Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mayhem: Esoteric Warfare

0320mayhemcEgyáltalán nem lepett meg, hogy a Mayhem ennyi évig kereste a választ a Rune „Blasphemer" Eriksen 2008-as kilépését követő sokkra, nevezett gitáros/zeneszerző ugyanis nemcsak helyreállította a norvég legenda státuszát, de vezéregyéniségévé is lett annak. Ennyi év távlatából lényegtelen, hogy Blasphemer pontosan miért hagyta el stabilan birtokolt posztját, annyi azonban már akkor is bizonyosnak tűnt, hogy hasonló kaliberű utánpótlásra találni nem lesz egyszerű feladat. Hellhammer és társai szerencsére a köztes időben sem jegelték a zenekart, a lehetséges opciók közül ők arra szavaztak, hogy vendég muzsikusokkal töltik fel a keretet, és erőgyűjtés gyanánt körbeturnézzák a kontinenseket. Megfordultak közben páran a gitáros poszt(ok)on, míg végül Morten „Teloch" Iversent (Nidingr, The Konsortium, stb.) érezték kellően felnőttnek a feladathoz, hogy vele egy új stúdióanyagnak is nekiugorjanak. Ebben a helyzetben a lényegi felelősség Teloch vállát nyomja, hiszen a Mayhemben jelenleg rajta kívül nincs más dalszerző.

megjelenés:
2014
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 39 Szavazat )

Nem volt különb helyzetben anno Blasphemer sem a Wolf's Lair Abyss idején, ott azonban „csak" a véres sztorival és egy EP-vel kellett megbirkóznia, mielőtt a Grand Declaration Of War albumon letette a névjegyét. A Grand Declaration... amúgy egy döbbenetesen bátor húzás volt a Mayhemtől, továbbá a jelenkori építkezés kiindulópontja is egyben, ennek felismeréséhez nincs szükség többre pár másodpercnél az Ezoterikus Hadviselésből. Közös pontok még a vékony gitárhangzás és a basszusgitár mostohagyermekként való kezelése, aminek nem örülök, de ez esetben már bőven betudom koncepciónak. Az új anyag tónusa mindenesetre egyértelműen melegebb, mint az emlegetett, ezredfordulós elődé, határozottan megjelenik benne az Ordo Ad Chao gonoszul oldszkúl világa is. Attila persze újra itt van, és még ha minden vele készült felvétel esetében – áldozva az objektivitás oltárán – el is kell fojtsam ellenérzéseimet énekesi szereplésével kapcsolatban, az Esoteric Warfare főleg miatta több egy átlagos extrém metal kirohanásnál.

Dr. Csihar páratlan hangképzési adottságainak és hatásvadász fegyvertárának magabiztos tulajdonosaként hoz mindent és még annál is többet, mint ami tőle, kivételes státuszában immár elvárható. Egyszerre idézi a korábbi vokalistákat, újraértelmezi saját múltját, és a most végre bevetett magas hangjaival még meglepetést is szerez. Ez azonban csak az érem egyik fele, a másikon viszont Teloch egyelőre nem mutatja meg igazán magát. Az első hallgatások alkalmával olykor bizony arra riadtam fel, hogy noné, itt bizony olykor a riffkovács kreativitás szikrája is megcsillan! Szembejön persze az a dilemma, hogy egy dalszerző zseni helyét megöröklő, hatalmas terhet cipelő zenésztől jogosan mi is várható el az első vele készült felvételeken, de ennyi év kihagyás után engedtessék meg, hogy ezzel ne foglalkozzam. A szükségszerű térkitöltésen, no meg Thorns-utánérzéseken kívül (persze jócskán merítve elődjétől is) nem sok mást hallok a húros hangszerek felől, és ezen a ponton a dolog számomra el is dőlt. Zömmel erőltetett atmoszférateremtésként értékelem a hallottakat, amelynek leglényegesebb pozitívuma, hogy újra hallhatom legkedvesebb dobosom játékát.

