Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Stúdiózik a Fear Factory

1111dinoStúdióba vonult a Fear Factory, hogy rögzítse új nagylemezét. Az album valamikor jövő év elején jön ki a Nuclear Blastnél, a producer Rhys Fulber, a hangmérnök Mike Plotnikoff lesz, a végső keverést viszont Andy Sneap végzi majd.

A Nuclear Blastnél jelenik meg valamikor 2015 elején a Los Angeles-i Fear Factory új nagylemeze, amelyet Dino Cazares pár hete a banda legsikeresebb korszakához kötött zeneileg. „Sok dalt írtunk már, és lassan be is fejezzük a dalszerzési szakaszt, tényleg a végső fázisban járunk”, mondta a gitáros. „Minden lemezünk különbözik a többitől, de mindegyik Fear Factory-hangzású, vagyis ott van benne a gyilkos riffelés, a gyilkos dobolás és persze a tetejébe Burt csodálatos éneke. Ezek az elemek most is adottak, de az embernek mindig próbálkoznia, kísérleteznie kell, hogy új helyekre is eljusson a zenéjével. A Soul Of A New Machine-hez képest is nagy ugrást jelentett a Demanufacture, ami nyilván eléggé másmilyen. Én most azt mondanám, ez az új anyag valahol a Demanufacture és az Obsolete között helyezkedik el.”

A banda az észak-hollywoodi NRG stúdióban dolgozik, bár a pontos összeállítás nem ismert: a lemezekre javarészt a hőskorszakban is Dino nyomatta fel a basszust, így nem tudni, az utóbbi évek turnéin játszó Matt DeVries basszer szolgálatait a felvételekhez is igénybe veszik-e, és jelenleg még az sem világos , hogy ezen a lemezen is gépi dobok lesznek-e hallhatók, mint a legutóbbi The Industrialisten. Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy a csapat a koncertezés tekintetében a jövőben is számít Mattre és Mike Heller dobosra.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#27 asdasd 2014-11-13 18:28
Idézet - queensryche999:
Idézet - asdasd:
értek mindent, de a kérdés szerintem nagyon egyszerű: ha a lemezen csak egyetlenegyszer is megpengeti a nyolcason az alsó és a felső két húrt, már ki is használta a lehetőséget, amit egy hetessel nem tudna megtenni.


Érdekes értelmezése ez a kihasználásnak. :P De mondom, felőlem bárki vehet nyolchúrost, ha arra fáj a foga. Én továbbra is azt gondolom a többségről, amit leírtam. Szerintem korrekt indoklással. Lehetne tovább rágni a gittet, de egyrészt megint az én rizsámmal van tele a hozzászólás rovat, amit nem akartam, másrészt győzködni sem célom, mert minek? Sokan valószínűleg eddig sem értették, miről hadoválok. :)


szerintem az én indoklásom is korrekt volt, úgyhogy maradjunk abban, amiben eddig :)
Idézet
 
 
#26 queensryche999 2014-11-13 14:43
Idézet - asdasd:
értek mindent, de a kérdés szerintem nagyon egyszerű: ha a lemezen csak egyetlenegyszer is megpengeti a nyolcason az alsó és a felső két húrt, már ki is használta a lehetőséget, amit egy hetessel nem tudna megtenni.


Érdekes értelmezése ez a kihasználásnak. :P De mondom, felőlem bárki vehet nyolchúrost, ha arra fáj a foga. Én továbbra is azt gondolom a többségről, amit leírtam. Szerintem korrekt indoklással. Lehetne tovább rágni a gittet, de egyrészt megint az én rizsámmal van tele a hozzászólás rovat, amit nem akartam, másrészt győzködni sem célom, mert minek? Sokan valószínűleg eddig sem értették, miről hadoválok. :)
Idézet
 
 
+1 #25 asdasd 2014-11-13 13:17
értek mindent, de a kérdés szerintem nagyon egyszerű: ha a lemezen csak egyetlenegyszer is megpengeti a nyolcason az alsó és a felső két húrt, már ki is használta a lehetőséget, amit egy hetessel nem tudna megtenni.
Idézet
 
