Shock!

július 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Red Hot Chili Peppers: The Getaway

rhcp_cMéltósággal öregedni. Több helyen is olvastam, hogy a Red Hot Chili Peppers mostanság éppen ezzel foglalatoskodik. De mégis, mi a jó francot jelent ez a sokat emlegetett „méltósággal öregedés"? Az én értelmezésemben valami olyasmit, hogy akárhányszáz éves is vagy, lelkileg megmaradsz fiatalnak, és legalább legbelül, ahol senki sem lát, kitartasz az eredeti elképzeléseid és elveid mellett. És ha így nézzük, akkor bizony méltósággal öregszik Robert Plant, az Iron Maiden, de minden állatsága ellenére még a jó Ozzy is. Vagy a fiatalabbak közül mondjuk a Soundgarden meg az Alice In Chains. De a Red Hot Chili Peppers pont nem. A Chili ugyanis az utolsó két lemeze alapján már nem öreg, hanem halott.

Pedig valamikor nagyon szerettem az őrült Los Angeles-i brigádot. Fontos, izgalmas és robbanásveszélyes zenekarnak tartottam, ahol a rockvilág egyik legjobb basszusgitárosa és dobosa játszik, az énekesük – hangi korlátai ellenére – hatalmas fazon, az épp aktuális gitáros pedig a háttérből mindig alapvetően a saját képére tudja faragni a végeredményt, hívják bár Hillel Slovaknek, Dave Navarrónak, pláne John Frusciantének. Aztán a By The Way idején valami megtört. Egyre többször gondolkodtam olyanokon, hogy mégis mi a francot művelnek ezek? Pedig ma már tudom, hogy éppen az volt az utolsó RHCP-lemez, ami még igazán tetszett. Az iszonyatosan bő lére eresztett Stadium Arcadium összességében már kimondottan untatott, legutóbbi remekművüket, az öt évvel ezelőtti I'm With You-t pedig már undorodva töröltem le háromszori hallgatás után jobb sorsra érdemes merevlemezemről. És arra gondoltam, hogy ennél már csak jobb jöhet majd. Tragikusan nagyot tévedtem.

megjelenés:
2016
kiadó:
Warner
pontszám:
3 /10

Szerinted hány pont?
( 102 Szavazat )

Persze, nem akarom én azt, hogy Flea-ék ötvensok évesen is zoknit húzzanak a farkukra, és úgy ugráljanak a színpadon a fiatalosabbnál fiatalosabb partihimnuszokra, röhejes is lenne, de még így sem készültem fel arra a fingreszelésre, ami a The Getaway ötvenhárom percének nagy részében zajlik. Lagymatagabbnál lagymatagabb, tingli-tangli, végtelenül üres dalok sorjáznak egymás után – szám szerint tizenhárom –, én pedig dühödt értetlenségből váltok át szép lassan apátiába. Mert az egy dolog, hogy a kilencedik (!) Detroit az első, amire azt mondom, hogy na, ebben végre történik is valami, mint ahogy a rákövetkező This Ticonderoga zajos hangulata is elmegy szódával, csak hát ezek a Mother's Milken, de akár még a Californicationön is maximum töltelékek lehettek volna. Persze már akkor éreztem, hogy komoly baj lesz, mikor az előzetesen megismerhető The Getaway – Dark Necessities – We Turn Red trojkából többszöri hallgatás után sem voltam képes akár csak egy hangot is felidézni, pedig hőseink annyira komolynak gondolták őket, hogy helyből ezek nyitják szép egymásutánban a lemezt.

Az olyan undorító történésekre pedig, mint az album közepén tespedő, iszonyatosan geil Sick Love (ebben bizony Elton John is társszerző volt, hát olyan is), a még ennél is komolyabb gyomrost bevivő, kifejezetten rossz diszkószámnak tűnő Go Robot, vagy a még ebben a közegben is túlzóan „feelgoodra" vett Feasting On The Flowers, nincs és nem is lehet magyarázat, mint ahogy bocsánat sem. Akkor már sokkal jobb, ha szándékoltan visszafogottra veszik a figurát, mint a lemez legvégén az üveghangokkal, zongorával és Flea trombitajátékával (!) telepakolt The Hunter (kábé az egész lemez legjobbja), vagy a nyomokban legalább izgalmakat és női éneket tartogató zárótétel, a Dreams Of A Samurai.

És képtelen vagyok túllépni azon, hogy Flea és Chad Smith soha nem volt ennyire visszafogott, mintha félnének, hogy Anthony lebassza őket, ha nagyon virtuózkodni kezdenek, Josh Klinghoffer pedig tényleg csak azért van itt, hogy négyen legyenek, mert egyébként sokszor bizony észre sem venni, hogy gitár is szól a dalokban. Jó, nyilván nem akarom én az ő nyakába varrni ezt a szégyent, hiszen nem hiszem, hogy meghatározó szerepe lehetett a dalszerzésben. Nem úgy, mint a már művésznevében is roppant ellenszenves producernek, azaz Danger Mouse-nak, aki eddig olyan csodákkal dolgozott együtt, mint például a Gorillaz vagy a The Black Keys, és legközelebb a rockzenéhez a U2 legutóbbi lemezével került (pedig az sincs valami közel). Egerünk állítólag egy komplett lemezanyagot hajíttatott ki Flea-ékkel a kukába. Lehet, hogy én inkább arra lettem volna kíváncsi!

