Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Az ember, aki el sem ment a Dream Theater meghallgatására

1117bobbyHárom évvel ezelőtt dobosok ezrei bombázták anyagokkal a Dream Theatert, hogy Mike Portnoy helyére kerülhessenek, de csak keveseknek nyílt alkalma arra, hogy a zenekar tényleg meghallgatásra hívja őket. Ám csoda vagy sem, volt valaki, aki köszönettel visszautasította az ajánlatot…

„2010 októberében történt a dolog, épp a Halford zenekarral turnéztam, és azon gondolkodtam, mi lenne, ha engem is felhívnának”, mondta Jarzombek a Give The Drummer Some!-nak. „Mondtam is pár havernak, hogy remélem, engem nem hívnak fel, már csak azért sem, mert fogalmam sem volt, mi lenne a reakcióm. Másfelől pedig őrültségnek tartottam, hogy Mike Portnoy nem tagja tovább a bandának. De felhívtak, én pedig egyből azt mondtam a menedzsmentjüknek, hogy gondolkodnom kell. Emlékszem, a menedzserük, Frankie Solomon egyből azt kérdezte, mit értek az alatt, hogy gondolkodnom kell. Én meg: nem tudom, ez komoly elkötelezettség zenészként és emberként is, szóval át kell gondolnom. Frankie közölte, hogy mindössze hét-nyolc embert hívtak fel, és én vagyok az egyetlen, aki azt mondta, hogy gondolkodási időt kér.”

Feszített turnémenetrendje miatt Jarzombek végül abban állapodott meg a menedzsmenttel, hogy megtanul pár dalt a leendő meghallgatásra. „Átküldtek három nótát, 28-29 percnyi muzsikát, én meg arra gondoltam, hogy ez elég sok zene egy meghallgatásra megtanulni… De teljesen megértettem őket, hiszen tudniuk kell, ki a megfelelő. Átfutottam a dalokat, és arra jutottam: még megtanulni sincs időm őket. Aztán meg: mi folyik itt egyáltalán? Most Portnoy tényleg nincs már a bandában? Egyszer biztosan visszatér majd… Nem akarom az alapján megítélni a helyzetet, ami a médiában lement az ügy kapcsán, de az a hely most már Mike Manginié, és lehet, hogy az övé is marad örökre, nem tudom, de akkoriban azt gondoltam, biztosan megoldják majd a nézeteltéréseiket Portnoyjal. Szóval mindezt mérlegelve arra jutottam, hogy ez bizony nem az én melóm.” Bobby szerint egyébként a Dream Theater jól döntött Mike Mangini leigazolásával. „Szerintem én is meg tudtam volna csinálni, amit akarnak, és a részese lehettem volna ennek az egésznek, de Mangini többet tudott ehhez hozzátenni zenészként, mint amit én tudtam volna más szinteken. Szóval ő volt a tökéletes választás.”

Jarzombek legutóbb a Fates Warning új lemezén, a Darkness In A Different Lighton játszott, október közepén Budapesten is fellépett a csapattal.

 

Hozzászólások 

 
+5 #5 Dani22 2013-11-18 00:55
Engem is hívtak. De én fel sem vettem.
Idézet
 
 
+1 #4 kmaker 2013-11-17 21:42
..hát ja, főként, hogy bobby szerintem a világ legjobb metal dobosa.. ember nincs, aki olyna témákat írna, amiket ő ne tudna a legtökéletesebb en levenni. lehet, hogy nem volt ideje megtanulni azt a kb 30 percnyi cuccot, na és? a lemezekre is kottából dobolja fel a dolgokat.
a lényeg, hogy a lehető legjobban döntött, a dt szerintem nem igazán érdemel egy ilyen szintű dobost - és ezzel nem manginit akarom lebecsülni, mert nyílván ő se rossz dobos.
Idézet
 
 
+3 #3 topferi 2013-11-17 12:55
A koncert DVD-t látva minden primitívsége (köpködés, vicsorgás) és egoizmusa ellenére visszasírom Portnoy urat. Mangini úr fantasztikus dobos, eszembe nem jutna fikázni, de nem a DT-be való a stílusa. Majd a koncert kritika cikkben bővebben is kifejtem...
Idézet
 
 
+3 #2 Myth 2013-11-17 12:23
Kiváncsi vagyok hogy járt volna a DT vele vagy Minnemann-nel. Mindenesetre amióta Portnoy nincs, számomra nem elég merész a zenéjük, nem lett túl emlékezetes az utóbbi két lemez 2-3 dal kivételével.
Idézet
 
 
+4 #1 ddrum77 2013-11-17 10:08
Bölcs ember.
Egyébként meg neki azt kell csinálnia, amit a Betrayal elején tol, abban nagyon jó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.