 
#24 queensryche999 2014-11-13 01:10
Persze mindenki olyan hangszert vesz, amilyet akar. Amennyiben a mély(ebb) regiszter a cél, ennek a nagyobb menzúra lesz az ára. (Kis kezűeknek nem jó hír.) A 8 húr tehát mindenképp nagyobb, adott esetben jóval nagyobb menzúrával fog járni, ezt nem lehet kikerülni. Plusz szélesebb fogólappal, nagyobb húrfelülettel, eltérő játékkényelemme l, ezt gondolom nem kell ecsetelni. Érdemes tehát átgondolni, mik a prioritások, és mit nyerünk/vesztünk a dologgal. A 27"-es 8-asnak simán van alternatívája 27"-es hetesben - ami sorozatmodell, nem custom. (Az Agile pl. 30 inches hetest is árul, nem aranyáron. ) Kétségtelen tény, hogy 8 húrosokból ma már több van, mint 27" és 30" közti hetesekből, tehát pusztán a választékot, elérhetőséget tartva szem előtt könnyebb rábökni egy 8asra. Kérdés, hogy megéri-e.
Idézet
 
 
#23 queensryche999 2014-11-13 00:21
Idézet - asdasd:
A hetessel nem mész le mély E-re, de fiszre se igazán, kár bohóckodni vele, erre jó a nyolcas.


Érzésem szerint te ezt eldöntötted és kész :)

Idézet - asdasd:
Lehet csináltatni méregdrága customgitárt, de annál egyszerűbb venni a nyolcasat


Tény, hogy ma már sok 8 húros gitár elérhető, de korántsem kell méregdrága héthúrost csináltatni, hogy 'kiváltsd' vele a 8-ast. Menzúra és húrválasztás kérdése. (Természetesen a végtelenségig nem lehet lehangolni, de maradva Dinonál, az ő 27"-es nyolchúrosának alsó F#, vagy F hangját simán hozza egy ugyanilyen 7-es, ha és amennyiben ez volt a cél .
Menzúra kérdése.

Idézet - asdasd:
Az alját vakargatják, hát de érted, az arra való, az a pláne benne, az a két alsó húr.


Ez az, hogy szerintem nem "arra való". A lehetőségek tágítására való, de rendben, ez nyilván értékválasztás kérdése. Ebben a témában valószínűleg nem leszünk közös nevezőn.

youtu.be/bt-RoSzsEKA
Idézet
 
 
#22 queensryche999 2014-11-12 23:53
Idézet - asdasd:
For me, it's the lower tuning and the tension. If I wanted to tune my 7-string lower, I have to get the thick strings, and the tension would be really sloppy. So for me, using the baritone 8-string definitely helps out with the tension on the low strings. Obviously you want to try to be heavy. I only use the 8-string on the slower songs. When I use it to play fast, it doesn't always come out that great. So I only use it on the slower songs. For me, I can do a lot more harmonies, a lot more octaves with the low F to the higher strings, and it opens up my playing quite a lot. I use a lot of harmonies on the songs, and the 8-string works perfectly for that purpose.



Jaja, olvastam és nincs ezzel gond, Dino ugyanis nem szeret vastag húrokat használni, ezért "lógtak", amikor lejjebb hangolta a hetest. Persze nem egy 25.5"-es hetest kell lehangolgatni, ezt nagyon fontos hozzátenni. A pengetési sebessége és karjának kényelme miatt kényes a vastag(abb) húrokra, ezt kifejti az első lent linkelt videóban. Fontos, hogy a legmegbízhatóbb netes források szerint a nyolchúrosának menzúrája is 'csak' 27". (Amit az elmondása alapján specifikus módon használ.) Összehasonlítás képp az Ibanez M8M (Meshuggah) 29.4". Egy átlag hetes pedig 26.5".

