Shock!

február 28.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Red Hot Chili Peppers: Blood Sugar Sex Magik

0512rhcp1Ez a meglehetősen hosszú és bakugrásokkal tarkított történet arról szól, miként válik egy eredetileg négy középiskolai jóbarát által alapított, első koncertjét kábé harminc érdeklődő előtt megejtő, akkor még mindösszesen egy darab saját szerzeménnyel – a sebtében összedobott Out In L. A. – rendelkező bulizenekar egy mindenki által körberajongott, több mint 80 millió lemezt eladó, bandák ezrei által több-kevesebb sikerrel másolt, meghatározó rockbandává. Arról, mi történik a négy jó cimborával, a kiesők helyére lépő új tagokkal, és a két főarc hogyan jut el végül odáig, hogy mindösszesen hét Grammy-díjat nyerjen el, és 2012-ben a Rock And Roll Hall Of Fame-be való beiktatás legyen osztályrésze. És persze arról a lemezről is, amely – véletlenek márpedig nincsenek! – napra pontosan ugyanazon a napon jelent meg, mint a Nirvana Nevermindja, hogy aztán a két korong kart karba öltve váljon a '90-es évek elejének rockzenéjét sarkából kifordító, mindent átalakító gyújtóbombává.

megjelenés:
1991. szeptember 24.

kiadó:
Warner

producer: Rick Rubin

zenészek:
Anthony Kiedis - ének
John Frusciante - gitár
Flea - basszusgitár
Chad Smith - dobok

játékidő: 73:55

1. The Power Of Equality
2. If You Have To Ask
3. Breaking The Girl
4. Funky Monks
5. Suck My Kiss
6. I Could Have Lied
7. Mellowship Slinky In B Major
8. The Righteous & The Wicked
9. Give It Away
10. Blood Sugar Sex Magik
11. Under The Bridge
12. Naked In The Rain
13. Apache Rose Peacock
14. The Greeting Song
15. My Lovely Man
16. Sir Psycho Sexy
17. They're Red Hot

Szerinted hány pont?
( 65 Szavazat )

És hogy mi ennek az egésznek az apropója? Semmi. Illetve legyen akkor az, hogy manapság újra előszedtem, és még mindig ugyanolyan zseniális, mint egykoron, kábé nyolcvankét meghallgatással korábban volt, amikor '92-ben először láttam-hallottam az MTV-n, ahogy egy csíkos pulóvert és egy meglehetősen hülye kötött sapkát viselő gitáros elkezd pengetni egy olyan akkordmenetet, amit jó pár hónapon keresztül nem tudtam kiverni a fejemből. És velem együtt az a minimum 13 millió ember sem, aki rajtam kívül még megvásárolta a Blood Sugar Sex Magiket.

Meggyőződésem, hogy kevés kacskaringósabb és érdekesebb életpályával rendelkező zenekar létezik a földön, mint az eredetileg a könnyen megjegyezhető Tony Flow And The Miraculously Majestic Masters Of Mayhem néven indult funk/punk/jazz/rock csoportosulás. Mert hol van még egy olyan banda, ahol az alapító négyes csak a harmadik lemezre jut el oda, hogy végre mindegyikőjük szerepeljen is az anyagon (és többet erre nem is lesz lehetőségük)? Vagy ahol az egyik később beszállt gitáros annyira berág a kirúgása miatt, hogy fel akarja gyújtani az énekes házát? Vagy ahol a basszusgitáros szó szerint rosszul lesz attól, hogy neki kell kirúgnia a csapat harmadik dobosát, és ettől napokra ágynak esik? Vagy ahol az első dobos amiatt száll ki végleg, mert idegösszeroppanást kap a gitáros halála miatt, és elmondása szerint nem tud egy olyan bandában játszani, ahol a barátai haldokolnak? Vagy ami annyira sorsrontó közösség lenne, hogy mindenki, aki kapcsolatba kerül vele – akár csak hónapokra is – azonnal drog/alkohol/gyógyszer/mentális problémákkal fog küzdeni? És ami ennek ellenére túlél mindent és mindenkit, és egyre csak erősebben kerül ki a tragédiákból.