Attila mellett egyértelműen Hellhammer viszi el ugyanis a balhét, utóbbi ráadásul olyan vehemenciával és eleganciával teszi ezt, hogy rajta fogást találni sem könnyű. Egy komplett ütős együttes teljesítményével ér fel a játéka (túloztam), melyet érdemei elismerése mellett jól előre is toltak a hangképben, hiszen az (végre) jól is szól. Az előzetesen alaposan körülírt vezérfonalra felfűzött szövegekben szintén el lehet merülni éppen, de a háborús agykontroll kísérletek és a hozzájuk kapcsolódó összeesküvés-elméletek ebben a nem éppen szofisztikált tálalásban az én érdeklődési körömön kívül esnek. Bár az „énekhangon" kívül a zene is kellemesen változatos, a dalok mégsem képesek az elvárt izgalmi faktort fenntartani, a lemez végére zömmel össze is folynak. Egyes motívumok tűnnek csak érdekesnek, mások egyértelműen elhasználtnak, a többi pedig egyszerűen elmegy mellettem. Ennek ellenére mégiscsak kiköveteli az odafigyelést az album, egyrészt a résztvevők személye, másrészt magas fokú intenzitása miatt, ezzel némileg feledtetve annak mélységi hiányosságait.

A Mayhem tehát igazából máig sem találta meg a dalszerzőjét – aki később lehet még akár éppen Teloch is –, így az Esoteric Warfare sem lett most több egy profin kivitelezett, de távolról sem megrázó erejű golyózápornál. Remélem, a remények beteljesítésére nem kell újabb hét évet várnunk. Ha a csalódásomat nem számítom, ez így egy izmos hetes.

 

Hozzászólások 

 
+6 #11 Castlereagh 2014-07-27 00:19
K_rva jó album!
Mennyi rinyálás megy itt, öcséém!
Mayhem forever!!!!!!!! !!!
Idézet
 
 
+9 #10 blogisztan 2014-06-16 19:28
Annyira nem értem ezt a Csihar-ellenérzést itthon (most nem is kifejezetten jelen recenzióra értem), de néha az irigységet érzem, mert van pár ember / zenekar, akik amellett, hogy egyediek, még karizmatikusak és vér is van a pucájukban, és ezért valahogy nem illik szeretni, megbecsülni, támogatni őket.
Szerintem Attila pont ilyen, és ahelyett, hogy értékelnék, jön a fikázás, hogy színészkedős, vagy bármi más, mert tényleg mindenbe bele lehet kötni - de most őszintén, a sok utánzat, karizmamentes, vérszegény, x zenekar stílusában zenélő arcok miért jobbak, miért kapnak akkora hype-ot? Néha úgy érzem, tényleg beragadt ez a hazai metálszíntér valahol a Pokolgép / Ossian vonalon, és ha valaki kilóg, mert más téren is lerak valamit az asztalra, az már gyatra, vagy nem trú, vagy nem tudom, mi.... talán még pozőr is, mert nem csak szegecsmetálban gondolkozik. Szerintem egy ilyen hangot - és ilyen szuggesztív előadót - illene valamelyest megbecsülni, ahogy teszik azt világszerte. Valahogy ezt a hazai elégedetlensége t érzem most is, azt, hogy addig, amíg meg nem hal valaki, kb a kukába raknak, utána pedig nagy, patetikus felhangokkal piedesztrálra emelnek.
Az új Mayhem szerintem kiváló, persze nem ismétlik önmagukat (annak ellenére, hogy mekkora "siker" lenne pl egy De Mysteriis.. 2. - inkább kísérleteznek, alighanem tojnak az elvárásokra, és ez jó így. Emellett nem fog 2 hét alatt kiégni a lemez, ami az elsőre nehezebben befogadható albumok sajátja, és egy ritkán stúdiózó csapattól ez teljesen jó. Ahány hallgatás, annyi felfedezés, ez nem Motörhead (ami ettől függetlenül csodás egy zene :)
Idézet
 
 
+2 #9 queensryche999 2014-06-08 01:30
@ adamskij

Ez inkább a ti asztalotok ahogy nézem, de Balázs nyilván arra gondolt, hogy Blasphemer tolta fel a stúdióban a basszussávokat is korábban. (Nem lenne nagy meglepetés; rengeteg lemezen nem pont az játszik egy-egy hangszeren, akire a lemezborító, vagy a line up engedne következtetni.)

