Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Közös dalok David Coverdale-től és Glenn Hughes-tól?

0318covhugEgyelőre nem várható új Whitesnake sorlemez, David Coverdale még azt sem döntötte el, akar-e egyáltalán új albumot készíteni. Az azonban nem kizárt, hogy az énekes valamikor kiad pár közös dalt nagy cimborájával és egykori Deep Purple-ös zenésztársával, Glenn Hughes-zal.

„Először egy unplugged lemezt szeretnék csinálni, de még mindig csak beszélünk róla a két társproducerrel, Doug Aldrichcsel és Michael McIntyre-rel", mondta David Coverdale a Metalshrine-nak. „Egy új stúdióalbum elkészítése egy teljes évet vesz el az életemből, miközben ezek az egyéb projektek csak pár hónapot. Az utolsó hosszú turném 2011-ben volt, de mostanában már rövidebbekben gondolkozunk, mert biztos akarok lenni benne, hogy képes vagyok olyan fizikai energiával és erővel levezényelni a bulikat, amit az emberek látni akarnak tőlem. Nem hiszem, hogy egy kilenc hónapos turnén képes lennék így helytállni. 61 éves vagyok, és nagyszerű formában tartom magam, de az a 61 év akkor is 61 év. Szóval a turnék rövidebbek lesznek. Egy új stúdióalbum kérdése nagy dilemma elé állít. Nagyon is szeretnék megfelelni annak a kihívásnak, hogy felülmúljuk a Forevermore-t. De egy kibaszott évbe telne minőségi új dalokat írni, mert nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben. Ha valami nem elég jó, azt kidobjuk, akár tőlem jött, akár Dougtól."

Coverdale olvasta Glenn Hughes Joel McIverrel közösen írt életrajzi könyvét is, és tetszett neki. „Nagyon szeretem Glennt, a testvérem, de bizonyos dolgokra másképp emlékszem, mint ő. De ettől még persze sok sikert kívánok neki a könyvéhez. Majdnem minden nap beszélünk egymással, és küldött is előzetes példányt a kötetből. Nagyon is elképzelhető, hogy Glenn és én csinálunk egy-két dalt közösen, vagy akár hármat-négyet is, amolyan jó öreg EP-mintára. Arra nincs időm, hogy elkötelezzem magam egy hagyományos albumra, mert az én gyermekem a Whitesnake, számomra a Whitesnake jelenti minden tevékenységem alapját, és ez éltet. Nem is nagyon hiányzik semmi az életemből. Rengeteg zenészt ismerek, akik ha csinálnak egy szólólemezt, azt mondják: ó, most jazzgitárt játszom, mert igazából ezt szeretem. Én viszont az Into The Light szólóalbumomon is David Coverdale-t hoztam, csak egy kicsit halkabb formában. A Whitesnake pedig óriási lehetőség arra, hogy a kibaszott oroszlánt adjam. Akinek néha tüske megy a mancsába, és akkor azt mondja: kérlek, drágám, segíts rajtam!"

A Whitesnake hamarosan két koncertlemezt is kiad: a Live In Japant egy Live In Britain című anyag követi majd valamikor a következő hónapokban.

Coverdale és Jimmy Page húsz éve kiadott közös albumáról itt olvashatsz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.