Shock!

május 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Fuel Injected Suicide Machine: itt az új Fear Factory második előzetes száma

Aggression Continuum címmel jelenik meg hamarosan a Fear Factory új nagylemeze. Az albumról máris meghallgatható a második előzetes dal.

0514angstwerk

Meglehetősen skizofrén helyzetben érkezik öt év után, a Nuclear Blastnél a Fear Factory új albuma. Az Aggression Continuum lemezt már 2017-ben elkészítette a csapat, ám ezt követően Burton C. Bell énekes, illetve a Fear Factory klasszikus felállásának három hangszerese, Dino Cazares gitáros, Christian Olde Wolbers basszer – egy időben gitáros – és Raymond Herrera dobos hosszas jogi csatározásba bonyolódott, amely teljesen megbénította a csapat működését. A név végül Cazaresé lett, akinek a pereskedés közben Burtonnel is elmérgesedett a viszonya, így az énekes tavaly év végén távozott a fedélzetről. Dino eközben részben újravette, illetve újra is kevertette a lemezanyagot, és már keresi az új frontembert. A csapat leendő turnéfelállásának két másik tagja – jelen állás szerint – Tony Campos basszer és Mike Heller dobos.

„Az album korábbi változata, amelyet 2017-ben befejeztünk, programozott dobokkal készült”, mondta még korábban a gitáros. „Úgy döntöttem, nem követem el még egyszer ezt a hibát, és újradoboltattam a témákat Mike Hellerrel, de aztán rádöbbentem: a gitárokat és a basszust is újra kell venni, hogy jobban passzoljanak az élő dobhoz. Emellett új billentyűs sávokat is rögzítettünk Rhys Fulberrel és néhány további billentyűssel. A produceri feladatokat Damien Rainaud látta el, a keverést és a maszterelést pedig Andy Sneap csinálta. Mindannyian fantasztikus munkát végeztek a Genexuson, ezért velük dolgoztam az új lemezen is. Burton énektémáit 2017-ben szintén teljes egészében felvettük, fearfactory_cés ezek szerepelnek majd az album új verzióján.”

A június 18-án megjelenő lemezre az alábbi szerzemények kerülnek fel:

01. Recode
02. Disruptor
03. Aggression Continuum
04. Purity
05. Fuel Injected Suicide Machine
06. Collapse
07. Manufactured Hope
08. Cognitive Dissonance
09. Monolith
10. End Of Line

A Disruptor már ismert (korhatáros, ezért csak lekorlátozva beágyazható videójával együtt), most a Fuel Injected Suicide Machine is meghallgatható a lemezről.

 

Hozzászólások 

 
#1 Torzonborz 2021-05-14 05:59
Ének nélkül még jó is lenne a háttérben... Ahogy anno a Carmageddon zenéje volt tőlük. Bár az elején kicsit Nightwishesen indul. :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.