Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dispatched: Motherwar

Az első benyomás döntő fontosságú, nálam legalábbis - kis túlzással élve - már a borítónál eldől, hogy szeretni fogok-e egy lemezt. Meg kell hagyni, a Dispatched jól indít, a Motherwar meghámozott, kockára vágott, megfőzött, és megevett egy pillantás alatt.

megjelenés:
2000
kiadó:
Music For Nations / MusiCDome
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Nagyjából 8-10 évesen rajzoltunk a Piller Zolival ilyen "mindenki lő mindenkit" típusú panorámaképeket, Galaktika-címlapokról nyúlt, bonyolultan barázdált oldalú űrhajókkal és tankokkal, futurisztikus épületekkel, és giccses-lilában játszó naplementékkel. Mi persze szigorúan párhuzamos vetítésű oldalnézetet használtunk, de - bár művészi szempontból semmiképp sem helyeslendő - a szóban forgó borítófestmény naivitásán szerencsére alig ront valamit a perspektivikus ábrázolásmód. Nekem ennyi bőven elég volt, hogy Dispatched-póló utáni vad hajszába fogjak.

Aztán eljön az igazság pillanata, a CD a lejátszóba kerül, és kiderül, helyes volt-e a megérzésünk. Nem magamról beszélek persze, az én megérzéseim sosem tévednek, hogy mennyire nem, az néha még engem is megrémít. Mert bár a bizalomgerjesztő intro után beindul az az erőszakkal túlpörgetett heavy-speed, amit utoljára a Kai Hansenes Helloweentól bírtam elviselni, még egy rövid szívroham lebonyolítására sem hagyva időt beúszik Frederik Karlsson fülsimogatóan pokoli black-hangja, és innentől aztán minden rendben van.

A sznobizmus görcsébe merevült, ám lelkük mélyén headbangelni, villázni, és léggitározni vágyó kritikusok álma ez a lemez: olyan szinten abszurd, hogy az ember elfelejt azon tépelődni, jó-e, vagy sem, egyszerűen vigyorogva bólogat rá, lábával dobog a - közhely, közhely, szégyellem is leírni, de akkor is - galoppozós ütemekre, és közben szép lassan felfedezi, hogy egész jók ezek a dallamok. Van persze arcoskodó Mozart-részlet (Motherwar), meg a zenetörténetben nem épp egyedülálló nyálsláger hörgősítés (ezúttal a Europe The Final Countdown-ja az aktuális áldozat), de ezek éppúgy részei a nagy tervek, mint az akusztiko-dark gitárbetét a To Sleep You Go-ban, vagy a többhelyütt felbukkanó, maníros zongora-aláfestések.

A kíváncsiság persze nem hagyott békében, utánanéztem a weben, miféle népek is játsszák ezt az isteni zenét. Nos, a hivatalos honlapot érdemes megnézni, kiderül például, hogy míg egy évvel korábban a svéd srácok még tökéletes zsírmetál-fazonok voltak, szegecsekkel, töltényövvel, és az összes szükséges bizbasszal, sőt, Daniel Lundberg gitáros hiba nélkül hozta a bajuszos, kopaszra borotvált homokos-rocker fazont, azóta valami lelketlen imidzskreátor latexbe bújtatta őket, Emil Larsson gitáros meg egyenesen skótszoknyában billeg, haja rövid lett és kék, Daniel bajusza is a múlté, viszont ketten is olyan újhullámos festett csíkokat viselnek a fejükön, amik már az Első Emeletnek is igen bután álltak volna. Szóval, kell az a póló, de lehetőleg zenekari fotó ne legyen rajta.

Mindez persze nem számít, így is megkapják a 9 pontot. A 10-est Zámbó Jimmy ambient/noisecore albumára tartogatom.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.