Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ritkaságokat is ígér a ma induló búcsúturnéra a Black Sabbath

Ma este, a nebraskai Omahában startol a Black Sabbath The End néven futó búcsúturnéja, amelynek június 1-jén budapesti állomása is lesz. A zenekar ritkaságokat is ígér a műsorba, viszont esküsznek rá: ha lefutnak a koncertek, tényleg örökre leáll a Sabbath.

0119sabs

„Megállapodtunk benne, hogy akarunk csinálni egy utolsó nagy turnét”, mondja a turné kezdetén Geezer Butler basszusgitáros. „Mindannyian elértünk egy bizonyos kort, és mivel még zeneileg és esztétikailag is abszolút csúcsformában vagyunk, úgy éreztük, ez lesz hozzá most a megfelelő időpont.” A zenekar ennek szellemében természetesen főleg a kihagyhatatlan klasszikusokra, ezek közül is elsősorban a legnagyobb slágerekre koncentrál majd a koncerteken, de az alább megtekinthető turnébeharangozó videóban az is látható, amint például a Paranoid lemezes Hand Of Doomot próbálják, ez pedig a ’70-es évek óta nem volt műsoron – vagyis ritkaságok is előkerülhetnek. A dobos ismét Tommy Clufetos lesz a három nagy öreg, Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler mögött.

Ozzy egyébként esküszik rá, hogy tényleg nem lesz később több Sabbath-turné, és azt is megerősítette, hogy ha a The End kör lefutott, ismét önálló albumot készít. „Nem fogunk megint összejönni három éven belül, amikor épp elfogyott a készpénz, vagy ilyesmi. Nem áll szándékomban ilyesmi, ez itt most tényleg a dolog vége. Ami a szólókarrieremet illeti, nem tudom, pontosan mi lesz a helyzet. Nagyon durva turnézást már én sem akarok csinálni, mert egyszerűen nem bírok már ki egy teljes évet az úton. Szóval ezzel felhagytam. De lesznek koncertek, kisebb turnék, meg mindenféle. És egy bizonyos szintig remélhetőleg mindig aktívan zenélek majd.” Így van ezzel Tony Iommi is, akinek egészségi állapota miatt elsősorban fel kell hagyni az aktív koncertezéssel: ő egyes hírek szerint akár egy másik régi Sabbath-frontemberrel, Tony Martinnal is játszhat majd, ha lementek a koncertek.

A csapat a bulikon egy The End című, speciális anyagot is árusít majd, amelyre négy stúdiós dal és négy koncertfelvétel kerül fel. A kiadatlan szerzemények mind 2011 és 2012 környékén születtek, és a 13 lemez munkálatai idején rögzítették őket Brad Wilk dobossal, illetve Rick Rubin producerrel, míg a koncertfelvételek az album turnéján készültek, már természetesen Clufetosszal, illetve Adam Wakeman billentyűssel.

0115bsA dallista így fest:

01. Season Of The Dead
02. Cry All Night
03. Take Me Home
04. Isolated Man
05. God Is Dead? (Sydney, 4/27/13)
06. Under The Sun (Auckland, 4/20/13)
07. End Of The Beginning (Hamilton, 4/11/14)
08. Age Of Reason (Hamilton, 4/11/14)

A Black Sabbath magyarországi koncertje június 1-jén lesz a Papp László Budapest Sportarénában. Aki esetleg több állomásra is elmenne, az hetekkel a magyar buli után, június 28-án a bécsi Stadthallében, illetve június 30-án a prágai O2 Arénában is megnézheti a bandát. A magyar koncert hivatalos, a hazai szervező Live Nation által létrehozott facebookos eventje itt található. Noha hivatalosan még nem jelentették még be a Sabbath részéről, ki lesz az előzenekar mifelénk, a bandát Amerikában és Ausztráliában is elkísérő Rival Sons kiadója, az Earache honlapján már Budapest és az európai állomások is ott szerepelnek.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 White Sunday 2016-01-21 17:07
Idézet - bogar:
"még zeneileg és esztétikailag is abszolút csúcsformában vagyunk"

Esztétikai csúcsforma és Ozzy egy kalap alatt! Vinnyogok a röhögéstől! :-) Ozzy-t még a nílusi krokodilok is sírva ennék csak meg!!! :D :D :D


Veled meg az agyevő névrokonaid lennének nagy bajban :) :) :)
Idézet
 
 
+5 #2 Matney 2016-01-20 11:57
Idézet - bogar:
"még zeneileg és esztétikailag is abszolút csúcsformában vagyunk"

Esztétikai csúcsforma és Ozzy egy kalap alatt! Vinnyogok a röhögéstől! :-) Ozzy-t még a nílusi krokodilok is sírva ennék csak meg!!! :D :D :D


Vagy eszükbe jutna, mi történt a denevérrel és inkább visszamennének antilopra pályázni.
Idézet
 
 
+4 #1 bogar 2016-01-20 09:15
"még zeneileg és esztétikailag is abszolút csúcsformában vagyunk"

Esztétikai csúcsforma és Ozzy egy kalap alatt! Vinnyogok a röhögéstől! :-) Ozzy-t még a nílusi krokodilok is sírva ennék csak meg!!! :D :D :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.