Shock!

június 17.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A fiú kómába esett, aztán meghalt, és egy árva szót sem hallottunk róla”

A Lamb Of God menedzsere egy cseh portálnak adott exkluzív interjúban abszurdnak nevezte azt, ami Randy Blythe-tal történik múlt csütörtök óta. Larry Mazer megerősítette: az elmúlt két évben senki sem tudatta velük, hogy a banda 2010. május 24-ei prágai koncertje után meghalt egy rajongó. Emellett megjelentek az első vélemények, amelyek szerint az eset elriaszthatja a rockzenekarokat Csehországtól.

„Mindenkit sokkolt az eset, teljesen abszurd ez az egész. Olyan, mint egy rossz vicc. Randy semmi rosszat nem követett el, ártatlan", mondta a cseh Blesk netes magazinnak adott interjújában Larry Mazer, a Lamb Of God menedzsere. „Az elmúlt két évben senki sem keresett meg minket az ügyben. Az elérhetőségeim nyilvánosak bárki számára, de soha nem hallottam az elhunyt rajongó családjától sem semmit. Még a koncertszervezőtől sem kaptunk semmiféle információt a történtekre vonatkozóan. Senki sem hívott fel minket, hogy tudassa, mit történt. Először akkor hallottunk az esetről, amikor Randyt őrizetbe vették a prágai repülőtéren. A 2010-es koncert szervezője most azt mondja, hogy a cseh rendőrség három hónappal a srác halála után kereste meg őt, de egyszerűen nem fér a fejembe, miért nem lépett velünk kapcsolatba senki, hogy tájékoztasson az eseményekről. A fiú kómába esett, aztán meghalt, és egy árva szót sem hallottunk róla... Senki sem mondott nekünk semmit. Gondolod, hogy elküldeném a zenekart Csehországba koncertezni, ha előre tudom, hogy ilyesmi történhet velük? Soha!"

Mazer szerint az eljárás hivatalos része elég lassan halad, és értetlenül áll az előtt, hogy Blythe még mindig nem szabad, holott kedden letették érte a 200 ezer dolláros óvadékot. „Az Államokban már szabadlábra helyezték volna. Kifizeted az óvadékot, és mehetsz. Itt ehhez képest azt mondták nekem, hogy akár húsz napig is húzódhat az ügy, mert a nyomozó hatóságoknak további időre lehet szükségük a körülmények felderítéséhez..."

A Blythe mellett kiálló zenészek listája emellett folyamatosan bővül. Richard Christy, a Charred Walls Of The Damned dobosa szerint az eset a jövőben könnyen elriaszthatja a zenekarokat Csehországtól. „Remélem, minél előbb tisztázódik a helyzet. Ez az egész szerintem azt eredményezi majd, hogy a bandák nem akarnak majd Csehországban fellépni. Ha emberek másznak fel a színpadra, óvatosnak kell lenned velük, mert fogalmad sincs róla, mire készülnek, mérlegelned kell a lehetséges motivációikat. A Dimebaggel történtek óta kifejezetten rémisztőek is tudnak lenni ezek az esetek. Nagyon szerencsétlen dolog, ami történt. Remélem, Randy mielőbb hazajut a családjához, és minden a helyére kerül..."

 

Hozzászólások 

 
+1 #6 Palinkas Vince 2012-07-05 13:51
Miért ne lenne metal koncert ezután Csehországban??? Ahol Európában Németország után talán a legnépszerűbb a műfaj?
Idézet
 
 
+1 #5 M 2012-07-05 09:19
Idézet - Ratsui:
http://www.youtube.com/watch?v=RgjXuD1LGPk&feature=related

Magyarázó videó


ez egy "elég jó" videó, és teljesen új megvilágításba helyezheti az egészet. a 3. részben, ahogy felugrik a színpadra tiszta erőből belerohan Campbell basszusgitárjáb a és onnan zuhan vissza a földre. itt kaphatott agyrázkódást és emiatt eshetett talán kómába. ez viszont baleset és a srác okozta magának ha így van. a felelősség mondjuk akkor is a szekusoké, meg a szervezőké.
Idézet
 
 
+1 #4 Ratsui 2012-07-05 08:48
http://www.youtube.com/watch?v=RgjXuD1LGPk&feature=related

Magyarázó videó
Idézet
 
 
+2 #3 vova666 2012-07-05 02:12
na, ez az eset miatt majd szigorítanak, de mindenhol...felejtsük el a fényképezkedése ket meg az aláírásokat...de azért a csehek is leshetik mikor lesz náluk legközelebb metál koncert...szomorú
Idézet
 
 
+2 #2 M 2012-07-04 23:16
az már tuti, h a LoG többé nem fog koncertezni a cseheknél. a menedzsernek meg igaza van: már két éve, be kellett volna őket hívni, a tisztázás és a kivizsgálás miatt.
Randy mielőbbi szabadulást!
Idézet
 
 
+1 #1 KoaX 2012-07-04 21:49
Majd lesz kilométeres kordon, és élvezhetik a bulit...
vagy a szarabb eset, hogy semmi nem lesz...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.