0512rhcp2

A négy egykori osztálytárs – Anthony Kiedis, Michael Peter Balzary, Hillel Slovak és Jack Irons - a Fairfax Gimnázium elvégzését követően pár közös bandán keresztül huszonegy éves korára, 1983-ra jutott el odáig, hogy akkor innentől fogva közösen folytatnák a dolgot. Már az első koncert után – pláne a gyors névváltoztatást követően – futótűzként terjedt el a gimnazisták és a UCLA hallgatói körében a bármely durvaságú bulira bármikor kapható banda híre, akinek a tagjai ráadásul jól hallhatóan tudnak is zenélni, nem csak csapkodnak össze-vissza. Ennek és a szinte megállás nélküli koncertezésnek, meg persze Kiedis családi kapcsolatainak - színész/drogdíler apjának és Sonny Bono névre hallgató keresztapjának – hála gyorsan felfigyel rájuk a szakma is, olyannyira, hogy eléggé megdöbbentő módon néhány hónap után sikerül egy hétlemezes (!) EMI szerződést is összekaparniuk. (Becsületükre legyen mondva, öt év alatt négy lemezt szépen le is szállítanak majd nekik.) A sors fanyar fintora, hogy Slovak és Irons ekkor még egy másik bandának, a szintén éppen lemezkiadás előtt álló What Is This?-nek is tagja, és amikor dönteniük kell a két csapat között, ők bizony nem a Chilit választják. Így történhetett meg aztán, hogy a még nem túl egetverően erős debütáló lemezt Kiedis és a mind inkább Flea nevet használó – egyébiránt ír és magyar (!) ősöktől származó – Balzary végül Cliff Martinez dobossal és Jack Sherman gitárossal jelenteti meg. A lemez még elég messze esik a későbbi RHCP színvonaltól, de azért a fősulis rádiók nagyon szeretik és elég gyakran játsszák is, a siker lehetősége pedig visszaédesgeti a banda környékére Hillel Slovak gitárost, azaz Slimet. (Azaz Shermannek rövid úton pá.)

Az igencsak egyéni stílusban játszó, funk-mániás Slim pedig alapjaiban határozza meg a következő lemez, a Freaky Styley képét, mint ahogy az a tény is, hogy a lemez producere a Parliament-Funkadelic funk körökben legendás guruja, George Clinton lett. A hatalmas bulizások közepette felvett lemez sokkal inkább egy ezerszínű funk/rap/jazz/punk egyveleg, mint egy hagyományos rock album, viszont abszolút jól reprezentálja, hogy ezek a fiatalok mennyire mesterien kezelték már ekkor is hangszereiket. Viszont ekkor kezdődtek az igazán nagy gondok is, a banda egy emberként merült alá az alkohol/drog/szex Bermuda-háromszögében, a kokain/heroin függőség pedig különösen Kiedis és Slovak esetében volt kemény. Azonban amíg Anthony nyíltan felvállalta káros szenvedélyeit, Hillel társai elől is próbálta titkolni, hogy mennyire súlyos az állapota. A dolgok sajnos csak romlottak a hármas The Uplift Mofo Party Plan idejére, pedig eddigre már a negyedik alapító, Jack Irons is hazatért, minek hatására a banda minden korábbinál pozitívabban állt neki a lemezfelvételnek. Kiedist ugyan már ekkor rövid időre ki kellett rúgniuk ahhoz, hogy komolyabban észbe kapjon, de ez egy gyors rehab után szerencsésen megtörtént, Flea pedig eddigre már teljesen le is állt a drogokkal, úgyhogy a banda frissebben látott neki a szöveg- és dalírásnak, mint valaha.

