Shock!

december 11.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Skull - Budapest, 2018. október 8.

1012skull3Annyi mindenen lehetne keseregni. Legelőször is azon, hogy mekkora igazságtalanság már, hogy egy olyan kaliberű énekes, mint Eric Wagner, aki tényleg évtizedek óta szívét-lelkét teszi bele ebbe az egész cirkuszba, olyan apró helyre szorul, mint a Dürer kisterme – és még az sem telik meg rá totálisan. Meg hogy milyen kár, hogy elmaradt az Acid Muffin. Vagy az sem igazán járja, hogy a Magma Rise sokat próbált tagsága nincs legalább annyira népszerű, mint mondjuk Apey-ék. És ilyen körülmények között nyilván a hangzás sem lehet tökéletes (amúgy kimondottan jó volt). Meg októberhez képest meglepően meleg is van. Szóval rengeteg mindenen lehetne nyígni. De ez a koncert a maga nemében közel tökéletes volt, úgyhogy sírjon ilyeneken, akinek két anyja van.

Azt viszont tényleg szánom-bánom, hogy Holdampf Gáborék előadásának csak a végére értünk oda, mert amennyit hallottunk belőle, az viszont nagyon is ütött. A Magma Rise pedig tradicionálisan élőben az igazi, úgyhogy biztos vagyok benne, most sem tettek másképp. Érkezhetne is már tőlük valami új anyag!

időpont:
2018. október 8.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 13 Szavazat )

Mint ahogy érkezett a formáját már elég régóta bitang módon konzerváló Ron Holzner is, megszokott kalapjában és bőrjakójában, aztán szép sorban a The Skull tagságának többi része, Wagner mesterrel bezárólag, aki persze ugyanolyan tétova mozdulatokkal operált, mint mindig, de magához képest még nem is tűnt különösebben kábának (ellentétben például a bő évtizeddel ezelőtti, A38-as Trouble-koncerttel, amikor is konkrétan imádkoztunk érte, hogy le ne fikázzon a színpad széléről). Belecsaptak az első lemez nyitónótájába, a Trapped Inside My Mindba, és innentől kezdve minden oké is volt.

1012skull4

A két album dalai minimális átkötő szövegelés mellett érkeztek, testvérisen megosztozva a műsoridőn – ha jól rémlik, öt-öt dalt válogattak be mindkettőről. A kisebb terem és a hatalmasnak nem igazán mondható létszámú, ám annál lelkesebb hallgatóság által keltett hangulat pedig csak felfokozta az olyan nóták szomorú erejét, mint mondjuk a For Those Which Are Asleep, a Till The Sun Turns Black, vagy az As The Sun Draws Near.

1012skull2A koncert előrehaladtával amúgy nemcsak a publikum lett egyre hangosabb, hanem Lothar Keller és Rob Wrong is mind többször játszott el ironikusan a klasszikus gitárhősös beállásokkal, grimaszokkal, és a szúnyogtestű dobos is egyre nagyobb karlendítésekkel, egyre harsányabban adta elő magát. (Ő amúgy ki volt? Mert tuti, hogy nem a The Endless Road Turns Darkot felütő Brian Dixon, de nem is az a Henry Vasquez, akit előzetesen több helyen is megjelöltek turnédobosként.) Ron Holzner meg amúgy is végigmosolyogta az egész bulit, úgyhogy az egésznek tényleg kerekedett egy ilyen családias hangulata, amiben maga Eric bácsi is örömmel fogadta az olyan bekiabálásokat, hogy mindig szeretettel fogjuk fogadni minálunk.

Emellett pedig a főhős hiába tűnt jóval öregebbnek akár csak két évvel ezelőtti utolsó találkozásunkhoz képest is (mondjuk most kábé egy méterről láttam, az is igaz), és hiába spórol már a magasakkal, ha minden egyes hangján érződik az őszinteség, az, hogy neki mindez tényleg mennyire sokat jelent. Ha nyolcvanan hallgatják, akkor annyian, nem gond. És igen, ennek a közvetlenségnek része az is, hogy akár éneklés közben is kezet fog egy piros-fekete sapkás fanatikussal; hogy a számára felajánlott sör láttán röhögve kérdezi meg, hogy azért adják-e neki, mert előtte már beleköptek. Sőt, még az is, hogy ha olyanja van, akkor bizony a Send Judas Down alatt szépen kisétál klotyóra, vagy sörért, vagy a fene tudja hová, miközben a zenekar minimális megrökönyödés nélkül játszik tovább.

És ezek azok a nüansznyi dolgok, amikért egy The Skull-koncert sosem lesz lélektelen hakni, meg persze az, hogy a „ráadás" bő félórájában azért előkapnak öt-hat himnuszt a Trouble-tól is, olyan kis szösszeneteket, mint mondjuk az R.I.P., a The Tempter, az At The End Of My Daze vagy a Bastards Will Pay. Ezekkel meg igazából semmilyen körülmények között sem lehet hibázni, így aztán talán lenne min keseregni, de én inkább szimplán csak nagyon örülök, hogy ott lehettem.

1012skull1

Fotó: Horváth Jani

 

Hozzászólások 

 
#2 Venomádi 2018-10-12 12:48
Iszonyat jó volt. Itt vannak ilyen legendás arcok és semmi szarság? Egy méterről nézzük, lepacsizunk, meg adnak majdnem még egy lemeznyi ráadást. Wrong oda is adta a belépőjét.
Nem a legméltóbb körülmények jutottak nekik, de én a magam részéről ezt a fajta koncertet szeretem, ezért is vannak jó emlékeim a legutóbbi Spirit Caravan buliról is, ahol asszem szintén a Magma rise melegített be. Egyébként meg nehogy azt higgye bárki is, hogy bárhol máshol tolonganak rájuk.
Idézet
 
 
#1 wallwood 2018-10-12 11:38
En ott voltam a letszam tenyleg elkeserito...
Ez lehet az egyik ok (es meg adozas,stb..) ,hogy Magyar-
orszagot jo sok koncert elkeruli.
Ozzy- t peldaul el tudtam volna viselni jovore (Bolognaba
vettem jegyet).
Sajnos el kell fogadni, hogy itthon ennyi erdeklodo van a mufaj irant...
Sad but true.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.