Tehát ebben az esetben is limitáltak a lehetőségek, ha nem akar vastag húrt használni F-re hangolva. Márpedig a videóban egyértelműen elmondja, hogy nem szereti: 0.64 az alja a nyolcasnak, ami nem valami vaskos, főleg 27 inches menzúrán. (A 2. videóban F# az alja a 8-asának. F-re sem használhat sokkal vastagabb húrt.) A hosszabb menzúrával rendelkező M8M-nek gyárilag 0.70-es az F-re hangolt húrja. Ez némileg azért árulkodó.

Csekk:
youtu.be/7FrapOOAxQs
youtu.be/qAqVWWDlnh4
Idézet
 
 
#21 asdasd 2014-11-12 22:41
With 8-string guitars, I sometimes think guitarists don't really make use of the extra strings. What makes you decide you have to use an 8-string instead of a 6-string?

For me, it's the lower tuning and the tension. If I wanted to tune my 7-string lower, I have to get the thick strings, and the tension would be really sloppy. So for me, using the baritone 8-string definitely helps out with the tension on the low strings. Obviously you want to try to be heavy. I only use the 8-string on the slower songs. When I use it to play fast, it doesn't always come out that great. So I only use it on the slower songs. For me, I can do a lot more harmonies, a lot more octaves with the low F to the higher strings, and it opens up my playing quite a lot. I use a lot of harmonies on the songs, and the 8-string works perfectly for that purpose.
Idézet
 
 
#20 asdasd 2014-11-12 22:28
Idézet - queensryche999:
Idézet - asdasd:
[

a héthúrossal hogy megy le E-re? persze le lehet oda is menni, csak szarul fog szólni. minek használni egy sima baritongitárt, vagy akár egy héthúrosat is, ha lehet nyolcast is, amin ott az elméleti lehetőség, hogy ki is használja? aztán vagy kihasználja vagy nem, de miért fossza meg magát akárki is a lehetőségtől? én nem értem ezt a fintorgást komolyan.


Részemről nincs fintorgás, felőlem 9 húrost is használhat. (Egyébként valószínűleg nem engedi le E-re. F, vagy a 8-asokon használt standard F# lehet az alja.Majd csekkolom.)

Miért, 25.5" gitárt hogy hangolsz le B-re? Nyilván nem 9-es húrkészlettel, de simán megteheted anélkül, hogy "szarul szólna". (Vannak, akik leengedik akár A-ra is, sőt A alá, de az már tényleg nem való ilyen menzúrára egyrészt a húrvastagság, másrészt az intonációs problémák miatt.)

Én csupán arról beszélek, hogy "pincehangolni" nincs szükség 8 húros gitárra. Rengeteg 7-es alkalmas lenne rá, arról nem beszélve, ha custom hangszert csináltat az ember. (Sajnos van egy hülye tendencia pár gyártónál, akik a sorozatgyártott 7-es modellek között is párat 25.5"-os menzúrával gyártanak, ezek értelemszerűen nem alkalmasak a fenti leírtakra.) Komolyan mondom, 10 gitárosból, aki 8-ast használ jó, ha egy, vagy 2 használja ki. A többi csak az alját vakargatja.


A hetessel nem mész le mély E-re, de fiszre se igazán, kár bohóckodni vele, erre jó a nyolcas. Lehet csináltatni méregdrága customgitárt, de annál egyszerűbb venni a nyolcasat, ami erre van kitalálva és kész. Az alját vakargatják, hát de érted, az arra való, az a pláne benne, az a két alsó húr.
Idézet
 
 
#19 queensryche999 2014-11-12 20:15
Idézet - asdasd:
[

a héthúrossal hogy megy le E-re? persze le lehet oda is menni, csak szarul fog szólni. minek használni egy sima baritongitárt, vagy akár egy héthúrosat is, ha lehet nyolcast is, amin ott az elméleti lehetőség, hogy ki is használja? aztán vagy kihasználja vagy nem, de miért fossza meg magát akárki is a lehetőségtől? én nem értem ezt a fintorgást komolyan.