Rég hallottam olyan lemezt, ami egyszerre ennyire untatott és elkeserített, és nem azért, mert popzene, hanem azért, mert rossz popzene. Pontozni semmi értelme, 1 és 4 között bármennyit adhatnék rá, akkor legyen mondjuk három, mert régi barátságunkra való tekintettel egyet kap Anthony, egyet Flea, egyet pedig Chad – Josh és az Egér meg nyugodtan elmehetnek a francba pont nélkül.

A Red Hot Chili Peppers szeptember 1-jén és 2-án a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+5 #20 Sanctus 2016-09-06 15:19
Nem 100%-os a lemez, de ennyire nem is rossz, mint ahogy a kritika beállítja. A Go Robot - Dark Necessities - Goodbye, Angels hármasa a jó értelemben vett pop kitűnő példája, hallgattatja magát, nem terhel le, de nem is primitív. A koncerten pláne nagyot szóltak, a Saumrai-al együtt. 7.5/10, mert van azért töltelék is.
Idézet
 
 
+3 #19 GTJV82 2016-07-13 09:06
Én most érzem először azt, hogy igazán mennyit számít egy producer jelenléte. Az I'm With You-t még elhallgattam néha, pedig elődei szintjét nem érte el.
Ez viszont... hát óriási csalódás. Ez a soft/pop/wave hangzás biztosan nem jöhetett volna ki Rubin keze alól. Szörnyű. :(
Meghallgattam többször, 5-6 pontnál többet nem ér sajnos.
Ja, és a Stadium Arcadium pedig nálam is kiváló! :)
Idézet
 
 
+4 #18 Aenima 2016-07-05 08:20
Igen, igazad van, de engem nem a vélemény előjele, hanem a stílusa vett rá, hogy hozzászóljak. Oké, a stílus is szubjektív, de mégis van némi különbség egy publikált cikk és egy olvasói komment között, nem?
Egészen pontosan itt szakadt el a cérna: "Az olyan undorító történésekre pedig, mint az album közepén tespedő, iszonyatosan geil Sick Love (ebben bizony Elton John is társszerző volt, hát olyan is), a még ennél is komolyabb gyomrost bevivő, kifejezetten rossz diszkószámnak tűnő Go Robot, vagy a még ebben a közegben is túlzóan „feelgoodra" vett Feasting On The Flowers, nincs és nem is lehet magyarázat, mint ahogy bocsánat sem. "

Az objektivitás pedig nem számon lett kérve, hanem "nem ártott volna". Ettől függetlenül ezen kár forogni, megírtuk a véleményünket, pont. Részemről mindenképpen. :)
Idézet
 
 
+3 #17 deniro2 2016-06-29 08:35
A zenekritika egy alapvetően szubjektív műfaj. Felesleges azért számonkérned az objektivitást, mert a kritika szerzőjének véleménye nem egyezik a tiéddel...

Idézet - Aenima:
Ez a kritika nem a lemezről szól, hanem a szerzője ízléséről. Nekem például a Stadium az egyik kedvencem, valamint ez az új cucc is kifogástalanul hozza (a kocsiban főleg), amit kell. Értem, hogy valamit fosnak tartasz, de nem feltétlenül te vagy a referencia...Azért kattintottam ide, hogy a lemezről olvassak, nem pedig hogy valaki meghatározza mi rossz és mi nem az. Olvasói kommentként oké, de itt zenéről lenne szó, márpedig ez a lemez és a Stadium is zene és nem keveseknek bejön, megvan a helye és ideje. Az objektivitás nem rontott volna a cikken.
Idézet
 
 
+4 #16 sohamaar 2016-06-29 08:32
Hát ja, talán a legrosszabb kritika, amit ezen az oldalon olvastam. Egyértelműen indulatból írta, gyakorlatilag index szintű fikázásba megy át helyenként.
Amúgy nekem bejön a lemez, bár sosem voltam RHCP rajongó, a korábbi lemezeiket sem ismerem annyira, inkább csak a klipes számaikat.
Idézet
 
 
+11 #15 Aenima 2016-06-29 02:25
Ez a kritika nem a lemezről szól, hanem a szerzője ízléséről. Nekem például a Stadium az egyik kedvencem, valamint ez az új cucc is kifogástalanul hozza (a kocsiban főleg), amit kell. Értem, hogy valamit fosnak tartasz, de nem feltétlenül te vagy a referencia...Azért kattintottam ide, hogy a lemezről olvassak, nem pedig hogy valaki meghatározza mi rossz és mi nem az. Olvasói kommentként oké, de itt zenéről lenne szó, márpedig ez a lemez és a Stadium is zene és nem keveseknek bejön, megvan a helye és ideje. Az objektivitás nem rontott volna a cikken.
Idézet
 
 
+4 #14 Tom 2016-06-28 16:48
Hát, végülis a Black Keysnek van azért 1-2 jó cucca (mondjuk nem Danger Mouse-os), szóval negatív példaként hozni őket egy kicsit erős szerintem is.

