Shock!

A 2025-ös év bizonyos értelemben az underground visszatérések éve volt a magyar rock színterén. A Replika, és év végére az Isten Háta Mögött is követ dobott az állóvízbe, akárcsak a De Facto, akik talán kevesebb figyelmet is kaptak, holott legalább olyan értékes részét képezik a hazai undergroundnak. Ők ráadásul nemcsak a visszatéréssel, de rögtön egy régi-új albummal is „ránk rúgták" ránk az ajtót: a Celebratum 1996-2026 az elmúlt harminc évül legjavát tartalmazza, újragondolt, újravett formában, két eddig nem hallott dallal is kiegészítve. A zenekar alapítójával, Tóth Gyulával mindezek kapcsán ültünk le a próbateremben egy alapos beszélgetésre, ami picit civil vonalon indult, némi jó hangulatú anekdotázással, de gyorsan ráfordult arra, hogy Gyula jelenlegi kiegyensúlyozottságában, s így áttételesen magának a De Facto zenekarnak a létezésében is szerepe van az újragondolt, jó útra terelt civil életvitelének is. A zenekari dolgokat is erről a fonálról fűztük fel.

Mi történt veled az elmúlt időszakban?

Az utóbbi években sok nehézségen mentem át és már az összeomlás végső határán változott meg gyökeresen az életem. Rátaláltam a transzcendentális meditációra, újra sportolni kezdtem, és az égiek is segítettek, így mára elégedett és életerős ember vagyok. Nem újra, hanem talán életemben először igazán. Azt mondják, hogy az újjászületést a teljes szétesés előzi meg. Mielőtt a felsőbb erők újra összeraknak, előtte atomjaidra szednek. Velem pont ez történt. Most már tudom, hogy én soha többé nem leszek depressziós vagy igazán rosszkedvű. Hihetetlen még számomra is az a megerősödés, amit elnyertem végül, és egyáltalán nem bánom a szenvedéseim egyetlen percét sem, mert ide jutottam általa. Soha többé nem fogok egy szál cigit sem elszívni, és valószínűleg inni sem fogok többé. Nem azért, mert nem szeretném, hanem mert nem kell. Felszabadultam az összes gyermekkori traumámtól is, és mára semmilyen démonomnak nem vagyok kitéve, ami az elmémbe fészkelte magát még kiskoromban. Ha az ember 40-50 éves kort megér, elkerülhetetlen lesz az önismeret, az önfejlesztés és a tudatunk kitakarítása. Erre mindenkinek ajánlom a transzcendentális meditációt, amit David Lynch által ismertem meg. Hála neki és Isten nyugtassa! Bár, ha minden igaz, ő most igazán nyugodt és jobb helyen van, mint mi, szóval lehet, hogy a nyugtatás nekünk, itt maradottaknak jobban kell! (mosolyog) Én mindenesetre nyugodt vagyok már most is és erősebb, mint valaha. (mosolyog) A színpadon is úgy tudok most zenélni, hogy jól érzem magam. A Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekaromban most van egy 21 éves lány, meg két 25 éves fiú, én meg 50 vagyok, és nem fáradok el jobban, mint ők. És talán még az is közrejátszik, hogy nincs feleségem, aki leszívná a véremet. (nevet) Jobban belegondolva nem talán, hanem tuti fix! (nevet)

Az, hogy pozitív irányba fordult az életed, összefügg azzal, hogy a De Facto újra aktivizálódott? Vagy csak bele akarom látni ezt a folyamatba?

Hát, is-is. Hamarabb elkezdődött a De Facto-dolog, de a pozitív rezgésszám, amin vagyok, mindent jobbá tesz és könnyebbé. Ha vázlatszerűen nézem: 2007-ben megszűnik a De Facto, majd 2016-ban mégis kijön a Nihil című lemez, majd miután elhalt az a dolog, pár évig még vergődtünk. Valamikor akkortájt, amikor még nem csuktuk be újra a kapukat, de olyan nagy illúziók már nem voltak, valahogy felmerült, hogy nevezzünk be az Eurovíziós Dalversenyre is. Összedobtunk egy dalt, ez volt a Fehér hó, beadtuk, de természetesen semmi nem történt, viszont volt egy új dalunk. Ez pedig a csírájává vált ennek az egésznek, ami miatt most itt ülünk. Ha már volt egy új, gyorsan csináltunk egy másikat is, aztán akkor már csinálunk egy egész lemezt. Így indult, küldözgettük is az ötleteket, végül valahogy mégis elhalt az egész. Ez egyfajta folyamat, az egyik nem küldi, aztán a másik, aztán egyszer csak már nem beszélünk róla. Viszont közben kezdtük el felvenni a régi dalokat is újra. Azt meg azért, mert Geőcze Zoltánnál, a korábbi gitárosunknál rögzítettük a szintitémákat, és amikor kilépett a zenekarból, nem adta ide a felvett sávokat, annyira „korrekt" volt... Ezért arra kényszerültünk, hogy azokat felvegyük újra. És ha már ezeket újra kellet venni, jött az ötlet, hogy vegyük föl a komplett számokat is, azokat, amiket élőben is játszunk, hogy legyen már meg faszán is.