Részemről nincs fintorgás, felőlem 9 húrost is használhat. (Egyébként valószínűleg nem engedi le E-re. F, vagy a 8-asokon használt standard F# lehet az alja.Majd csekkolom.)

Miért, 25.5" gitárt hogy hangolsz le B-re? Nyilván nem 9-es húrkészlettel, de simán megteheted anélkül, hogy "szarul szólna". (Vannak, akik leengedik akár A-ra is, sőt A alá, de az már tényleg nem való ilyen menzúrára egyrészt a húrvastagság, másrészt az intonációs problémák miatt.)

Én csupán arról beszélek, hogy "pincehangolni" nincs szükség 8 húros gitárra. Rengeteg 7-es alkalmas lenne rá, arról nem beszélve, ha custom hangszert csináltat az ember. (Sajnos van egy hülye tendencia pár gyártónál, akik a sorozatgyártott 7-es modellek között is párat 25.5"-os menzúrával gyártanak, ezek értelemszerűen nem alkalmasak a fenti leírtakra.) Komolyan mondom, 10 gitárosból, aki 8-ast használ jó, ha egy, vagy 2 használja ki. A többi csak az alját vakargatja.
Idézet
 
 
+1 #18 asdasd 2014-11-12 19:05
Idézet - queensryche999:
Idézet - asdasd:
köszönöm, ismerem a baritongitároka t, nálam is járt egy. De az egy gitárosnak olyan, mintha basszusgitáron játszana. Más a nyak, más a fogás. aki a gitárt szokta meg, annak egyszerűbb nyolchúrosra váltani (dinónak egyébként is héthúros volt a kezdetek kezdetétől), mint baritonra.


arról nem beszélve, hogy így nem veszíti el a lehetőséget a magas húrokon történő játékra sem, ha esetleg arra támad kedve. szerintem egyértelmű a választás.


8 húroson nem más a nyak? :) A menzúra pedig a 30" esetén fedheti le egy rövid-menzúrás basszusgitárt. Nem kötekedni akarok, de Funfactory hozzászólásában , ismerve Dino komplett életművét bőven van ráció.Egyébként Dino gitárjainak menzúrája is minimum 27", de majdnem tuti, hogy a 8-asai közt van ennél hosszabb is, tekintve, hogy nem használ annyira vastag húrokat. Tehát majdnem ugyanott vagyunk, a te logikád szerint. Plusz a keze sem valami nagy. A "gitárostáradalo m" egyébként megosztott a kérdésben. A 8 húrt használók 90%-a - beleértve Dinot - simán csinálhatná azt, amit egy 7húrossal is.

a héthúrossal hogy megy le E-re? persze le lehet oda is menni, csak szarul fog szólni. minek használni egy sima baritongitárt, vagy akár egy héthúrosat is, ha lehet nyolcast is, amin ott az elméleti lehetőség, hogy ki is használja? aztán vagy kihasználja vagy nem, de miért fossza meg magát akárki is a lehetőségtől? én nem értem ezt a fintorgást komolyan.
Idézet
 
 
+1 #17 queensryche999 2014-11-12 17:34
(A 7-esei természetesen nem 27"-esek, az előbb félreérthetően fogalmaztam.)
Idézet
 
 
+1 #16 queensryche999 2014-11-12 17:25
Idézet - asdasd:
köszönöm, ismerem a baritongitároka t, nálam is járt egy. De az egy gitárosnak olyan, mintha basszusgitáron játszana. Más a nyak, más a fogás. aki a gitárt szokta meg, annak egyszerűbb nyolchúrosra váltani (dinónak egyébként is héthúros volt a kezdetek kezdetétől), mint baritonra.


arról nem beszélve, hogy így nem veszíti el a lehetőséget a magas húrokon történő játékra sem, ha esetleg arra támad kedve. szerintem egyértelmű a választás.

