Shock!

december 02.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Volbeat, Skindred, Bad Wolves - Budapest, 2022. november 5.

Közeledünk az idei év végéhez, de még mindig akad pár nagyágyú, akiket vétek lenne kihagyni. Főleg úgy, hogy a Volbeatet időközben a Barba Negrából átrakták a metálkoncertileg ezzel debütáló MVM Dome-ba, ami annyira friss épület (tavaly készült el), hogy konkrétan új illat lengte be a termet odabent. A méretesebb belső teret kihasználva rögtön elő is szedte a zenekar a kamionokban rejtőző extra nagy kifutót, így nálunk is prémium kategóriás élményt nyújtottak produkció szintjén.

volbeat_k2022_01

Kiváló csomaggal érkezett ez a turné, hiszen a Bad Wolves a nyitózenekar, akik a Five Finger Death Punch és a Megadeth előtt már megmutatták magukat – némelyest más felállásban. Az énekescsere körül ugye volt némi hírverés, valahol érthető is, hogy nem akarták magukra húzni azt a történetet a továbbiakban, így Daniel „DL″ Laskiewicz érkezett Tommy Wext helyére, aki hangban is kicsit más, fazonban meg végképp. Ez a kopasz, vastag fekete keretes szemüveget viselő, nyaktetoválásos srác pónemre inkább tűnik New York-i lemezboltosnak vagy stand uposnak, mint rockénekesnek, ami sajnos olyan szempontból is megáll a lábán, hogy hiába szaladgált ide-oda a gigantikus kifutón, a rocksztár-kisugárzás nem szaladt utána. Totálisan civil maradt a kiállása (főleg ezzel a fura fekete zsebes mellénnyel), mint ahogy igazából az egész zenekarnak is.

időpont:
2022. november 5.
helyszín:
Budapest, MVM Dome
Neked hogy tetszett?
( 23 Szavazat )

Az új gitáros, Max Karon okés, de észrevehetetlen arc, John Boecklint meg annyira távolra rakták a dobcucca mögé, hogy alig lehetett látni, pedig őt érdemes lenne nézni. Doc Coyle a zenekar agya, szerethető figura, a God Forbid óta imádom a játékát, így a dalokkal nincs is egy szem probléma, noha nyilván áramvonalasabb, rádióbarátabb a Bad Wolves bármelyik lemeze, mint a God Forbid volt bármikor is, annak ellenére, hogy itt is megröffennek azok a jellegzetes Coyle-féle riffek, amikre képtelenség nem izomból bólogatni.

bad_wolves_k2022_01

A setlistbe hét dal fért bele, ami nem sok, főleg, hogy a The Cranberriestől a Zombie sajnos már kihagyhatatlan (bármilyen más saját dalt szívesebben hallgatnék tőlük, de hát sajnos ez az „ismert dal, amire lehet öngyújtókat telefonokat lengetni”). A Sacred Kiss-szel nyitottak, ami nem véletlenül kapott klipet, nagyon erős minden szempontból, mint egy magvadult vaddisznócsorda, úgy húz, DL meg rohangált ide-oda, hergelte a közönséget, csak hát… A hangzás nem állt az oldalukra, konkrétan összevissza kongott, visszhangzott, pattogott minden, és nem volt olyan erejük a gitároknak, ami illett volna ehhez a zenéhez, illetve hát semmilyen erejük nem volt helyenként. Nagy kár, mert a zenekar küzdött, de láthatóan nagy nekik ez a tér és a kifutós színpad, nincs még bennük ennyi, és a „civilség” nem csak DL-en látszott, hanem gyakorlatilag mindenkin. Tartok tőle, ennél nagyobbra nem nagyon fognak nőni, ahhoz kellene az a plusz kisugárzás, ami például az zeneileg némelyest rokon FFDP tagjaiban megvan, hiába fapadosabb sokkal Zoliék zenéje.

bad_wolves_k2022_02

A régi érából két dal fért bele a nyúlfarknyi időbe, a Killing Me Slowly és a záró I’ll Be There (utóbbinál félig-meddig sikerült a közönség guggolásból ugráltatása), ami egyébként parádésan felépített gőzborotva. Fülbe tapadó a refrén, alatta dohog Boecklin erőteljes dobolása, amire ráúsznak Coyle mélyen súroló riffjei, és így egyben legszívesebben széles terpeszben, földig hajolva léggitároznál tőle. Még ezzel a fura sounddal is átjött itt az őserő. Borzasztóan sajnálom, hogy MEGINT ennyire rövid volt a program és nem voltak tökéletesek a körülmények, és MEGINT csak reménykedem egy olyan viszontlátásban, amikor mondjuk duplaennyi dalt kapunk tőlük. Remélhetőleg nem maradnak a méltatlanul alulértékelt zenekarok kategóriájában errefelé sem.