Ez volt tehát a mozgatórugója, hogy létrejöjjön a Celebratum? Egy új dal, és hogy rá voltatok erre az újból felvételre kényszerülve?

És hogy mostanra megvan bennünk az a tudás, ami az Empíreum lemez idején például még hiányzott. A dalok meg ugyanazok, csak össze tudtuk gyúrni. Ráadásul ma úgy is szólalnak már meg, ahogyan akkor is kellett volna. Én is ötven leszek már, de ez a lemez nem olyan, mintha öregek csinálták volna. Talán mert mindannyian azóta is zenélünk. A fejlődés elkerülhetetlen volt. Nekem egy régi álmom teljesült ezzel a lemezzel. A De Facto-ra nagyon jó érzéssel gondolok vissza mindig, de ez a lemez felrakta az i-re a pontot. És ezért Horváth Pityunak örökké hálás leszek, mert ő volt a lemez zenei producere és ha ő nincs, ez a lemez sincs. Ez a lemez tökéletes lezárása a De Facto-történetnek, ha itt abba is marad.

Ha visszaugrunk a kezdetekhez, én a korai időkben is inkább korszellemet érzek, nem azt, hogy kevés vagy rossz lett volna. Kicsit az első anyag még olyan volt, mintha valami F.O. Systemet hallanál, talán épp az ének miatt is.

Ezt az F.O. System-párhuzamot én nem érzem bele, de el tudom fogadni, mert mindenki mondja. De az alkotó máshogy látja ezt, annyira más dimenzióból nézi a saját dalait az ember, hogy nagyon nehéz elvonatkoztatni. Annyiban meg is tudom erősíteni talán, hogy akkoriban nagy hatással is volt rám az F.O. System. Ott voltam az utolsó koncertjükön is a PeCsában, mielőtt feloszlottak. Egy cure-os barátnőmtől kaptam ezt a bennfentes infót, hogy ez utolsó koncert lesz. És aznap tényleg fel is oszlott a zenekar, bármit is mondanak egyébként. Innen is köszönöm Kiss Emesének! (nevet)

A De Facto is feloszlott párszor, és mindig úgy is volt, hogy akkor most vége, végül mégis itt beszélgetünk új anyagról, új koncertekről.

Ez igaz, de én ezeket ugyanúgy komolyan gondoltam, mint akkor ők. Talán Jerabeknél (Jerabek Csaba, F.O. System / basszusgitár – SzG) véltem felfedezni, mintha lett volna ebben egy kis lezáratlanság. Meg nem is mindenki gondolta ezt ott sem feltétlen egyformán. Egyébként magyar vonulatban két zenekar volt, ami tetten érhető hatással volt rám: zenében az F.O. System, az is csak az Antique anyagon. Szövegileg viszont egy másik magyar zenekar szövegei voltak rám hatással. Matyi szövegei hidegek, én romantikusabb vonalat képviseltem. Rám Baradlay Ricsi szövegei jobban hatottak a The Perfect Name-ből. Ricsi szövegeivel, nem tudom, mennyire vagytok képben...

Hogy őszinte legyek, nem igazán. Azt tudom, hogy a Garázs III. válogatáson volt egy daluk, de ennél többet nem ismerek tőlük.

Az első lemezük, a Könnyek és virágok nagy hatás nálam, az Evangeliom lemezünkön például  a Háttal a mennynek egy az egyben olyan szövegileg. Kisduda Árpival (a De Facto korábbi billentyűse – SzG) is beszéltük ezt, vele szövegileg, zeneileg is nagyon egy húron pendültünk mindig is és emberileg is közel áltunk, azért is találtunk egymásra annak idején. Majdnem, hogy főhajtás a The Perfect Name szövegvilága felé. De visszatérve, ez az F.O.-vonal csak akkor volt jellemző, amikor az Antique után elkezdtem bátrabban dalokat írni, akkor már más hatások voltak érezhetőek. Az Empíreum idején főleg az akkori, már lágyabb Anathema, de a legnagyobb hatásom a The Mission zenekar volt, és Wayne Hussey patetikus világa bennem is ott van. Ugyanolyan romantikus álmodozó vagyok. Csak ma már nem hajszolom a Mennyországot mert a meditáció révén, bármelyik általam kiválasztott percben eljutok oda. Egyébként most készül az első önálló albumom, ami 2026-ban jön majd, oda is ugyanolyan romantikus, melankolikus szövegeket is írtam csak sokkal kifinomultabbak, bár az egy szintetizátoros popzene lesz. Egyszerre lesz emészthető, de művészi is. Én úgy hívom, hogy atmoszférikus pop! (nevet)

Annak mi volt az oka, hogy az Antique-on még nem te énekeltél?

