Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Telefonon közölték velem, hogy kirúgnak”

0518jrJames Root gitáros a mai napig nem érti pontosan, miért rúgták ki az idei év első felében a Stone Sourből, de ma már úgy látja: talán jobb is ez így mindenkinek.

„Bizonyos emberekkel még mindig nem beszéltem azóta a zenekarból, szóval tényleg nem tudom, mi járt a fejükben, és nem látok rá száz százalékban arra, miért hozták meg ezt a döntést”, mondta Root a Music Feedsnek. „Eleve telefonon közölték velem a döntést, amit roppant bénának találtam, de hát ez van, megyek tovább… Szerintem kicsit más nézeteket vallunk arról, hogyan kell zenét csinálni, és talán mindenkinek jobb is így.”

Root bizonyos korábbi nyilatkozatai szerint kirúgásában szerepet játszhatott az is, hogy inkább a Slipknottal foglalkozott volna egy ideig – mindez csak azért érthetetlen, mert a Stone Sourben ugyebár nem ő az egyetlen olyan ember, akinek a Slipknotban is akadnak kötelezettségei… „A House Of Gold & Bones első és második részéhez kapcsolt kör vége felé számomra már nyilvánvaló volt, hogy ebben a ciklusban alapvetően ennyi volt, de a zenekar egyre csak további és további koncerteket akart, én meg azt mondtam: itt az ideje befejezni. A Stone Sour számára a Slipknot tette lehetővé, hogy most ott tartson, ahol tart, és a Slipknot tagjai eközben arra vártak, hogy elkészítsük az új lemezt. A rajongók is minden nap erről kérdezgettek.”

Egyszer biztos kiderül, mi is volt ez az egész…

 

Hozzászólások 

 
+5 #18 LiciMiciPanniSári 2014-10-05 14:42
ejjejjejj! ez a mindenkinek beszólogató fiatalember de inkább fiatalasszony lehet...sosem bírja befogni...ne foglalkozzatok vele...neki mindig igaza van....ha ennyire nem tetszenek az irományok akkor miért nem olvas mást kedves okosemberünk nem értem...vigyázzatok mit írtok!!!...rosszabb mint a pomogácsok
Idézet
 
 
+9 #17 jancsesz 2014-10-04 08:30
Idézet - KoaX:
Hello srácok!
Corey vagyok. Kirúgok mindenkit....
Köcsög fórum :D

az mekkora lenne már, ha Corey kirúgná saját magát minden zenekarából?! simán el tudok képzelni erről egy epizódot a South Park-ban! :D
Idézet
 
 
+11 #16 KoaX 2014-10-03 22:11
Hello srácok!
Corey vagyok. Kirúgok mindenkit....
Köcsög fórum :D
Idézet
 
 
+6 #15 kéjsóvár bohóc 2014-10-03 20:16
Lehet a teveszar szag okozza a problémákat!
Idézet
 
 
-14 #14 asdasd 2014-10-03 20:01
Idézet - Codename333:
Idézet - asdasd:
Idézet - Sanctus:
Idézet - asdasd:
te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?


Miért, ki lett volna, a managerük? Corey nem egyszer nyilatkozta hogy a Stone Sour az ő "gyermeke", szerinted ki más döntene helyette? Az asszony? Ekman már nem tagja a zenekarnak, pedig ő volt még alapító ott... meg volt valami olyasmi nyilatkozat Coreytól hogy Root így legalább "teljes erőből a Slipknotra koncentrálhat"... szóval ja, biztos a háttérből nézte végig az egészet :D


aha, ezek szerint te is ott voltál, onnan tudod ilyen jól. mennyi bennfentes hemzseg a shock fórumán! az ész megáll!


Hiigadj már le ember :D ! igen baszki mindenki ott volt csak te maradtál le :D nah ehhez mit szőlsz ? :D nem mellesleg elfelejtettem megemlíteni hogy írtam az első hozászólásomban hogy amit írtam az csak egy ELMÉLET a részemről. :D tudod? Feltételezés....:P am meg nem értem mért fáj neked ha másoknak is van elképzelése a történtekről.


Én, öregem teljesen nyugodt vagyok. Pláne nem én okoskodok facebookról összeszedett félinformációk alapján, hogy X vagy Y mekkora szarember.
Idézet
 
 
+7 #13 Codename333 2014-10-03 19:49
Idézet - asdasd:
Idézet - Sanctus:
Idézet - asdasd:
te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?


Miért, ki lett volna, a managerük? Corey nem egyszer nyilatkozta hogy a Stone Sour az ő "gyermeke", szerinted ki más döntene helyette? Az asszony? Ekman már nem tagja a zenekarnak, pedig ő volt még alapító ott... meg volt valami olyasmi nyilatkozat Coreytól hogy Root így legalább "teljes erőből a Slipknotra koncentrálhat"... szóval ja, biztos a háttérből nézte végig az egészet :D


aha, ezek szerint te is ott voltál, onnan tudod ilyen jól. mennyi bennfentes hemzseg a shock fórumán! az ész megáll!