bad_wolves_k2022_03

Utánuk jött a Skindred, és bizony azonnal átjött az is, hogy ők teljesen más ligában fociznak. Persze, sokkal rutinosabbak minden szempontból, nálunk meg kismilliószor jártak már, tapasztalt rókák bármilyen színpadon és körülmények között. Valamiért én mindig lemaradtam róluk, pedig hullámvölgyekben szoktam hallgatni a lemezeiket és alapvetően bírom ezt a ragga-metált (noha a reggae-t nem, és megint szabadkoznom kell ezért rövid időn belül itt). A Skindredre képtelenség nem bulizni, még akkor is, ha a dalokat folyton meg-megszakították sok dumával, beleszőttek ismert riffeket, szóval hiába kaptak nagyobb műsoridőt és játszottak két dallal többet, mint a Bad Wolves, az idő nagy részét elvitte a hozzáfűzött sallang. Kár, mert amúgy minden ízében és azonnal ható bulizene, amire akkor is elkezdesz ugrálni meg táncolni, ha sosem hallottad őket korábban.

skindred_k2022_01

Benji Webbe-nek már jobban állt az a nagy kifutó, ki is használta, hol itt, hol ott pörgött, táncolt, hergelte a közönséget, uralta a teret minden szempontból. Nyilván, ha egy zenekar a Van Halen legklasszikusabbját, a Jumpot vagy a Black Sabbath War Pigsét idézi meg, akkor is felfűti velük a hangulatot, ha alacsonyabb hőfokon izzott, itt meg erről szerencsére szó sem volt, és a közönség is vette a lapot az elejétől kezdve: amerre néztem, mindenhol vigyorgó, bulizó arcokat lehetett látni. Csupán személyes benyomásokról tudok beszámolni: nekem a That’s My Jam, az őskövület Nobody (aminek jót tett az idő és a modernebb megközelítés) és egy friss darab, a Gimme That Boom emelkedett ki a programból, utóbbi toronymagasan, jó ez az új irány, még táncolhatóbb, még bulisabb. A hangzás náluk már javult, de közel sem lett tökéletes, a hangulat bőven feledtette a hiányosságokat. Engem kilóra megvettek, és remélem, következő alkalommal nem maradok le róluk, ha önállóan jönnek errefelé. Aztán jött a főattrakció, és a nézőtér egy nagy táncparketté alakult, így mi sem álltunk ellen a jónak (noha ennyi ordenáré saturészeg embert egy helyen már elég rég láttam). (V.Sz.)

skindred_k2022_02

Fura felvezetést kapott az idei randevúnk a Volbeattel, és azzal is tisztában vagyok, hogy felemás jelenkori érzéseimmel a kisebbséget gyarapítom. A dánok a Servant Of The Minddal pontosan arra a vonalra pozicionálták vissza magukat, amelyen a kezdetektől velük tartó rajongói mag a legszívesebben látta őket, engem viszont – először a közös történetünk során – leginkább csak elkedvtelenítettek a friss sorlemezükkel. Nem most van itt az idő, hogy ennek okait részletesebben taglalni kezdjem, talán elég itt annyi, hogy se az igazán karakteres dalokat, se a valódi súlyt nem találtam a legutóbbi felhozatalban. Meglehet, hogy a rendezvényhelyszínként számomra most debütáló, a Barba Negra helyett „beugró” MVM Dome jelentette a fő okot arra, hogy az élőben mindig felejthetetlent nyújtó, aznap a város másik pontján muzsikáló Laibachot végül parlagon hagytam.

volbeat_k2022_02

Meglehet, de talán mégsem volt ez egészen így, hiszen milyen elképesztő belegondolni, hogy 2009 telén, innen alig pár száz méterre láttam először Poulsenéket, manapság pedig (időközben minden szükséges lépcsőfokot megmászva) minden tekintetben több nagyságrenddel megnövekedve, immár arénaméretben szórakoztatnak ezreket. Nem vágyom vissza azokba az időkbe, merő illúzió is volna, leginkább arra voltam most kíváncsi, be tudnak-e tölteni egy ekkora teret is saját magukkal. A kvartett a fesztiválok nagyszínpadán már bejáratott vendég, ezt mi is megtapasztalhattuk Sopronban és Velencén, sőt, nem voltunk restek annak idején Malmőig utazni, hogy az arénaszint közelébe ért zenekar útját nyomon követhessük. Mi tagadás, szép, impozáns kör ez, ami a mostani találkozásunkkal körbeérni látszott, én pedig mindenekelőtt azt szerettem volna, hogy ezúttal se rondítsunk bele ebbe a remek ívbe.

volbeat_k2022_03

A 21 órás lámpaoltást követően aztán igazán nem tartott sokáig, hogy választ találjunk a fenti kérdésekre: a Volbeat azonnali támadást intézett valamennyi érzékszervünk ellen, és nagyon meg kellett volna erőltetnem magam, hogy megtaláljam azt a pontot, amelynek kapcsán ennél jobban el lehettünk volna kényeztetve. A hangzás persze problémás pont maradt, ugyan messze nem olyan mértékben, mint az előzenekarok esetében, de határozottan hagyott maga után hiányérzetet – ez azonban könnyen orvosolhatónak bizonyult az összes többi faktor társaságában. A hatalmas kifutónak és a gigantikus, mesés minőségű, többosztatú LED-falnak köszönhetően a terem minden pontján úgy érezhettünk, hogy a banda közvetlenül az orrunk elé lépve játszik. Tényleg semmivel nem spóroltak, ami ezen a szinten elvárható, azt mind be is pakolták szépen az arénába, márpedig az nem volt kevés.

