Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hellfreaks: nézd meg a Burn The Horizon szöveges videóját!

0621hellfreaksJúnius elején új lemezzel jelentkezett a The Hellfreaks. Az Astoria nyitódalához, a Burn The Horizonhoz máris elkészült az első klip.

A zenekart 2009-ben a tattoo-modellként is ismert énekesnő, Shakey Sue alapította három zenésztársával. A zenekar a psychobilly és a horrorpunk vonalán mozgott, és rövid időn belül igen sikeres lett a szubkultúrán belül. 2010-ben mutatták be debütáló albumukat, a Hell, Sweet Hellt. Erről a lemezről a Boogie Man című dalhoz készült videoklip, amely jelenleg 3,5 milliós nézettségnél jár. Ezt kétéves külföldi turné követte, majd jött a második album, a kritikusok kedvencének számító Circus Of Shame. Egyéves kényszerszünet után 2015-ben az újrakezdés mellett döntöttek, és ez év nyarán új felállással koncertezték végig az Egyesült Államokat, ezt pedig egy háromhetes európai turné követte 2016 elején, amely májusban az Egyesült Királyságban folytatódott.

2016 júniusában a német Wolverine Records kiadásában jelent meg új albumuk, a tizenegy agresszív, karcos punkrock-dalt tartalmazó Astoria, amit a zenekar újgenerációs punkrock-vibe-ként jellemez. „Legyen véleményed! Mindegy, hogy mi, csak legyen! Gondolkozz mielőtt kinyitod a szád! Gondolj másokra! Ne légy önző! Mindig próbáld megérteni és beleképzelni magad a másik helyzetébe - még akkor is, ha nem értesz egyet vele! Tudd meg neked mi a szabadság és, hogy mi az ami igazán boldoggá tesz! legyél tisztában azzal, hogy mi az amiért igazán élni tudsz!"

Sue mellett a csapat tagjai Bánhegyi Tamás gitáros, Szumper Ákos dobos és Domján Gabi basszer. A Burn The Horizonhoz készült szöveges klip alább megtekinthető.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.