Shock!

május 24.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Stratovarius: Survive

stratovarius_cA Stratovarius mögött hasonló karrierív áll az én olvasatomban, mint a Queensryche esetében. Oké, a példa nem teljesen releváns, nem fedi egymást a két életút teljesen, de a görbék fő ívei ugyanazok. Egy ígéretes, erős, felívelő kezdés után az ezredfordulóra felértek a(z immár úgy fest, mondhatjuk) csúcsra, ráadásul az akkori siker nem öt perc alatt jött, sok albummal alapozták meg, a lassabb építkezés pedig tartósabb folytatást is ígért. Abban a korszakban tényleg tündököltek, a Destiny vagy az Infinite alapművek, az Elements Pt. 1., de még a 2. is bőven sok remek pillanatot hozott. Aztán jött egy furcsa bicsaklás, ahol belül és zeneileg is félremehetett valami: Timo Tolkki részéről beindult az ámokfutás, szétszakadni tűnő csapattal, vérben ázó promófotókkal, meg egy Miss K nevű énekesnővel, akitől persze egy hangot sem hallhattunk később. Végül összeszedték magukat, de a szimplán Stratovarius névre hallgató album csúfos bukta volt, az irány meg befalazott zsákutca, jött is a kiadótól az utilapu.

megjelenés:
2022
kiadó:
earMUSIC
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Tolkki végül önmagát írta ki a képből, a megmaradt tagság pedig jobb híján igyekezett a brandet régi fényére polírozni. Ami persze nem olyan egyszerű, egyrészt a romboló hatású történéseket sem lehetett csak úgy szőnyeg alá söpörni, másrészt, ha tetszik, ha nem, Tolkki szerzői zsenije zsigeri összetevője volt a Strato világának, az ő jelenléte nélkül ugyanazt a szintet, urambocsá' mágiát hozni sehogy nem tűnt egyszerűnek. Az ezt követő évek az újjáépítésről szóltak. A név életben tartotta őket, de a bizalmat a közönség felé is vissza kellett építeni. Az ezután jött lemezek felívelő tendenciát mutattak, a maga módján a Polaris és az Elysium is hozta a jó pillanatait, még ha a csúcskorszak elragadó ereje nem is tért vissza. A Nemesis pedig már olyan, a hőskorszakba is beilleszthető slágernótát is kitermelt, mint az Unbreakable. Az irány tehát jó volt, a Jens Johansson / Timo Kotipelto-keménymag pedig még az egyéb tagcserék mellett is egyenesben tudta tartani a hajót.

A Survive már az ötödik album az akkori szakadás óta, és bár ezúttal nem érzek olyan direkten kiugró potenciállal bíró slágerdalt, mint a fent említett, az album egészében mégiscsak elég kompakt, talán nem is véletlen, hogy rég nem voltak ilyen magas listát helyezéseik, mint most. Mindazonáltal, aki egy zenitjén jó eséllyel már átlépett Stratovariustól sokadik nekifutásra is azt várná, hogy örökérvényű dolgaikat állva hagyó produkcióval rukkoljanak elő, most is csalódhat: ami itt hallható, az kellemes, dallamos, de tőlük valójában „kiszámítható" euro-power metal. Óvatos szimfonikus díszítés/dúsítás, harmonikus kórusok, ha a sebességre nem húznak rá, urambocsá' némi rockos húzás is. Kevesebb neoklasszikus elemmel dolgoznak, mint az első korszakban, bár ez a Tolkki utáni érát illetően általános jellemzőnek mondható. És ennek az egész vonulatnak a Strato azért csak a mestere. Lehet mondani, hogy a Survive (is) nélkülözi „AZT" a töltést, ugyanakkor a színvonal itt jó ideje tényleg egységes, szemben azokkal a zseniális és a meglehetősen harmatos között simán hozott nagyobb kilengésekkel, amik anno azért akadtak. Közel hatvan perc is tűnhet soknak, de nincs túl sok opcióm a szűkítésre: nincsenek deklarált dalok, amik lehagyhatóak, kiugróan töltelékek volnának. A hosszú lemezek sem újkeletűek náluk.

