Shock!

március 09.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Melvins: Tres Cabrones

losmelvins_cIgazán nem tehetek róla, de ha a Melvinsről van szó, akkor megakadt lemezjátszót kezdek el utánozni, és ugyanazt a mantrát tudom csak hajtogatni: a világ egyik legkülönlegesebb bandájáról beszélünk, akiknél egyszerűen semmit sem lehet előre kiszámítani, de még inkább így kellene mondani. Náluk tényleg bármi lehetséges, sőt, annak az ellenkezője is. Most éppen Los Melvins néven futnak (voltak már The Melvins, ugyanez (The)-vel, Melvins Lite, Snivlem, és ki tudja még hány ezerféle csoda), és a mostani felállásuk természetesen megint eltér a legutóbbi remekművön, a Freak Puke-on szerepelt triótól. Sőt, istenigazából nem is ez volt a legutóbbi eljövetelük, hanem az az Everybody Loves Sausages címre keresztelt korcs feldolgozáslemez, amit már én is annyira elvadultnak tartottam, hogy el is felejtettem külön megemlékezni róla. King Buzzóék ellenben rendes sorlemezként tekintenek rá, és ha mi is így teszünk, leszögezhetjük: ezek az őrültek valami istentelenül felpörgették a tempót, hiszen a kolbászos lemez alig féléves.

megjelenés:
2013
kiadó:
Ipecac Recordings
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy ez az anyag nem teljesen új, hanem háromnegyed részben már korábban itt-ott megjelentetett szösszenetek újragondolása, megfejelve három új „szerzeménnyel" (márpedig épp ezek jelentik a legkeményebb diót). És ami a lényeg: hiába szerepel a lemez címében is három bakkecske, jól tudjuk, hogy a Melvinsben mindig is két bakkecske jelentette a lényeget: Buzz Osborne (akarom mondani King Buzzo) énekes/gitáros/őrült zseni és Dale Crover dobos/énekes/őrült zseni. Az, hogy éppen kik csapódnak hozzájuk harmadik-negyedik tagnak, igazából tök mindegy. És most jön a nagy meglepetés: most éppen azt játsszák, hogy a színtér elismerten egyik legjobb dobosa nem dobol, hanem basszusgitározik, ütősnek pedig visszahívták elődjét, azaz azt a Mike Dillardot, aki ugyan alapító tagja volt a Melvinsnek, ám mindösszesen kemény egy évig, 1983-tól '84-ig játszott benne, és egyetlen stúdiólemezükön sem szerepelt korábban, pusztán a 2005-ben kiadott (ám eredetileg 1983-ban rögzített!) Mangled Demos From 1983 című válogatáson! Ez már tényleg nem semmi, ugye?!? (Mike egyébként a bennfentesek számára onnan is ismerős lehet, hogy ő volt a dobosa Kurt Cobain első komolyabb bandájának, a Fecal Matternek is, amiben egyébiránt úgyszintén tag volt King Buzzo és Dale Crover is!)

A Tres Cabrones egy nehéz lemez (miért, melyik Melvins anyag nem az?), de közel sem annyira, mint amennyire jó előre felkészültem rá. A daloknak minimum a fele egészen könnyen befogadható, és ez Dale Croveréktől már kiugróan jó arány! És úgy érzem, hogy az anyagot akár három részre is bonthatjuk, amiből – jó érzékkel - a középső lesz a legelvadultabb. Kezdjük ott, hogy a tizenkét tételes műből csak kilenc normális(nak is nevezhető) dal van, három pedig totális őrület, olyan viccdalok, amiket Buzzék mindig is előszeretettel alkalmaznak, ám amiket a nagyközönség sosem tudott tolerálni tőlük (a nagyközönség persze le van szarva, mondhatják erre teljes joggal). Ezek: a Tie My Pecker To A Tree tradicionális cowboy dala, amiből egy teljesen dilis rajzfilmzenét kreáltak, a közismert 99 Bottles Of Beer, ami a legelvadultabb lett mind közül (jó fél percig csak azt ordibálják, hogy „beer-beer-beer"), és a szintén elég ismert You're In The Army Now, ami pedig nem igazán a Status Quo-féle változat, sokkal inkább egy gúnydal, olyan refrénnel, hogy „You're in the army now / You have to milk a cow". Hát igen, ezeket a darabokat az épeszű embereknek talán valóban nehéz lehet tolerálni, én azonban sokkal inkább találom őket totál vicces átvezetőknek, és az is sokat nyom ám a latba, hogy fejenként alig egypercesek! De a lényeg nyilván a fennmaradó kilenc szám.

