Shock!

november 23.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A&R tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

A&R

Vendetta Inc.: Bristle With Rage

Vendetta Inc.: Bristle With Rage

A budapesti Vendetta Inc. saját bevallása szerint a kulturális hadviselést tűzte zászlajára. A csapat 2011 eleje óta létezik, de igazán csak a következő év nyarán jöttek lendületbe, amikor József Mátyás énekes is csatlakozott Salgó Norbert dobos, Bartha Barna gitáros és Nemes Nimród basszusgitáros mellé. „A zenekar elhivatott célja felhívni az emberek figyelmét a jelen társadalmi létszerveződés buktatóira, morális problémáira, emellett ellenpólusát képezni az aktuális tömegzenei jelenségeknek, az eredeti kompromisszummentes metál attitűdjének újbóli életre hívásával", mondják ők. És hogy sikerül-e nekik mindez?

 

Powertrip: Goddamn Soul

Powertrip: Goddamn Soul

A Powertrip tagjait láthattuk már számos különböző formációban együtt és külön is zenélni, ebben a felállásban azonban hanghordozón a Goddamn Soul című EP-vel mutatkozik be először közösen a Makács Zoltán, Máté Évi, Jutasi Szandra és Szabó Kristóf alkotta sludge'n'rollt játszó négyes. Az anyagra összesen négy dal került fel, melyeket részben házila...

Set The Clocks To Infinity: Elevator

 Set The Clocks To Infinity: Elevator

Szegedről érkezett: „Mi vagyunk a Set The Clocks To Infiniy zenekar. Szegeden alakultunk 2012 szeptemberében, majdnem egy fél évre rá, 2013 februárjában új gitárosok váltották fel a régieket, és ez volt az az időpont, amikor a Set The Clocks To Infinity név összeolvadt a zenekarunk, stílusával, egyéniségével és megjelenésével. Azóta az újabb feláll...

Aspects: The Journey

 Aspects: The Journey

A hat tagot számláló djent/dallamos metal keverékében utazó Aspects küldte el az alábbi klipjüket. Szerintük nehéz kategorizálni, szerintünk nem annyira.

Vincenzo feat. NecroPolo: Beep And Destroy

Vincenzo feat. NecroPolo: Beep And Destroy

Mond valamit az a név, hogy Wackor? Akkor figyeljetek jól ide, mert nemrég az alábbi levelet kaptuk Vincze Lászlótól, a kéttagú formáció atyjától és motorjától: "„Jóbarátommal, Nagy-Miklós Péterrel közösen csináltunk egy albumot, mely hallgatható és egyben játszható is. A zenék egyedi és ütős kombinációi a chipzenének, gitárzúzásnak és klasszikus r...

Caught The Flow: New Life

Caught The Flow: New Life

A zenekarról az alábbiakat érdemes tudni: a Caught the Flow zenekart Komáromi Imi (ex-Plastix Bitch) hívta életre, amikor 2011 májusában összehívta Szabó Attist (ex-Soundshine) és Szeremi Balázst (ex-Solution) egy közös baráti zenélésre. Ez olyannyira jól sikerült, hogy viharos gyorsasággal és lendülettel írták dalaikat. A kezdeti lelkesedést hossz...

Phrenia: Falling Down

Phrenia: Falling Down

Róluk is csak ennyit tudunk: modern melodic/electronic metalcore Szerbiából, a Vajdaságból. És még: Nagy Zoltán - ének, Gordán Julian - gitár, ének, Nagy Attila - gitár, Kovács Zsolt - basszusgitár, Sebők Szabolcs - szintetizátor, vokál, Horváth Péter - dob. És elkészült egy klipjük, amit nekünk is elküldtek.