0512rhcp8A lemezanyag végül jól hallhatóan nyersebbre és keményebbre sikeredett, mint a kettes anyag, a közmegegyezés szerint ez a RHCP első igazán kiugró lemeze, és ez volt az első, ami felkerült a Billboard 200-as listájára is. A csapat minden korábbinál bizakodóbban tekinthetett a jövőbe, senki nem sejtette, hogy a tragédia már a kertek alatt jár: Hillel Slovak kicsivel a nagysikerű turné befejezését követően, 1988. június 25-én heroin-túladagolás következtében, alig huszonhat évesen életét vesztette. „Amikor felhívtak a rendőrségtől, hogy az egyik barátom meghalt, először azt hittem, Anthony az. Róla mindenki tudta, hogy nagyon durván nyomja a heroint, a kokaint, meg lényegében bármit, amihez hozzájut. De azt csak sejteni lehetett, hogy a mindig jókedvű Slim állapota menyire rossz. Illetve mi még csak nem is sejtettük" – nyilatkozta később Flea, a zenekar egyetlen tagja, aki később részt vett a gitáros temetésén. Anthony ugyanis a halálhírre egyre rosszabb állapotba sodorta magát, napjait többnyire belőve kódorogva töltötte el, Jack Irons pedig egyszerűen összeomlott. Olyannyira, hogy úgy is döntött, kilép, és felhagy a zenéléssel is - ez utóbbi elhatározását végül egy rövid pszichiátriai kezelést követően változtatta meg, hogy végül – jó pár évvel később - több más formáció mellett a Pearl Jam tagjaként leljen békére.

„Soha életemben nem voltam annyira padlón, mint ekkoriban" – vallotta meg egy későbbi interjúban Flea, aki eddigre már abszolút a banda motorjává vált. „Slim meghalt, Jack idegroncs lett, Anthonyról pedig azt sem lehetett tudni, hol a picsában mászkál éppen. Ha valamikor felmerült bennem, hogy abba kell hagyni ezt az egészet, hát ez volt az a pillanat. Mármint nem a zenélést, hanem a Chili Pepperst. De még ekkor is bíztam benne, hogy van tovább. És szerencsére volt is, Anthony visszatért. Viszont ezzel végképp ideje volt felnőni. Eddig játék volt az egész, fiatal gyerekek hülyéskedése, akik zoknit húznak a farkukra, és vidáman betépve zenélgetnek. Slim halála után egy csapásra megöregedtünk." Az énekes tehát visszatért, és - ismét, bár még ezúttal sem véglegesen - megtisztult, majd nekiálltak új társakat keresni, hogy aztán meglehetősen nehezen, de ráleljenek egy nagyon fiatal srácra, aki gitárjátékát tekintve mintha Slovak reinkarnációját jelentette volna: John Frusciante már néhány éve ott lebzselt az általa istenített zenekar körül, de igen zsenge kora miatt (még nincs tizennyolc sem) egy darabig nem vették komolyan. Majd meghallották játszani, és minden eldőlt - Flea: „John tudatos és tanult muzsikus, míg én mindig ösztönösen játszom. Ő tudja, mit játszik, én maximum csak érzem. Mikor először hallottuk, ahogy megpengeti a hathúrost, arra gondoltam, istenem, ez a gyerek egy zseni. Ott van a kezében Hendrix, a metal gitárosok teljes hada, és még Slim is. Aztán később kiderült, hogy ez nem is véletlen, a gitározáson kívül ugyanis semmi más nem érdekelte. Na jó, talán még a cigarettái."

A dobos személye azonban még tovább kérdéses maradt, míg végül – mindössze néhány héttel a negyedik lemez felvételi munkálatainak megkezdése előtt - ráleltek egy langaléta ütősre, egy bizonyos Chad Smithre. Anthony Kiedis: „Mikor először megláttam Chadet, arra gondoltam, édes istenem, ez a fickó valami valószerűtlenül magas, és valami valószerűtlenül hülye öltözékben van. Aztán mikor dobolni kezdett, olyan erőteljes volt, mintha tucatnyi gorilla támadt volna egyszerre a dobokra. Flea-vel együtt röhögésben törtünk ki, mire ő már éppen kezdett volna megsértődni, mikor közöltük vele: oké, be vagy véve!" Mivel ahhoz már első hallásra sem férhetett kétség, hogy a banda eddigi legtehetségesebb ütőséhez van szerencséjük, még azt is elnézték Chadnek, hogy velük ellentétben igazi hard rock fanatikus, és sem a funkhoz, sem pedig a punkhoz nincs túl sok köze. Az ily módon végül nagy nehezen összeállt klasszikus felállás készítette el 1989-ben a remek Mother's Milket, ami végül már tényleg kereskedelmi sikernek bizonyult, és két igazán nagy slágert is kitermelt: a Slim emlékének dedikált Knock Me Down-t és a Stevie Wonder feldolgozás (!) Higher Groundot. Az Anyatej valóban rendkívül jól sikerült korong, megkockáztatom, ha nem jött volna a következő lemez, talán ezt emlegetnénk a RHCP fő munkájaként. Csak hát jött!

