Shock!

szeptember 22.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Black Country Communion: 2

Az all-star felállású hard rock csapat (Glenn Hughes, Joe Bonamassa, Derek Sherinian, Jason Bonham) második albumának címén és borítóján nem sokat agyaltak az illetékesek, az egyszer biztos. Persze egy ilyen összeállítás fényében, illetve a kiválóan sikerült tavalyi debütkorong ismeretében akár egy szimpla nejlonzacskóban is kijöhetett volna a CD, akkor is megtalálná az útját a közönséghez ez a bő órányi őserejű dalcsokor.

Ha esetleg nem ismernéd még a formációt, akkor sincs nehéz dolgod: egyszerűen tekints végig Hughes és Bonamassa eddigi munkásságán, add ehhez hozzá Sherinian fajsúlyos, hammondos hangzásvilágát meg a Bonham fiú apjától reá hagyományozott zenei örökségét, képzeletben mixeld össze mindezt egy rendkívül vibráló, organikus hangzással (Kevin Shirley), és már helyben is vagy.

megjelenés:
2011
kiadó:
Mascot
pontszám:
9,5 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

A Purple és a Zep keze nyoma tagadhatatlanul jelen van a dalokban, Bonamassa blues felől érkező, ízes-súlyos rockgitározása (és időnként jellegzetes éneke) eltéveszthetetlen, Hughes még ma is elképesztő hangja úgyszintén, de jó pár helyen az a lüktető-pulzáló groove is felüti fejét, ami az újabb kori Hughes szólóanyagokról lehet ismerős. Minderre persze lehetne azt mondani, hogy már megint a régi leves felmelegítése zajlik néhány megbízhatóan közönségcsalogató név közreműködésével, de ez a teória egyből meg is dől, amint elindul a CD. A tavalyi bemutatkozáshoz képest a hangzás most kicsit kerekebb, kompaktabb talán, de ezzel együtt is megvadult őstulok módjára röfög a pörgős nyitódal, a The Outsider, hogy aztán nyugodtabb vizekre evezve lazítson el például a Smokestack Woman, ringasson el az akusztikus-zepes The Battle For Hadrian's Wall, vagy belezzen ki érzelmileg az albumot záró, lelket facsaró epikus Cold. Utóbbi szerzemény számomra nemhogy az album, de az eddigi BCC életmű csúcsa is, egész egyszerűen úgy zseniális, ahogy van.

Ami mellett nem lehet egy kis kitérő nélkül elmenni, az a hangzás. Ugyan nekem a bemutatkozó anyag még ennél is nyersebb, koszosabb soundja is bejött, de igazából ez a kissé kerekebbre vett, de mégis szinte lélegzően élő megszólalás az, ami igazán szíven talál. Köszönhetően nem kis részben annak, hogy így nagyobb tér nyílik Sherinian ízes-ízléses játékának: ahol most kissé hátrébb került a gitár vagy a bőgő, azt a teret gyönyörűen tölti ki a Hammond orgona hangja, amit szép emlékű tinédzserkorom Purple-Heep fanboy korszaka óta töretlenül favorizálok.

Érdekes különben még az a tény is, hogy szinte még meg sem száradt a festék az első lemez borítóján, de pár hónapra rá már ki is hozták a folytatást. Van egy sanda gyanúm, hogy nagyjából egyszerre íródhatott az összes dal, ami a két korongon napvilágot látott, csak hát bemutatkozásképpen dupla anyaggal kirukkolni mégiscsak durván kockázatos lett volna. Így viszont körülbelül egy év alatt – köszönhetően a folyamatos sajtós jelenlétnek és a jó visszhangoknak – beépültek a köztudatba, és rögtön van is annyi zeneanyaguk, amivel le lehet nyomni egy alaposabb turnét, akár még headlinerként is. Bárhogy legyen is, ha útnak indulnak, kis hazánkat nagyon, de nagyon be kéne célozniuk... Hard rock vonalon csont nélkül az év legjobbja eddig a kettes BCC mű, egyszerűen nem találok fogást rajta a sokadik meghallgatás után sem. Valahogy így kell ezt csinálni.

 

Hozzászólások 

 
+5 #1 Equinox 2011-06-21 16:59
Egyetértek kb mindennel
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.