Shock!

október 15.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Fates Warning: Darkness In A Different Light

fateswarning_cKilenc év bizony még úgy is irgalmatlanul hosszú időnek tűnik, hogy közben a zenekar egyik tagja sem ült a babérjain, de bármilyen ütős anyagokat is tettek le az asztalra különböző formációk és projektek keretében, szerintem egyetérthetünk abban, hogy nagyon itt volt az ideje a tizenegyedik Fates Warning album megjelenésének. Ha a Dream Theater kapcsán a feltöltődés hiányát kértem számon, akkor Jim Matheosék esetében ilyenről természetesen nem beszélhetünk, hiszen a kilenc év nagyját kitevő projektezős időszakot nem számítva is jó másfél-két évet töltöttek el a dalok megírásával és felvételével. Legalábbis ha hihetünk a frontember tavalyi, a fergeteges budapesti koncert kapcsán adott interjújának (és miért ne hihetnénk, Szilvinek csak nem hazudott Ray barátunk), miszerint már akkor az új dalokat bütykölték.

megjelenés:
2013
kiadó:
InsideOut
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 57 Szavazat )

Mindegy is, a lényeg, hogy itt van a Fates, itt van újra, mégpedig csúcsformában! Nagyjából 30 másodpercig tartott, amíg elégedetten hátradőltem a lemez első hallgatásakor, és elkönyvelhettem, hogy itt bizony simán hozzák, sőt, megfejelik az elvárt színvonalat. Pedig azt gondolom, az igazán kiemelkedő szerzemények inkább a lemez második felében bújnak meg, szóval az a bizonyos 30 másodperc végül inkább csak előjátéknak bizonyult.

Baromi nagy közhely, de ezúttal tényleg komolyan gondolom, hogy a zenekar, illetve a zenészek eddigi életművének egyfajta summázata ez a lemez, ugyanis kisebb-nagyobb mértékben megtalálhatók mindazok a különböző jellegzetes elemek, amelyek a banda egyes korszakait, illetve Matheosék ezernyi különböző projektjét jellemezték. Hangulatát és összatását persze elsősorban a „kései" (vagyis immár csaknem tíz évvel ezelőtti) Fates Warning határozza meg leginkább sötét, steril riffjeivel, gyakran közép-, illetve lassabb tempóival (bár jóval riffcentrikusabb formában, mint akár a Disconnecteden, vagy az FWX-en), helyenként az OSI futurisztikus, letisztult világát (Kneel And Obey), máshol a FWX lazább momentumait (Firefly) idézve, de bőven akadnak a korábbi időszakra jellemző komplexebb ritmusképletek, dallamvezetések, és még némi Engine-féle súlyosság is befigyel itt-ott (halld Desire). A Lighthouse pedig egyenesen olyan, mintha az A Pleasant Shade Of Grayről maradt volna le.

Persze nem bújtak ki a bőrükből, hiszen ezek a szerzemények száz százalékosan felismerhető Matheos/Alder darabok, de azért helyenként új színek is jelen vannak, különösen a lemez különösen erős második felében. Ezek közül is kiemelném a szinte sabbathosan/toolosan súlyos Kneel And Obeyt, amely azon túl, hogy Alder szinte a teljes mezőnyt porig alázza benne teljesítményével, összességében is talán a legkülönlegesebb szám az albumon. A legfogósabb dal, amely jó eséllyel pályázik nálam az év nótája címre, az Into The Black címet viseli: kicsit Opeth-izű intrója után egy nem agyonbonyolított, de nagyon hatásos Matheos-vezértémára épít, kifuttatva azt egy alderesen monumentális refrénbe, és a zenekar korábbi időszakait idéző fifikás gitárriffbe, amelyekbe egyszerűen nem lehet belekötni.

