Shock!

július 01.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Resurrecturis: Non Voglio Morire

Amikor az ember egy olyan olasz extrém metal együttesbe botlik, amely promó cd helyett egy bolti példányt küld kritizálásra, méghozzá ízléses, digipack kiszerelésben, szövegkönyvvel megspékelve, akkor nehéz nem előítélettel viseltetni mind a csapat, mind pedig az alkotásuk iránt.

megjelenés:
2009
kiadó:
Copro Productions
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Nálam az olasz származás metal zene esetében cseppet sem pozitívum, az meg pláne nem, hogy csak a lemez külcsínébe az olaszok annyi pénzt invesztálhattak, mint sok zenekar csak a hangszereikbe. Ám ez a Resurrecturis főnöke számára valószínűleg természetes, hiszen Carlo Strappa gitáros egy menő marketing menedzser, s a Resurrecturis is voltaképp az ő projektje.

Strappáról egyébként még azt kell tudni, hogy állítólag az olasz grind/death metal egyik keresztapja, mivel a Resurrecturist még 1995-ben alapította. Nos, az valóban jó rég volt már... Ám alapító atya ide vagy oda, Itália nemhogy metal zenei nagyhatalommá nem vált Strappa és társai munkássága nyomán, de a taljánoknak még igazán említésre méltót se sikerült hozzátenniük a bolygó extrém metal kultúrájához, s áll ez a Resurrecturisra is. A Non Voglio Morire pedig a harmadik lemezük, ami egy kétrészes koncepció első része kíván lenni. A nyitó The Origin egy elég közepes death darab blackes begyorsulással, thrashes döngöléssel, s már itt észlelhető az a tipikusan olaszos, steril és vékony hangzás, ami a legtöbb déli bandára oly jellemző. S az a nagy helyzet, hogy ugyanez elmondható az album jó részére is, vagyis nem bűnrossz az, amit a Resurrecturis csinál, de épp olyannyira unalmas és középszerű, mint mondjuk az egyik, talán ismertebb honfitársaik, a Necrodeath zenéje, bár az tény, hogy a veterán csapatnak mégis sikerült egy-két jobb munkát is letennie az asztalra. Ettől Strappáék még messze vannak, s kétlem, hogy valaha el is jutnak odáig.

Azonban hogy valami dicsérőt is mondjak, úgy a lemez felénél a semmiből felbukkan egy tiszta ének, természetesen a refréneknél, és aztán jön két olyan dal is, amiből ha még lenne tíz a lemezen, már boldogabb volnék. Az egyik ilyen nóta az After The Show, amely akár az olasz metalcore előfutára is lehetne. Komolyan, tipikusan az amerikai üvöltős-éneklős bandák dolgaira emlékeztet, ám egyúttal van a dallamaiban valami nagyon nem amcsis. Hasonló érzéseket kelt bennem a Where Shall I Go From Here? is, amely ugyan tipikusan tengerentúli melódiákkal lett felszerelve, de a trillázós ikertémája már nagyon európai. Kár, hogy csak a lemez második felében bukkannak fel ezek a metalcore-os szerkezetű dalok, és hogy ezek nem is sikerültek egységes színvonalúra. Leginkább a jelentéktelen jelzőt tudnám a Non Voglio Morire albumra aggatni, meghatni nem tudott, a szép cd meg megy a sufniba.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.