az eredeti lemez legyen, de mai köntösben. A dobokat előrébb toltuk, erőteljesebb hangzásképet akartunk. Persze amikor ilyesmivel dolgozol, a múltat mindig tiszteletben kell tartanod.

Akkoriban elég jól futott egy másik német indusztriális zenekar, a Die Krupps is. Sokan mondták egy időben, hogy a Rammstein lemásolta őket. Te hogy láttad ezt annak idején?

Amikor a Rammstein leszerződött, már megvolt a pontos elképzelésük saját magukról, ami gyökeresen különbözött mindenki mástól. Már akkor úgy gondolták, hogy szükségük van egy külső emberre Németországon kívülről, aki nem a német zenei szcénában mozog, hogy létrehozza azt, ami a fejükben már megvolt. Ez nagyon okos döntés volt a részükről. Európa minden zenei területe, de igazából Amerika is valahogy nagyon a helyi jellegzetességeket viseli magán. Ha művész vagy, akkor ezek között mozogsz. Ismertem a Die Kruppsot, de igazából nem voltam túlságosan képben azzal, hogy milyen akkoriban a német zenei színtér, azon kívül, hogy a Kraftwerk a zenei eszmélésem egyik sarokköve volt. Bár a német kultúrával kapcsolatban sok mindennel képben voltam, mégsem érdekeltek különösebben akkoriban az egyébként kiváló német indusztriális előadók. Szóval nem mondhatom, hogy lemásoltak bárkit is, de azt állítom, hogy amikor találkoztam velük, már akkor tudtam, hogy ezek a srácok eredeti figurák, és megvolt az elképzelésük arról, hogy mit szeretnének csinálni.

Milyen volt egy átlagos munkanapod velük, illetve hogy rázódtatok össze a kezdetekkor?

Úgy gondoltuk, hogy az a legjobb, ha mindenki részt vesz a folyamatokban. Az első lemez elég macerás volt abban az értelemben, hogy én nem beszéltem németül – bár még most sem beszélek németül –, az ő angoljuk pedig még katasztrofális volt akkoriban. Ezen a téren most már persze sokkal jobb a helyzet, de annak idején elég nagy problémákba ütközött a kommunikáció. Semmilyen lemezkészítési tapasztalattal nem rendelkeztek, nekem sokkal több volt, pedig én is elég új voltam még akkor a pályán. De az a helyzet, hogy a Rammstein mindenki számára sokrétű volt, akár volt tapasztalatod, akár nem. Az első időkben igazából az okozta a komplikációt, hogy kitaláljuk, hogy miképp fogunk együtt dolgozni. A Rammstein eleve hatfős zenekar, ami nagyon sok, és rettenetesen sok munka volt abban, hogy közös nevezőre jussunk.

Rengeteg zenekar a stúdióban rakja össze a lemezét, persze nem az elsőről beszélek most, de később ez hogy alakult a Rammstennél? Mi volt a munkamódszered?

A saját módszeremet alkalmaztam, amit elfogadtak, és persze kicsit meg is változtatták, úgy, hogy a sajátjukénak érezzék. Én olyan közegből érkeztem, hogy elejétől tisztában voltam vele: nagyon felkészülten kell a stúdióba érkeznem, hogy pontosan tudjam, mit akarok csinálni. Nem mehetek csak úgy oda, hogy arra várok: majd a zen által megvilágosodom, és minden kialakul magától. Eleve mindig szorított az idő, ezért borzasztóan rá kellett készülnöm mindenre, és rengeteg munkát öltem a pre-produkciós feladatokba. Ki kell találni, mit hogyan akarunk csinálni, milyen sorrendben, így amikor már elkezdődik maga a felvétel, oda tudok figyelni az apró részletekre, és olyan lehet a teljesítmény, amit szeretnék. Szóval az én módszerem az, hogy minél felkészültebb legyek.

jacob_hellner_02

Valahol elmondható a munkádra, hogy ez is egyfajta varázslat, nem?

Tudod, az üzleti tervem borzasztó egyszerű: ha valami tetszik, megbízom benne. És pontosan tudom, mi tetszik, és mi nem. Szóval arra haladok, amit szeretek. Napi mint nap, folyamatosan rengeteg feladattal szembesülsz, amikor apró döntéseket kell hoznod, egész álló nap. Mikor merre indulj, mivel foglalkozz, vagy ne foglalkozz többet, és szép lassan ez a rengeteg kis döntés kiadja a teljes képet. Nincs ebben igazából varázslat, csak úgy csinálok mindent, ahogy én szeretném. Vagy nem szeretném! (nevet)

Na igen, ebben van valami. Tudom, hogy nehéz választani, de neked van kedvenc Rammstein-lemezed?