Nem akartam énekes lenni sosem, ez ilyen egyszerű. Nem is gondolkoztam ebben a dimenzióban. Az első komoly kedvencem eleve a Depeche Mode volt, úgy hetedikes koromban, úgyhogy ilyen szintis zenéket képzeltem el, hogy majd ilyesmit csinálok, ha zenész leszek. Aztán amikor Ecsegfalváról elkerültem, a középiskolában Diós Peti barátom révén ismertem meg olyan zenéket, mint a New Model Army, a Nephilim, a Mission, a Sisters of Mercy. Ezekehez képest a Depeche diszkónak tűnt, és hát 16 évesen nem igazán vagy elnéző, úgyhogy a Depeche Mode ment is a kukába. Később persze megenyhültem. (nevet)

Eleve hogyan jött ebből így a De Facto zenekar?

A zenekart Horváth Misivel alapítottuk, ami úgy történt, hogy Ecsegen találkoztunk a Berettyó vendéglő női vécéjében. De ne kérdezd, hogy mi a faszt csináltunk ott! (nevet) Pont valamelyik nap került szóba, amikor beszélgettünk Misivel, de csak annyi a biztos, hogy átjött Ecsegre csajozni, mert Kisújt már kinőtte csajozásilag! (nevet) De gőzöm nincs, én miért mentem be, viszont bementem, és láttam ott ezt a fura, sapkás gyereket. Ő akkor nagy Machine Head-rajongó volt, és kurvára úgy is nézett ki, mint az akkori Robb Flynn.

Valahogy nem látom a pillanatot, ahogy jön a felismerés, hogy „ez a karakter kell nekem egy De Facto féle zenekarba!″

Jó, de volt rajta egy kötött pulóver, amit a tesója csinált, és azon a The Sisters Of Mercy logója volt! (nevet) Misinek volt már korábban egy Toxic Terror nevű thrash metal zenekara, kábé a Kreator vonalán. A Sistershez, ami közös pontunk volt, úgy jutott el, hogy abban az időben a Kreatornak is volt az Endorama lemeze, amiben nekik erősen ott a hatásuk. Elkezdtünk dumálni, aztán végül ott, a mosdóban meg is alapítottuk a zenekart! Akkor még nem volt nevünk, viszont nekem korábbról volt már egy De Facto nevű formációm, abban még Nyúzó Binci basszusgitározott, meg egy másik ecsegi barátunk, Fogarasi Bandi dobolt. A De Facto név egyébként úgy jött, hogy Bandika hozott egy politikai kisszótárt, amiben vagy ötven nevet kijelölt, ami bejött neki, én meg ráböktem, ahol kinyitottam, hogy akkor legyen ez. De a lényeg, hogy mi akkor ott Misivel eldöntöttük, hogy mindketten gitározni fogunk, a név meg adott volt. És már az Antique kazetta előtt volt egy hatszámos anyagunk, aminek az volt csak a címe, hogy De Facto '96. Azt még a kisújszállási művelődési házban vettük fel, egy egyszerű demófelvétel, de ezt már elküldtük a Hammernek is, bár valójában nem volt annyira erős. Klasszikus módon terjesztettük: felmásoltuk kazettákra, és ingyen osztogattuk koncerteken. Abból a hatból egy, az Alkony lett, ami utóbb az Antique-ra is felkerült, azt éreztük később egyedül elég erősnek. Mivel úgy terveztük, hogy mi nem leszünk énekesek, de valakinek meg el kellett énekelni a dalokat a próbákon így Misi vállalta ezt és úgy maradt egészen a kiválásáig. Meghallgatásokat is tartottunk, mindenképp szerettünk volna egy jó énekest. Végül az Antique dalait Horváth Misi énekelte fel, de mai füllel meghallgatni... Az az anyag nemrég került fel például a Spotify-ra, de nekem kábé fizetni kellene szerintem, hogy meghallgassam! (nevet) De fura is lenne, ha éjjel-nappal azt hallgatnám, vagy jónak találnám ennyi év után. Viszont mindenképpen kedves emlék a szívemben az a korszak és az akkori tagok is.

Mikor kerültél mégis te a mikrofon mögé?