Amúgy az RHCP már nekem sem adja.

Idézet - White Sunday:
A lemez valóban nem túl erős, ebben nagyon hasonlít erre a kritikára. "(ebben bizony Elton John is társszerző volt, hát olyan is)", "Nem úgy, mint a már művésznevében is roppant ellenszenves producernek, azaz Danger Mouse-nak, aki eddig olyan csodákkal dolgozott együtt, mint például a Gorillaz vagy a The Black Keys, és legközelebb a rockzenéhez a U2 legutóbbi lemezével került (pedig az sincs valami közel). Egerünk állítólag egy komplett lemezanyagot hajíttatott ki Flea-ékkel a kukába. Lehet, hogy én inkább arra lettem volna kíváncsi!"
Idézet
 
 
+1 #13 White Sunday 2016-06-27 19:23
A lemez valóban nem túl erős, ebben nagyon hasonlít erre a kritikára. "(ebben bizony Elton John is társszerző volt, hát olyan is)", "Nem úgy, mint a már művésznevében is roppant ellenszenves producernek, azaz Danger Mouse-nak, aki eddig olyan csodákkal dolgozott együtt, mint például a Gorillaz vagy a The Black Keys, és legközelebb a rockzenéhez a U2 legutóbbi lemezével került (pedig az sincs valami közel). Egerünk állítólag egy komplett lemezanyagot hajíttatott ki Flea-ékkel a kukába. Lehet, hogy én inkább arra lettem volna kíváncsi!"
Idézet
 
 
+2 #12 szl 2016-06-27 02:06
Kritika: 5 pont.
Ezt a fosláda szar lemezt...Megint...Vége.
True Men Don't Kill Coyotes!!
Idézet
 
 
+11 #11 Csabi 2016-06-25 23:44
Eddig még csak belehallgattam , de nem jött be annyira, majd holnap meghallgatom elejétől a végéig. Frusciante nekem nagyon hiányzik ma napig....nekem is nagyon tetszik a Stadium Arcadium .
Idézet
 
 
+5 #10 Chris92 2016-06-25 18:30
Idézet - Kpkg:
Én azon (úgy látszik errefelé) kevesek közé tartozom, akik szeretik a Stadium Arcadiumot (oké, leginkább csak az első felét, de ugye az is kitesz egy lemezt), nem tudom, mi történhetett az után, de olyan megállíthatatla n zuhanórepülésbe kezdett ez a zenekar, hogy annak az oka mára már abszolút nem is érdekel.

Egyszerűen csak csalódott vagyok, mert annak idején részben az RHCP vezetett be a rockzenébe (Viva TV, kora 2000-s évek, szép idők :D), és csodálkozva figyelem, hogy ez ennyi embernek tetszik (youtube kommentek, stb.). De mint mondani szokás, ízlések és -ficamok. :)


Same here. Már az előző lemez is akkora csalódás volt, hogy ezt meg se merem hallgatni, mert félek még a kellemes emlékek is megsavanyodnána k tőle.
Idézet
 
 
+2 #9 James Smith 2016-06-25 18:27
Belehallgattam és egy nagy rakás ötlettelen popszar az egész.
Ez a zenekar egy hatalmas lufi mely 2016-ra kipukkadt. A kritika meg jó lett!
De ha csak a tényeket nézzük akkor talán 1.5 pontot megért volna az egész. A múlt miatt, hogy voltak korrekt zenéik 1 pontot, meg az ötletes borítóra talán egy felet. :D
Idézet
 
 
+6 #8 Kpkg 2016-06-25 13:43
Én azon (úgy látszik errefelé) kevesek közé tartozom, akik szeretik a Stadium Arcadiumot (oké, leginkább csak az első felét, de ugye az is kitesz egy lemezt), nem tudom, mi történhetett az után, de olyan megállíthatatla n zuhanórepülésbe kezdett ez a zenekar, hogy annak az oka mára már abszolút nem is érdekel.

Egyszerűen csak csalódott vagyok, mert annak idején részben az RHCP vezetett be a rockzenébe (Viva TV, kora 2000-s évek, szép idők :D), és csodálkozva figyelem, hogy ez ennyi embernek tetszik (youtube kommentek, stb.). De mint mondani szokás, ízlések és -ficamok. :)
Idézet
 
 
+13 #7 Charlie Firpo 2016-06-25 13:14
Ez a Mouse gyerek tényleg veszélyes... a minőségi rockzenére mindenképp :(
Idézet
 
 
+13 #6 Venomádi 2016-06-25 12:13
Ehelyett jobban jártunk volna egy Chickenfoot lemezzel, ha már Chad Smith.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.