Shock!

június 06.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Keenants: Let's Start From The Beginning

Az itáliai Keenants bemutatkozó lemeze nem ma, és nem is tegnap jelent meg, hanem inkább bő egy éve. Az általuk preferált crossover/nu metal témákra épülő, üvöltés vs. dallamos ének koktél azonban már akkor is maximum annyira számított frissnek és innovatívnak, mint a Szomszédok ismétlése. A Keenants pedig nem éppen az a csapat, amelyik hivatott lenne ezen változtatni.

megjelenés:
2005
kiadó:
Alkemist Fanatix
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 0 Szavazat )

Sokszor hallott, sablonos panelekre építkező muzsika ez, kevés fantáziával, viszont annál több 36 Crazyfists párhuzammal. Vannak persze könnyen megjegyezhető, együttüvöltős dalok náluk is, rögtön az elején például az ötletes című This Song Is Not In A Playlist, ami koncerten minden bizonnyal rendesen odabasz. Egyszerű, pörgős darab, amiben oly gyakorisággal bukkannak fel a fuck és sucker kifejezések, hogy arra még Mike Muir (ismertebb nevén Cicó Micó, akarom mondani Cyco Miko) egykori káromkodásügyi referens is elismerően bólintana. A Waiting For God megírásához valamivel több időre lehetett szükségük, visszhangosított gitárjai, tempóváltásai szépen el is adják a dalt. Bár az énekes srácnak azért jobban áll, ha üvölt, mintha nem, mert a dallamos részeknél kihallik, hogy bizony több hang is elférne a torkában.

A Ride On The Grind elején előkerül a kétlábdob, aztán el is húz a francba, és marad egy ritmikus szövegmondással nyomuló, kicsit széteső darab, amiben Luca a negyvenedik másodperc környéken olyan hangokat hallat, mint aki épp ki akarja tolni a cuccot. A szólószerűség pedig egyszerűen szar. A hat láb mélyről röfögő Earthboundban nyúlják kicsit a Kornt, na nem nagyon, csak épp annyira, hogy egyértelmű legyen. A Feedback azzal a technikával indul, ami a címében is jelölve vagyon, és szép lassan a lemez talán legsúlyosabb darabjává válik. Nekem meg eszembe jut, hogy volt egykoron egy downset. nevű brigád, ők műveltek hasonlót, de nem baj, a Feedback akkor is jó. Aztán már kezdhetünk is unatkozni.

Ugyanis jönnek sorra a max. középtempós szófosó dalok, hol keményebb húrokat pengetve (Unbreakable), hol P. O. D.-sen nyavalyogva (Nazarene, Everwinter Sky), hol meg egyszerűen harmatgyengén. (Furcsa mód pont a címadó a leggányabb, igen nagy S.O.A.D. másolat az első két album tájékáról, kár volt vele vesződni.) A megint csak súlyosabb Descent refrénjét meg mintha Farkas Zotya tolná ki magából, érdekes. Jó szám viszont már csak a lemez végén bukkan fel, a dallamos Not A Word és a két részből álló, a lemez legjobb refrénjét felvonultató, emellett heveny súlypontemelkedésre késztető Revelation képében. Ilyenből kellett volna több.

Háttérzenének elmegy az olasz mérges hangyák muzsikája, sok vizet nem fognak zavarni, bár a lehetőség, hogy egy szűkebb réteg által kellően elismert, korrekt kis koncertbandává fejlődjenek, bennük van. Annál több viszont bajosan.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.