Shock!

július 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Richie Sambora: Aftermath Of The Lowdown

richiesambora_cIsmét egy nehezen magyarázható restanciát pótlunk, és tesszük ezt több okból is. A tavaly ősszel megjelent harmadik Sambora szólólemez eleve kevés figyelmet kapott, amikor friss volt, pedig Richie még egy rövid európai klubturnét is beiktatott mellé (igen bosszantó volt, hogy egy nappal azelőtt játszott Münchenben, hogy épp szabadságra mentem volna), de nem sokkal ezután ismét felpörgött a Bon Jovi gépezet, és ennek árnyékában óhatatlanul is elsikkadt az anyag. Most viszont, hogy a gitáros (ismét) kimaradt az aktuális Jovi turnéról, megint aktuálissá válik ez az album, hiszen ha hosszútávú lesz a mosolyszünet, könnyen előfordulhat, hogy ismét a szólópálya kerül fókuszba.

Én a magam részéről nem drukkolok egyik irányba se, de tény, hogy szívesen bepótolnám az elszalasztott klubkoncertet, és az sem lenne nagy baj, ha a következő Sambora lemez nem tizenöt év múlva jelenne meg. Persze nincs baj az anyazenekarral sem, de nagyon régóta nem éreztem már ingerenciát arra, hogy tíz évnél újabb dolgaikat meghallgassam, az Aftermath dalai viszont még az évvégi megjelenéssel is 2012 legtöbbet hallgatott felvételei közé kerültek be nálam. Pedig a klasszikus Jovi soundhoz ezeknek sincs sok köze.

megjelenés:
2012
kiadó:
Dangerbird
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Magyarázatot tehát nem tudok adni, de azért elmélkedhetünk az okokról. Sambora először is nagyságrendekkel jobb énekes, mint Jon, ez tény. Emellett fantasztikusan gitározik, de ezt szólólemezein sem tolja előtérbe, játéka viszont kilométerekről felismerhető. Dalai már a Stranger In This Town óta mélyen a bluesban gyökereznek, ami a Jovinál – a New Jersey meg talán a These Days lemezt leszámítva – sosem volt annyira erősen jelen. Persze amerikai zenekar lévén a hatás megkerülhetetlen, de a Jovi mindig is arénazene maradt, Sambora muzsikáját pedig csakis klubban tudom elképzelni. Akárhogy is, a blues mellett sokat merít az amerikai könnyűzene elmúlt ötven évének minden korszakából, stílusából, és ez minden esetben ellenállhatatlanul samborás eleggyé áll össze, a személyes jelleget pedig akár dalcímek és szövegkönyv nélkül is érezheti a hallgató. Az lehet tehát a titka ennek a zenének, hogy nagyon emberi, erre pedig sokan fogékonyak a Jovi táborban és persze azon kívül is (az alulértékeltség tehát nem feltétlenül jelent sikertelenséget is, legalábbis önmagában semmiképp – az anyazenekarhoz képest már más kérdés).

A három eddigi önálló lemez közül ennek a tematikája a legsúlyosabb, hiszen Sambora itt az alkoholizmussal való harcát dolgozza fel – ha végignézünk a számcímeken, akár még konceptalbumra is asszociálhatunk, nyilván nem véletlenül. De ha valaki nem szívesen gondol bele a dalok hátterébe, élvezheti „sima" zeneként is, mert a helyenként szomorkás hangvétel mellett abszolút pozitív atmoszférája van az egésznek, akárcsak a korábbi műveknek. Egészen biztos, hogy Richie a Jovi számára írt szerzeményekbe is beleadta szívét-lelkét, de szólópályáján lehet igazán önmaga, hiszen itt korlátok nélkül alkothat. És milyen sokfélét: például húzósabb tételeket, mint a nyitó Burn The Candle Down, a Nowadays, vagy az egyik legfogósabb Learning How To Fly With A Broken Wing, illetve személyes kedvencemet, a sajnos csak a japán verzióra felkerült (vélhetőleg azért, mert valóban nem illik a koncepcióba) Backseat Driver. Akad persze borongós, melankolikus pillanat is bőven, de az ilyenek már korábban is zseniálisak voltak, ehhez nagyon ért Richie: itt talán a Seven Years Gone és a Forgiveness Street a legsikerültebb ilyen jellegű téma, de összességében is magával ragad a zeneanyag.

Ahogy említettem, rengeteget pörgött a lemez megjelenése óta, az újabb keletű zenék közül talán csak az új Heart ment ennyit felénk. Akármit is hozzon tehát a közeli vagy távoli jövő, ez egy minden tekintetben kiemelkedő alkotás a mai mezőnyben, és mint ilyen, kétségtelenül maximális pontszámot érdemel.

 

Hozzászólások 

 
#1 Santoro 2019-06-20 23:08
Rohadt jó ez a lemez, az elmúlt 20 év Bon Jovi termésèt zsebre teszi.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.