Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Splendor And Agony: új klip Jordisonéktól, hónap végén itt az első lemez

Sinsaenum néven fut az az új extrémmetalos projekt, amelyben Joey Jordison egyesítette erőit Csihar Attilával, Sean Zatorskyval, Frederic Leclercq-kel és Heimothtal. A zenekar első lemeze július 29-én jelenik meg Echoes Of The Tortured címmel, és most elkészült hozzá a Splendor And Agony című videó.

0607sinsaenum

Két új projektet is bemutatott az utóbbi hetekben Joey Jordison, a Slipknot volt dobosa: az egyik a Scar The Martyrból kifejlődött Vimic, július 29-én, Echoes Of The Tortured címmel pedig egy Simsaenum nevű bandával is lemezt jelentet meg. Ennek tagjai rajta kívül hazánk egyik legismertebb metalikonja, Csihar Attila (Mayhem), illetve Sean Zatorsky (Daath) énekesek, Frederic Leclercq gitáros (Dragonforce), illetve Heimoth basszer (Seth).

A projekt fő dalszerzője egyébként nem Jordison, hanem Leclercq. „Régóta deathmetal-rajongó vagyok, és a lemez néhány dalát már 1998-ban megírtam, szóval olyasmi ez, amit mindig is meg akartam valósítani", mondja Frederic. „Ugyanakkor valahogy sosem bizonyult ehhez megfelelőnek az időzítés, és nem találtam meg hozzá a megfelelő embereket sem. Aztán kaptam egy SMS-t Joeytól, aki érdeklődött, mi újság, én meg meséltem neki ezekről a death metalos dalokról."

A július végén megjelenő bemutatkozó album Leclercq szerint átfogó, tényleg nagylemezes megközelítésű munka. „Utazásra akarom vinni a hallgatót, és mivel minden összefügg egymással, ugyan ki lehet választani egyes dalokat az anyagból, de mégis arra készült, hogy egészként hallgasd. Manapság, az iTunes meg a hasonlók korában az emberek alapvetően nem így hallgatnak zenét, viszont ez a lemez olyan, ami átfogó élményt nyújt, és rávesz, hogy egységes alkotásként fogadd be. Én még olyan időkből származom, amikor feltettél egy lemezt, és hallgattad, amíg véget nem ért."

A dallista az alábbi (és jól példázza a fentieket, hogy gyakorlatilag ezek fele instrumentális átvezetés, illetve szerzemény):

sinsaenum_c01. Materialization
02. Splendor And Agony
03. Excommunicare
04. Inverted Cross
05. March
06. Army Of Chaos
07. Redemption
08. Dead Souls
09. Lullaby
10. Final Curse
11. Condemned To Suffer
12. Ritual
13. Sacrifice
14. Damnation
15. The Forgotten One
16. Torment
17. Anfang des Albtraumes
18. Mist
19. Echoes Of The Tortured
20. Emptiness
21. Gods Of Hell
22. Oblivion
23. Death Is The Beginning

A Splendor And Agony dalt máris meg lehet hallgatni a már ismert darabok mellett.

 

Hozzászólások 

 
-1 #3 cápaidomár 2016-07-15 23:41
Idézet - senkise:
Azzal is biztos egyedül vagyok, hogy erősen vitatom Csihar "énekes" mivoltában való megnyilvánulásá nak létjogosultságá t a zenei piacon (igen-igen, tudom, kultikus Mayhem meg a többi bullshit, nagyon true :) ).


Nem vagy egyedül :-)
Idézet
 
 
+2 #2 senkise 2016-07-14 11:11
Én jót mosolyogtam a videón :) Vicces ahogy meglett családapa korú emberek efféle nevetséges bohózatokban képesek részt venni. Egyáltalán nem félelmetes, inkább röhejes. Elfogadom, hogy nem én vagyok a célközönség, de akkor is...
Azzal is biztos egyedül vagyok, hogy erősen vitatom Csihar "énekes" mivoltában való megnyilvánulásá nak létjogosultságá t a zenei piacon (igen-igen, tudom, kultikus Mayhem meg a többi bullshit, nagyon true :) ).
Egyébként senki zenei ízlését nem kívántam fikázni, csak kikívánkozott :)
Idézet
 
 
#1 JigsawJohnny 2016-07-14 07:53
Ez azért már jobban bejön az első klipnél. :) Kellemes.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.