Az Empíreum felvétele előtt, amikor már kitűztük a stúdiózás időpontját. Ráadásul a HSB Stúdiót foglaltunk le, ami egy nívós helynek számított. Az egyik próbán volt Misivel egy nézetkülönbségünk, ami végül még a lemezfelvétel előtt ahhoz vezetett, hogy kiszállt a zenekarból. A stúdiót meg már kifizettük, és oké, hogy nem nyelték volna le az előleget, ha akkor nem megyünk, de legalább egy évet csúszott volna az egész. Amikor Misi kiszállt, azért volt gáz, mert ő énekelte volna az összes dalt, ahhoz is igazítottuk őket. Azért is olyan gyenge ének szempontjából az Empíreum, mert sem tudásom nem volt még áttranszponálni a dalokat, meg maga az áttranszponálás miatt eleve is másként szólt minden. A mostani új felvételeknél ezt például úgy oldottam meg, hogy nincs áthangszerelve semmi, csak egy oktávval fentebb énekeltem. De ezt most már meg tudtam csinálni technikailag, akkor viszont még nem, mert hát addig túl sokat nem is énekeltem.

Azt tudtad azért, hogy alkalmas leszel az énekes szerepre?

Már voltak próbálkozásaim, az Antique-on is volt egy, az Utolsó könnyek. Azt azért én énekeltem, mert annyira személyes volt, a lemeznél pedig az Összetört szivárvány merült fel, leginkább. De ekkor még mindig abban a fázisban voltunk, hogy majd keresünk rendes énekest, csak abba meg elfáradtam eléggé. Szóval, hogy az, hogy énekes lettem a zenekarban, lényegében a véletlenen múlt, és ugyan vannak a lemezen pontok, ahol pont el vannak találva a magasságok, összességében nem vagyok elégedett. A hangzásával sem vagyok megelégedve, de még mielőtt azt gondolnád, hogy utálom azt a lemezt, nem erről van szó, csak hallgatni nem szeretem. Viszont tud valami olyat, amit utána semelyik másik sem, valószínűleg, mert azt a fiatal korszakot nem lehet később reprodukálni. Akkor annyi idősen erre voltunk képesek, és Maxék (Scheer Viktor, HSB stúdió – SzG) ki is hozták belőlünk, amit tudtunk. Összességében az a drámai szituáció, hogy Misi kiszállt, az indított el az éneklés útján. A kényszer szülte ezt a megoldást, de nagyon hálás vagyok, hogy így alakult. Vallom, hogy előbb-utóbb eljutottam volna erre a következtetésre, hogy a saját dalaimat jobb, ha én éneklem, de jobb előbb, mint utóbb. Misinek hálás vagyok az együtt töltött évekért. Amikor elkezdtük a zenekart, ő volt a tapasztaltabb és sokat tanultam tőle. Ezt sosem fogom elfelejteni neki, hogy leállt egy ilyen világ senkivel, aki akkor voltam... De később nagyon túlnőttem ezt az állapotot, mert bennem sokkal nagyon akarás volt a fejlődésre, míg Misi megmarad örökké annak a szeretnivaló gimis srácnak, aki rajong a zenéért és hobbiból elgitározgat egy amatőr bandában, ha van ideje. Én sosem voltam ilyen. Én nem tudok valamit csak úgy csinálni. A tűz bennem sokkal erősebb ennél. Ezért amikor eljött az idő, elváltak útjaink. Törvényszerű volt.

Most az újbóli felvételnél mennyire nyúltatok bele a régi dalokba?

Vannak, amik nagyot változtak, bármelyik Empíreum-dal például, viszont az Evangeliom dalainál már nem egyértelmű. Sőt, az Álomút például nem is lett jobb, mint régen volt. Jobb a hangzása, főleg dob tekintetében, mégsem lett jobb, csak másabb. De ott az Angyalszív is, amire ugyanez igaz. De az egységes lemezhangzás miatt mégis újra felvettük ezeket a dalokat is. Amúgy meg kurva jók lettek így is, csak nem lettek jobbak.

Én a Keresztnél is ezt érzem amúgy.

A Kereszt is, igen. De egyértelmű, az Antique hangzása elég szar volt. Az Empíreum sem jó még, az Evangeliom viszont már nem rossz, és onnan már nem lehet akkorát villantani hangzásban. Az Antique dalainál van a legnagyobb változás, de azért, ha a Tűzéget vagy a 999-et meghallgatod az új lemezen, mindenben sokkal jobbat kapsz, mint eredetileg volt. De a nagy ugrás az Empíreum és az Evangeliom között történt. Emlékszem, amikor Regi (Regenye Zoltán, HSB stúdió – SzG) masterelte az utóbbi anyagot, mondta is, hogy „na, egész jól énekelsz, múltkor amikor itt voltál, csak tátogtál, mint a hal!" (nevet) A Kereszt egyébként még az Empíreumra ment volna fel eredetileg, de aztán megtartottam a következő albumra. Már éreztem, hogy bár ugyanaz a vonal, mégis már egy másik fejezet. A hittel kapcsolatos, útkeresős szövegek mellé bejöttek más gondolatok is, és ez a dal egy nagyon jó kapocs volt a kettő közé. Meg keményebben is szólt már mert akkor nagy hatással volt rám a Paradise Lost, a Moonspell és a többi. Ezért több karcot engedtem be a koncepcióba.

