Shock!

június 23.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Memoriam: Rise To Power

memoriam_cA death metal halott. Paff neki. Kampec. Nomen est omen, ahogy Józsefváros szívében, vagyis a peremvidékein mondják. Ezzel persze lehet vitatkozni, mármint hogy a déem kimúlt, de szerintem felesleges, mert ez törvényszerű és ez jó. Hulláján már egy ideje van némi mozgolódás, egyfajta új irányzat van születőben, ami nemcsak a death metal, de más egykor volt, népszerű stílusok maradványaiból is építkezik, amolyan vegyesfelvágott, kevert rövid, moslék a disznóknak, aminek mélyén ott vannak a leendő gyöngyszemek.

Az olyan bandákat tenném ebbe a moslékos sártócsába, mint mondjuk a Tallah, Lorna Shore, a Sleep Token, Code Orange vagy olyasmit, mint az Obsidious, a Hipno5e, meg még rengeteg egyéb brigádot ide lehetne rántani, vagyis amit ma még úgy hívunk, hogy experimentális/progresszív/death/metalcore/HC/nu/alter/punk/post-izé, egyszóval olyan tagokról van itt jobbára szó, akik, bármily hihetetlen is, de 2000 után születtek. Én legalábbis ezekben a bandákban vélem visszahallani a klasszikus nagyokat, mint mondjuk a Death, Morbid Angel vagy a Cannibal Corpse, (jó, legyen a Slipknot is), sőt, ahogyan mostanában döbbentem rá, már a Gojira is ilyen meghatározó tényező egy mai, fűszínfülű metálzenész számára: egyre-másra botlok bele a jó franciákok jellegzetes megoldásaiba az újonc csapatoknál. Ami pedig ma a tiszta death metalt jelenti, hát az kaptafa, nosztalgia, ennyi. Az új Obituary a régi Obituary, az új Autopsy a régi Autopsy, a friss Alex Websterék a régi Alex Websterék, vagy hát legalábbis a Vile óta mindenképp, magyarán ezek a zenekarok önmaguk klónjai, ami a hibernálás működő, csak épp stagnálást erősítő formája. Mindezt cseppet sem siránkozásként vetem fel, csak gondoltam, ez így mégis érdekesebb, mintha rögtön azzal az ötlettelenséggel nyitom a recenziót, hogy...

megjelenés:
2023
kiadó:
Reaper Entertainment
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

...és akkor itt van a Memoriam, ami, ha nagyon akarom, és azt akarom, akkor voltaképp Bolt Thrower-pótlék, amit a 2015-ben elhunyt BT-dobos, Martin Kearns előtti tisztelgésként hozott össze az egykori brit harci gépezet hörgőse, Karl Willetts Andy Whale dobossal (akit azóta a szintén veterán Spike T. Smith váltott), valamint két benedictionös kollégájával, Frank Healy basszerrel és a gitáros Scott Farifaxszel. Ha jól emlékszem, az egész projekt eredetileg csak egyetlen alkalomra verődött össze, vagy nem, de mindegy is már, mert a Rise To Power az ötödik lemez a sorban. Ami azt is jelenti, hogy volt egy negyedik, ami mellett én úgy elsuhantam, hogy az már tiszteletlenség. Azt azonban nem gondolnám, hogy a To The End radikálisan különbözne az előző három albumtól, vagy épp a legújabbtól. Épp ezért emberfeletti, vagy hogy egy klasszikus ókori példával éljek, kevinsorbói erőfeszítésre lenne szükségem, hogy markáns különbségeket találjak, hát, voltaképp bármelyik Memoriam-lemez között. Ami, a banda genezisét tekintve, igencsak kontraproduktív lenne.

A Memoriamban is pont az a jó, ami a Bolt Throwerben volt, vagyis, hogy bár brutális, tömör és egy lavina erejével zúdul alá, mégis valahogy intelligens tud maradni, ami alatt valamiféle értelmezhetőséget meg letisztultságot értek. Profi munka, na. Ott van ez mindjárt a nyitó Never Forget, Never Again (6 Million Dead)-ben, ami a pusztulásba küldött embertömegeket szállító vonatok kérlelhetetlenségével robog előre, s közben a fel-felkavarodó riffek és a nagy rutinnal elszórt leállások és váltások pedig egy civilizáció tragédiáját sűrítik mintegy hatpercnyi komor extrémitásba. A Total War is nagyon jól építkezik, rögtön beleránt az aprítás sűrűjébe azzal a szaggatott témázással, aztán enyhül az iram, jön a menetelés, majd megint egy gyors dara, egyszóval ez itt annyira változatos, amennyire a Memoriam csak lehet.

