Shock!

A legkisebb villanygitáros királyfi meséje immár húsz (!) esztendeje tart, és éppen a nyolcadik fejezet íródik a lúdtollal a végzethez írt műben. Ennek során főhősünk, a Thy Catafalque (amely kifejezés misztikus okokból összeverődött emberek csoportosulását jelenti Makó Gandalfja, Kátai Tamás vezetésével) bekerült a független lemezkiadók egyik legpatinásabbjának istállójába, és mára szépen be is rendezkedett ott. Ahogy a kiadó Geometriához fűzött beköszönő szép üzenetében is olvasható, e kapcsolat a Season Of Mist számára is megtisztelő, és büszkén villanthatnak olyan remekművekkel a portfolióban, mint a Rengeteg, a Sgùrr, a Meta vagy a jelen alkotás. A ma már Skóciában élő Tamás meséje tehát máris egészen rendkívüli dolgokkal szolgált, miközben végig ott bujkált bennem a kétség, hogy a katarzisig még nem értünk el ebben a sztoriban.

Az egyik újkori kritikánknál nemrégiben egy olvasó felelősségre vont amiatt, hogy rendre nem mutatom be az újonnan érkezetteknek azt a skatulyát, amelyben a Thy Catafalque zenéje elhelyezhető. Nem teszem, mert roppant nehéz volna ilyesmit kreálni, egyben tökéletesen felesleges is. Jómagam doom metalnak hívom, másoknak talán az epic folk melodic death, megint másoknak esetleg csak a torzgitáros ocsmánykodás kifejezés ugrana be az itt hallható monumentumokról. Azt gondolom, ha egy zenét eredendően különlegesnek, semmi mással nem rokoníthatónak nevezünk, annál komolyabb felhajtóerőre nem lehet szükség. Szóltunk már az imént az elmúlt évek sokaságáról, és az is igaz, hogy egy ilyen múltú „zenekar" esetében a friss dalokat már egy végletesen megosztott tábor várja. Tamásnak sem a lendületből földig boruló, sem a csípőből csulázó alakulattal nincs különösebb teendője, ők hangyaszorgalommal teszik azt, ami a szívük vágya, miközben talán lemaradnak a felfedezés izgalmáról. Márpedig a Geometria az egyik legtartalmasabb kaland, amellyel az utóbbi években dolgom akadt.

A hallgatói visszajelzések között sokkal figyelemreméltóbb, és egyre nagyobb számban fordul elő az önismétlés felemlegetése, ami roppant érdekes „probléma" a Thy Catafalque esetében. Mivel lényegében egyszemélyes produkcióról van szó, Tamás lehetőségei eleve behatároltak az alkotás terén, ugyanakkor csak a felületes szemlélő nem látja, hogy milyen ügyesen lavíroz évek óta e falak (?) között. A Geometria ráadásul nem átall olykor szándékosan nosztalgikus húrokat pengetni, néhány egyértelmű utalást tenni arra, ami korábban e helyen már megszületett. Egy másik nézőpontból szemlélve viszont ez a tizenegy dal kellően frissnek is hat ahhoz, hogy az embernek ne legyen kedve/ideje azon morfondírozni, hogy történt-e indokolatlan újrahasznosítás. Az új csomag már az első hangok megismerésétől kezdve közelebb állt hozzám, mint elődje, a Meta, ahol a korábbról exhumált dalok kavalkádja miatt érzett ellenszenvem erősebbnek bizonyult a lemez egyértelmű értékeinek elismerésénél. A Meta azóta sem ért be nálam, ellenben a Geometria azonnal meghódított, és végül kenyérre is kent.

Számos összetevője van ennek a számomra is váratlan hevességű vonzalomnak, és ennek csak tört része nevezhető objektívnek. Elődeihez hasonlóan a Geometria is zömmel tudat alatt hat, azt azonban bárki észreveheti, hogy történt előrelépés a megszólalás és a dalszerkesztés terén. Kellemesen otthonos hatást kelt a lemez meleg tónusa, az elmúlásról beszélő szövegek mögött is rendre felbukkanó fesztelenség, játékosság. Ezért is van az, hogy amikor Tamás a tét hiányáról beszél saját zenéje kapcsán, én ezt el is hiszem neki. Bizonyságul itt van ez az 56 percnyi muzsika, és olyan, mint egy prizma, amit forgatva mindig más a látvány, ugyanakkor végig tisztában vagy vele, hogy ez ugyanaz a fény, csak játszik veled a fizika. Fontos, hogy megnevezzük végre a legfontosabb mellékszereplőket is, hiszen a két énekes, Horváth Martina (ex-Niburta, Nulah, Ghymes) és Vasvári Gyula (Perihelion), valamint a hegedűs Misha Doumnov is komolyan hozzátesz a végeredményhez, egyben pedig nélkülük aligha jöhetett volna össze mindez, tehát az elismerés nekik is jár. A Kátai-fotókkal kidíszített booklet ez esetben a papucs orrán a pamutbojt.

A Geometria az a lemez, amire évek óta vártam, és nem tudom tagadni, hogy mennyire elkényeztetettnek érzem most magam. Köszönöm szépen, Tamás, még ennyit akartam mondani.