Shock!

november 20.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Metallica: Master Of Puppets szubjektív

Gimi első osztály, havertól kölcsönkapott másolt TDK D60-as kazi, ákombákom betűkkel felvésett dalcímek, és persze kis újságkivágatként a tokba csúsztatva az albumborító képe. Így találkoztam azzal a lemezzel, ami számomra a mai napig A Metallica Album. A Ride The Lightningot ekkor már ismertem és szerettem (a Kill 'Em All később lett csak meg), azonban a Master még azon is túlmutató zeneisége, furcsán sötét atmoszférája, egyfelől thrashes hangzású, másfelől azonban progresszívebb, kimunkáltabb, agyasabb megközelítése egyből mellbevágott.

A Flemming Rasmussen producerrel a koppenhágai Sweet Silence stúdióban készült korong ugyan szárazon, ráspolyosan, és kimondottan fémesen szól, és ekkor még James Hetfield is erősen kerülte a kilencvenes évek dallamos énekkísérleteit, azonban a szokatlan dalszerkezetek, a merész hangszerelési megoldások, az utaztatós-atmoszférikus mozzanatok miatt egyből lejött, hogy ezzel a koronggal a csapat végérvényesen kilépett a durva zenék akkoriban meglehetősen szűkre szabott skatulyájából, és minden korábbinál színesebb eszköztárral definiálta újra önmagát. Tették mindezt úgy, hogy régebbi intenzitásukból mit sem vesztettek, hanem egyszerűen a saját palettájukat varázsolták még színesebbé és szerteágazóbbá.

megjelenés:
1986. március 3.

kiadó:
Elektra / Music For Nations / Vertigo
producer: Metallica & Flemming Rasmussen

zenészek:
James Hetfield - ének, gitár
Lars Ulrich - dobok
Cliff Burton - basszusgitár
Kirk Hammett - gitár

játékidő: 54:39

1. Battery
2. Master Of Puppets
3. The Thing That Should Not Be
4. Welcome Home (Sanitarium)
5. Disposable Heroes
6. Leper Messiah
7. Orion
8. Damage, Inc.

Szerinted hány pont?
( 132 Szavazat )

Magyarán szólva thrasher aggyal éppúgy lehetett azonosulni az albumon hallható muzsikával, mint a rock/metal muzsikák kevéssé agresszív irányzatai felől érkezve. Mert ugyan itt van a Ride The Lightning-kompatibilis albumnyitó Battery és a záró Damage Inc., vagy a korong felénél a szintén kíméletlen Disposable Heroes, és másutt sem súlytalan a zene, ám az epikus felépítésű Welcome Home (Sanitarium), a leállós-elborult középrésszel megspékelt címadó vagy a roppant hangulatos, zseniálisan hangszerelt instrumentális Orion már mindenképen egy új, magasabb szintet jelentettek nem csak a zenekar, de voltaképpen a komplett durvább irányzat addigi dolgaihoz képest.

A dobjátékát később jócskán leegyszerűsítő Lars Ulrich is ekkor volt a csúcson szerintem, de Kirk Hammett kimunkált szólózása szintén figyelemreméltó, kissé rideg hangulatú, tekerős szólói jól illeszkednek a korong általános hangulatvilágához. James minden egyes ide feljátszott riffje örök érvényű, Cliff Burton pedig nemcsak bőgősként nyújtott kiemelkedőt, de zeneszerzőként és a hangszerelés tekintetében is döntő része volt abban, hogy a banda ne csak a közönség, hanem immár a szakma köreiben is komoly – és jól megérdemelt – elismerést kaphasson. A hippifazonú, eléggé lepukkant fejű, zeneileg azonban igen széles látókörű és jól képzett Cliff szerepének súlya főként a későbbi albumok ismeretének fényében válik világossá: ugyan később is hoztak jócskán jó témákat, klassz dalokat és pár jobb lemezt, azonban ilyen változatos, színes és mégis kompakt módon egységes kisugárzású munkájuk azóta sem született.

A Metallica nagykiadós debütálásaként 1986. március 3-án, az Elektra égisze alatt megjelent harmadik nagylemeze negyedszáz év alatt csak Amerikában több mint 6 millió példányban talált gazdára, besöpört számtalan szakmai elismerést, a megjelenés 20. évfordulója tiszteletére 2006-ban a brit Kerrang! magazin komplett tribute albumot is kiadott (olyan nevekkel, mint pl. a Machine Head, a Mastodon, a Trivium vagy a Chimaira), de ami ennél sokkal fontosabb: zenekarok és rajongók generációi számára vált halhatatlan, örök klasszikussá. Cliff Burton basszusgitáros 1986. szeptember 27-én bekövetkezett tragikus halála tehát egy kreativitása teljében lévő formációt rogyasztott meg, aminek hatását – a pár évvel későbbről datálódó, egészen elképesztő mértékű nemzetközi sikerszéria ellenére - valahol a mai napig nem heverte ki a megmaradt tagság...

 

Hozzászólások 

 
+10 #2 GTJV82 2013-04-02 22:35
Kiváló írás, és akárcsak a Ride esetében, erre is kevés a 10 pont. :)
Idézet
 
 
+14 #1 AntiCimex 2011-10-01 12:26
Jó cikk!!! A Die, Die My Darling 12" ott figyel!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.