Shock!

augusztus 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Richie Sambora - Párizs, 2014. június 26.

0714sambora01A fergeteges Extreme-koncert után még hátravolt a java, hiszen három nappal később a Bon Jovi talán legkreatívabb zenésze, legjobb énekese és nemzedékének egyik legsokoldalúbb, egyedi stílusú gitárosa is tiszteletét tette a francia fővárosban. Tényleg csupán a véletlennek köszönhető, hogy ennyi minden összejött ezen a héten, viszont mivel 2012-ben csupán egy nappal maradtam le Richie Sambora őszi turnéjáról (a szabim pont egy nappal a müncheni koncert után kezdődött), nem volt kérdés, hogy el kell csípni ezt a bulit is. Hozzáteszem, annyira pörög a rockélet Párizsban, hogy még Robert Plantet is megnézhettük volna érkezésünk estéjén ugyanott, de az már sok lett volna a jóból a világ egyik legdrágább városában – bár mi tagadás, itthoni rockklubokban is lehet, hogy szívesebben fizetnék három eurót a rozébor decijéért, ha legalább annyira iható lenne, mint amit a Bataclanban kaptam.

időpont:
2014. június 26.
helyszín:
Párizs, Bataclan
Neked hogy tetszett?
( 3 Szavazat )

Ami Richie barátunkat illeti, az elmulasztott buli idején még nem lehetett tudni, hogy kevesebb mint két évvel később immár csak papíron lesz a Bon Jovi zenekar tagja, tehát akkor lényegében örökre lemondtam a találkozás lehetőségéről, hiszen pont akkoriban pörgött fel a Jovi-gépezet is újra – nem is értettem akkoriban, és nem értem ma sem, hogy az Aftermath Of The Lowdown miért az új anyabanda új lemezével szinte egy időben jelenik meg. A belső viták következménye miatt végülis aztán nem is izgattam magam, hiszen a Bon Jovi régóta nem hoz lázba, sőt kimondottan örültem annak, hogy a(z ideiglenes) szakítás miatt újra előtérbe kerülhet a méltatlanul elhanyagolni kényszerült szólókarrier.

Talán egyik korabeli bandánál sem végzett annyira jó PR-munkát a menedzsment, mint a Jovinál, hiszen a csapat szinte teljes karrierje során mentes volt a pletykáktól, híresztelésektől, botrányoktól. Erre a remekül felépített jófiú-imázsra aztán Jon mester is ügyesen rájátszott, pláne, amikor ő maga már a zenén túlmutató ambíciókat kezdett dédelgetni. Nyilvánvaló azonban, hogy a hírzárlat ellenére ők is kivették a részüket a rock'n'roll-életmódból, de persze a „jófiúk rosszfiúja" „megtisztelő" cím Richie-nek jutott: ő lett a fenegyerek, és bizonyára egy darabig nem is volt gondja a ráosztott szereppel. Az Aftermath előzményei pedig ismertek – ezért hiszem el neki, amit legutóbb a ki(nem)lépéséről nyilatkozott. Mindezeket a tényezőket persze lebulvározhatjuk, de véleményem szerint a háttér ebben az esetben is közelebb hozza a hallgatót a zenéhez is és bizony a koncertet is jobban élveztük emiatt: patetikusan szólva, ebben a közel két és fél (!) órában közelebb kerültünk Richie lelkéhez. Pont emiatt nem is volt olyan lehengerlő a dolog, mint az Extreme esetében, de ez érthető is, és azért természetesen volt gitár és rock'n'roll bőven, elvégre mégiscsak a '80-as évek egyik legjobb dalszerző gitárhősének fellépését néztük. Ami miatt személyesebb volt az egész, az a dalok mondanivalója (természetesen a Lowdown volt túlsúlyban), és például ahogy az intróként funkcionáló Song For You feldolgozást elővezette Richie, gitár nélkül besétálva – ez a dal egy alapvetően giccsesnek mondható amerikai klasszikus tábortűz-sláger, ami viszont a helyzethez és az előzményekhez nagyon is illett, és inkább volt megindító, mint hatásvadász.

