Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lemmy még akkor is játszani akar, ha már a színpadon is csak bottal tud majd közlekedni

0815motorheadSajnos senkinek sem mondunk újat azzal, hogy a fél évszázadnyi rock’n’roll-életmód következtében Lemmy Kilmister az utóbbi években igencsak megrogyott egészségügyileg. A Motörhead frontembere ugyanakkor nem gondolkodik a visszavonuláson – még bizonyos kínos malőrök ellenére sem.

Június 26-án a patinás Glastonbury Fesztiválon játszott a Motörhead, és Lemmynek sikerült egy elég csúnyát bakiznia a rendezvényen: az Ace Of Spades után az Overkill következett a műsorban, ő azonban utóbbira is az Ace Of Spadest énekelte rá. „Egyszerűen leblokkolt az agyam”, mondta az esetről utólag a The Guardiannek, ahol a napokban interjút készítettek vele. „Rengetegszer énekeltem már ezeket a nótákat, mégsem fordult még elő korábban soha ilyen. De az előző este egyébként ugyanígy megesett velem a dolog, kibaszott szörnyű volt, és megfogadtam, hogy többször nem fordulhat elő hasonló. De előfordult. Természetesen.”

Lemmy ettől függetlenül azt mondta az interjúban, hogy jól van: manapság már vodka-naranccsal öblöget a régi jackes kóla helyett (noha az orvosai évek óta azt szajkózzák neki, hogy egyáltalán nem lenne szabad alkoholt innia), és a cigiadagját is radikálisan csökkentette. „Heti egy dobozzal szívok el. Ami pedig a piát illeti, jobban szeretem a narancslevet, szóval a Coca-Cola bekaphatja”, fogalmazott az idén decemberben már 70. születésnapját ünneplő frontember, aki annak ellenére is kitart, hogy bottal kell járnia. „A lábaim szétbaszódtak, de ettől természetesen még mindig elpusztíthatatlan vagyok. Játszani fogunk, ameddig képes vagyok bot nélkül kisétálni a színpadra. De még akkor is, ha már csak bottal fogom tudni megtenni ezt.”

A Motörhead új lemeze a Bad Magic augusztus 28-án jelenik meg, az alábbi dalokkal:

0605mkopfc01. Victory Or Die
02. Thunder & Lightning
03. Fire Storm Hotel
04. Shoot Out All Of Your Lights
05. The Devil
06. Electricity
07. Evil Eye
08. Teach Them How To Bleed
09. Till The End
10. Tell Me Who To Kill
11. Choking On Your Screams
12. When The Sky Comes Looking For You
13. Sympathy For The Devil

A trió a VOLT-os bulival idén ismét megjárta Magyarországot, nyár végétől pedig Észak-Amerikában turnéznak majd az Anthrax társaságában. Ez a kör a zenekar által rendezett Motörboat hajófesztivállal zárul szeptember 28. és október 2. között, itt az Anthrax mellett a Slayer már biztosan társul Lemmyékhez, de természetesen további nagy nevek bejelentése is várható. Az év végén pedig ismét Európa következik, amely már kifejezetten a banda fennállásának negyvenes jubileumát hivatott megünnepelni. A kezdés november 15-én lesz Párizsban, a túrán pedig két ősrégi harcostárs, a Saxon és a Girlschool kíséri majd Lemmyéket előzenekarként. Magyar buli ebben a leosztásban a jelek szerint egyelőre nem lesz, az első körben München a hozzánk legközelebbi állomás (méghozzá mindjárt dupla, november 20-21-én), de már meghirdettek egy bécsi koncertet február 14-ére a Stadthallébe, február 17-én pedig a pozsonyi Aegon Arenában is játszik a nagy hármas.

 

Hozzászólások 

 
+2 #9 paolo 2015-08-17 15:25
A We Are Motörhead szólója után is vannak furcsaságok, gyakorlatilag "megfordult" a szám, mert az Öreg korábban lépett be :-(
Idézet
 
 
+3 #8 ehhe 2015-08-16 18:05
Idézet - Venomádi:
minuszos buzik belendültek. Nem tök szar hogy inkább röhögtél volna egyet azt mész a dolgodra?

nem. az a "poén" volt tök szar.
Idézet
 
 
+1 #7 Venomádi 2015-08-16 15:48
minuszos buzik belendültek. Nem tök szar hogy inkább röhögtél volna egyet azt mész a dolgodra?
Idézet
 
 
+3 #6 Venomádi 2015-08-16 12:43
Amúgy a képen Lemmy mellett az Michael jackson, és nem Phil Campbell.
Idézet
 
 
+7 #5 sepumark 2015-08-15 16:10
Még mindig energikusabb az öreg mint Max Cavalera és ez a 46 éves Massimilianora nézve elég nagy szégyen... Rock N Roll életmód ide vagy oda ;)
Idézet
 
 
+5 #4 Béla 2015-08-15 14:29
Idézet - Venomádi:
Szomorú volt olvasni ezt. De ha belegondol az ember, ha valaki a szokások rabja, miért tenné le ennyi idő után? A szervezete ahhoz alkalmazkodott élete minden korszakában, úgymond lehetetlen leállni ezekkel. Csak azért mondom mert 2 évvel ezelőtt volt vele egy interjú hogy letette a cigit már akkor 1 éve, de én tudtam hogy nem így van, és piával főképpen. Na és vajon a csajokkal leállt-e?

2006-ban az Index meginterjúvolta a dobost a hegyalján, elmondása szerint Lemmy már akkor is csak szopatott:)
Idézet
 
 
+3 #3 Venomádi 2015-08-15 13:53
Szomorú volt olvasni ezt. De ha belegondol az ember, ha valaki a szokások rabja, miért tenné le ennyi idő után? A szervezete ahhoz alkalmazkodott élete minden korszakában, úgymond lehetetlen leállni ezekkel. Csak azért mondom mert 2 évvel ezelőtt volt vele egy interjú hogy letette a cigit már akkor 1 éve, de én tudtam hogy nem így van, és piával főképpen. Na és vajon a csajokkal leállt-e?
Idézet
 
 
+12 #2 Codename333 2015-08-15 11:48
Idézet - a75:
Tudtam én! Mindig azzal a rohadt colával van a baj!

Szegény Lemmy, éljen soká.


Hát nem is a Jack-el ;)
Idézet
 
 
+24 #1 a75 2015-08-15 08:47
Tudtam én! Mindig azzal a rohadt colával van a baj!

Szegény Lemmy, éljen soká.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.