Muszáj külön méltatnom Bobby Jarzombek bődületesen erős és fantáziadús teljesítményét. Nagy Zonder-rajongóként is azt kell mondjam – igaz, erről már tavaly, a koncerten is megbizonyosodtam –, hogy egyszerűen tökéletes ember erre a posztra: sokkal többet használja a kétlábdobot, mint elődje, de a jellegzetesen warningos pörgetéseket, szinte jazzesen dinamikus díszítéseket (Into The Black) és a cinek hihetetlenül változatos használatát tekintve abszolút méltó a zenekar hagyományaihoz. Az I Amben még dalszerzőként is részt vett, bár korántsem csak ebben a dalban dob vagy két kategóriát az amúgy sem gyenge nótákon.

A lemez szinte összes dala öt perc körüli tartományban mozog, kivéve a lemezt záró And Yet It Movest, amely viszont tényleg olyan, mintha ebbe az egy dalba próbálták volna (sikerrel) belepréselni a csapat csaknem harminc éves történetét zenei értelemben, és mindezt úgy, hogy a mégis egy tökéletes dalt kapunk tizennégy percben. Egyszerűen hibátlan lezárása ennek a hibátlan lemeznek.

Az első pár hallgatás után én is úgy voltam vele, hogy talán a két évvel ezelőtti Arch / Matheos lemez egy hangyányival még ennél is innovatívabb és változatosabb volt, de néhány hallgatás után a Darkness is ellenkezés nélkül adta meg magát, és most már inkább azt látom, hogy miközben a Sympathetic Resonance egy tündöklő, valóban progresszív mestermű volt, ez egy annál kicsit sötétebb és súlyosabb hangulatú, de inkább dalközpontú lemez, amelyre sokkal inkább rányomja a bélyegét a csapatmunka, és minőségileg semmiképpen nem marad el attól. Nem mennék bele annak az értékelésébe, hogy ez a felállás (újra Arestivel, Jarzombekkel és Veraval) tényleg a zenekar eddigi legerősebbike-e – amiről ők természetesen meg vannak győződve –, de hogy nincs gyenge láncszem, az biztos.

Sokan fanyalogtak a tavalyi aránylag gyengébb termés miatt, hát most tessék, ember legyen a talpán, aki az idei kínálatból épkézláb Top 20-as listát tud majd gyártani. És még csak október van. A lényeg viszont mégiscsak ennyi: a Darkness In A Different Light K.Ö.T.E.L.E.Z.Ő.! (A jövő heti buli nemkülönben.)

 

Hozzászólások 

 
+2 #12 ave 2013-10-15 12:54
Hát szégyenletes dolog de ez az első Fates Warning amit meghallgattam(p rog metalt nem kedvelem alapjáraton sry). Az Engine-t ismertem és szeretem, Adler hangját meg imádom abban, ezért gondoltam hogy okés most akkor figyeljük meg ezt az új cuccot és hát nagyon bejön :) A firefly számban pedig fellelhető az Engine sztem, ez a kedvenc számom egyelőre.
Idézet
 
 
+3 #11 Supu 2013-10-15 09:09
Fates Warning válogatás lemez, csak új dalokkal! :)

Most nagyon "magához nyúlt" a Fates Warning, de ez még így is egy nagyon erős lemez. Hozzáállás kérdése, hogy egy ilyen eszencia, kevés újítással csak 9, vagy 10 pont.
Főleg a Parallels-ről hallani átvett, megbolondított riffeket, és persze Alder is a megszokott témáit hozza (azért akad egy-két újítás, bátrabb, nem megszokott dallam). De míg pl. James LaBrie énektémáitól mára teljesen elfáradtam, és az új lemez kapcsán úgy éreztem, hogy én ezt már soha az életben nem szeretném újra hallani, addig Ray esetében ez nincs így, sőt! Lehet, hogy a 9 év szünet....
Minden szám, minden pillanata tökéletesre csiszolt, klasszikus FW mindegyik, gyenge pillanat nélkül. A záró tétel 14 perce is úgy jó, ahogy van, egy pillanattal sem hosszabb a kelleténél, míg pl a Disconnected két hosszú tételénél azért nyújtják rendesen a fel és levezetőkkel.
A dob nekem néhol már kicsit sok, bár tényleg lenyűgöző, és végre remek gitárszólók is vannak.