Egyébként én sem hiszen, hogy agyontriggerelt ék volna a dobot, nem úgy szól ugyanis. Thorns: csekkoltam és elmebeteg egy zene jó értelemben.

Ez a mostani Mayhem nekem is bejön, bár én egyik korábbi lemezt sem hallgattam agyon, a Csihar-féle dolgaikat ismerem, a többit csak becsületből egyszer-egyszer. Viszont az E. Warfare jó párszor lement a napokban.
Idézet
 
 
+1 #8 adamskij 2014-06-07 22:33
Necrobutcher távozott volna? ezt egész kizártnak tartom. sőt, ez egyszerűen nem lehet.

mindenesetre jöhetnek a témák egy személytől, de itt több pont van, ahol nem kizárólag egy személy akarata döntött és ez hallható. nekem ez nagyon tetszik, sokkal élőbb és természetesebb (ha tetszik, emberibb).

igen, thorns feszesebb és hibátlan (mondjuk úgy pengetni kevesen képesek). viszont ez a hangzás pedig természetesebb, élőbb és nem utólag foldozott. így szól és kész. jut eszembe, Hellhammer is legfeljebb a lábdobokat triggereli, a pergőt sem (legalábbis jópár számban játszik a pergő különböző erősségű megütésével) és ez is csupa előny.

a hit kérdése ennél a zenekarnál eléggé értelmezhetetle n, de tény, részemről nem vártam ennyire színes és erős felvételt és nagyon tetszik, amivel előálltak. simán el tudom képzelni, hogy 80 évesen ezt kérem feltenni egy idősotthonban a lemezjátszóra és kérek egy erős pohár kadarkát mellé. vállalható és időtlen, ez tetszik benne igazán.
Idézet
 
 
+2 #7 Koroknai Balázs 2014-06-07 06:35
Idézet - adamskij:
számos ponton nem értek egyet a leírtakkal:
- Teloch az egyetlen dalszerző: ez egész biztosan nincs így, a Milab, Posthuman vagy a záró Aion S számos olyan megoldást mutat, amit nem gitáros hoz. nekem az a gyanúm, Hellhammer és Necrobutcher is igencsak belenyúlt több helyen, valamint Csiharnak is jóval több tere van (amit ki is használ), mint korábban
- a Mayhem máig sem találta meg a dalszerzőjét: pont hogy megtalálták, négyen együtt erősebbek, mint pl Blasphemer egyedül volt a GDoW idején
- basszusgitár mostohagyerek: dehogyis. Posthuman nem is működne nélküle, de a Pandaemon-Milab-VI.Sec hármas sem. ez igazából az első Mayhem lemez a De Mysteriis óta, ahol ismét fontos szerep jut a baszusnak, sőt az eddigi legfontosabb (nagyon helyesen)

viszont a Thorns párhuzam nagyon is áll, sőt legalább annyira kiadatlan Thorns kettes lemez ez, mint Mayhem.

Teloch az egyetlen dalszerző:ezt éppen Attila erősítette meg az interjúkban. a hangszeresek ettől még persze "belenyúlhatnak" a dalokba, de a témák egy személytől jönnek, ahogy korábban is.
a Mayhem máig sem találta meg a dalszerzőjét: én ennek a felállásnak nem hiszek, Te pedig igen. talán ennyi.
basszusgitár mostohagyerek: Blasphemerrel a bőgős is távozott a Mayhemből, Necro (már ha ő játszott az új lemezen) torz döngölése nálam mindig is csupán aláfestés volt, a basszusgitározá s számomra nem erről szól.
a Thorns párhuzam nagyon is áll: a wannabe érzést én is kihallom, de az a feszesség, ami ott hallható, itt sehol sincs.
így lesz számomra az EsoWar a leggyengébb Mayhem produkció ever.
Idézet
 
