Shock!

május 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét beindult a street rocker Every Mother’s Nightmare

Nem hallottunk róla túl sokat eddig, de nemrég újjáéledt, sőt, egy magánkiadású EP-t is kiadott az Every Mother’s Nightmare, akik a ’90-es évek elején, a hajmetal-őrületben hozott fel a hullám. A csapat hamarosan magasabb sebességfokozatba kapcsol.

1015emn

A memphisi Every Mother’s Nightmare-ről annak idején az a pletyka tartotta magát, hogy szerződtetésüket mindössze egyetlen fotójuknak köszönhették az Arista kiadónál – ennek ellenére 1990-es első lemezük kimondottan jól sikerült, és noha nem lettek vele igazán nagy sztárok, a street rockos vonal hívei a mai napig kultkedvencként tartják számon mind ezt, mind kissé modernebb folytatását, az 1993-as Wake Up Screaminget. A csapatnak a 2000-es évek elején már volt egy rövidebb újjáalakulása, most pedig ismét itt vannak, és Grind címmel egy EP-t is kiadtak az év első felében, amelynek dalaiban olyan vendégek bukkantak fel, mint a Shinedown gitárosa, Zach Myers, vagy a Salivából ismert Wayne Swinny.

A zenekar most leszerződött a HighVolMusic kiadóval, akik jövőre ismét kihozzák ezt az EP-t, immáron normális promócióval és további extra anyagokkal, de lehet, hogy még a címét is megváltoztatják. Az Every Mother’s Nightmare-től emellett újabb dalok is várhatók, de akár kiadatlan felvételek is megjelenhetnek tőlük a ’90-es évek elejéről.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 bogar 2016-10-16 07:31
A 90-es évek elején egy haverommal csináltunk zenekarosdit. Én doboltam, ő énekelt és gitározott. Egyszer felvettük az egyik próbánkat. Szerintem most ki kellene adnunk rendes promócióval és egy turnét is le kellene zavarnunk.

Ugyanaz megy kicsiben, mint a 90-es évek elején. Akkor a sok hajmetál bandától hányt be mindenki, most meg ezek újjáalakulása kezd egy kicsit sok lenni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.