Az akkori karcosodás jót is tett a zenekarnak meg a lemeznek is.

Akkor egy nagyon erős zenekari tagság volt, Holly Balázs (basszusgitár – SzG) a Land Of Charonból beszállt, az Evangeliomot már vele vettük föl, és ő adott nekem egyfajta hitet. Emberileg nagyon jól kijöttünk és a mai napig is ez így van. Árpival ugyan rengeteg súrlódásunk volt, de azt meg humorral mindig el tudtuk kenni, akkorra már eléggé éreztük, mit akar a másik zeneileg. Egy agyként tudtunk gondolkodni, ha dalt írtunk. Az ő kiválása a De Facto-ból egyszerre volt súlyos tragédia, de valahol az is törvényszerű volt. Árpinak is megvan a maga útja, mára kirajzolódott világosan.

Hol tört aztán meg ez az ív? Mert akkor tényleg érződött, hogy megy fölfelé a zenekar.

A Geőcze nevű akkori gitárosunk nagy szerepet játszott abban, hogy totál szétesett a zenekari egység emberileg. Életem legnagyobb hibáját követtem el a De Facto szempontjából, hogy bevettem a zenekarba és megbíztam benne. Nem haragszom ma már semmiért, de a tények makacs dolgok. Mi is hibáztunk és ma már magamat is másként látom abból az időből. Bizony volt honnan nekem is megfejlődnöm a mai állapotomat... Folytatva a többieket, Hary Attilára (dob – SzG) meg mindig is lehetett számítani, ez a mai napig is így van. Én mentem előre, törtem az utat, a többiek meg jöttek utánam, biztos hátteret biztosítva és ez nagyon jó, amíg így lehet menni. Mindig kell egy vezérbarom. (nevet) Ennek a stratégiának Geőcze vetett véget azzal, hogy hátulról mindenkinek a fülébe sugdosta a mérgező gondolatait, de „face to face" sosem konfrontálódott velem és másokkal sem. Én az egyenes beszéd híve voltam mindig. A sunyiskodást legkorábban felismerő Holly Balázs elsőként lépett ki, majd Árpi is követte egy pocsék veszekedés után. Nehéz időszak volt ez mindenkinek, és sokat tanultam belőle, de annyi jó volt benne, hogy Kocsis Pisti így került be a zenekarba, aki pedig barátként is fontos szereplője az életemnek azóta is. Azóta Árpival is rendeződtünk és jobb a kapcsolatunk, mint előtte. Zoltánnak pedig a legjobbakat kívánom és szívből remélem, hogy neki is sikerült fejlődnie emberileg. Volt hova neki is, akárcsak nekem. Lehet, hogy keményen fogalmazok vele kapcsolatban, vállalom, és nem érzelmek vannak a szavaim mögött, hanem így utólag kendőzetlenül így tudom elmondani. Fontosnak tartom, hogy ha ezeket olvassa valaki, akkor ezt úgy értelmezze, hogy ez a történet már régen volt és az akkori önmagunk ennyit tudott. A hibáinkból tanulunk és a hibák szükségesek a fejlődéshez. Mint ahogy a szenvedés és a fájdalom is. Ma már remélem mindannyian jobbak vagyunk.

Zeneileg is módosult ezzel együtt az Evangeliom után a zenekar.

A Karizma lemez előtt már elterveztem, hogy kicsit másabb zenét akarok csinálni, kevésbé metalosat. Az olyan zenék, mint a Marillion, a The Mission, amiben bontogatós, szép gitárok vannak, szép éneklések, ilyesmit, nem is volt bennem annyi düh, ami kell azért a metálhoz. Az Evangeliom pont ezért is olyan sötét és kemény, mert akkor ezek akkor bennem voltak. A Karizma már simán csak melankolikusabb, de a zenében találtam egy megnyugvást, és azt szerettem volna megjeleníteni. Meg egy kicsit az is benne volt, hogy jó lenne már úgy zenélni, hogy több embert is elérjünk, és úgy gondoltam akkor, ez jó út lehet ehhez is. Ami nem feltétlenül igaz, de akkor azt gondoltam.

Végül miért akadt meg akkor a zenekar?