0512rhcp3

Mivel mindenki sejtette, hogy ilyen rögös és buktatókkal szegélyezett út után és ilyen remek lemezanyagot követően most már tényleg a hatalmas siker kapujában kopogtat a banda, nem húzták túl sokáig a turnézást sem. Néhány gyors hónap koncertezés után még elköszöntek az EMI-tól és jó pénzért leszerződtek a Warnerhez, majd neki is álltak az ötödik lemez munkálatainak, pláne, hogy a korábbi gyors tempóhoz képest is kifejezetten ihletett állapotban voltak, amin az is csak dobott, hogy végre sikerült megszerezniük Rick Rubint producernek. A maestro korábban már többször is visszautasította az általa (és mások által is) teljességgel kezelhetetlennek ítélt bandának, és ezúttal is csak nagy nehezen állt kötélnek. Később Rubin aggodalmai nem bizonyosodtak be, a csapat állítólag példás fegyelemmel és szorgalommal dolgozott a lemezen. Kiugró munkabírásukat az is jelzi, hogy a felvétel hat hete alatt nem aprózták el a dolgokat: a lemezre végül tizenhét (!) dal került fel, de a csapatnak ezen felül is volt még öt-hat befejezett, felvett, ám nem megfelelő színvonalúnak, vagy éppen már alapvetően is kislemez B-oldalra szánt dala.

Rubin pedig a RHCP esetében alkalmazta először azt a speciális technikát, amit később jó pár csapattal eljátszott: beterelte őket egy régi nemesi kúriába, a The Mansionbe (amit később meg is vásárolt), hogy ezzel – megszokott közegükből kiszakítva a zenészeket – olyan különös atmoszférát teremtsen, ami fokozza kreativitásukat. Ezt az egész hangulatot pedig csak felfokozta, hogy a Mansion állítólag szellemjárta hely, amit később a Red Hot tagjainak történetei is megerősítettek. A tagság ugyanis – a szellemektől igencsak tartó Chad Smith kivételével – valóban beköltözött a kúriába, és később mindegyikük okkult élményekről számolhatott be. A legérdekesebb talán John Frusciante esete: „Valóban voltak ott szellemek, én magam is többször találkoztam velük, de a többiek is. Volt, hogy festegetés közben látogattak meg, volt, hogy épp maszturbálás közepette. De mindig barátságosan viselkedtek, úgyhogy nem is zavartattam magam. Ezeket a történeteket később élvezettel meséltük el Chadnek, aki viszont kimondottan viszolygott a dologtól." A felvétel munkálatait egyébként később videón is kiadták Funky Monks címen. (Lehet, hogy én vagyok a hülye, de én azon bizony egy szellemet sem láttam.)

0512rhcp6

Nyilván nem tudom, hogy a szellemek segítségének köszönhetően-e, de a Blood Sugar Sex Magik valóban zseniálisan sikerült, kevés izgalmasabb és sokszínűbb anyagot tudnék mondani a kilencvenes évek elejéről. A bő hetvennégy (!) perces lemez minden pillanatban szikrázó lánggal ég, mint egy meggyújtott magnéziumdarabka, és mindig új és újabb arcát mutatja, mint egy kaleidoszkóp. A címnek megfelelően tényleg minden fontosabb dologról beszél, ami valaha is meghatározó volt a banda életében: szerelem, szex, barátság, vér, drogok, mágia, őrület. Azonban egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a RHCP nem onnan érkezett a rockzene területére, mint más csapatok, ők később is mindvégig megőrizték funk/reggae/rap hatásaikat, és ez ezen a lemezen sincs másképp. Így történhetett meg az, hogy a korong konzervatív rocker szempontból nézve talán pont a legnehezebben emészthető dalokkal nyit: sem a Flea pattogó ritmusaira, Chad szikár dobütéseire és Anthony rappes énekére építő The Power Of Equality, sem pedig a reggaes gitártémával és szinte spoken word énekkel nyitó, majd teljesen megkergülő If You Have To Ask nem könnyíti meg az egyszeri rockzene kedvelő ember dolgát. Bár az azért már ezekből is lejön, hogy egyrészt a producer remek munkát végzett, hiszen minden hang tisztán és szépen hallható, másrészt pedig ezek valami istentelenül jó muzsikusok ám, akiknek a leggyengébb láncszem Anthony kábé egyesével kezet is csókolhatna.

