Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Seriouskid: These Sick Eyes

Megjelent a Seriouskid nu metal banda második száma, egyben első klipje, a These Sick Eyes. A dal több szempontból is különösen fontos szerepet tölt be a csapat életében, hiszen tulajdonképpen ez volt az első, aminek a demójával dolgozni kezdtek, míg az alapító frontember súlyos érzelmi terheitől szabadul meg benne.

0403_seriouskid

„A dalt 2018-ban írtam, a fiam anyjáról, és a családom szétszakadásáról szól. Azt a megmagyarázhatatlan érzést igyekeztem megfogalmazni a szövegben, ami egyszerre fájdalmas, mégis szeretettel teli, és felszabadító. Ahogy megéltem a történéseket, ahogy képes voltam hibáztatni a másikat, mert keresett helyettem egy biztosabb pontot, aztán idővel belátni a saját hibáimat is, amik hozzásegítették a döntéséhez. Egy hosszú és küzdelmes vergődés végeredménye volt ez a szakadás. Mikor elhatároztam, hogy kilépek az addig élt életemből, amit nem teljesen éreztem a sajátomnak – meséli a dal születéséről V. Németh Viktor, a zenekar énekese. – Felmondtam a munkahelyemen, és elhatároztam, hogy elkezdem azt élni, amit mindig is akartam, zenét fogok szerezni, és zenélni. Rendkívül rögös út indult ezzel, ami lelkileg rendesen meggyűrt, anyagilag is elgyengített, és végül ráment a kapcsolatunk is. Az addig megszokott életnek vége szakadt, de azt láttam nem tehetek mást, mert annyira feszített már odabent az alkotás és önkifejezés kényszere, hogy úgy éreztem beledöglök, ha nem engedem ki. Szóval családapából és jól kereső art directorból váltottam csóró zeneszerzőre. De ennek a folyamatnak az egyik eredménye a Seriouskid. Amikor a srácok megjelentek beérett amiért küzdöttem, és amiért nagyjából mindent feláldoztam. Mikor a demót elővettük, és a többiek is sajátjukká formálták, akkor igazán megjött az üzenet. Nem volt kérdés, hogy ez lesz a következő dal."

A zenekar folyamatosan dolgozik új számain, melyeket reméljük nyáron már a közönség élőben is meghallgathat, év végére pedig várhatóan érkezik első nagylemezük is.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.