Volt egy tehetségkutató Gyömrőn 2007-ben, ahova meghívtak akkor zsűritagnak, meg hogy játsszunk is egyet a zenekarral, Geőcze akkor mondta meg, hogy kiszáll. Akkora én már csináltam az Ultrafilmet, ami egy filmeket kiadó meg forgalmazó cég volt, és annyira szerettem csinálni, hogy ez valahogy kitöltötte az életem kreatív részét is. Meg a De Factóból is valahogy ki akartam már szakadni. Nem végleg, csak más dolgokat is szerettem volna kipróbálni. Az, hogy a Karizmát is puhábbra vettem, előjele volt annak, hogy kezdtem összeszorítva érezni magam ebben a zenei közegben. Kinyílt a fókuszom. Nyitottabbnak éreztem magam zeneileg és szövegileg is. Keretek közé szorított a zenekar sokféle értelemben. Ez a bizonytalan pillanat hozta magával, hogy ugyan rengeteg tervem volt a De Factóval, de egyben frusztrált lettem, mert szűknek éreztem a keretet, amiben létezhettem.

Ezután jó kilenc év eltelt lemez nélkül, majd egy rövid pillanatra akkor úgy tűnt, visszajön a lendület, aztán az is újra elhalt.

Elkövettem azt a hibát, hogy Geőczét újra bevettem a zenekarba, mert úgy tűnt, hogy a régi dolgok nem fognak újra előjönni, de ehhez képest még rosszabb lett. A részletek nem fontosak, és nem is illene kiteregetnem. Megjelent nagy nehezen a Nihil, de annak lemeznek a munkálataira nem szívesen emlékszem vissza. A pali teljesen alkalmatlan a kompromisszumra, és ráadásul sokkal magasabbra pozícionálja a tudását, mint ami valójában. Azután, hogy méltón elbúcsúztattuk egy koncert alkalmával, akkor kezdte el igazán gáncsolni a zenekart. Szerintem azt hitte, hogy nélküle végleg meghalunk. Mi azonban nem törődtünk ezzel, és nem álltunk le. Ekkor szállt be Horváth Pisti, aki a szíve-lelke lett a zenekarnak. Nemcsak azért mondom, mert az unokaöcsém, hanem mert ez az igazság. Ezután elkezdtük ezt a lemezt is felvenni, még 2017-ben. Három szám hiányzott már csak, hogy felénekeljem, aztán elhalt valahogy a sztori. 2018-ban volt a búcsúkoncert a Dürerben, és bárki kérdezte, hogy lesz-e még De Facto, mindig azt mondtam, hogy nem. Az akkor befejezés oka az időközben alaposan megváltozott hazai zenei szféra volt. Röviden: pár száz embernek nem érdemes működtetni egy zenekart.

Amikor a Nihil után újra megállt a zenekar, az egy veszteségpont volt számodra? Volt lelki teher, hogy most valami tényleg véget ér?

Nem. Akkor egyáltalán nem, de igazából utána sem. Lehet azért nem, mert tudtam, mindig, hogy ez a kártya ott van a zsebemben, és akkor húzhatom elő, amikor akarom, nem függök mástól. De jó, hogy nem féltem ettől. Akkor muszáj volt elengednem, mert frusztrált volna. Azon utólag már nincs értelme agyalni, hogy igazam volt-e vagy sem. De a mai tudatommal azt állítom: mindig minden úgy jó, ahogy történik. Még ha akkor, ott nehezen is fogadjuk el.

Innentől újabb hét év tetszhalott állapot jött.

2024 decemberében Nyúzó Imi (ex-Garden Of Eden – SzG) meghívott az akkor még működő Vokál Bisztróba, hogy játsszak akusztikban pár Bud Spencer számot, és játszottam másik alkalommal új saját dalokat is egy szál gitárral. Volt jó pár ismerős, egy csomó régi figura, és persze jöttek részegen, hogy neked a De Factot kell csinálni Gyula, neked az az életed! Jól, van persze, hogyne. Aztán, hogy de jó lenne egy Nightbreed fesztivál is újra! Végül mondtam, hogy jó, ha Nyúzó összekalapálja újra a Garden Of Edent, én összekalapálom újra a De Factót, és csinálunk egy Nightbreedet Ecsegen. Binci persze rögtön jött, hogy simán megcsináljuk, amiből aztán persze nem lett semmi! (nevet) De a lényeg, hogy bennem csak elkezdett valami mocorogni. Ha lesz fesztivál, meg lesz De Facto, akkor ahhoz legyen új lemez, amit már felvettünk majdnem teljesen ugye. Felhívtam Pityut, meg Kocsissal is talákoztunk, és elkezdtünk beszélni róla, hogy már csak három számot kell felénekelni. Pityu végül azt mondta, oké, csináljuk, de akkor az egészet vegyük újra mindenestül, mert azóta sokkal jobb hangmérnök lett, és sokkal jobban meg tudná csinálni.