Az első slágernek való a lazább hangulatú, ám ritmusilag rendkívül összetett Breaking The Girl lesz, egyik személyes kedvencem, amiben a figyelmes hallgató még mellotront is felfedezhet a háttérben (amit ráadásul nem más szólaltatott meg, mint Brendan O'Brien). Visszafogott dal később sem lesz sok, maximum csak a fájdalmasan finom szépségű, fél-akusztikus I Could Have Lied tartozik ide, amit Anthony Sinead O'Connorhoz fűződő kapcsolatáról írt. Sokkal inkább az olyan funk rock-orgiák dominálnak mindvégig, mint a zseniális Funky Monks (Flea a legnagyobb király, ehhez kétség nem férhet!), a teljesen kerge Mellowship Slinky In B Major, az élettel teli és szexuálisan túlfűtött Suck My Kiss (mekkora refrénje van már ennek is!), a fúvósokkal flörtölő Apache Rose Peacock, vagy épp a játékosan táncba hívó Naked In The Rain. Már ezekben a dalokban is minden korábbinál jobban ott bujkál a rockos felhang – elsődlegesen persze Chad nem csak jazzes, hanem kifejezetten rockos dobolásának hála –, de az energia az olyan tételekben tör majd elő végképp megállíthatatlanul, mint a The Righteous & The Wicked bevadult részei, vagy a lemez vége felé az ugrálós The Greeting Song/My Lovely Man kettőse. Hogy a csapat egyik legismertebb slágeréről, a Give It Away-ről már ne is beszéljünk, ez ugyanis egyszerre vegyíti össze a legszebb rock, punk és funk összetevőket. Túlzás nélkül utánozhatatlan dal, Anthony hadaró énekével, a visszafelé felvett szólóval és a háttérben mindvégig pattogó dorombjátékkal(!). Nem véletlen, hogy ez lett a lemez felvezető single-je is anno.

0512rhcp4De még így sem ezek közül került ki a győztes, mindent elsöprő sláger, hanem az az Under The Bridge lett az, amit elsőre nem is nagyon akartak lemezre venni. Na, nem azért, mert nem bíztak benne, hanem mert túl személyesnek találták, amit a nagyközönség tán nem is fog megérteni. Azt nem tudom, hogy ki mennyire értette meg, de tény, hogy a '90-es évek egyik legnagyobb slágerét sikerült megalkotniuk ezzel a drogfüggésről valló tétellel, ami amúgy a RHCP történetének addigi legvisszafogottabb, legfinomabb és leginkább lineáris felépítésű darabja is volt, benne egy feledhetetlen gitártémával és egy kitörölhetetlen refrénnel. Képzelem, mekkorát nézhettek azok a kedves amerikai háziasszonyok, akik ennek a fülbemászó dalnak a hatására vették meg ennek a jóvágású, hollóhajú énekesnek és kedves bandájának a lemezét, mikor meghallották a Blood Sugar Sex Magik fülledt verzéit, vagy épp a lemez végén elhelyezkedő Sir Psycho Sexy jó nyolcperces őrületét. Azt sem hiszem, hogy a záró Robert Johnson-feldolgozás, a rettentően gúnyos, leginkább folk punknak hívható They're Red Hot jobban feldobta volna őket, de hát ilyen az élet, kérem szépen!

A BSSM-ről mindenki tudta, hogy valódi igazgyöngy, ami a kellő gondoskodás mellett valami hatalmasat szólhat, és hát enyhén szólva bejött a tipp: a remek promóciónak, a figyelemfelkeltő borítónak (az artwork amúgy a rendező Gus Van Sant nevéhez kötődik!), a szép rendben elcsepegtetett klipeknek, az MTV-imádatának, a hatalmas sajtóvisszhangnak köszönhetően a lemez a Billboard-lista harmadik helyén nyitott (Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon egyenesen listavezető lett), majd alig két hónap elteltével bearanyozódott. A Warner pénze már kábé ekkorra megtérült, pláne, mikor '92 áprilisára a platina besorolást is vígan elérte a korong az öt darab kislemezre kimásolt felvételnek hála. Ezt később összesen hétszer hozta, hogy végül 13 millió értékesített példánnyal zárjon világszerte. Hatása viszont ennél is nagyobb volt: szélesre tárta a rockzene kapuját számos, addig rendszeridegen hatás előtt, elkövetőit pedig a legnagyobb sztárok sorába emelte.