 
+6 #6 queensryche999 2014-06-07 00:16
Állat lett. Sosem voltam oda az ilyen zenéért, de így kell ezt csinálni. Atmoszfératerem tésből ötös. Csihar előtt pedig le a kalappal. Nem is értem, hogy mi lehet a baja vele azoknak, akik fikázzák. Ha lett volna nála jobb énekes a Mayhem történetében, megérteném, de nem nagyon volt...
Idézet
 
 
+12 #5 dzsi 2014-06-06 18:14
Nekem irtóra átjött a hangulat, a lemezstruktúra, Csihar, a szövegek, a sound, minden - vagy egy hete szinte csak ezt hallgatom, nagyon viszi az agyam mindenféle mocsok helyekre. :)
Idézet
 
 
+15 #4 adamskij 2014-06-06 10:51
számos ponton nem értek egyet a leírtakkal:
- Teloch az egyetlen dalszerző: ez egész biztosan nincs így, a Milab, Posthuman vagy a záró Aion S számos olyan megoldást mutat, amit nem gitáros hoz. nekem az a gyanúm, Hellhammer és Necrobutcher is igencsak belenyúlt több helyen, valamint Csiharnak is jóval több tere van (amit ki is használ), mint korábban
- a Mayhem máig sem találta meg a dalszerzőjét: pont hogy megtalálták, négyen együtt erősebbek, mint pl Blasphemer egyedül volt a GDoW idején
- basszusgitár mostohagyerek: dehogyis. Posthuman nem is működne nélküle, de a Pandaemon-Milab-VI.Sec hármas sem. ez igazából az első Mayhem lemez a De Mysteriis óta, ahol ismét fontos szerep jut a baszusnak, sőt az eddigi legfontosabb (nagyon helyesen)

viszont a Thorns párhuzam nagyon is áll, sőt legalább annyira kiadatlan Thorns kettes lemez ez, mint Mayhem. Attilának is van lehetősége bemutatni, mivel tud többet bárki másnál a jelenlegi színtéren, pl torokéneklése egészen bámulatos.
összességében erősebb lemez az Ordonál, maguk a kompozíciók is átgondoltabbak és sokszínűbbek. gitárjátékban a GDoW erősebb ugyan, de mint zenekari teljesítmény, az EsoWar tökéletesebb és minden hibájával együtt (bár nem látok sokat, sőt alig) jobban esik újra feltenni.
Idézet
 
 
+8 #3 grandmagus 2014-06-06 10:41
10/10
Idézet
 
 
+7 #2 neal and jack and me 2014-06-06 09:40
nálam erősen dobogós. mondjuk attila kiejtésén párszor felröhögtem, de számomra pont ez az egyik eszenciája. nekem sokkal jobban teccik, mint az ordo. ráadásul a borítója is fasza.

eredetiben természetesen NEM fogom megvenni ezt sem, mert jobbra-balra bónuszolják ezt is. nem vagyok japán, és (sajnos) nincs bakelit lemez(le)játszó m.
Idézet
 
 
+7 #1 Spacelab 2014-06-06 08:18
Nem rossz lemez,ami ha talán nem is éri el az Ordo... színvonalát,de simán kiemelkedik a mai black/extrém metal mezőnyből,nálam simán egy erős nyolcas,de szerintem ez emelkedni fog...:-)
Amit mondjuk én sem értek,hogy szándékosan-e,vagy véletlenül.de a hangzás most sem tökéletes,a gitár megletősen vékony,a mélyközép részek elég torzak,ellenben Hellhammer brutális dobjátéka most is lehengerlő,élve zet hallgatni,hogy ad iskolát a mai extrém színtér legtöbb ütősének...(bocs,ha elfogult vagyok,közel húsz éve ismerem a bandát,s nekem még mindig ő a DOBOS...) A nyitó Watcher elején az egyre hangosodó duplázó géppuskaszerű pergése nagyon kegyetlen.
Attila szerintem most jobban teljesít,mint legutóbb,változ atosabban,kissé érthetőbben énekel.
Nekem a borító is nagyon átjön,kicsit ilyen "szabadkőműves" feeling,jól sikerült.
Az újrakiadott In The Nightside Eclipse mellett a másik kötelezően eredetiben beszerzendő black anyag idén.!

S amúgy köszi a gyors kritikát,jó mint mindig!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.