Ízesen csatangolós darab az I Am The Enemy, ráérősen bontakozik ki, és ez a másik, ami miatt annak idején annyira betalálhatott a Bolt Thrower, és ami miatt most a Memoriam is működik. Valahogy sikerült nekik megtalálni azt a módot, hogy a középtempós meg a lassabb dalok is érdekesek és élvezetesek maradjanak. Ehhez mondjuk mindenképp kellenek az ütős riffek, mint amilyenek a The Conflict Is Withinbe kerültek. Annyira britis ez az egész, hogy már szinte röhej. Willetts csodálatosan angolos angol kiejtésében meg a hangjában ott az egész ősi punk- és grindcore-világ, s közben egyszerre idéződik meg az egész monarchisztikus büszkeség meg a későbbi antimonarchista attitűd. A lemez egyik, ha nem a legjobbja az Annihilations Dawn. Elsöpri a bolygót, akkora energia feszül benne, és még amellett egészen sokszínű is, Farifax remek ötletekkel pakolta meg a szerzeményt, ez már nem az a nyaktörésig pörgetjük a fejünket kaliberű buli, ezt a zenét simán lehet sznobériával kacérkodó visszafogottsággal, alias úriasan odafigyelve is hallgatni. Hallhatóan Smith dominálja az All Is Lostot, hallani, hogy boldogan ropogtatja meg a dobfelszerelését, és tényleg olyan, mintha valami háborúverte ukrán városban rögzítették volna Willettsék ezt a dalt (is).

Annyira ugyan nem vagyok híve annak, hogy egy lemezt dalonként elemezgessünk, unalmas, meg kinek van arra ideje, de úgy nézem, én eddig pont ezt tettem, és már csak két nóta van hátra, hát akkor. Jön a címadó, ami enyhén keleties hangulatú és fenséges; könnyedén el tudnám képzelni egy remake-elt és bedurvított Arábiai Lawrence filmzenéjének. Bár ahhoz mondjuk a Nile-nak is lenne egy-két keresetlenje. S ha már Nile: az utolsó dal, a The Pain olyan sötét, akusztikus témával nyit, ami mintha valamelyik Karl Sanders-féle Saurian-kamionról esett volna le. Egyébként ez egy örvénylő gitártémára (is) épülő dal, szigorú és mogorva nézésű riffelést is csatasorba állító, már-már tradicionálisan metálos jellegű szerzemény.

A lemez megjelenésében is könyörtelenül hagyománykövető, a borító például annyira old school, hogy ha ennél is old schoolabb lenne, akkor fekete lyukká roppanna össze. A lemezen nyolc darab dal feszül, ez a szám is a régi időket elevenítgeti, meg biztos van számmisztikailag is valami jelentése, ezt nem tudom, hülyeségekkel nem foglalkozom. A hangzás teljesen rendben van, talán lehetne egy kicsit szárazabb, szikárabb, meg hát a mélyek is lehetnének... De egy Memoriam-lemez olyan, hogy nem mutat túl önmagán. Múltidéző is, ugyanakkor azért kicsit más is, olyan, hogy ha két-három évente jön egy újabb anyag, akkor jólesik a fülnek. Nem tudnék rosszat elmondani a Rise To Powerről, simán kellemes hallgatnivaló, még az is lehet, hogy majd az év végi listámon is ott lesz.

 

Hozzászólások 

 
#11 Author and Punisher 2023-03-02 23:31
A Sleep Token mióta death metal?
Popos dallamokkal teletűzdelt keményzenének álcázott valami.
Idézet
 
 
#10 Andor 2023-02-09 13:44
A moslékos vödör alján pl ilyen gennyes gyöngyszemek fortyognak: Frozen Soul, Kruelty, Terminal Nation, Convulse
Én örülök hogy vannak akik ezt a szép hagyományt tovább ápolják. És milyen fiatalok ejj.
A Memoriam -nak meg szerintem ez a legjobbja eddig.
Idézet
 
 
#9 hároméves férfi 2023-02-08 15:07
Idézet - Csoszogi suszter:
Miért is kéne szeretni a deathcore-t ? Nyilvánvalóan sokkal puhányabbak, mint a régi , zsigeri ,ösztön death bandák. Meg akkoriban még ezerrel ment a koncerten headbang, az emberek élték a zenét, a sok repkedő hajtól a szinpadot is alig láttad. Ma meg van ez a hülyeség, rövid haj, körbe rohangálás, divat tetkó.


