Shock!

július 06.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Steve Vai: Inviolate

stevevai_cNem én vagyok Steve Vai legnagyobb rajongója, és ez régen is így volt. Steve Vai viszont az a zenész, akit soha nem lehetett figyelmen kívül hagyni, bármilyen érzelmeket is táplált az ember a művészete iránt. Amolyan „se veled, se nélküled″ viszonyban álltam vele az elmúlt harminc évben, mert noha szuggesztív fellépése, színpadi egyénisége és megfellebbezhetetlen muzikalitása ámulatba tudott ejteni, addig absztrakt zenei kísérletei hallatán sokszor csak a fejemet fogtam. Whitesnake-beli ténykedése sem töltött el feltétlenül örömmel a jó néhány zseniális momentum dacára, szólómunkásságát pedig máig szelektíven kezelem. Viszont nagyon fontos vele kapcsolatban, hogy míg kortársai közül sokan önmaguk karikatúráivá váltak, mások pedig kiüresedett paneleket pufogtatva süppedtek az unalom tengerébe, addig ő mindvégig izgalmas és előremutató módon, fáradhatatlanul kutatta a hangszeres zenében rejlő kiaknázatlan lehetőségeket.

megjelenés:
2022
kiadó:
Mascot
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Nincs ez másképp most sem. Tulajdonképpen elég volt egyszer hallani az új album grandiózus központi tételét ahhoz, hogy világossá váljék, Steve számára továbbra sem opció a biztonsági játék, fáradozásai a gitár evolúciójának előremozdítása és szélesebb közönségrétegekkel való megismertetése érdekében gyakorlatilag töretlenek. Ami annak fényében egyenesen csodálatra méltó, hogy – mint februárban vele készített interjúmban elmondta – válloperációját követően szinte újra kellett építenie manuális képességei zömét és késhegyre menő csatákat vívott önmagával az album készítésekor. Persze a lemez hallatán ember nem mondja meg, hogy bármilyen nehézsége akadhatott, mert ugyanolyan lélegzetelállító módon játszik, mint bármikor korábban.

Ami viszont nagyon is feltűnő, hogy Vai öregszik, és az is tény, hogy baromi jól áll neki: már nem akar mindenáron megdöbbenteni a kvalitásaival, felidegesíteni groteszk és félig komolytalan gegekkel, vagy éppen megbotránkoztatni szélsőséges agyszüleményekkel. Manapság a dalközpontúság áll nála az első helyen, és mindent megtesz azért, hogy minél rokonszenvesebb témák gördüljenek ki az ujjai alól. Tudvalevő, hogy Steve-re mindig jellemző volt a maximális igényesség, de most, a némileg érthetőbb megfogalmazás okán valahogy jobban átjönnek ezek a nüanszok. Roppant bölcs módon felépített textúrái és különleges hangszerelései pókhálóként szövik be a dalvázak minden szegletét, melyek segítségével egyedülálló módon ágyaz meg a szólógitárnak és teszi magától értetődővé azt. Ezek a struktúrák tényleg annyira evidenssé teszik a hangszert, hogy az ember el is felejti, még az igazán nagy formátumú gitárosok közül is mennyire kevesen veszik a fáradságot az ilyesfajta aprólékos műgondot igénylő munkához.

Az anyag legfontosabb darabja, a Teeth Of The Hydra például egészen döbbenetes zenei monstrum, egyben a Hydra névre keresztelt félelmetes hangszer (egy hét és egy tizenkét húros gitár, egy félig fretless 3/4-es basszus és egy hárfa szerelemgyereke) ősbemutatója és a filmzenés jelleg mellett felsejlenek benne azok a világzenés vonatkozások, amiket az ezredforduló környékén villantott meg először. Ez a gigász hosszú ideje a legjelentőségteljesebb Vai-kompozíció nekem, és az a legszebb, hogy van itt még ilyen: például a Zeus In Chains, ami egy feszes hét húros darab és annyira vagány riffekből áll, hogy napestig el bírnám hallgatni kizárólag a ritmusgitársávot. A kemény oldalt erősíti az Avalancha, ami szinte progmetálos vizekre evez, míg a drámai Greenish Blues és a finom dzsesszharmóniákra épülő Sandman Cloud Mist a nagyívű Vai-balladák hagyományait ápolják elsőrangú módon.

Egyre erősebb az érzés bennem, hogy az Inviolate amolyan definitív Vai-mű, amiben Steve játékának és kompozíciós nagyságának összes lényeges aspektusa megtalálható, ráadásul tök kompakt módon, terjengősségtől mentesen. A Candlepower bizarr ötletessége akár kiadatlan felvétel is lehetne a Passion And Warfare korszakából, a sérülten, egykezes legatókkal abszurd módon feljátszott Knappsack pedig inkább a '90-es közepét, tehát az Alien Love Secrets és a Fire Garden világát idézik. Meglepő húzás viszont a Brian Setzer-hangzást elcsenő, ám inkább dzsesszgitáros Little Pretty, ami kicsit másképp, de azért az Apollo In Color perceit is áthatja. A produkció is igazi Vai, tehát nem valami olcsó gagyi, itt minden úgy szól, ahogy kell. Persze, ha olyan óriások szerepelnek a dalokban, mint Terry Bozzio, Vinnie Colaiuta vagy Billy Sheehan, akkor ez nem is lehet másképp.

Zeneileg nyilván ezer pont az Inviolate, ami egy továbbra is ereje és kreativitása teljében lévő Steve Vait mutat, aki annyi évtized elteltével is képes újat mutatni, sosem hallott forradalmi elgondolásokat véghez vinni, ezáltal pedig újra és újra kivívni a világ csodálatát és elismerését. Ugyanakkor a pontszám talán nem is annyira érdekes, mivel Vai univerzumában egyedül szubjektív tetszési indexről illik beszélni, minden más értelmetlen és felesleges.

 

Hozzászólások 

 
#6 Montsegur 2022-05-17 11:13
Sose voltam Vai rajongó, de a Hydra videót naponta többször megnézem. Lehet, hogy parasztvakítás, de hatásos :)))
Idézet
 
 
#5 Eugen 2022-05-11 08:56
Idézet - szabol:
Köszönjük, Frank Zappa!


És a dobost is köszönjük meg neki!

Amúgy borzasztó látni, hogy a Zappa mellett zenélő fiatalok is már 60-70 éves arcok lettek.
Idézet
 
 
#4 Eugen 2022-05-10 17:37
Vai? Vaó!
Idézet
 
 
#3 szabol 2022-05-10 14:55
Köszönjük, Frank Zappa!
Idézet
 
 
#2 the raven 2022-05-10 12:37
Idézet - Carrast:
ez a faszi 2-3 ligával feljebb játszik mint sok mai "nagy" gitáros

Mindig is ott játszott.
Idézet
 
 
#1 Carrast 2022-05-10 10:23
ez a faszi 2-3 ligával feljebb játszik mint sok mai "nagy" gitáros
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.