Nem igazán szeretem visszahallgatni, amit csináltam. Ha elkészült, akkor kész, és ennyi. A fejemben megvan egyfajta fantasztikus látomás, hogy mit szeretnék csinálni, és ennek sosincs vége. (nevet) Ha annyi munkaórát öltél valamibe, a végén tovább akarsz lépni, és magad mögött hagyni az egészet. Izgalmas volt visszahallgatni az első lemezt, mert fejbe kólintott, hogy mennyire jó! Ott vannak az érzelmek, az intenzitás, és a varázszó, az eredetiség is megvan benne. Annak idején pont ilyesmit kerestem, ahol mindig el lehet veszni a munkafolyamatokban. A Mutternek különleges helye van a szívemben, mert ekkor találtunk rá az útra, amit mindig is kerestünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy az első két lemez nem jó, csak kicsit más lett a végeredmény, mint amit szerettem volna. És talán jobb is így. A Mutternél éreztem azt, hogy elértünk valahova.

Nálam a Sehnsucht foglal el ilyen helyet a szívemben, azzal ismertem meg a zenekart.

Ez természetes, ha valamit először hallasz, az mindig különleges lesz. A Sehnsucht egyébként egy remek poplemez, ezzel ismerte meg őket egy nagyobb közönség.

És szívednek kedvesebb zenekartagod van?

Ó, dehogy. Mindenkit nagyon kedvelek. Till-lel dolgozom szorosabban, rengeteg melóztunk az énektémákon, ami mindig a stúdiózás különleges része, mindamellett a legélvezetesebb is. Mindig imádtam az énektémákon ügyködni vele. De nincs kimondott liblingem, mindannyian különlegesek a maguk nemében.

jacob_hellner_05

Az utolsó Rammstein-lemez már nem veled készült. Mi történt?

Semmi különös. Mindannyian úgy gondoltuk, hogy ideje továbblépni. A Live In Paris koncertfelvétellel rengeteget melóztam, de igazából az elmúlt tíz év összes élő felvételével volt dolgom. A Rammstein In New Yorkon is dolgoztam. A Live In Paris öt év alatt készült el – nem teljes „munkaidőben", de a fejemben mindenképpen. Még épp a felénél tartottam, amikor először felmerült bennem, hogy talán itt az ideje kiszállni ebből. A zenekar vélhetően ugyanezt érezte, mindannyian valami mást akartunk kipróbálni a következő lemezzel. Jó döntés volt szerintem. Nincs rossz érzés senkiben, meghívtak a lemezmegjelenési partira, aztán amikor 2019-ben Stockholmban játszottak, találkoztunk, együtt vacsoráztunk, minden teljesen rendben van köztünk. És persze még mindig úgy érzem, hogy a család tagja vagyok, csak már épp nem dolgozunk együtt.

Ki tudja, mit hoz majd a jövő...

Az én ajtóm mindig nyitva áll, ha lesz rá valami jó alkalom. De ha ismét közösen dolgozunk, annak a máról kell szólnia, tudod, a nosztalgia az nem az én asztalom. Ha lesz is ilyesmi, akkor előre kell nézni, nem visszafelé. (nevet) Ki tudja, talán egyszer újra keresztezik egymást az útjaink.

Hogy tetszett a legutóbbi stadionkoncert-show-juk?

Berlinben és Stockholmban is láttam őket. Főleg az utóbbi tetszett. Tökéletes augusztusi este volt, egy nem túl nagy stadionban. A berlini Olimpia Stadion fantasztikus, bár nem igazán szeretem az akkora koncerteket, ahol hatvanezer másik ember is jelen van, kivéve, ha közel vagyok a színpadhoz. De egy ilyen helyen minden olyan messze van. A stockholmi koncerten csak húszezer ember vett részt, szenzációs este volt!

Beszéljünk egy kicsit rólad! Hogy kezdődött a produceri pályafutásod?

Asszisztensként kezdtem, először kávét készítettem, telefonokra válaszoltam, mindenféle ügyet intéztem. Ez még a '80-as évek közepén történt, San Franciscóban, nagyon régen. Egyébként amikor beléptem a stúdió ajtaján, már tudtam, hogy ez az én közegem, és jó tudnék lenni ebben. Asszisztensként volt lehetőségem megfigyelni a kontrollszobában, milyen, amikor valami rossz vagy jó, remek iskola volt mindez a számomra. Sosem néztem utána hátra, miután betettem a lábam a stúdióba.