9.5 :)

Holnap találkozunk!
Idézet
 
 
-2 #10 iLane 2013-10-14 09:49
Meghallgattam... nehogy árírd, jó lesz az a 9 pont. Még kicsit nagyvonalú is. Nálam ez egy kicsit unalomba fulladt. Négy-öt hallgatás után sem emlékszem semmire és ami még rosszabb nincs is nagyon kedvem újra meghallgatni. Az új Dream Theater sokkal jobban bejön, nekem ez csalódás.

ui.: a Falling az nem egy az egyben a Kill Bill-ből ismert Bang-bang, my baby shot me down feldolgozása??? Tök fura FW-tól...
Idézet
 
 
+5 #9 Tamas 2013-10-11 10:34
Nekem viszont kicsit csalodas a lemez sok hallgatas utan, 9 ev utan semmi ujdonsag, nagyon raalltak erre a riffelos, sotet vonalra, ennel valtozatosabb zenet varnek toluk, es Alder is a csomo helyen es lemezen megismert hajlitasait hozza csak, igaz azok legtobbszor erosek,de neha mar uncsik, sablonosak. 2-3 szam eleg atlagos is, 9 ev utan nem ezt varnam, ezeket mar elottek az OSI albumokon is sokadjara, vagy a Matheos lemezen is. Zaro szamban sem erzem a 14 percet, hogy annyira felejthetetlen minden perce. Ami 10 pontos az a nyitoszam es az Into the Black tenyleg.Szerintem az FWX es a Disconnected is sokkal jobb ennel, o szintjukon mondjuk egy 10/7.
Idézet
 
 
+4 #8 DanielJackson 2013-10-11 10:23
Kicsit félve kezdtem el hallgatni, de már az első percben meggyőztött. Nálam az év legjobbjai között lesz a helye, utoljára az Inside Outtal jártam így, hogy azonnal kedvenccé lett.
Idézet
 
 
-8 #7 Kotta 2013-10-10 14:42
engem inkább megmosolyogtat, hogy Jarzombek mennyire igyekezett lekop..venni Zonder stílusát erre a lemezre...
Idézet
 
 
+9 #6 Polgár Tamás 2013-10-10 11:45
Idézet - iLane:
Kedves Tamás, ha minden annyira tuti, akkor miért a 9 pont???

A 10 ponttal nagyon óvatosan bánok egy-két héttel a lemez megjelenése után, és az olyanoknak tartogatom, mint pl. a Parallels, vagy a legutóbbi Rush. :) De igazad van, már most lehet, hogy 9,5-et kellett volna adnom, 10-et meg pár hónap múlva, ha akkor is ennyire jónak tartom. :)
Idézet
 
 
+6 #5 iLane 2013-10-10 11:30
Kedves Tamás, ha minden annyira tuti, akkor miért a 9 pont???
Idézet
 
 
+6 #4 Chris92 2013-10-10 11:04
Remek lemez, ami egyben nagyon érdekes is, hisz riffcentrikusab b, ugyanakkor jócskán maradt abból a szellős, kissé elektronikus beütésből, ami az előző két lemezen volt. Kell idő mire ezt el lehet helyezni a Fates életműben.
Idézet
 
 
+5 #3 GTJV82 2013-10-10 10:39
Tényleg nagyon jó album, szerencsére nincs rajta annyi elektronika, mint az utóbbi 2-3 albumon, sokkal több a riff szerencsére.
Viszont a hangzás miatt én levonok 1 pontot tőlük, egyszerűen tompa és erőtlen a sound, főleg a gitárok dohognak nagyon mélyen és az egészből hiányzik a '"dög".
Emiatt 9/10 nálam, a zenei rész pusztán maximumot ér.
Idézet
 
 
+8 #2 grand magus 2013-10-10 09:19
Ez tényleg kötelező lemez,a koncert anyagi,munka,cs alád bla...bla..bla-miatt kimarad-így ebből a szempontból csak az emlék marad.Ebben az évben már lehet top-30.kéne
Idézet
 
 
+10 #1 Adam 2013-10-10 09:16
Teljesen egyetértek, nekem nagyon fekszik ez a lemez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.