0512rhcp7Ez persze nem jelentette azt, hogy a csapat megnyugvásra lelhetett volna. Még le sem futott a turné, amikor is a teljesen tiszta tinédzserből szép lassan masszív heroinistává váló, a hihetetlen mértékű sikerrel mit kezdeni nem tudó és társaitól is mind jobban eltávolodó John Frusciante lelécel (alig néhány órával egy távol-keleti koncert előtt), és helyére csak nehezen akad megfelelő jelentkező. A rockzene trónjára csüccsenő RHCP körül ráadásul a világ is megváltozik: beüt a grunge őrület, és ők ugyan még ennek ellenére is fenn tudják tartani vezető szerepüket, ám zenéjük nem kerülheti el a változást, a soron következő, az ex-Jane's Addiction-ös Dave Navarro-val készült One Hot Minute vitán felül a csapat legsúlyosabb, egyben legsötétebb anyaga. Van, aki szerint ez már nem is igazi Chili, én azonban ugyanolyan zseniálisnak tartom, mint mondjuk a Mother's Milket. Aztán persze csak visszatért Frusciante is, hogy a nagy négyes együtt készítsen el egy olyan lemezt, amivel végbevitték, amit senki sem hitt volna: a Californicationnel meg tudták fejelni a Blood Sugar Sex Magik überelhetetlennek tűnő sikerét, és innentől kezdve aztán tényleg nem volt mese: a Chili örökbérletet váltott a legnagyobbak közé.

Későbbi lemezeikre túl sok szót már nem is kívánok áldozni - a By The Way kifinomult popzenéjét még szerettem, a Stadium Arcadium monstre hangfolyama azonban már rettentően untatott, az I'm With You-t pedig nemes egyszerűséggel nem tartom méltónak a legendás névhez. Nem volt meglepetés az sem, hogy Frusciante a Stadium után újfent kiszállt, kordában tarthatatlan, korlátok közé nem szorítható művészfigura ő, aki azóta is ontja magából hol egészen jól sikerült, hol kifejezetten hallgathatatlan zenei kísérleteit. Az sem lehet különös, hogy Chad Smith is mind többször tekintget új társak irányába, mind inkább elkötelezve magát legnagyobb szerelme, a hard rock mellett, bár nem hinném, hogy bármikor is veszni hagyná igazán jól fizető állását. A két sokat tapasztalt, sors tépte főhős, Anthony Kiedis és Flea pedig bármit tehetnek már, sosem fogok igazán haragudni rájuk, hiszen ők azok, akik anno megírtak egy Mother's Milket és egy Californicationt. És mindenekelőtt egy Blood Sugar Sex Magiket, az életöröm emlékművét.

 

Hozzászólások 

 
#14 Tóth Szalai Márton Pablo 2017-02-28 16:48
hát én végignéztem most a 84-es adást, de nem találtam meg őket. 5 részre van bontva, a harmadik hiányzik, valószínűleg abban láthatók.
Idézet
 
 
+1 #13 traveller79 2014-05-15 14:25
Tessék:
http://www.youtube.com/results?search_query=szuperbola+1984
Hogy melyik részben van az ominózus rész,már nem emlékszem,rég láttam a műsort.
Idézet
 
 
+7 #12 Valentin Szilvia 2014-05-15 09:16
Idézet - traveller79:
Ismét egy nagyon jó cikk.Egy érdekesség,talá n nem mindenki hallott róla:szóval Magyarországon először 1984-ben szereztek tudomást az emberek a zenekarról,pont a zoknis mutatvány kapcsán.Konkrétan az történt,hogy Árkus József szilveszterkor a Szuperbolában bejátszott egy részletet az egyik koncertjükről,é ppen a Fire-t nyomták.Lett is nagy felháborodás.A fiatalabbaknak írom,hogy akkoriban kizárólag a Para/Szuperbolában lehetett meztelen nőket(később férfiakat)látni a Magyar Televízióban.Itt megtekinthető a műsor:
https://www.youtube.com/user/RufficsMalenkij/videos


