A Ledo Takas kiadó a múltkor már meglepett egy elég korrekt zenét játszó pogány metal zenekarral a litván Obtest személyében, most pedig a térség egyik black metal reménységét a Dissimulationt szabadították ránk. A szintén litván zenekar 1993-ban alakult, black és thrash bandák hatására, azonban eddig túl sokat nem publikáltak: egy demón kívül csak két nagylemezt jelentettek meg - az utolsót 2002-ben, és most itt a tavalyi nagylemez, a "Kárhozat" címet viselő csapás.
A borító láttán heveny rosszullét fogott el - hiába, a patkányokat nehezen bírja a gyomrom. No, borító félre, zene bekapcs. A Dissimulation black gyökerei mellett - Carpathian Forrest, Aura Noir, - tagadhatatlan a thrash befolyás is, pl. a Kreatort biztosan sokat hallgatták hőseink. Sajna a rigai stúdió nem végzett 100%-os munkát, a hangzáson sokat lehetne még csiszolni.
A lemez egy filmzenés intróval indul (haha, legalább nem az elcsépelt Orf klasszikusok), aztán betépnek a gitárok ugyanazt a témát játszva, ez már döfi, ámde a dob pergetések és gyomrozós témák mellett elvesznek a jó dallamok. A második tételben is jó gitártémákkal kezdenek, aztán beüt a Mille Petrozza-féle hatás, a Violent Revolution ugrik be az énekről. A harmadik tétel is a thrasher vonalat erősíti. A fent említett hatások mellé rakjuk még oda a Destructiont is... Ugyancsak ezt a fonalat viszi tovább a negyedik tétel, az Omega et Alpha, megkockáztatom, Slayert is hallgattak a srácok néha. Az ének eléggé gyűlölködő, vicsorgós, a riffek kellemesen zakatolnak.
Mindent összevetve ígéretes zenekar a Dissimulation, bár semmi újat, korszakalkotót nem raknak le az asztalra, de jól nyomják ezt a sötét hangulatú, blackbe oltott thrasht.
