Shock!

szeptember 19.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Red Hot Chili Peppers, Deap Vally - Prága, 2016. szeptember 4.

0909rhcp2„Prága a legjobb hely a világon! Közvetlenül a pina után" – mondta egy bölcs ember egykor, a magam részéről pedig teljes mértékben egyet is tudok érteni ezzel a megállapítással. Így aztán, mikor kiderült, hogy nem vagyok egyike azon szerencsés tizenpárezer embernek, akinek sikerült jegyet venni a Red Hot Chili Peppers szeptember elsején tartott budapesti koncertjére, rögtön be is szereztem egy prágai belépőt. Ekkor ugyanis még nem lehetett tudni, hogy Kiedisék dupláznak nálunk, de különösebben akkor sem bánkódtam, amikor érkeztek a hírek a második fellépésről, egy prágai hétvége ugyanis még akkor is roppant csábító, ha az ember már sokadszorra látogat el a cseh fővárosba.

Ha jól emlékszem, számomra ez volt az ötödik ilyen trip, de az U Flekunak, a Károly-hídnak és a többi kihagyhatatlan programnak köszönhetően kifejezetten felvillanyozva értem az RHCP-bulinak otthont adó O2 arénához. Az már a sétálgatással töltött napok alatt is feltűnt, hogy a városban sokkal több a rendőr, mint legutóbb, illetve gépfegyveres katonák is császkálnak itt-ott, de a beléptetés során az is kiderült, hogy a tömegrendezvények biztosítását még a nevezetsségekénél is szigorúbban veszik. A bejáratnál ugyanis nem szimpla motozás volt, hanem mindenkinek fémkereső kapun kellett átmennie, a hátizsákokat, táskákat, szatyrokat pedig egytől-egyig át is világították. A beengedés azonban flottul ment, annak ellenére, hogy a cseheknél a teltház a szó szoros értelmében véve jelent teltházat. Míg nálunk a sold out arénás koncerteken mindig van egy laza hátsó traktus, addig az O2 esetében a „megtelt" tábla valóban azt jelentette, hogy a dugig telt ülőhelyek mellett az álló rész is kifejezetten zsúfolt volt, egészen a hátsó kijáratokig.

időpont:
2016. szeptember 4.
helyszín:
Prága, O2 Arena
Neked hogy tetszett?
( 10 Szavazat )

A Budapestet is megjárt Deap Vally kezdett itt is, mivel azonban a küzdőtérre még azokat az italokat sem lehetett bevinni, amiket az ember a rendezvényen vásárolt, első két számukat kintről hallgattam. Műsoruk papíron sajnos sokkal érdekesebbnek tűnt, mint amilyen végül valójában volt. Az ugyan valóban kuriózum, hogy egy zenekar mindössze dobossal és gitáros/énekessel álljon ki (főleg, hogy mindketten csajok), ahhoz azonban, hogy egy ilyen formáció hosszútávon is érdekes tudjon maradni, olyan kaliberű zenészek kellenek, amilyenek a Deap Vallyben nincsenek. Mikkey Dee-től és John Sykestól bármikor szájtátva néznék egy ilyen műsort, az amerikai lányok műsora viszont tizenöt perc után menthetetlenül unalomba fulladt.

Kétesélyes volt számomra a Red Hot Chili Peppersszel való első élő találkozás, és előzetesen nem is vártam túl sokat a koncerttől. Amellett, hogy fiatalkorom meghatározó bandája voltak ők a Blood Sugar Sex Magik, főleg pedig a One Hot Minute révén, már a Californication irányát sem éreztem magaménak, az utána következő lemezeket pedig alig párszor hallgattam meg, és végül szép lassan belenyugodtam, hogy a zenekar sajnos tartósan olyan irányt vett, amivel engem már minimálisan sem tudnak lenyűgözni. Ennek ellenére legalább egyszer az életben muszáj volt megnéznem őket, a végeredmény pedig sokkalta meggyőzőbb volt, mint vártam.