Krinkle: Day Of The Deaf

Krinkle: Day Of The Deaf

A Zenekar, Amelyről Nem Tudunk Semmit. Csak ezt: krinkle: /`krɪŋ.kl / adj noun verb 1. to describe a person, who causes something to happen, especially something bad, unexpected but necessary 2. unable to stop thinking about revolution; too interested in or worried about freedom or similar worn-out phrases 3. radical action or attitude
(example:...

faminehill: Journey Alone

faminehill: Journey Alone

Minimális információ nélkül létező zenekar, akikről csak ennyit tudunk: melodic hardcore punk, tagok: levente spicze - vocal peter braun - guitar balazs ersek - guitar adam sarog - bass zsolt baranyi - drums, akik nem csak saját nevüket, hanem a zenekar nevét is kis betűvel kezdik.

Kabala Baby: Kabala Baby

Kabala Baby: Kabala Baby

A Kabala Baby egy budapesti stoner/grunge rock zenekar. „Súlyos riffek, okosan szívhez szóló vokálos megoldások, kockásingbe csomagolt erős grunge-os energia kiegészülve néha alt szaxofonnal, és más akusztikus hangszerekkel" - így ők. Így mi:

Superliminal: Experiment One EP

Superliminal: Experiment One EP

„Ha zenélsz - és talán akkor is, ha nem -, akkor valószínűleg tudod te is, hogy egy megfelelően működő zenekart milyen nehéz is összerakni. Kellenek közös pontok, célok és mindennek tetejében a jó munkamorál. A Superliminal esetében egy olyan fúzió a végcél, amire a kemény rockerek és az elektronikus zene kedvelői is jól érezhetik magukat. A megala...

Jack: Béklyó

Jack: Béklyó

A Jack régi vendégnek mondható nálunk is, noha nem írtunk minden megmozdulásukról, de olykor-olykor szeretettel fogadtuk a röviden és szigorúan fogalmazó brigádot. Az új klipjük a soron következő anyagukhoz készült, amely egy 7"-es bakelit lesz az amerikai Give Praise Records és a francia Crustatombe Records kiadásában, a zene pedig természetesen ...

Sawthis: Logical Colors

Sawthis: Logical Colors

Olasz zenekar, modern thrashben utaznak, jelentsen ez bármit is manapság, és a műfaj iránti elkötelezettségüket alátámasztandó meghívták a Death Angelből Rob Cavestanyt vendégszerepelni az új lemezükre. A Sawthis tényleg jó nevű zenekarok előtt mutatkozhatott be korábban, hazájukban szeretik őket, így elküldték nekünk is az új klipjüket, hátha majd...

SoulDiver: EP II.

SoulDiver: EP II.

Újabb énekesnős formáció, ismét tévés tehetségkutatós kötődéssel, csupán a zenekar már egy kicsivel előbb is létezett, és ránézésre sem tizenéves suhancokból áll. Több tehetségkutatón is jó helyezést értek el, hozzánk pedig egy kétszámos bemutatkozó EP érkezett, amit néhányan meghallgattunk és véleményeztünk.

Tool de Danton: Legend Of The Mothman

Tool de Danton: Legend Of The Mothman

Tobak Dániel roppant kedvesen, szűkszavúan, ám rendíthetetlenül bombázott minket hónapokon keresztül, hogy írjunk a zenekara bemutatkozó nagylemezéről. Az egyik email egy wikis oldalt is tartalmazott, ahonnan minden fontos információt ki lehet nyerni a csapatról, így eltekintünk a pár soros zenekarbemutatástól. Nem egyszerű egy abszolút névtelen csap...

Supersteam: I Woke Up

Supersteam: I Woke Up

2010-ben alakult zenekar, olasz énekes-gitárossal (Claudio Cinieri). Szólógitáron Kalmár Gábor, basszusgitáron Ambrózy György, dobon pedig Viola Zoltán játszik. A dalokat nagyrészt Clax (Claudio) írta, a tizennégy szerzeményt pedig a nagyközönség elé tárták egy youtube-os link formájában.

