Shock!

január 24.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Elhunyt frontembere nélkül éled újjá a Static-X

Noha Wayne Static négy éve halott, zenekara most mégis feltámad: jövőre régi-új lemezzel jelentkezik a Static-X, amelynek megjelenését világ körüli turné is követi.

1024ws

Meglepő hírekkel rukkolt elő a Static-X, akiktől aligha számított már bárki is aktivitásokra a névadó/főnök, Wayne Static 2014-es halála után. Ennek ellenére a zenekar alapfelállásának másik három hangszerese, Tony Campos basszer, Koichi Fukuda gitáros és Ken Jay dobos most ismét összejöttek, és Project Regeneration címmel, jövő tavasszal új albumot adnak ki. Az anyag persze a szó szoros értelmében véve nem új, hiszen a trió a Wayne után maradt befejezetlen zenei ötleteket, énektémákat rakta össze friss dalokká Ulrich Wild producer segítségével. A végeredmény tizenkét-tizenöt dalból áll majd, és máris számos neves kolléga jelezte, hogy szívesen hozzátenne valamit a befejezetlen dalokhoz: noha még semmit sem véstek kőbe, felbukkanhat az anyagon David Draiman, Ivan Moody, Al Jourgensen, Dez Fafara, Edsel Dope, Burton C. Bell és további pár neves énekes is. A csapat valamilyen formában turnét is tervez jövőre.

„Mivel gyorsan közeleg a Wisconsin Death Trip megjelenésének huszadik évfordulója, megfelelőnek tűnik az időzítés, hogy kifejezzük tiszteletünket a zenekar öröksége, Wayne, illetve a rajongók irányába", indokolja a borítékolhatóan megosztó döntést Campos. „Rengeteg anyagból dolgozhatunk, Wayne is hagyott maga után számos demót, illetve néhány tényleg óriási, különálló éneksávot majdnem befejezett dalokban. Közösen most valami nagyon különlegesen dolgozunk!"

És hogy mindebben mi a legpikánsabb? Nyilvánvalóan az, hogy Wayne halála idején az említett hangszeresek közül senki sem volt beszélőviszonyban az énekessel... Illetve az, hogy amikor Wayne Static-X-ként akart turnézni nem sokkal a halála előtt, de nem tudta a névtulajdonos Campost megfelelő ütemben fizetni, a basszer a névhasználatot is megvétózta.

 

Hozzászólások 

 
#5 White Sunday 2018-10-26 00:24
Egy rakás zenekar létezik, koncertezik, készít lemezt nulla eredeti taggal, itt meg van három a négyből és csak egyszeri projektnek tervezik. Akkora baj azért nincs szerintem. Nem voltak jóban? És akkor mi van? Azért együtt csináltak egy csomó értékes dolgot. Nyilván nem csak a másik három ember a hibás a rossz viszony miatt. Eladnak majd pár ezer albumot minimális dollárért meg adnak pár koncertet, amin lesz nyilván valami tök átlagos gázsijuk. És még Wayne örököseinek is csurran-cseppen majd valami, ha minden jól megy.
Idézet
 
 
#4 Codename333 2018-10-25 10:53
Tegnap reggel felébredtem pont a Loudwire cikke jött velem szembe h lesz új Static-x......majdnem kiköptem a kávém....Szerencsétlen Wayne-ről is lekell húzni még egy bőrt.Tony Campos-t mindig is kevdeltem mint basszerost de eléggé undorító h ő köpködött alegjobban Wayne-re msot meg lehúzzza a Wisconsin Death Trip-el....Hát érdekes lesz.Kiadatlan dalok más énekesekkel....Agyam eldobom tőle.Original felállás ide vagy oda gondolom azok a dalok nem véleltenül lettek félre téve.
Idézet
 
 
#3 neyma6 2018-10-25 09:27
Idézet - RobertThorn:
Aztán ha épp úgy esik, akkor az új album levezető sampler/szinti outrójába majd ne felejtsék el beilleszteni azt az ütemes zajt se, amit a koporsóban forgó Wayne ad ki..


Ezen most jót röhögtem (pedig nem vicces, inkább szomorú)
Idézet
 
 
#2 Fésüs Norbert 2018-10-25 07:15
Idézet - RobertThorn:
Aztán ha épp úgy esik, akkor az új album levezető sampler/szinti outrójába majd ne felejtsék el beilleszteni azt az ütemes zajt se, amit a koporsóban forgó Wayne ad ki..

Hát igen....kb.
A pénz nagy úr.....
Idézet
 
 
#1 RobertThorn 2018-10-25 06:37
Aztán ha épp úgy esik, akkor az új album levezető sampler/szinti outrójába majd ne felejtsék el beilleszteni azt az ütemes zajt se, amit a koporsóban forgó Wayne ad ki..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.