Shock!

„...Ez az 1967-es, hófehér El Camino, az ősrégi zarándokutat juttatja eszembe, ami a kelta időkben még a Tejutat szimbolizálta. De most ez a világos, stílustól robogó erőgép teljesen más útra ösztönöz. A múltban ezeket a visszafoghatatlan lóerőket még valószínűleg a lovas nemzetek leszármazottai vezették, ahol a plató tele Holdfény égette piával, az anyósülésen egy stoppos csajjal, aki az első szál cigi után, félmeztelenül, az ablakból lógva mutogatta a melleit az útszéli kopóknak. Sajnos ma már csak egy lepukkant WC fejjel betört, vérrel és rúzzsal összekent tükrére irkálva fejtegetjük, feszegetjük a Túloldal határait. A Könnyek folyóján túli Káosz viszont menthetetlenül közeledik, közepében a tátott szájú Sivatag Szörnnyel, ami elnyeli minden megteremtett tudásunkat. És bár feltűnik néha egy meg nem értett, távolból érkező utazó, aki a segítségét kínálja nekünk, de látva a közönybe áztatott arcok áthatolhatatlan falát, inkább tovább áll, magánál tartva minden irányjelzőt, ami a szellemi béke felé vezetne minket." - A Névtelen Utazó krónikájából

A fenti idézet a budapesti Burning Full Throttle promóciós szövege, ékes ánglius nyelven második lemezük hátsó borítóján is megtalálható, és ugyan nem szoktam ilyet csinálni, most egy az egyben lenyúltam, mert elég jól megragadja a lemez hangulatát. És itt bizony ez a legfontosabb: legendás idők ködbe vesző álom-utazásai, át poron, koszon, sivatagon, fáradtságon, bánaton, füstön, nőkön, italon, könnyeken, örömön, és zenén - amíg csak tart az út. De kicsit talán még azon is túl. Múltkor Ádám a Hot Beaver kapcsán mélázott el a stoner mibenlétén, hát én erre a megfoghatatlan, meghatározhatatlan atmoszférára mutogatnék: na, ez az! És a BFT nem is akar másnak látszani, bár mondjuk olyan számcímekkel, mint El Camino, Harder, Faster, Stoner és Desert Monster, nehéz is lenne.

A debütáló No Man's Land recsegő-ropogó fuzz orgiájához képest csak minimálisak a változások, itt is ugyanaz a por üli meg a tüdőnket, kaparja torkunkat, és ugyanúgy a Fu Manchu és az Orange Goblin tagsága stoppol az út szélén, mint akkor, maximum nagyobb teret engedtek némi hard/blues rockos felhangoknak, mondjuk úgy a ZZ Top irányából közelítve (halld csak: Moonshine Runners, River Of Tears). Molnár Feri és Mundi Csaba gitárfutamai továbbra is imádni valóan táncolnak csizmás lábaikkal a dobhártyánkon, Vincze András basszusa pedig talán még gyomrozóbb is, mint volt, épp csak a hangzáskép túl éles helyenként.

Esetükben tényleg semmi értelme egyesével végigmenni a dalokon, ennyiből is pontosan tudhatja mindenki, miről is van itten szó, akinek inge, az tutira felveszi magára, pláne ha meghallgatja a két legtutibb szerzeményt, amit némileg meglepő módon a lemez végére passzintottak oda. A Desert Monster maga az őrjöngő vadállat, a srácok valaha írt (és hirtelenjében azt is mondanám, egyik legjobb) dala, Andris úgy bömböl, hogy még a sört is ijedten összerezzenve ejtjük a padlóra. A rögtön utána következő (egyben záró) címadó viszont pont az ellentéte: igazi fennakadt szemű jammelés Monster Magnet módra, és nagyon kellett az ilyen királyság ide a lemez végére. Egyetlen okból azonban nem tudok maradéktalanul lelkesedni a lemezért, ez pedig az ének, illetve nem is a főének, ami egy tökön rúgott grizzly medve stílusában bömböl ránk, hanem az emellett hallható dallamosabb, és bizony erős kontrasztként igencsak vékony hang miatt, ami nem gond, hogy itt van, mert színesíti a képet, viszont ahol szinte főszerepbe kerül (leginkább a nyitó El Camino refrénjében, de helyenként a The Travelerben is), na ott egyszerűen kevés. Sebaj, ezt majd feljavítják a következő korongra!

Nagyon pozitív azonban, hogy – akárcsak első ízben – most is megelégedtek nyolc dal felvételével, alig félórás összjátékidőt nyújtva ezáltal. Elég annyi. Úgyhogy a magam részéről nem írhatok mást: továbbra is jó úton jár a négy kőbányai utazó, reményeim szerint még hosszú-hosszú kilométerek (oké, mérföldek) állnak előttük, azt pedig csak végső jó pontként jegyzem meg, hogy baromi ötletes lett a CD-belső is, azzal a régi Pepita kislemezeket idéző dizájnnal.