Hangzásában egyébként legalább annyira modern, mint amennyire önazonos az egész album. Ha „húzónótát" kellene említenem, az inkább a World On Fire lenne, ahol Timo a régi időket visszahozó szárnyaló énektémákkal pakolja meg a régi slágersablonra felhúzott dalt, esetleg az első kislemezként is funkcionáló Firefly, amit nyilván nem véletlen választottak ki felvezető dalnak, rövidsége, koncentrált energikussága diszponálja erre a szerepre. A nyitó, címadó tétel is kiemelhető, itt Kotipelto az album legjobb/legfogósabb refrénjével operál, tuti leendő turnédal. A We Are Not Alone is ez a fogós vonal, akkor is, ha az elején meg refréntájékán hallható, Casio-ízű lakossági szintitémáktól jobbára lever a víz. Szerencsére nem alapállás, meg nyilván ez szándékos is itt. A Broken exportálható volna az ezredforduló környékére, főleg, ha az erősebben alátolt körítést gondolatban visszább nyessük. Hogy a sebesség is meglegyen, Helloween-irányultságú szaladós-galoppozós dal is akad a megoldásaiban némiképp önfeldolgozós Glory Road képében. Hasonló lelkületű a Before The Fall is, itt sajnálom, hogy az elején bátran elengedett grandiózus kórusokat végül csak a végén hozzák újra vissza. (Hatásvadászat rulez!) A Frozen In Time meg erényeik egy dallamosabb, ritmikusabb oldalát mutatja fel, a szokottnál talán több érzelmet csempészve az énekbe is. Ezúttal egyébként a balladák hiányoznak is, a direkt lírázás elmard, még az ebbe az irányba talán leginkább mutató Breakaway is korrekt power metal hangszerelést kapott. A lemezt záró 11 perc körüli, szinte már progosnak mondható Voice Of Thunder meg példás lezárás, rájuk kevésbé jellemző zenei megközelítéssel.

Only the strong will survive – énekli Kotipelto az első nótában, és úgy tűnik, ha nem is tündökölnek az aranykor fényárjában, a túlélés sikerült, és minden bizonnyal sikerülni is fog.

 

Hozzászólások 

 
#7 zoli 2022-12-21 09:16
Jó album, kellemes hallgatni, de kissé középszerűnek tűnik tőlük. Ezért kár volt hét évet várni. Az előző kettő sokkal izgalmasabb volt.
Idézet
 
 
#6 egy tehénhossznyi 2022-12-19 12:12
Keményedtek , régen nem horzsolt ennyire a gitár.
Idézet
 
 
#5 Dead again 2022-12-18 20:56
Kissé meg vagyok átkozva ezzel a zenekarral. Nagyon tetszik a zenéjük, nagyon tetszik a hangzásuk, ez a lemez is rohadt bika lett, de egyszerűen nem tudok hosszútávon mit kezdeni Kotipelto hangjával. Pedig nagyon jó lemez, nekem visszahozta azt a hőskori feelinget, mikor még húsz évvel ezelőtt a Sonata Arctica Silence albumára nyomattuk a Heroes II-t (vagy néha a III-at) :)
Idézet
 
 
#4 Janecska76 2022-12-17 11:33
Pontosan úgy , ahogy mondjátok!
Az Elementsek óta a legjobb szerintem is.
Nálam ez bizony egy 9-es album. Csak kialakul ez az év is a végére!
Idézet
 
 
#3 robidog1984! 2022-12-16 22:27
Abszolút egyetértek az előttem szólókkal!
Nagyon hosszú ideje az első Strato album ami igazán bejön.
Talán a két Elements óta a legjobb munkájuk!
Idézet
 
 
#2 Tóth József 2022-12-16 22:08
Szintén zenész
Idézet
 
 
#1 Kündücs 2022-12-16 20:59
Nálam hosszú idő után ez az első Strato lemez ami úgy igazából betalált. Meg is lepődtem mennyire
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.