Erre a műsorra emlékszem. El is töprengtem, hogy milyen furcsa zenekar lehet ez. :D
Idézet
 
 
+3 #11 Nagy Andor 2014-05-15 08:31
Idézet - traveller79:
Ismét egy nagyon jó cikk.Egy érdekesség,talá n nem mindenki hallott róla:szóval Magyarországon először 1984-ben szereztek tudomást az emberek a zenekarról,pont a zoknis mutatvány kapcsán.Konkrétan az történt,hogy Árkus József szilveszterkor a Szuperbolában bejátszott egy részletet az egyik koncertjükről,é ppen a Fire-t nyomták.Lett is nagy felháborodás.A fiatalabbaknak írom,hogy akkoriban kizárólag a Para/Szuperbolában lehetett meztelen nőket(később férfiakat)látni a Magyar Televízióban.Itt megtekinthető a műsor:
https://www.youtube.com/user/RufficsMalenkij/videos


Na, ez tényleg érdekes infó volt, köszi! Viszont ha már '84-ben leadta, akkor Árkus Jóska rohadt gyorsan kapcsolt! Amúgy az említett Szuperbola is ott van a linkelt videók között (mert én eddig nem találtam meg)?
Idézet
 
 
+11 #10 traveller79 2014-05-14 16:23
Ismét egy nagyon jó cikk.Egy érdekesség,talá n nem mindenki hallott róla:szóval Magyarországon először 1984-ben szereztek tudomást az emberek a zenekarról,pont a zoknis mutatvány kapcsán.Konkrétan az történt,hogy Árkus József szilveszterkor a Szuperbolában bejátszott egy részletet az egyik koncertjükről,é ppen a Fire-t nyomták.Lett is nagy felháborodás.A fiatalabbaknak írom,hogy akkoriban kizárólag a Para/Szuperbolában lehetett meztelen nőket(később férfiakat)látni a Magyar Televízióban.Itt megtekinthető a műsor:
https://www.youtube.com/user/RufficsMalenkij/videos
Idézet
 
 
+12 #9 Tóth Szalai Márton Pablo 2014-05-14 12:36
Idézet - Gabe von Buddah:
Idézet - Tóth Szalai Márton Pablo:
Idézet - NOLA:
Épp a napokban szedtem elo újra..., nagyon -nagy lemez.
Nem vagyok oda ezért a bandáért, de ez az album annyira sokszínu, és korlátokat romboló, hogy az ember nem is érti, hogy jottek ezek a témák/dalok...., mondjuk biztosan nem tiszta aggyal szulettek :-)
Tudom, hogy sokan nem szeretik, de nálam a másik kedvenc a One Hot Minute.
A tobbi albumaik nem tudnak megfogni..., de ez a ketto nagyon fasza!



ezek -ha jól tudom- úgyahogy tisztán készültek, előtte lebeszélték, hogy a Mansionbe nem engednek heroint meg effélét.


Anthony könyvében le van írva, hogy Flea és John lényegében non-stop be voltak szívva (fű) és ez okozott is némi súrlódást, hiszen ő ekkor tiszta és nagy anti-drogos volt. Egyébként számomra a szellem látós story is le van tudva ezzel az infóval :D



nem mondtam én, hogy nem voltak betépve (fűtől) -->(Funky Monksban a Fruscis interjúk alatt kétségem sem volt erről), de hát egy RHCP esetében ez majdhogynem a normális állapot. a keményebbekre mondottam volt, hogy azoktól ódzkodtak, azaz nem nagyon lelhetők fel pl. a Police Helicopter-féle paranoid, elborult kokós számok. persze az összehasonlítás egy első lemezes nótával nem teljesen fasza, de valamennyire igazolást nyer a mondandóm.
Idézet
 
 
+2 #8 Gabe 2014-05-14 09:50
Nagyon alapos cikk, bár van benne két feltűnő elírás. Pl. itt teljesen felesleges a két "ugyanis":

"A tagság ugyanis – a szellemektől igencsak tartó Chad Smith kivételével – ugyanis"

Innen meg mintha hiányozna egy szó (talán a "jobban"?):