Hiigadj már le ember :D ! igen baszki mindenki ott volt csak te maradtál le :D nah ehhez mit szőlsz ? :D nem mellesleg elfelejtettem megemlíteni hogy írtam az első hozászólásomban hogy amit írtam az csak egy ELMÉLET a részemről. :D tudod? Feltételezés....:P am meg nem értem mért fáj neked ha másoknak is van elképzelése a történtekről.
Idézet
 
 
+6 #12 Abracadabra 2014-10-03 19:10
Emlékszem, amikor Jim egy rajongói kérdésre az Instagramján válaszban igazolta, hogy már nem tagja a Stone Sournak és egyáltalán nem örül neki, akkor utána jött a Stone Sour hivatalos confirmation fészbúkon, hogy bár nem így akarták közölni, de igaz a hír.

És mit ad Isten, Corey is gyorsan kiírt valamit twitterre, hogy "Sorry for the wait. We'll give you more when we can. Not the way we wanted, but you deserve to know. Jim and I are still working together in SLIPKNOT and the album is almost done."
blabbermouth.net-en is össze van foglalva print screen-nel :D:D:D
Idézet
 
 
+7 #11 matheusthemaggot 2014-10-03 18:29
Alapítson zenekart Joey-val, akkor 1 éven belül két Slipknot lemezt is kapnánk!
Idézet
 
 
-12 #10 asdasd 2014-10-03 18:03
Idézet - Sanctus:
Idézet - asdasd:
te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?


Miért, ki lett volna, a managerük? Corey nem egyszer nyilatkozta hogy a Stone Sour az ő "gyermeke", szerinted ki más döntene helyette? Az asszony? Ekman már nem tagja a zenekarnak, pedig ő volt még alapító ott... meg volt valami olyasmi nyilatkozat Coreytól hogy Root így legalább "teljes erőből a Slipknotra koncentrálhat"... szóval ja, biztos a háttérből nézte végig az egészet :D


aha, ezek szerint te is ott voltál, onnan tudod ilyen jól. mennyi bennfentes hemzseg a shock fórumán! az ész megáll!
Idézet
 
 
+8 #9 Sanctus 2014-10-03 17:43
Idézet - asdasd:
te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?


Miért, ki lett volna, a managerük? Corey nem egyszer nyilatkozta hogy a Stone Sour az ő "gyermeke", szerinted ki más döntene helyette? Az asszony? Ekman már nem tagja a zenekarnak, pedig ő volt még alapító ott... meg volt valami olyasmi nyilatkozat Coreytól hogy Root így legalább "teljes erőből a Slipknotra koncentrálhat"... szóval ja, biztos a háttérből nézte végig az egészet :D
Idézet
 
 
+5 #8 Codename333 2014-10-03 16:46
Idézet - asdasd:
Idézet - Codename333:
nem értem sem stone sour-t sem a slipknot-ot.Kicsit.Mért hagyja mindkét banda Corey Taylor-t ennyire kavarni azt amit iylenkor szokás. Jim Root kirúgása kb ugyanoylan marhaság mint Jordison eltávolítása...mindkét bandából az egyik fő dalszerzőt.Corey talán nem tudja elviselni h rajta kívül más írhat zenéket.Mert nekem a kettő eset nagyon egyformának tűnik.Nekem legalábbis ez az elméletem. Bírom Corey Taylort de nálam az utóbbi hónapokban kicsit megcsappant a rajongásom iránta.


te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?


Igen ;) személyesen.....amúgy: Corey Taylor eléggé egoista.Szerintem legalábbis.Én Szerintem tuti az ő sara.NAGYJÁBÓL mindkét ember kirúgása
Idézet
 
 
-7 #7 asdasd 2014-10-03 14:44
Idézet - Codename333:
nem értem sem stone sour-t sem a slipknot-ot.Kicsit.Mért hagyja mindkét banda Corey Taylor-t ennyire kavarni azt amit iylenkor szokás. Jim Root kirúgása kb ugyanoylan marhaság mint Jordison eltávolítása...mindkét bandából az egyik fő dalszerzőt.Corey talán nem tudja elviselni h rajta kívül más írhat zenéket.Mert nekem a kettő eset nagyon egyformának tűnik.Nekem legalábbis ez az elméletem. Bírom Corey Taylort de nálam az utóbbi hónapokban kicsit megcsappant a rajongásom iránta.


te honnan tudod, hogy corey taylor 'rúgott ki' mindenkit? Ott voltál?
Idézet
 
 
+6 #6 Codename333 2014-10-03 13:47
nem értem sem stone sour-t sem a slipknot-ot.Kicsit.Mért hagyja mindkét banda Corey Taylor-t ennyire kavarni azt amit iylenkor szokás. Jim Root kirúgása kb ugyanoylan marhaság mint Jordison eltávolítása...mindkét bandából az egyik fő dalszerzőt.Corey talán nem tudja elviselni h rajta kívül más írhat zenéket.Mert nekem a kettő eset nagyon egyformának tűnik.Nekem legalábbis ez az elméletem. Bírom Corey Taylort de nálam az utóbbi hónapokban kicsit megcsappant a rajongásom iránta.
Idézet
 
 
+3 #5 bjorn 2014-10-03 12:16
Lehet hogy nem is Corey rugta ki. :)
Idézet
 
 
+6 #4 jess 2014-10-03 10:42
Azért ez elég okádék így ebben a formában.. mondjuk nem csak Taylor meg Root van/volt ott dalszerzői státuszban. Zuhant most nálam a Stone Sour elég rendesen emiatt..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.