Shock!

december 10.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Saffire: Taming The Hurricane

saffire_cA minap szembejött velem egy aránylag frissen alakult glam/hard rock csapat videója, a szokásos képi megjelenítésben: kifestett körmök és szemek, púder, tupír haj, negyed kiló testékszer, színes ruhának csúfolt hálóingek... szóval el tudjátok képzelni. Mindez a manapság reneszánszát élő retróőrületben még nem is lenne olyan vérlázító, ám amikor az énekes megszólalt azon a kiherélt, nyihogó-nyafogó hangján, abban a másodpercben átéreztem Gene Simmons pár évvel ezelőtt tett kijelentését: a rock (tényleg) halott! Mert ha neadjisten a közeljövőben ilyen tehetségtelen bohócok fogják alakítani a műfajt, akkor már tényleg jöhetne inkább az atomháború. De azért nyugtassatok meg: ugye nem ez lesz a rockzene jövője?

Persze a fenti negatív élmények száműzetésére is létezik megoldás. Például amikor ugyanezekben a napokban, csak úgy a semmiből épp szembejön veled a svéd Saffire legfrissebb albuma, olyankor bizony egy szempillantás alatt visszatér a rockzenébe vetett reményem. A skandináv hard rockerek előző lemeze kapcsán sem voltam már rest áradozni, amire nyilván meg is volt az okom, azonban a három-négy esztendeig érlelt új dalokkal, úgy érzem, hogy egy még magasabb szintre emelték az eddig is komoly potenciált magában hordozó színvonalat. Panaszra egyébként annyira nem is lehetett okunk ebben az évben, hiszen ezen a vonalon a bejáratott nevek mindannyian minőségi produkciókat raktak elénk az asztalra. A Black Swan, az újra aktív Thunder és a Treat is nagyon jó formában vannak jelen a színtéren, a fiatalabbak közül pedig a Girish & The Chronicles az, akik még tartják a lelket a műfajban, hogy csak párat említsek az aktuális termésből, de állítólag idén lesz még új Harem Scarem és Winger is.

megjelenés:
2022
kiadó:
ROAR! Rock Of Angels Records
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Az említett alakulatokhoz hasonlatosan a Saffire legnagyobb ütőkártyája is természetesen valahol a mikrofonnál keresendő. A logisztikai területeken tevékenykedő targoncavezetők fizimiskájával rendelkező Tobias Jansson a bevezetőben említett látványos frontember tökéletes ellentéte, ami ugyanúgy a hangi adottságokra is igaz. A fickó egy igazi kincs! Orgánuma a klasszikus Dio-iskola minden apró jellegzetességét magában hordozza, s ha ez nem lenne elég, tegyük még hozzá az Inglorious őstehetsége, Nathan James stílusát is, melyben ugyancsak egyesülnek azok a fajta ellenállhatatlan frazírok, amelyektől egy jól megírt dal a kezdeti parázslást követően valósággal lángra kap, ha engeded neki, hogy utat törjön a lelkedhez. Márpedig ütős dalokból itt aztán nincs hiány, a hangszerelés pedig pontosan olyan feszes és zsigerien természetes, ahogyan ennek a muzsikának meg kell dörrennie, és amitől a hangerőt mindig csak egyre feljebb kell tekerned, annyira magával ragad és beszippant minden élethelyzetben. Külön kiemelném Dino Zuzic küszöbig betorzított Hammond-recsegtetéseit, melyeket folyamatosan röfögtet minden nóta alatt, így az embernek szinte végig olyan érzése van, hogy a néhai Jon Lord és Ken Hensley áttetsző szelleme fülig húzódó szájjal mosolyog a háttérben. E tekintetben a Deep Purple- és a Uriah Heep-hasonlat is adja magát, de valójában a korai Gotthard, a Dio, az Adrenaline Mob, a már említett Inglorious és a Winger veretes-dallamos hard rockja inkább a mérvadó.