Miért pont ezeket a dalokat emeltétek ki végül a Celebratumra?

Mindig ezeket játszottuk élőben, már sok éve. Így egyrészt azokat a dalokat akartuk méltó formába önteni, amiket a koncerteken rendszeresen hallasz tőlünk. Gyakran megfogalmazódott bennem, hogy milyen szar már, hogy eljátsszuk élőben tök faszán, aztán hazamennek, és berakják a lemezeket, és hát az nem épp úgy szólt. A másik, hogy figyelembe vettük, milyen dalok fontosak. Nekem az Angyalszív például nem annyira, de azt szeretik a legtöbben, így nem volt mese. Ami Kordának a Reptér, az a De Factónak az Angyalszív! (nevet) Nem lett jobb, mint az eredeti, mint volt, inkább másabb és ugyanolyan jó. Markánsabb, gothic metalosabb, dörögnek alatta a gitárok, az eredetiben alig hallható szintetizátorok is kristálytiszták. Számomra a legizgalmasabb a 999 a hidegrázós a vokálokkal, a Meghalni a mennyben ezzel a fékevesztett énekléssel, egész más. A Tűzég pedig a kedvencem. Az Antique dalok meg azért is kerültek be, mert Pityu, ezeket gyerekkorában állandóan hallgatta, így neki ezek a legfontosabbak.

Nincs viszont dal a Nihil lemezről, ami az egyedüli szakadár ilyen szempontból. Az az album miért lett partvonalra állítva?

Az az album úgy született, hogy Geőcze eredetileg nem engedett volna senkit be a zeneírási fázisba. Nekem átküldte a szerinte kész zenei alapot, aztán volt, amit könnyen, volt, amit nehezebben, de formára faragtunk. Tulajdonképp a vadhajtásokat kellett lenyesni, mert néha annyi mindent rakott egy dalba, hogy tízhez is elég lett volna. De még így is túzsúfolt. Ő valahogy ötletekben, nem dalokban gondolkodott mindig is. Örök amatőr... Nagyon nehéz csökönyös emberekkel együtt dolgozni, akik pedig azt hiszik, a spanyolviaszt is ők szarták, azokkal pláne. Nincsenek jó emlékeim erről az időszakról. Emellett a szerzői jogi kérdések miatt sem szerettem volna Nihil dalt a Celebratumra.

Ott gyakorlatilag produceri feladatot láttál el csupán?

Inkább úgy mondanám, hogy ezt csak konszenzussal lehetett vele megoldani, és az is csak nehezen járható út volt, ezért megmondóembernek nevezni magam egy ilyen szituációban túlzás lenne. Próbáltam megtalálni azt, amiben még ő is partner. Azt hitte, hogy megengedheti magának ezt, ami abból adódik, hogy ez nála, a saját stúdiójában készült. De összességében azt tudom mondani, a Nihilről azért nincs dal, mert nincs igazán érzelmi kötődésem a dalokhoz. Az érettebb, hogy azt ne mondjam, költőibb szövegvilágra viszont a mai napig büszke vagyok, de ezzel együtt sem állnak közel hozzám lelkileg.

Az nem merült fel, hogy újra gitározz is, mint a régi időkben?

Nem, mert amikor valaki gitározik és énekel is egyszerre, aztán leveszed a gitárt róla, nem nagyon tud magával mit kezdeni. De aztán aki meg csak énekel, annyira rááll arra, hogy azt függetleníteni, főleg ha még olyat is játszol mellé, ahhoz is idő kellene. Illetve most annyiban mégis gitározom, hogy akusztikus gitár mellett énekelek, amit meg akkor nem csináltam, ennyi változott. A zenekar egyébként ugyanaz, mint utoljára volt, Bangha Tomi, Hary Attila, Kocsis Pisti, Horváth Pityu, meg én.

Mindenki könnyen hadra fogható volt?

Nagyon.

Sok év után ez nem feltétlen papírforma.

Hát Bangha Tomi meg Haris például eleve soha nem is hagyták volna abba. Sőt, ha rajtuk múlna, ma is lenne De Facto szerintem. Csak hogy ne őket okolja senki a feloszlásért, azért mondom. Mindig szívvel-lélekkel ott vannak, rájuk mindig lehet számítani. Nagyon szeretetre méltó mindkét pali. Kocsis Pisti már nem ennyire lelkes. Ő nagyon szívesen részt vesz a projektben, ha csak néha van, de állandóan már nem szeretne ezzel foglalkozni. Horváth Pityu is hasonló. Mindketten nagyon elfoglaltak is. Én meg csak akkor tudok a De Factóval foglalkozni, ha szívből jön. Most például egy darabig tutira nem foglalkozom vele, mert sok volt a lemezkészítés, a két Nightbreed fesztivál meg a többi. Az is lehet, hogy utoljára foglalkoztam ezzel. Tudom, ezen már csak mosolyogni lehet, de így gondolom. Most teljes figyelmemet leköti a saját zenei projektem, ami 2026 tavaszán debütál, és teljesen be vagyok zsongva. 0-24-ben ezzel foglalkozom.