0909rhcp1

Egy szintén bölcs, mindemellett pedig a '90-es évek popkultúráját meghatározó másik ember nagyon találóan foglalta össze anno a Chili lényegét a „Flea's cool!" mondattal, és az a száz perc, amit Prágában lecsavartak, egyértelműen bizonyítja, hogy a zenekar jellemzésére még mindig ezek a szavak a legalkalmasabbak. Elsősorban tehát a mániákus, sokat szövegelő basszusgitáros vitte a hátán a bulit, de Anthony Kiedis produkciója is abszolút meggyőzött. Számomra ő a mai napig az az ikon, aki az Under The Bridge klipjében félmeztelenül, hínárhajjal rohan a kamera felé, és 2016-ban továbbra is elhiszem neki, hogy a bajusz meg a baseballsapka ellenére semmi sem változott. Kettejük mögött az istentelenül húzósan doboló Chad Smith kicsit visszafogottnak tűnt, számomra pedig Josh Klinghoffer teljesítménye sem volt drámai. A Scar Tissue botrányosan szétbarmolt és elkamuzott szólóját (ami amúgy az egész dal legfontosabb pillanata) leszámítva nem idegesített, bár természetesen én is inkább John Frusciantét vagy Dave Navarrót láttam volna a helyén legszívesebben.

0909rhcp3A program változtatásokkal ugyan, de hasonló volt a pesti bulik setjéhez, azaz ezúttal is sorjáztak azok a gigaslágerek, amelyek közül akár egyért is sok zenekar odaadna bármit, és amikből a Chilinek van vagy tíz. És noha ezért, illetve a The Getaway dalai miatt számomra néha le is ült kissé a koncert, a publikum nagy része éppen a Snow-ért, a Dani Californiáért, illetve a többi ilyen tételért jött, így fagyás csak pont annál a néhány régebbi darabnál volt, amelyek számomra épp a csúcspontot jelentették. Lásd például: Suck My Kiss vagy Nobody Weird Like Me. A koncert egyes pillanataiban billentyűs, illetve extra perkás, egyszer pedig még egy plusz basszusgitáros is feltűnt, így volt, amikor heten nyomták a színpadon. Utóbbi két arcot a magam részéről eléggé feleslegesnek éreztem, hiszen hangszerükből túl sok mindent nem lehetett hallani, másrészt pedig Flea és Chad önmagukban is bármit eljátszanak, méghozzá oda-vissza, kétszer.

Annak ellenére, hogy a programban mindösszesen négy-öt olyan dal szerepelt, amit kifejezetten szeretek, illetve a hangzás sem volt tökéletes, mégis végig élveztem a koncertet, élőben ugyanis olyan témák is eléggé megdörrentek, amik lemezen nekem már nem jönnek be. A nyitó Can't Stop, a By The Way vagy az új lemezes Go Robot is nagyon betalált, ráadásul a valóban fantasztikus lampionsor, világítás és háttérvetítés is sokat adott hozzá a zenei produkcióhoz.

A Red Hot Chili Peppers tehát várakozásaimon felül teljesített ezen a koncerten, ennek ellenére mégis folyamatosan ott motoszkált a fejemben, mekkora „pazarlás," hogy ezek az arcok a rádiós slágerek mellett legalább néha nem írnak már olyan dalokat, mint a One Big Mob vagy a Power Of Equality, illetve, hogy az anno a Pea által tökéletesen kifejezett, öntörvényű, feltartott középsőujj-attitűd mára totálisan kiveszett belőlük. A Chiliből tehát végérvényesen egy profi gépezet, mainstream produkció lett, de ez nem baj. Egyrészről jól is csinálják, másrészről pedig még mindig megvan bennük az a tűz, ami miatt a régi rajongók is azonosulni tudnak velük. Legalábbis élőben, otthon pedig vélhetően továbbra is megmaradnak majd a 2000 előtti lemezeknél. Ahogy én magam is.

Fotó: O2 Arena

 

Hozzászólások 

 
#4 RobertThorn 2016-09-14 03:48
És a Hospůdka Na hradbách? Vagy az U Hrocha? :)
Idézet
 
 
+1 #3 Kiss Gábor (Shock!) 2016-09-11 15:06
Hell's Bells a legjobb.
Idézet
 
 
+11 #2 Nagy Andor 2016-09-09 12:34
Idézet - ddrum:
U Fleku... fapados turistaitató
U Vejvodú, na az hangulatos


Szerintem is az U Vejvodú talán a legjobb kocsma a városban (de azért az U Flekú is jó). Pláne, hogy a Vejvodúban igen sok magyar felszolgáló is található, így akár magyarul is tudsz rendelni, ha szerencséd van. Nem mintha egy Igaz Magyar Ember ne tudna bármilyen nyelven piát rendelni, de azért ebéd, vagy vacsora esetén jól tud jönni, pláne, ha annyira beszélsz csehül, mint én (szókincs=pivo).
Idézet
 
 
+3 #1 ddrum 2016-09-09 12:05
U Fleku... fapados turistaitató
U Vejvodú, na az hangulatos
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.