volbeat_k2022_04

Minden egyes nótához jellegzetes látványvilág társult, az élőben a LED-falra kipakolt színpadi történéseket pedig a leghátsó sorokban is nyomon követhettük, tényleg mindenkit beszippanthatott az előadás, aki hagyta magát. A dalok tekintetében utóbb bőven megbékéltem vele, hogy – mégiscsak lemezbemutató turnéról lévén szó – az „új” album lesz a fókuszban, hogy aztán kellemes meglepetéssel tapasztaljam, hogy a Seal The Deal... és az Outlaw Gentlemen... lemezeket is rendesen leporolták. A setlist gerincét ezek a kiadványok adták, szemezgetve még a Rewind, Replay, Reboundról is, ennél régebbi témák viszont már tényleg csak mutatóban akadtak, továbbra sincs Volbeat-koncert például Sad Man's Tongue és Still Counting nélkül, és ma még azt mondom, ez jól is van így, a zenekart jelen időben az újabb nóták definiálják. Talán említenem sem kell, hogy a zenélés döccenők nélkül, hibátlanul zajlott, Michael Poulsennek pedig látszólag továbbra is gond nélkül megy a lemezminőség-közeli ének élőben is.

volbeat_k2022_05

Bár csak négyen vannak, lazán megoldják azt is, hogy egy ekkora térben is mindenhol jelen legyenek, és még a sörnyitó alakú pitben szorongó kiválasztottaknak se fordítsanak mindig hátat. Mindez nyilván csak profi koreográfia mentén sikerülhet, rutinos szórakoztatóként viszont arra is ügyelnek, hogy ne tűnjön az egész teljesen kiszámítottnak. A pakliban még olyan extráknak is jut hely, hogy a Wait A Minute My Girlben és a Die To Live-ben zongoristát és szaxofonost villantsanak, vagy hogy szép ráérősen Rob Caggianót is felköszöntsék nemsokára esedékes szülinapja alkalmából. Mindeközben mindig van miért nézni a kivetítőt is, hiszen sosem csupán a nyers kameraképek jelennek ott meg, és be kell ismerned: ez bizony közel százszázalékos élmény, és már rég nem zavar a kongó-döngő terem, vagy hogy olykor nyomoznod kell az egyes hangszerek után. Nem szégyelled, hogy amikor a végén felvillan a „köszönöm, Budapest” felirat, meg is hatódsz, mert elhiszed, hogy a Volbeat ezen az estén mindent letett elénk, ami a hátizsákjában volt.

Tényleg nagyszerű és a maga módján párját ritkító az az építkezés, amellyel Poulsenék a Diesel Klubból idáig eljutottak, és a mai napig sikerrel próbálnak megmaradni a bolygó egyik legnagyszerűbb szórakoztató gépezetének. Én most is elhittem nekik, hogy azok, és ez messze nem a konfettihegyeken, a gőzoszlopokon és a vígan pattogó gumilabdákon múlott. (K.B.)

volbeat_k2022_06

 

Hozzászólások 

 
#4 Anomander 2022-11-14 21:00
Én csak a Volbeat-en vettem részt, a Bad Wolvesra nem volna értem oda (de amúgy nem vagyok lenyűgözve tőlük lemezen), a Skindred meg nem nekem szól.
De a Volbeat mindent vitt, nagyon jó volt a színpad, a kivetítő hát még a dalok! Szerintem a hangzás is jó volt, legalábbis ott, ahol én álltam.
Most láttam őket először, baromira élveztem, végig az volt az érzésem, hogy abszolút felsőligás koncerten vagyok.
Idézet
 
 
#3 Bólogató kutya 2022-11-12 22:02
Ez bizony tényleg prémium kategóriás koncertélmény volt, a Volbeat minden várakozásomat felülmúlta!
A show minden eleme (hangosítás, látvány, setlist, fények, színpadi jelenlét, kifutó jó kihasználása, kommunició a közönséggel, közönség reakciója - tényleg minden) maximális volt, egy hete ilyenkor már zajlott javában, de a hatása nagyon sokáig velem fog maradni, pontosabban ki merem jelenteni, hogy örökre. EZÉRT járunk koncertekre.
Idézet
 
 
#2 Simon Zoltán 2022-11-08 16:51
Minden (jó, majdnem) pillanatát imádtam!
A For Evigt-el engem sajnos vallatni lehet, de körülnézve a többségnek az a dal okozta a legnagyobb ovációt.
Idézet
 
 
#1 queensryche999 2022-11-08 07:39
A Volbeat miatt mentem, a BW-ba belehallgattam, a Skindred-et az elejét leszámítva végignéztem. Lehetne ragozni (hangzás kompromisszumos , látvány kiváló, stb.), de mindent egybevetve korrekt volt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.