Persze sokan legyinthetnének rájuk, amiért valami elképesztően pimasz módon pufogtatják a zenei közhelyeket és a tízmilliószor alkalmazott komponálási módszereket, de mindezeket olyan ízlésesen és ragadósan tálalják, hogy nem tudsz nekik ellenállni. A sokszor csak pár másodperces, a legjobb pillanatokban odaszurkált villantásokkal, illetve a magabiztos nyújtásokkal és az átgondolt figurák összefűzéseiben gazdag szólókkal pedig szintén csak azt bizonyítják, hogy topmuzsikusok. Az olyan dalokkal, mint a zsíros riffekkel hengerlő Mr. Justified, az energiabomba, lüktető-pulzáló címadó, vagy a lehetetlenül dallamos refrént rád zúdító The Rapture, képtelenség tévedni. Ne lepődj meg azon sem, ha esetleg maga a nagy Ronnie James Dio jelentkezne be valamelyik párhuzamos univerzumból, miközben terpeszállásban útjára indítod a headbang-himnusz Read Between The Liest, ami akkora ős-Dio-utánérzés, hogy attól fal nem marad lebontatlan. Csak hangosítsd fel a Hammond-gyilkolós intró utáni málházós bevezetőt, és érteni fogod, mire is gondoltam. A lírai Flight Of A Thousand Wings is az idei év csúcsteljesítményei közé kívánkozik: amikor Victor Olsson gitáros a második refrén után odajátssza azt a melódiát (majd közvetlen utána azt a laza szólót), minden alkalommal elolvadok.

Kíváncsi leszek, ki fogja ezeket a kompozíciókat felülmúlni az idén a műfajon belül, de gyanítom, hogy talán a Winger kivételével gyakorlatilag senki. Az én év végi listámon már most bérelt helyük van, s ha te is nagy híve vagy a nagy elődök nyomait követő újabb kori alakulatoknak, a Saffire neked is kötelező házi feladat kell, hogy legyen. Itt szó szerint MINDEN a megfelelő helyén van, még ha csak okosan kitalált, bejáratott panelekből összerakott biztonsági játékról és múltidézésről van is szó. Ha legközelebb kicsit bátrabbak lesznek, akkor a maximális pontszámot is megkapják. De az is lehet, hogy nem kell ide semmilyen kísérletezés és zenei kalandozás... ez így működik a legjobban, így jó, ahogy van.

 

Hozzászólások 

 
#6 Cseke Feri 2022-05-26 17:57
Idézet - ma:
"A huszonéveseket a cikk elején említett zenekar magával ragadja, ezt meg átlapozzák, mert öregesek."
Pontosan. Ahogy ez történt 35 éve a Poison, Mötley Crüe vs Black Sabbath, BÖC stb. zenekarokkal.

"El kell fogadni, hogy a rockzene ebben a formában nem életképes már." - Inkább úgy fogalmaznám, hogy csak az öregeknél életképes még egy darabig.


Ez is igaz, de igazából nem az újítással meg a polgárpukkasztá ssal van baj, hanem ha mindezek mögött nincs tehetség és tartalom, ellenben hype az viszont van. Életkortól függetlenül hiába vagy nyitott az újra, ha az felszínes. Én úgy látom, hogy a mai fiatalok nagy részénél másodlagos a zene és a külsőségek fontosabbak a tehetségnél. De amúgy szemellenzősnek és túlságosan konzervatívnak lenni meg még inkább gáz. :)
Idézet
 
 
#5 Cseke Feri 2022-05-26 17:53
Idézet - sanyi:
Kedves Cseke Úr! Az első bekezdésről kérdezem, hogy a Maneskin-re gondoltál? :) Most ezt attól függetlenül kérdezem, hogy fikázni akarnám őket, pusztán kíváncsiságból.


Szándékosan nem írtam le a csapat nevét és jobb ha ez így is marad. :)
Idézet
 
 
#4 ma 2022-05-26 07:50
"A huszonéveseket a cikk elején említett zenekar magával ragadja, ezt meg átlapozzák, mert öregesek."
Pontosan. Ahogy ez történt 35 éve a Poison, Mötley Crüe vs Black Sabbath, BÖC stb. zenekarokkal.

"El kell fogadni, hogy a rockzene ebben a formában nem életképes már." - Inkább úgy fogalmaznám, hogy csak az öregeknél életképes még egy darabig.
Idézet
 
 
#3 D.F. 2022-05-25 21:05
A huszonéveseket a cikk elején említett zenekar magával ragadja, ezt meg átlapozzák, mert öregesek. El kell fogadni, hogy a rockzene ebben a formában nem életképes már.
Idézet
 
 
#2 sanyi 2022-05-25 18:10
Kedves Cseke Úr! Az első bekezdésről kérdezem, hogy a Maneskin-re gondoltál? :) Most ezt attól függetlenül kérdezem, hogy fikázni akarnám őket, pusztán kíváncsiságból.

A lemez egyébként kiváló, hogy a tárgynál maradjunk. Én is szívesen hallgatom.
Idézet
 
 
#1 dreambarker 2022-05-25 13:44
Idén eddig nem sok album volt, aminél első hallgatásra többször is felkaptam a fejem. Na, ez ilyen! Ha idei hasonlat, akkor kb. olyan ez a hardrock/heavy metalos vonalon, mint a WOLF új lemeze a heavy/power vonalon. Valóban zúzós és dallamos is egyben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.