Nem érti.
Idézet
 
 
#8 Csoszogi suszter 2023-02-08 13:33
Miért is kéne szeretni a deathcore-t ? Nyilvánvalóan sokkal puhányabbak, mint a régi , zsigeri ,ösztön death bandák. Meg akkoriban még ezerrel ment a koncerten headbang, az emberek élték a zenét, a sok repkedő hajtól a szinpadot is alig láttad. Ma meg van ez a hülyeség, rövid haj, körbe rohangálás, divat tetkó.
Idézet
 
 
#7 Equinox 2023-02-07 17:19
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - Gábor:
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - Csoszogi suszter:
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.


Szóról szóra ugyanezt mondták harmincegykét éve a Cannibal Corpse-ra meg az Obira, lásd Hammeres hangpróbák és megjegyzések.


Jah, csak ott zömmel olyanok pontozták le a dm lemezeket, akik nem szerették a műfajt.


Miért, akik itt harákolnak, azok szeretik a deathcore-t? Ugyanolyan boomer régenbezzegezés megy most is, mint mindig, nem igaz, hogy nem látjátok. Én sem élem a Lornát amúgy, se a többi disznóvisítós, fültágítós, nyaktetkós bakfiszenét, de takkra pont ugyanez ment az öregektől akkor is, mint ami most.

Én is így vagyok ezzel. Mondhatnám azt is, hogy képzeljük magunkat '84-be pl. Kinek kell ez a vadmetal mint Iron Maiden meg Mercyful Fate, Jag Panzer, Slayer, Celtic Frost?

A keményzene maximális élvethetőségi foka a szintén idén megjfelent Deep Purple meg az új Rush. Szóval erre is érdemes gondolni a minden újat leszarozóknak. Másoknak ezek lesznek a klasszikusai: Attól még lehet nekünk Cryptopsynál durvább zene már túl sok (mondjuk), de nem automatikusan szar minden deathcore.
Idézet
 
 
#6 hároméves férfi 2023-02-07 00:37
Idézet - Gábor:
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - Csoszogi suszter:
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.


Szóról szóra ugyanezt mondták harmincegykét éve a Cannibal Corpse-ra meg az Obira, lásd Hammeres hangpróbák és megjegyzések.


Jah, csak ott zömmel olyanok pontozták le a dm lemezeket, akik nem szerették a műfajt.


Miért, akik itt harákolnak, azok szeretik a deathcore-t? Ugyanolyan boomer régenbezzegezés megy most is, mint mindig, nem igaz, hogy nem látjátok. Én sem élem a Lornát amúgy, se a többi disznóvisítós, fültágítós, nyaktetkós bakfiszenét, de takkra pont ugyanez ment az öregektől akkor is, mint ami most.
Idézet
 
 
#5 Sundoor 2023-02-06 22:20
Kiváló recenzió, Zoli!
BT-t hallgattam eleget, a War Master ott figyel most is a polcon.
A Memóriám még jó, valószínűleg, a nagy öregeket még demenciával is felismerném.
A Lorna Shore-tól viszont jelenlegi formájában szinte garantált az akut ischaemiás stroke. Pedig azok a míves felvezetések kezdésként... de aztán olyan ritmuszavart kapsz, hogy cardioversióval sem hoznak vissza a halálból...
Na akkor aztán nélkülünk tényleg agyhalott lesz ez a DéeM!
Idézet
 
 
#4 Gábor 2023-02-06 18:59
Idézet - hároméves férfi:
Idézet - Csoszogi suszter:
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.


Szóról szóra ugyanezt mondták harmincegykét éve a Cannibal Corpse-ra meg az Obira, lásd Hammeres hangpróbák és megjegyzések.


Jah, csak ott zömmel olyanok pontozták le a dm lemezeket, akik nem szerették a műfajt.
Idézet
 
 
#3 Barcs Bence 2023-02-06 12:13
Idézet - Csoszogi suszter:
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.


A Lornáról ugyanez a véleményem, de a Tallah nálam más tészta: az énekes elénekel bármit amit akar és úgy ahogy akarja, Max Portnoy nagyobb vadállat mint az apja, és a kettes lemezen a dalszerzést tekintve is sikerült egy komolyat előrelépniük - bennük komoly potenciált érzek. (Ellentétben a Lornával, mert az nálam még mindig a "Fleshgod Apocalypse a disznóvágáson" típusú zene...)
Idézet
 
 
#2 hároméves férfi 2023-02-06 10:52
Idézet - Csoszogi suszter:
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.


Szóról szóra ugyanezt mondták harmincegykét éve a Cannibal Corpse-ra meg az Obira, lásd Hammeres hangpróbák és megjegyzések.
Idézet
 
 
#1 Csoszogi suszter 2023-02-06 10:23
Belehallgattam kettőbe a modern csodák közül, Tallah és Lorna Shore, kellően fárasztóak. Fárasztó erőlködés, kamaszos dühöngés. Nem mérhetőek az időtálló régiekhez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.