Fizikai megjelenés is lett végül, a CD-t az októberi koncerten lehetett először kapni.

Szerencsére a korábbi kiadói kapcsolatot sikerült leválasztanunk, így én adtam ki, magánkiadásban, ahogyan a Karizma is megjelent annak idején. Pólóval együtt elő is lehetett rendelni, és az októberi koncerten lehetett először megvásárolni is, de a zenekar mailcímén vagy a Facebook oldalunkon továbbra is rendelhető.

A Nightbreed fesztivál visszahozását hogy élted meg?

Hihetetlenül jó élmény volt. Az volt, amit előre meg is jósoltam, mindenkinek fülig ért a szája, nagyon sok olyan ismerős volt, akivel akár már tíz éve, vagy még régebben nem láttuk egymást. Meg mikor volt utoljára Ecsegen Nightbreed? Jó tíz éve már, és már az sem ugyanaz volt, mint a régiek. Ez most... Ilyen még sosem volt. Nem olyan volt, mint a régiek, de hasonló, és nagyon jó. Amikor a Land Of Charon zenekar elkezdett játszani, többen elkezdtünk bőgni, mint a csecsemők, a backstage-ben is mindenki könnyezett. Ott is nagyon jó volt a De Factóval zenélni, nagyon jól is szóltunk. A Land Of Charonnál is ugyanez volt, ott például soha nem értették így a szöveget a régi koncerteken. De nem azért, mert Janeth (Veress János † – a Land Of Charon egykori alapítója, énekese – SzG) nem artikulált olyan jól, inkább a lehetetlen körülmények miatt, amik közt annak idején mind működtünk. Most meg egy nagyon jó hangmérnököt, egy nagyon jó csapatot sikerült levinni Ecsegre, a sráccal évek óta dolgozom. Összesen úgy négyszázan voltunk, és egy sem akadt, aki nem volt odavaló. Ez volt a cél az analogos koncert kapcsán is. A szívem tele van hálával, hogy még egyszer, illetve kétszer ezt átélhettük. A közönség nélkül nem sikerült volna és a zenekaroknak is hálás köszönet. A Janeth emlékére adott két koncert miatt is nagyon hálás vagyok. Az öreg mohikán Janeth, ahol most van, onnan ezt érzékelnie kellett valahogy, akkora volt a szeretetünk és a tiszteletünk irányába. Ez a legtöbb, amit ember elérhet ebben az életben, hogy halála után tíz évvel ilyen eseményen, ilyen emberek, ilyen módon emlékeznek meg róla. Ott volt velünk, többen is ezt éreztük.

Nyilván meg kell kérdezzem, hogy ha már újra volt Nightbreed, ha újra van De Facto, mit hoz majd a jövő?

A többiekkel egyeztetve abban állapodtunk meg, hogy minden évben lesz legalább egy koncert. Sőt, minden évben a koncert előtt kihozunk egy új dalt, vagy kettőt. Aztán nem tudom, ebből az egész tervből mi lesz majd, ez csak egy beszélgetés volt. És ha már a lemez kijött, valamit kéne vele kezdeni, úgyhogy az a terv, hogy ha kicsit lehűlt már a levegő, mind a tizenkét dalhoz felveszük egy egyszerű, de szépen vágott videót. Mivel én vágom, meg utómunkázom, azt kell csak kifizetni, hogy valaki felvegye, ezt a munkát szeretném belerakni, mert tényleg azt érzem, hogy jó az anyag, szépen is szól, megérdemli, hogy beletegyük az energiát. Akár olyan emberhez is eljuthat, aki sose hallott rólunk, ráadásul most nincs is másik zenekar, aki ilyen zenét játszik itthon. És ha isten is úgy akarja jövőre is csinálunk majd egy harminc éves jubileumi koncertet is. De azt, hogy ez a Nightbreed keretein belül lesz-e, még nem tudom megmondani. Nightbreedet 2030-ban szeretnék biztosan újból csinálni. De lehet, hogy ezekből semmi nem lesz. Egyet biztosan tudok mondani a De Facto és a Nightbreed kapcsán: semmit nem tudok előre, és semmi sem várható. Mindig az érzéseim hívják elő ezt a két dolgot az életemben. Így, ha nem lesz olyan érzésem, akkor nem lesz semmi. Ha mégis, akkor az ajándék lesz, és találkozzunk majd ott és akkor!

Koncertfotó: Edőcs Bálint