Mooters: EP 2013

Mooters: EP 2013

Sokat a Mooters zenekarról sem lehet megtudni azon kívül, hogy blues/hard rock jellegű zenével igyekeznek megnyerni az arra érdemeseket, 2013-ban alakultak, felvettek egy kislemezt, és határozottan nemzetközinek tűnő a csapat tagsága. Mégpedig így: Mike Gotthard feat. Danny Szebenyi, bővebben kibontva: Mike Gotthard - gitár, Szebényi Dániel - ének,...

Mamazonas: Borongó

Mamazonas: Borongó

Volt egyszer egy Romanek Airlines nevű zenekar, akiknek a bemutatkozó albumuk nálunk debütált , és persze mi is megírtuk a véleményünket róla . A zenekar azóta parkolópályára került, ám Romanek Gergely nem unatkozik azóta sem: egy új (szintén háromtagú) formációval mutatkozik be, ezúttal egy klip formájában.

Takács Árpád & Mészáros Béla: Rendíthetetlen

Takács Árpád & Mészáros Béla: Rendíthetetlen

Mészáros Béla az utóbbi hetekben minden felületen keres minket egy bemutatkozásért, és noha nem áll túl közel hozzánk az általuk képviselt zene, ha ennyire szeretnék, ám legyen. Jó pont, hogy a formációval hosszú sorokon keresztül ismerkedhet az érdeklődő, amiből a lényegi információ annyi, hogy a Takács Árpád & Mészáros Béla egy elektroinstrum...

Drawing: Zene, család, barátok, hardcore

Drawing: Zene, család, barátok, hardcore

A soproni Drawing hardcore-t játszik, a zenekartagok nevein kívül nagyjából semmit nem lehet róluk tudni, és 20 perces lemezüket nemrég szabadították a világra, amelyről a klipes dalt osztjuk meg az érdeklődőkkel. Információ híján a tagok neveit tudjuk felsorolni: Nagy Balázs - vokál, Horváth Krisztián - gitár, Jáger Patrik - gitár, Homoródi Ádám -...

One Second Hotel: EP 2013

One Second Hotel: EP 2013

A szlovákiai One Second Hotel debutáló EP-je augusztus 12-én jelent meg, természetesen a mai igényeknek megfelelően ingyenesen, az interneten. Mivel manapság nem divat, hogy a zenekarok információt közöljenek magukról, így róluk is csak annyit tudtunk meg, hogy progresszív, ambient, elektronic (jelentsen ez bármit) zenét játszanak, a következő tago...

Mandibular: 2013

Mandibular: 2013

Őrület, végre egy zenekar, akikről tudunk valamit! Íme: Zenekarunk 2013 februárjában vált a jelenlegi felállásban megalakulttá. Mindannyian csiszolódtunk egymáshoz, próbáról-próbára, kocsmáról-kocsmára, amelynek eredménye a 2013. augusztus 28-i hivatalos megjelenés. Zenénkkel nem kívánunk nagyon megfejteni semmit, pusztán ösztönösen lökjük ki ma...

Mors Silens: Gates Of Hell

Mors Silens: Gates Of Hell

A Mors Silens zenekarról nem tudunk semmit, ami kevésbé baj, az már inkább, hogy az internet sem nagyon. Annyit sikerült összevadászni róluk, hogy mezőberényiek és Fekete Csabának hívják az egyik tagot. A honlapjuk nem működik, a Facebook oldalukról sem mondanám, hogy döbbenetesen sok információval látják el az érdeklődőket néhány csapnivaló koncer...

Karai Anna: Az üveg lassan vág

Karai Anna: Az üveg lassan vág

Ha véletlenül nincs tévéd, néhány infó, mit kell tudni a képen látható szőke hölgyről: Karai Anna tavaly a The Voice műsorban üvöltötte be magát a köztudatba egy Paramore dallal . Anna azóta már kizárólag a szólókarrierjére koncentrál, lassan a bemutatkozó lemeze is elkészül, amiről egy dal október 13-án szólalt meg először a ClassFM-en. A produkció ...

4. oldal / 4
Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.