Amiből az első etapot a Dr. Mule / City Dump / American Cow zseniális nyitánya jelenti, a korong legütősebb része, olyan varacsk riffekkel és basszusfutamokkal, hogy attól minden jóérzésű zenebarátnak össze kell, hogy fusson a szájában az iszappal kevert nyál. Jó, tudom, King Buzzo éneke itt is megér egy misét, van, aki képtelen egyszerűen megbirkózni ezzel a végtelenül gúnyos énekhanggal, amitől olyan kellemetlen érzése lehet a hallgatónak, hogy az énekes mindvégig kiröhögi a háta mögött - én viszont furamód épp ezért szeretem. És ha ezeken a maguk módján valóban fogós dalokon túl vagyunk, akkor vegyünk is egy nagy levegőt, mert innentől jön a neheze!

A két tényleges új (azaz korábban sehol meg nem jelentetett) szerzemény, a laza kilencperces (!) Dogs And Cattle Prods és a maga hétpercével szintén nem túl rövid I Told You I Was Crazy tényleg kemény diót jelent, illetve a Dogs többféle ritmusból, riffből, kvázi-dobszólóból összetákolt kavalkádja még egészen okés is, a Megmondtam, hogy őrült vagyok azonban már nekem is sok a jóból. Igazából nem is konkrét dal ez, sokkal inkább valami különösen gonosz kísérletezés a hallgatóval, kifejezetten idegtépően surrogó-vijjogó-klattyogó effektekkel, amiben a szóló helyén is elektronikus zörejek tépik-marják-vágják szét idegpályáinkat. Nekem sem kedvencem az ilyesmi, de egy Melvins lemeznél ugyanúgy magától értetődőek az ilyen hallgatóriasztó dolgok, mint mondjuk a Primusnál. A kettő tétel közé ékelődik a címéhez híven igencsak megcsúszott Psycho-Delic Haze, ami maximum egy fokkal emészthetőbb az előzőeknél, mégis felüdítően hat.

A korong végén pedig a nagy öregek megvillantják punk and roller énjüket is, nem is csoda, lévén ezek itten ősrégi dalok, mindegyik szerepelt is korábban az 1983 EP-n. A Stump Farmer egy gyors lefutású pre-stoner darab, a maga módján kifejezetten slágeres is, a Walter's Lips egy The Lewd feldolgozás totális punk rockra vett fazonnal, a záró Stick 'em Up Bitch pedig akkora Motörhead utánérzés, amin már szinte röhögnöm kellett. (Ez utóbbi refrénje amúgy a Pop-O-Pies Fascists Eat Donuts-nak átdolgozása.)

Úgy látszik, ezek az anyaszomorítók tényleg nem komolyadnak meg soha, hiszen a tizenkilencedik (!) Melvins lemez ugyanolyan őrült, mint elődei voltak (sőt!), ugyanakkor minden benne foglaltatik, amitől egy zene igazán szerethetővé válhat – nem hiába isteníti őket például a Tool is. Egyéniség, kreativitás, erő, jól megírt gitártémák, humor – minden itt van, maximum kicsit mélyebbre kell ásni értük. De talán annyival többet is adnak, ha végül rájuk találsz!

 

Hozzászólások 

 
+9 #3 CFI 2013-11-18 10:50
remek lett megint.

(a sausages is megérne egy misét pedig, a warhead szétbasz mindent)
Idézet
 
 
+9 #2 DanielJackson 2013-11-17 13:41
Ismét nem tudtak hibázni: zseniális album, mint tőlük az összes többi is. Nálam nagyon hallgattatja magát.
Idézet
 
 
+6 #1 2013-11-17 08:44
A a Honey Bucket számuk miatt én sokáig azt hittem, hogy mennyire bírom őket. Aztán jött ez a lemez, aztán jött az a lemez Buzzéktól és egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy a nevezett számon kívül szinte hallgathatatlan számomra a csapat zenéje.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.