0714sambora02

Rögtön ezután persze helyére került minden, hiszen besétált a zenekar is, és bár az Every Road Leads Home To You papíron nem a legjobb nyitónóta, simán beindította a közönséget (ők amúgy kisebb számban jelentek meg, mint három nappal korábban, de azért voltak vagy öt-hatszázan). Korábban mondjuk én Orianthi művésznő beharangozását úgy értelmeztem, hogy supportként fog fellépni saját bandájával, és ebben a hitemben még az sem ingatott meg, hogy a két művész ma már a magánéletben is „egy húron pendül" – kiderült viszont, hogy másodgitárosként vesz részt a turnén. Vele már hatfősre duzzadt a zenekar, és a többi arc természetesen session-zenész volt, ahogy az nagy bandák tagjainak szólóbandájában már lenni szokott – nem szerencsés, ha nem a fő figurára hárul a figyelem, viszont fontos, hogy vérprofik legyenek a társak.

A setlist:

01. A Song For You
02. Every Road Leads Home To You
03. Nowadays
04. Lay Your Hands On Me
05. Weathering The Storm
06. Burn The Candle Down
07. Stranger In This Town
08. Sugar Daddy
09. You Don't Wanna Know (Orianthi)
10. Storybook Love (Richie harmonika-mutatványával)
11. I'll Be There For You
12. Learning How To Fly With A Broken Wing
13. Seven Years Gone
14. Livin' On A Prayer (félig akusztikus verzióban)
15. The Answer
16. Taking A Chance On The Wind
17. These Days
18. Rosie (bekiabálásra)
19. Stick To Your Guns
20. Wanted Dead Or Alive

Sajnos nem könnyű megtalálni a neveket, pedig jó lenne mindenkit megemlíteni, de az biztos, hogy Luke Ebbin – akivel a Lowdown nagyrészét írta Richie – itt volt billentyűn és gitáron. A csapat dobosa és másik billentyűse is nagyon ott volt a szeren: utóbbi még a trombitát (!) is megszólaltatta párszor – persze ez mind semmi ahhoz képest, hogy maga Richie tangóharmonikára is fakadt az egyik feldolgozásnótánál, igaz, a mutatvány inkább volt aranyos, mint jó (ahogy mondta, azért tette le anno a hangszert, mert a gitárral jobban lehetett csajozni). Az biztos, hogy ő maga nagyon élvezte az egészet, ami nem csoda, hiszen a hírek szerint ismét kiegyensúlyozottnak érezheti magát, miután többféle nyomás alól szabadult. Gitározni meg persze továbbra is nagyon tud, volt szólózás bőven, amiből persze Orianthi is kivette a részét, sőt, a kalapot a szemébe húzó, de azért szimpatikus kisugárzású hölgy még énekelt is egy saját nótát, meg persze duetteztek is – ha nem tudná az ember, hogy ők már egy pár, akkor is érződött volna a kettejük közötti kölcsönhatás. Nem mellesleg baromi jó hangja van neki is.

És hogy voltak-e Bon Jovi-számok? Hát persze, szám szerint hat, ami pont elég, de nem is sok (bár az I'll Be There For You-t simán kihagyhatták vagy lecserélhették volna, sosem volt egy túl nagy durranás szerintem), és nem is feltétlenül kaptak nagyobb ovációt a többinél. Sőt, az abszolút csúcspontnak a Stranger In This Town bizonyult, amely lemezt még a szintén nagy sikert arató The Answer képviselte, plusz a Rosie, amit úgy tűnt, Richie csak egy elöl álló rajongó folyamatos követelése miatt idézett meg egy versszak erejéig. A helyzet viszont az, hogy annyira jól átjött a pozitív életérzés a színpadról, hogy lényegében bármit nyomhatott volna a Sambora Band, a franciák mindent nagykanállal kajáltak.

Nem tudom, mit hoz a jövő, de itt is csak azt tudom mondani: többen kellett volna, hogy lássák (akárcsak az Extreme esetében, ők is nagyon kevés bulit nyomtak-nyomnak Európában), óriási élmény volt: felemelő, pozitív energiákkal feltöltő, emberi megnyilvánulásokban nem szűkölködő koncert egy hiteles zenésztől. Nyilván Sambora már „megteheti", de ettől még fontos, hogy jelen legyen, alkosson. Nekünk is, neki is – a pénz talán boldogít rövid távon, a zene viszont tényleg lehet terápiás eszköz.

 

Hozzászólások 

 
+4 #2 bogar 2014-07-14 14:21
Megint az érzem, hogy kimaradt valami az életemből.
Idézet
 
 
+7 #1 frontiers 2014-07-14 11:32
jöhetne közelebb is, nagyon szeretném Mr. Sambo-t egyszer élőben megnézni, önmagában talán jobban lázba is hozna, mint egy Jovi buli
jó volt olvasni a beszámolót
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.