"Már ezekben a dalokban is minden korábbinál ott bujkál a rockos felhang"

Amúgy bocs, nem szőrözni akarok, csak feltűntek. :D
Idézet
 
 
+15 #7 Gabe von Buddah 2014-05-13 21:57
Idézet - Tóth Szalai Márton Pablo:
Idézet - NOLA:
Épp a napokban szedtem elo újra..., nagyon -nagy lemez.
Nem vagyok oda ezért a bandáért, de ez az album annyira sokszínu, és korlátokat romboló, hogy az ember nem is érti, hogy jottek ezek a témák/dalok...., mondjuk biztosan nem tiszta aggyal szulettek :-)
Tudom, hogy sokan nem szeretik, de nálam a másik kedvenc a One Hot Minute.
A tobbi albumaik nem tudnak megfogni..., de ez a ketto nagyon fasza!



ezek -ha jól tudom- úgyahogy tisztán készültek, előtte lebeszélték, hogy a Mansionbe nem engednek heroint meg effélét.


Anthony könyvében le van írva, hogy Flea és John lényegében non-stop be voltak szívva (fű) és ez okozott is némi súrlódást, hiszen ő ekkor tiszta és nagy anti-drogos volt. Egyébként számomra a szellem látós story is le van tudva ezzel az infóval :D
Idézet
 
 
+13 #6 SwedenIsHeaven 2014-05-13 18:48
A One Hot Minute a kedvencem, mindjárt utána ez. Flea pedig a világ egyik legjobbja a négy húroson.
Király nagyon a cikk !
Idézet
 
 
+11 #5 Tóth Szalai Márton Pablo 2014-05-13 17:25
Idézet - NOLA:
Épp a napokban szedtem elo újra..., nagyon -nagy lemez.
Nem vagyok oda ezért a bandáért, de ez az album annyira sokszínu, és korlátokat romboló, hogy az ember nem is érti, hogy jottek ezek a témák/dalok...., mondjuk biztosan nem tiszta aggyal szulettek :-)
Tudom, hogy sokan nem szeretik, de nálam a másik kedvenc a One Hot Minute.
A tobbi albumaik nem tudnak megfogni..., de ez a ketto nagyon fasza!



ezek -ha jól tudom- úgyahogy tisztán készültek, előtte lebeszélték, hogy a Mansionbe nem engednek heroint meg effélét.
Idézet
 
 
+16 #4 nausea 2014-05-13 16:49
Vonatkozó kötelező olvasmány: Anthony Kiedis - Larry Sloman: Scar Tissue

Ja, és a One Hot Minute tényleg zseniális.
Idézet
 
 
+20 #3 NOLA 2014-05-13 10:31
Épp a napokban szedtem elo újra..., nagyon -nagy lemez.
Nem vagyok oda ezért a bandáért, de ez az album annyira sokszínu, és korlátokat romboló, hogy az ember nem is érti, hogy jottek ezek a témák/dalok...., mondjuk biztosan nem tiszta aggyal szulettek :-)
Tudom, hogy sokan nem szeretik, de nálam a másik kedvenc a One Hot Minute.
A tobbi albumaik nem tudnak megfogni..., de ez a ketto nagyon fasza!
Idézet
 
 
+13 #2 Zsolti 2014-05-13 09:11
Sajnos most rohanok melózni, de nagyon megörültem a cikknek, hatalmas ez a lemez.
Idézet
 
 
+24 #1 Gabe von Buddah 2014-05-13 08:32
Uhh...ez a lemez nekem...kb. olyan, mint egy mantra. Életem egyik nehéz időszakában (16 ezer kilométerre az otthonomtól), 4 hónapon keresztül naponta kétszer hallgattam végig. Egyszer reggel munkába menet, egyszer este, hazafelé. És természetesen minden egyes meghallgatással jobban értettem/éreztem, hogy miért is ekkora mestermű, no meg persze szinte a részemmé vált. Még ma sem nagyon tudok elképzelni ennél eredetibb lemezt, nagyon jók voltak, nagyon jókor és nagyon jó helyen. A történetet pedig tényleg szinte abszurdba fordítja a tény, hogy a fikás képű Frusciante itt tényleg kb. 20 éves volt, ennek ellenére minden témája, minden hangja robban...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.