8 húroson nem más a nyak? :) A menzúra pedig a 30" esetén fedheti le egy rövid-menzúrás basszusgitárt. Nem kötekedni akarok, de Funfactory hozzászólásában , ismerve Dino komplett életművét bőven van ráció.Egyébként Dino gitárjainak menzúrája is minimum 27", de majdnem tuti, hogy a 8-asai közt van ennél hosszabb is, tekintve, hogy nem használ annyira vastag húrokat. Tehát majdnem ugyanott vagyunk, a te logikád szerint. Plusz a keze sem valami nagy. A "gitárostáradalo m" egyébként megosztott a kérdésben. A 8 húrt használók 90%-a - beleértve Dinot - simán csinálhatná azt, amit egy 7húrossal is.
Idézet
 
 
+1 #15 Terror tarol 2014-11-12 17:04
Jaja, a White zombis éra, ismerem azt is ,jó kis albi, meg is van. Azt én is nagyon bírom.

Utóbbi időkben talán egyetlen régmultat idéző jóféle metal remix szám amit csináltak: Morbid Angel - Omnidead /cevin key remix/, az idézi a régi Remanufacture hangzást. Olyanokat jó volna még ma is ha csinálnának többet, mondjuk bonusz trackek-ként.
Bár a Morbid remixalbuma annak az egy számnak a kivételével borzalmas volt, trendi szar remixekkel, rossz koncepciókkal. Pont olyat nem várnék.
Idézet
 
 
+1 #14 edgecrusher 2014-11-12 16:50
Terror tarol:

Ugyanerre gondoltam a remixek kapcsán, amit leírtál. Lehetne jót csinálni, csak félek, hogy odaadnák pár jelenleg trendi arcnak és akkor pont az ellenkezője lenne, mint amit szívesen hallanánk. Nekem a Super Sexy Swingin' Sounds az egyik kedvencem a remix albumok közül, mert ott megmaradt a súlyosság a dalokban nagyrészt. Többször meghallgattam nagy cuccon, elég frankó :D
Idézet
 
 
#13 Terror tarol 2014-11-12 15:54
10 eshez: ez így van, nem mindegy milyen remixek születnének manapság, mert a 90'es években nagyon nyerő metal remixeket csináltak, a breakbeates, hardtechnos, darktechnos remixek nagyon működnek, meg tudták tartani a számok a "súlyukat" habár a fémes hangzás az elektro jellek miatt úgy ahogy ki lett véve belőlük.
Tom Holkenborg remek munkát végzett ezügyben.
Félő h ha manapság remixelnének, ilyen dubstepp fosok születnének, meg amolyan prüttyögi szar zenék, mint ami manapság trend az elektroban.
Sajnos még a Scooter nevű formáció se úgy szol már mint a 90 es években. Sőt a Prodigy sem!
Hallgasd meg Rob Zombiet, ő is remixelgette magát anno, a Hellbilly 1 tökély album volt, hozzá American made music to strip by remix kiegészítő atom nagyot baszott, nagyon szerettem, most amit pár éve meg kiadott az a cicapofás remixalbuma egy hallgathatatlan szutyok lett. Mert a mai elektro trendekhez lett igazítva. Valahogy nem működött már az új.
Ezt egyébként asszem "bassmetal" nak is nevezik, ezeket a drum'n bass meg breakbeat elemekkel felturbózott metalzenéket, ebben vannak igazán jók meg nagyon aljadék szerzemények is.
Mechanize hallgathatóbb volt még, DE a legutóbbi albumot mióta kijött max 3 szor ha hallgattam pár szám erejéig. Egyszerüen nem fogott meg. Pedig vártam!

Fear is the mindkiller, nálam az is nagy kedvenc. Olyanokat azért szeretnék még hallani. Remélem visszatalálnak egyszer oda is.

Ray Herrera is kivette a részét a dalszöveg írásból korábban, elég jók voltak. Talán hozzátett sokat a dallamosságához a régieknek. Szövegeken is sok múlik. Nem csak a sztori miatt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.