Szerinted mi tesz valakit jó producerré?

A képesség, hogy igazi teljesítményt hozol ki valakiből. Hogy a művész felszabadultan és kényelmesen ér el eredményt a segítségeddel. És persze fontos, hogy ne félj attól, ha esetleg nyomást kell gyakorolni rá, amennyiben épp arra van szükség. Mindemellett meg kell érteni az elképzeléseit. De először neked kell, hogy legyen saját elképzelésed, amit aztán össze kell kapcsolni a művész gondolataival. Ha a zenész fejében kéket lát, a tiédben meg piros villog egész idő alatt, az problémát jelent majd. Ugyanazt a célt kell elérni valamilyen formában. Az egódat félre kell tenni, mert ilyen helyen eleve rengeteg egó jön össze.

Mivel foglalkozol mostanában?

Ha hiszed, ha nem, már nem igazán csinálok olyasfajta a produceri munkát, mint amit eddig a zenekarokkal végeztem. Ahogy otthagytam a Rammsteint, visszatértem ahhoz, amivel a producerkerdés előtt foglalkoztam: saját zenét készítek. Jelenleg részt veszek néhány projektben, ahol zenét szerzek. Már nem mások zenéjével foglalkozom, és igazából a gitárcentrikus zenék sem mozgatnak. A Meshuggah az egyik kedvenc zenekarom, hallgatom is őket, és alkalomadtán a Metallicát is, vagy néhány más előadót, ami megragad, de nem igazán érdekel már ez a világ. Amit néha hallgatok, azt leginkább kemény köntösbe csomagolt, slágerorientált popzenének nevezném. Néha jólesik az ilyesmi, de nem igazán ragad már meg ennél több ebből a világból. Inkább képekhez tartozó zenével foglalkozom, például két éve egy skandináv tévésorozathoz készítettem soundtracket, és most is van egy ilyesféle projektem.

Ha vissza tudnál utazni időben, és lehetőséged lenne a zenetörténelemből bárkivel együtt dolgozni, ki lenne az?

Hűha... Hank Williams. (nevet) Ő az igazi keresztapja mindennek.

jacob_hellner_06

Hogy látod a zeneipar jövőjét?

Nagyon más monstrum manapság a zeneipar, mint annak idején. Nem tartom valószínűnek, hogy egy Rammsteinhez hasonló zenekar manapság elérné ugyanazt, amit ők. Ma már baromi nehéz dolga van a bandáknak, nagyon meg kell szenvedniük mindenért. Ha végignézel a nyári fesztiválok fellépőin, mind régi nagy nevek, és persze még igazi zenekarok. A zeneipar manapság már csak hip-hop-, r′n′b- és rapelőadókról szól. A gyerekeim csomó tök jó dolgot hallgatnak, de ha megkérdezem tőlük, hogy mi az, csak dalcímet említenek, de fogalmuk sincs, ki az előadó.

Mi a véleményed a streamkoncertekről, ez lenne a jövő?

Húha, ez kemény dió... Úgy gondolom, ha streamkoncertet csinálsz, annak különlegesnek kell lennie valamilyen módon, például egy unplugged előadás lehet a megfelelő forma ehhez. De remélhetőleg majd újra visszazökken valamiféle normális kerékvágásba a világ. A 2021-es év vége talán már rendben lesz, de a nyár még valószínűleg olyan lesz, mint a 2020-as.

Mi az élet értelme?

Megtalálni az élet értelmét!

 

Hozzászólások 

 
#1 Torzonborz 2021-01-28 08:47
"A gyerekeim csomó tök jó dolgot hallgatnak, de ha megkérdezem tőlük, hogy mi az, csak dalcímet említenek, de fogalmuk sincs, ki az előadó."
Ez azért elég gáz. :(

"Mi a véleményed a streamkoncertek ről, ez lenne a jövő?"
Szép jövő... így leszünk tényleg teljesen droidok. Persze most a korona idején jó ötletnek találtam, hogy összeszedték szinte kivétel nélkül a nagy öregeket egy-egy Raktárkoncert erejéig. Ami a baj vele, hogy a hangminőség nem egységes. A koncertek egy része jól szól, a többi értékelhetetlen ül. Nem tudom, mit csináltak a hangmérnökök... :/
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.